2020. március 30., hétfő

Hajnali szabadvers




Hajnali szabadvers

                                                                                                       Hommage à Kosztolányi

 A piszkos ablakomon túl
 (melyet rég meg kéne mosnom)
 dereng a szürkeség.
 Önkifejező rohamom az ablakon is kiélhetném.
 Festék se kéne, ujjaimmal húzhatnék pár alakot
 az üvegre.
 Minden vonal, szín és színvonal
 eltűnne viszont így,
amint lemosnám a piszkos ablakot.
 Az ablakrajz nem jó: marad az írás.
 Az ablak előtt, egy hasas üvegben
majd kirobbannak
 az utcáról behozott almafaágak.
 A rügyek napról napra nőnek,
 s én önzőn derülök:
 becsaptam szegénykéket,
 hogy engem felvidítsanak.
 Méhek persze a szobában nincsenek,
 így gyümölcs se lesz.
 Se a méhnek gyümölcse… Jesszusom!
 Istentelen lennék? Nem hiszem!
 Csak azért, mert nem hiszem
 a hiszekegyet?!…
 Hiszen istenközelbe juttatnak
 akár a rigók is…
 A rigók, melyek oly rég némák voltak,
 de már hangicsálnak az utcán!
Hogy bekiabálnának? És vígan?
 Nem: ez hülyeség.
Annyira itt még nincs tavasz.
 Talán a Házsongárdon,
 vagy a parttalan időben.
 A kertben viszont már előbújtak a sáfrányok,
 tegnap kettőnek megsimogattam fejét,



 és a téltemetőkkel is elbeszélgettem.
 Giccses jelei a koratavasznak?
 Lehet.
Akkor arról mesélek,
hogy éjjel az utcákat guberálók bújták.



Mi jelzi jobban a városi tavaszt,
 mint márciusi lomtalanításkor
 az utcán hányódó rongyvirágok,
 drótindák és széklábrönkök füvészkertje?
 Itt egy likas bögre, amott egy Áprily-kötet…
 Ez a mai hajnal lenyomata.
 Amúgy herbárium gyanánt.
 Ilyen-e a tavasz?
 Ilyen-e egy vers?
 Nem is tudom.
 De jólesett
elmondanom.






U. P.  1999. március

2020. március 29., vasárnap

Péchy Tamás – birding.hu – PéldánY – TelepüléS – GESTALT

...avagy egy "lidércnyomás-közeli élmény" kerettörténete



Tegnap megtapasztaltam, hogy Péchy Blanka nyelvvédő munkásságáról írt blogbejegyzésem milyen – fájdalmasan – gyér érdeklődést váltott ki (a háttérstatisztika szerint).


 (Bár talán – nem zárójelbe lenne való, de – úgy látszik, a "korszellemhez" ez illő  mégiscsak jelzem, hogy ez anyanyelvünk közértékelésére nézve azért elég szégyenletes eredmény!)

Ma megpróbálok egy – talán érdekesebb – más Péchy-témával "előállni": évekkel ezelőtt, mindahányszor ellátogattam a birding.hu (a terepmadarászok kedvenc honlapja) nyitóoldalára, döbbenten észleltem magamon, hogy ezen alkalmak mindegyikén első percben az MME 793.  tagja, Péchy Tamás jutott eszembe...


P. T.
(Ezen igazolvány tulajdonosának szíves hozzájárulásával... 🙂)


Péchy Tamás és Sólyom László

...szó se róla, neki több-mindent is köszönhettem életem során: először is közrejátszott abban, hogy 1989-ben megjelenhetett az – MME Könyvtára indítóköteteként – A magyarországi vadon élő emlősállatok határozója című könyvem, valamint ő volt az egyetlen személy, aki az agárdi Chernel István Madárvártán védelmet biztosított nekem az ottani, kezdetben polgári szolgálatosként zsoldért, később – kinevezés nélküli – vezetőként éhbérért (pontosabban null-bérért) folytatott munkám során a nemtelen támadások ellen, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ( mme.hu ) folyóiratánál (Madártávlatmadartavlat.hu ) pedig ő töltötte be előttem a főszerkesztői tisztséget.
Mindezek ellenére sem értettem, hogy: miért asszociálok eme oldalra látogatva mindig Tamásra?
Már-már lidércnyomás-közeli élmény sújtott, mígnem látogatást tettem Szabó Zsuzsa – igen kedves, és sok oldalúan tájékozott – doktornőnél, aki az elmondottak alapján felismerte, hogy ez a tudomány számára is leírt (és megnevezett) jelenséggel: a gestalt-tal magyarázható! Akit érdekel ennek kérdésköre, kimerítő információ lelhető fel a wikipédia adekvát szócikkében, itt:


