2014. március 21., péntek

Növények illatérzékelése

Orral kapcsolatos elnevezést különféle növények is viselnek, például gémorr, gólyaorr - de ezek a nevek csak arra utalnak, hogy az adott növények termései küllemükben emlékeztetnek a madarak "orrára", azaz csőrére.
Azt senki nem gondolta, hogy ezzel az "orral" a növények a levegőben terjedő molekulákat lennének képesek érzékelni - igaz, a szaglás a madaraknak sem erőssége! (Csupán néhány madárfajról, főként dögevő keselyűkről mutatták ki, hogy nagy távolságból is képesek kiszimatolni a bomló hús szagát.) Igen meglepő eredményt hozott a Pennsylvaniai Egyetem kutatóinak vizsgálata, amelyről bővebb beszámoló olvasható Flóra kedvenc botanikai blogjában. Az amerikai kutatók által vizsgált arankafaj (Cuscuta pentagona) kedvelt gazdanövénye a paradicsom, de „nem kedveli” például a búzát és a nebáncsvirágot. A parazita életmódot folytató aranka csíranövényei a kísérletek tanúsága szerint több deciméteres távolságból képesek érzékelni a paradicsom jelenlétét és felé növekednek. A paradicsom szöveteiből kivont illatanyagok önmagukban is hasonlóan vonzóak az aranka számára, míg a búza anyagai kifejezetten riasztólag hatnak rá. Ez az állati szaglásra emlékeztető érzékelés szoros összefüggésben állhat az aranka élősködő életmódjával. Ez a növény tehát távolról megérzi, hogy hol talál paradicsomi körülményeket!