2015. december 2., szerda

Csehszlovák farkaskutya és a hótücsök

Egy lelkiismeretes korrektor minden bizonnyal több kifogást is megfogalmazna a jelen blogbejegyzés címével kapcsolatban. Először is, miért csehszlovák, és mi az, hogy farkaskutya? Pedig ez tényleg egy elfogadott kutyafajta hivatalos neve. A 20. század közepén Csehszlovákiában tűzték ki azt a célt, hogy német juhászkutyákat a Kárpátokban honos farkasokkal (Canis lupus) párosítva létrehozzanak egy strapabíró munkakutyát. A keresztezés eredménye felemásra sikeredett: a strapabírással nem volt gond, az utódok azonban munkakutyának nem voltak alkalmasak, mert túl önfejűnek bizonyultak. Ha elfogadják az embert partnernek, akkor együttműködőek, de szimpla parancsolgatással náluk nem lehet eredményt elérni. "Československý vlčiak" néven mégis megmaradt a kísérlet eredményeképp létrejött új fajta, amelynek számos rajongója hangoztatja, hogy a csehszlovák farkaskutya egy páratlanul érdekes állat.

Csehszlovák farkaskutya: a megszólalásig olyan, mint egy farkas - és csak ritkán szólal meg (forrás: wikipédia)


A hivatalos fajtanévben a századfordulós politikai változások után is megmaradt a csehszlovák jelző, miképpen Sosztakovics XI. (Leningrádi) szimfóniáját sem keresztelték át az újabb kori városnévváltást követően Szentpétervári, vagy netán Szankt-Petyerburgi szimfóniára. Ami pedig a címben szereplő rovart illeti, biztos akadna olvasó, aki felvetné, hogy annak neve helyesen talán inkább lótücsök lenne - de a történet másik szereplője valóban a hóban ugrál, és valóban hótücsök a neve.
Sok évvel ezelőtt történt, hogy két napig egy csehszlovák farkaskutya vendégeskedett nálam. A közös éjszakát követő reggelen hirtelen ötlettől vezényelve magammal hívtam a négylábú vendégemet, hogy jöjjön velem a boltba reggelit vásárolni. Most utólag belegondolva, elég bizarr volt, hogy a farkaskutya, bár korábban csak pár röpke találkozásunk volt, azonnal jött mellettem, nem volt nálam póráz sem, és a tudatlanok magabiztosságával céltudatosan irányítottam magam mellett a forgalmas úton az állatot, leültettem a bolt előtt, ahol ő nyugodtan megvárt, majd a bevásárlás után szépen hazamentünk. Mi ebben az érdekes? Hát ugye egyrészt az, hogy egy, a farkas-felmenőktől néhány generációra lévő lény képes ilyen mértékű együttműködésre egy számára tulajdonképpen idegen emberrel. Másrészt az a fura, hogy mai fejemmel, több évnyi kutyás tapasztalattal már nem mernék nekivágni sem idegen, sem saját kutyával póráz nélkül egy nyüzsgéssel teli útszakasznak, mert a felelősségtudat túlnőtte bennem a korábbi evidensnek tűnő magabiztosságot. Mert mi van, ha elrobog mellettünk egy teherautó, és leesik valami róla, ami megijeszti a kutyát? Vagy mi van, ha a boltból kilépő nénike ijed meg a póráz nélküli farkasképű kutyától? Minek az ilyesmit kockáztatni? Az az igazság, hogy a csehszlovák farkaskutya tényleg a megszólalásig úgy néz ki, mint egy farkas. Ráadásul ritkán szólal meg, gyakorlatilag alig ugat, ami fokozza a farkassal való hasonlatosságot. Amikor egy bükkösben közös kiránduláson vettünk részt, varázslatos volt látni, ahogy már-már "igazi" ordasként kószált a mesés öreg fatörzsek között. Szinte már csak Piroska hiányzott az összképhez.
Ennek a felejthetetlen kutyának köszönhetem, hogy megismerhettem egy egészen különös rovarfajt, a címben jelzett hótücsköt (Boreus hyemalis). A nevezett bükkösben történt séta során az eb valami érdekeset szimatolt ki az egyik korhadó törzset körülölelő moharétegben, és amikor egészen közelről próbáltam megállapítani, hogy mi az érdeklődésének tárgya, észrevettem, hogy a mohalevélkék között apró, csillogó rovarkák ugrabugrálnak. Ilyen lényt korábban csak képen láttam, de más fajoktól annyira különbözik, hogy azonnal felismerhető volt.

"Tücsök" a hóban (forrás: wikipédia)


A hótücsök nem csupán küllemét, de életmódját tekintve is különc. Más "normális" rovarok a tél közeledtére nyugalomba vonulnak, a néhány milliméteres hótücsök viszont éppen ilyenkor aktivizálódik. Lárvaként két évig fejlődik, bebábozódik, és amikor hidegre fordul az idő, előbújik a kifejlett hótücsök, amely a napsütéses időben önfeledten ugrándozva keresi a táplálékot (elpusztult rovarokat, növénymaradványokat) és a potenciális partnereket még a havon is. A hótücskök szárnya csökevényes, hiszen a mohapárnák között bujkálva csak akadályoznák őket a szárnyak. Némi feladatot azonban a szárnycsonkok is kaptak: párzás idején e módosult szervvel kapaszkodva rögzíti magát párjához a szerelemittas hótücsök. A megtermékenyített nőstények a mohapárnák között a talajba rejtik petéiket, és amikor beköszönt a tavasz, a hóolvadással együtt a kifejlett hótücskök élete véget ér. Számukra a 10-15 fokos "hőség" már elviselhetetlen terhet jelent.
A minapi kirándulásunk során Flórával kis kitérőt tettünk az öreg bükkös felé. Az egyik fatörzs tövénél vérebem szaglászni kezdte a mohapárnát. Odamentem, megnéztem, és örömmel láttam, hogy a hótücskök idén is folytatják fajuk fenntartása érdekében végzett áldásos tevékenységüket.

A hótücskök erdejében...