Lehet, hogy "túlragozom", de az iskolai bemutatóórák tartásakor megszoktam, hogy az épp tárgyalt anyagot a gyengébbek kedvéért didaktikusabban is szemléltetni szükséges, ezért a birding-es nyitóképpel kezdődő bejegyzésemet annak "aktualizált" verziójával zárom. 🙂


2020. március 21., szombat

KoronaVÍRUS és Margarida asszony...


(18:30 - MIKROBA!)

Koronavírus... Mindenekelőtt jelzem, hogy eme mikróbában nekem imponál, hogy egy egész bolygó, magát uralkodónak gondoló fajának teljes népességét képes blokkolni! Ebben az össznépi mizériában továbbá nekem a Margarida asszony című monodráma jut eszembe...
Ezúttal a port.hu oldalt idézem: 'A kortársnak tekinthető brazil szerző monodrámáját Psota Irén játszotta először itthon a Madách Kamarában, az ősbemutatón. A színésznő legendás alakításává vált ez a szerep - nem véletlenül. A zseniálisan megírt, groteszk dráma egy boldogtalan asszony vergődése a minket körülvevő, egyre őrültebb világban, ami elől a nő pszichéje sem képes menekülni. Egy  sérült, néha  viszolygást kiváltó  lélek sorsa pereg le a szemünk előtt. A színészi eszköztár végleteinek felvillantására lehetőséget nyújtó, megrázó tragédia most Sztárek Andrea tolmácsolásában kerül a nézők elé."
Ami engem ebben a színműben - talán - a leginkább megdöbbent, hogy mennyire egybevág mindazzal, amit 1972-től az Arany János Általános Iskola és Gimnázium padjait koptatva (és telefirkálva) töltve megtapasztalhattam!



Akkor tehát, emlékezzünk Psota Irén feledhetetlen előadására (még most is beleborzongok, ha az egykori ottani "pedagógusok" eszembe jutnak)...:

2020. március 15., vasárnap

VÉR - VÉREB - LEGXAVÉREBB

VÉR - VÉREB - LEGXAVÉREBB

A következő emlék 2005 táján játszódott. Egy születésnapi rendezvényen bemutattak egy intelligens fiatalembernek, akivel szellemdús párbeszédbe kezdtünk. Nagyon elmélyedtünk a csevegésben, és a "hivatalos" program után együtt hagytuk el a többieket. Haladtunk az Andrássy úton, és közben egyre "jöttek szembe" a nagy hirdetőoszlopok - rajtuk nagy plakátokkal, hogy hamarosan Budapesten lesz hangversenye "az orgona Horovitzának". Néztem a plakátokat (amelyeken Vladimir Horowitz ugyan nem látszódott), de oldalt nézve újdonsült ismerősömre, döbbenten állapítottam meg, hogy ő és a fényképeken szereplő személy egy és ugyanaz! Elég bizarr élmény volt...



Másnap, gondoltam, folytatni kéne az érdekes beszélgetést, telefonáltam neki, és javasoltam, hogy látogassunk ki a Kerepesi temetőbe "eszméket cserélni". De ő megelőzött, mert köszönés után rögtön ugyanezzel az ötlettel állt elő! Meglehetősen egy húrra hangolódtunk akkortájt.
"Kalauzom" elvezetett egy különleges helyszínre, Károlyi Mihály síremlékéhez, amely egy négy sarkánál lerántott kendőre emlékeztet, s amelyben a két átellenes pontban leguggolva a suttogás kiválóan hallható a 10 méterre lévő túloldalon is.


Évekkel később, amikor a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (szó se róla, szép hosszú elnevezés) által szervezett Fülemülék Éjszakája programon idegenvezetői szerepet vállaltam...


U. P. - Der Reiseführer



...és a gondjaimra bízott csoportot is elvezettem e varázslatos helyre - amelynek majdnem olyan sikere volt, mint a fülemülék csattogásának.



Teltek/múltak az évek, ismét összefutottam a fentebb említett ismerősömmel, Xavérral, és épp említette, hogy a Kőbányai templomban készül hétvégi orgonakoncertre. Kérdeztem: a műsorszámokat vajon véglegesítette-e már? Nemleges volt a válasz, így tettem neki egy javaslatot: ugyan legyen már olyan jó, és szerepeljen a műsorban J. S. Bach "Ich ruf zu dir, Herr Jesu Christ" ("Hívok titeket, Uram Jézus Krisztus") című műve!
Ezt a melódiát évekkel korábban az orosz televízióban sugárzott film legvégén, a stáblista aláfestőzenéjeként hallottam (épp abban a percben kapcsoltam arra a csatornára), de sajnos se a film címét, se a szám eredetét már nem írták ki. Évekig dúdoltam/memorizáltam magamban, hátha egyszer valaki felismeri, és megmondhatja nekem e mű szerzőjét/címét. Eszterke néni, kedves barátném szerint vélhetőleg egy Tarkovszkij-film végét láthattam... Akkortájt időnként átlapoztam a Pesti Műsor újságot, s abban láttam, hogy a Blue Box moziklubban épp vetítik Andrej Tarkovszkij "Solaris" című filmjét. Vettem jegyet, beültem a - meglehetősen foghíjas - nézőtérre... és felcsendült a titkon remélt dallam! Ahogy meghallottam, mentális tüneteket produkált "sómirigyem", a meghatódottságtól eleredt a könnyem...




Bár nem vagyok egy tipikusan szentimentális élőlény, de a V. X. általi - kérésemre módosított - "kívánságműsorban" újra meghallott Bach-mű hasonlóképp elérzékenyített (igen, újfent beindult a sóelválasztásom). A hallgatóság pedig majd' véresre tapsolta tenyerét!

Ha mód nyílik rá, Flórát, bajor véreb falkatársunkat is elviszem majd egy orgona-hangversenyre, hadd élvezze ő is a Bach-életmű e jeles darabját! Addig érje be a fentebb mellékelt filmfelvétellel, egyelőre a monitoron nézheti/hallgathatja...🙂


2020. március 13., péntek

"Találkozás egy fiatalemberrel"

Történt 2011 táján, a munkától már totál kimerülve, és egy következő nagy munka előtt, szellemi/fizikai állapotom felkészítésére edzőterembe iratkoztam be. A kiadói futószalag annyira bedarált, hogy már alig bírtam a strapát. Roppantul untam a szerkesztői heti értekezleteket, ahol vagy fél éven át (hetente!) az egyik fontos napirendi pont egy húsvéti album volt, és a szerkesztője mindig új és újabb kérdést bocsátott konzíliumra:

- Most ezt a hímes tojást jó, ha a 63. oldalon a bal felső sarokba helyezzük?
- Na és ezt a barkaágat tegyük inkább a jobb sarokba?

Nagyon szép könyvet szeretett volna kreálni. A húsvéti kötet végül meg is jelent - - - 2 héttel az ünnep után!



Chaplin - Futószalag


Az első edzést megelőzően még nem rendelkeztem alkalmas edzőruhával, ennek beszerzésére az utolsó órát szántam. Vásároltam új edzőnadrágot, pólót, de a sportfelszerelési boltban megfelelő edzőcipőt nem leltem. Kimentem az Újpesti piacra, és egy kínai árusnál ócsón szert tettem új cipőre. Aztán usgyi az edzőtermi debütálás! Röpke pár perc alatt az új ruhámban feszítettem, és iparkodtam pontosan megjelenni az edző előtt. Iszkoltam az konditerem felé, a folyosón szembejövő fiatalemberre illedelmesen ráköszöntem, ő szinkronban köszönt nekem - én pedig továbbsiettem. Aztán kisvártatva megtorpantam, visszatértem az üdvözlés helyéhez, de ott a fiatalembert már nem találtam. Ellenben volt ott egy hatalmas tükör - na abban önnönmagammal "találkoztam"! Vagyis magamnak köszöntem! Elég bizarr élmény volt... Tisztára olyan, mint Karinthy "Találkozás egy fiatalemberrel" című örökbecsű opusza! 🙂
Minthogy minden új volt rajtam, a látvány teljesen ismeretlen volt számomra!
Megkezdődött az első edzés, a tréner igen kedvesen instruált, mint kezdő tanoncát, segített a böszme súlyokat emelgetni, majd átirányított a futópadhoz, beállított a gépen mindenféle kütyüket, és ott már magamra hagyott. Megkezdtem a futást. Azt fantáziáltam (hogy ne legyen túl unalmas az egy helyben futkosás), hogy épp a Gellért-hegy oldalán futok... Már eljutottam gondolatban a hegy közepéig, majd egyharmadáig, s végül a sarki éjszakai lebuj mellé értem (persze gondolatban).
A fantáziálást erősen akadályozta, hogy a piacon beszerzett olcsó cipő vészesen kopogott futás közben. Mellettem csinos lányok kecsesen futottak, az én cipőkopogásom meg betöltötte a termet. Na ezzel a futópadot gyorsan el is hagytam.

Az edzőterembe se jártam sokáig - a kiadó épp ekkortájt szerződést bontott velem, mert látták, hogy elmém tropára ment, és épp nem vagyok termelésre bírható. "Szépen" kitessékeltek a kiadóból, nem volt türelmük kivárni, hogy az edzésekkel kikupáljam agyamat...


Holnaptól pedig - talán - minden helyrehozható!
(Valami hasonlóról bővebben a wikipédián a "Munkára, harcra kész" szócikk alatt, nevezetesen itt:
 🙂


2020. március 11., szerda

Sherlock Holmes és Dr. Watson...



A világhírű, mindennemű modern technikát nélkülöző nyomozásokat sikerrel elvégző, puritán életkörülmények között, meglehetős rendetlen albérleti szobában élő Sherlock Holmes és Dr. Joan Watson  a múlt század előtti században Londonban a Baker utca 22/B alatti, illetve feletti házban, a pedáns Mrs. Hudson  tulajdonát képező szobában ismerkedtek össze, majd évekig ott éltek együtt, egyre NAGYOBB barátságban. Megismerkedésükre az adott okot, hogy S. H. számára épp nem volt "keret", hogy egymaga fizethesse a szobabérletet, ezért társat keresett, míg Watson, külhonból hazaérkezve épp szállást keresett... Bemutatkozásukkor S. H. dicséri házvezető-nőjét,  akit ebben a filmben Rina Zeljonaja (миссис Хадсон  Рина Зелёная) alakít, hogy egyik fő erénye: "Nem üti az orrát mások ügyeibe!"


Рина Зелёная

Miközben az első percekben (e felvételen a 8:00 előtti másodpercektől kezdve "felmérik", vajon a potenciális bérlőtárs összeférhető személy-e(?), elkezdőik a kritériumok felsorolása, illetve az azokra adott válaszok:
 Tudnia kell, hogy dohányzom! 
 Jómagam is!
 Hegedülök is!
 Én sajnos nem, ugyanakkor kedvelem a jó zenét!   
 Kémiai kísérleteket végzek a szobámban!
 Ez a szíve joga, ugyanakkor még EREDMÉNYES is!
 Azt is tudnia kell, hogy rengeteg ember jár hozzám!
 Tartok attól, hogy engem csupán Stamford úr látogat majd!
Végül Watson előáll a mindent überelő erényével:
 És egyazon jó tulajdonsággal rendelkezem, mint a házvezető-nője:
 "nem ütöm az orrom mások ügyeibe"!


Sherlock Holmes és Dr. Joan Watson 

Nem utolsósorban hozzá kell tennem, hogy Влади́мир Серге́евич Дашке́вич
varázslatos zenét komponált ezen filmhez!

2020. március 10., kedd

A Költő utcai utcai költő verse

Hommage à François Villon és Karinthy Frigyes!

A Költő utcai utcai költő verse

PROLÓGUS: itt ez pedig NEM lesz...



Tudom, a Lánchídnál a jég mint úszik,
tudom, mi jegeskávéban a só.
Tudom, e sorok írása közben,
mit gondol a kedves Olvasó.
Fél szemmel kacsintani végképp jól tudok,
csak azt nem tudom, tudod-e, hogy ki vagyok?!




(a Költő utcai utcai költő, 2012. november 14.)



A verset az MTA Pszichológiai Intézetében kinyomtatta barátom, és 15 példányban éjjel kiplakátoltuk a Költő utca buszmegállójában. Az előkészítés több órát tartott, ennyi idő alatt oldódott fel kellő állagúvá a tapétaragasztó, amellyel a papírlapokat az üvegre ragasztottuk. Külön nyomozást igényelt, hogy melyik festék-szaküzletben lehet megfelelő ragasztót vásárolni... Plakátolás után 1 perccel érkeztek a járőrök, de szerencsénkre nem vették észre a "szabálysértést"... Másnap épp arra vitt dolgom, és láthattam, ahogy a buszról leszálló utasok azonnal elkezdték e verset olvasni... Hetekkel később, a megálló takarítása során a 15 példányból 14-et levakartak a köztisztaság precíz őrei, de egyet középen ( a legfeltűnőbb helyen) meghagytak - nyilván elnyerte tetszésüket 🙂
Utóhang: ami a fél-szemmel kacsintást illeti, ez egyrészt a szó szoros értelmében nem is KACSINTÁS, szóval jómagam a jobb szememmel vagyok erre képes olyan módon, hogy NEM PISLOGOK, ugyanígy még Hernádi Judit is képes erre, de ő - legjobb tudomásom szerint - a bal szemét képes lecsukni oly módon, hogy a JOBB nyitva marad. Furcsa neurofiziológiai folyamat eredménye ez, olyan, mint amikor a tengerekben/óceánokban a delfinek, meg úgy általában a cetfélék alvásukat úgy végzik, hogy AGYUK FELE mindig éber!




Ez a delfinagyfotó egyfajta tisztelgés Dr. Dévényi Tibor előtt, aki a DR. EZÉSEZ GÉZA KARRIERJE című alapművében, a tudományos dolgozathoz rendelkezésre álló KEVÉSKE ANYAG BŐVÍTÉSE kapcsán az egyik illusztráció-bővítési opcióként a TEVENYÚLTAGYAT is említi, a képaláírás pedig ehhez javaslata szerint: EZ PERSZE EGÉSZEN MÁS! Teszi ezt akkor, amikor Dr. Ezésez Géza aranyhörcsögöket vizsgált!


EPILÓGUS - Karinthy Frigyes: Az ÍGY ÍRTOK TI antológia részlete:

Egy költői antológiában megjelent a következő szép versszak Ady Endrétől:
Jöttem a Gangesz partjairól,
Hol álmodoztam déli verőn,
A szívem egy nagy harangvirág
S finom remegések: az erőm.

Egy széplelkű műfordító olvasta az antológiát és kiváltképp megtetszett neki ez a vers. Elhatározta, hogy lefordítja és a "Dichterstimmen" című folyóiratnak beküldi. Le is fordította a következőképpen:
Ich kam von Ufer der Ganges
Dort traumt ich von südischen Schlager,
Main Herz, du Blume, du banges
Du bist so zitternd, so mager.
Hát, istenem a rím kedvéért az ember változtat egyet-mást egy ilyen műfordításban. 


A Herz-féle szalámiban
Sokkal sűrűbb a só,
Mint más hasonló terményekben
Hidd el, ó, nyájas olvasó!
Ami tekintve, hogy a "Dichter" szót "sűrűbb"-nek fordítani valóban éppen úgy lehet, mint "költő"-nek: egyelőre a legpontosabb magyar fordítása a rendkívüli költeménynek. A költő – eltekintve azoktól a módosításoktól, amiket a költői forma megenged – a vers tartalmán igazán keveset változtatott, s amellett a magyar költészeten kívül még az illető szalámigyárost is hálára kötelezte, aki, reméljük, kifejezést is adott hálájának. Ami mindenképpen szép eredmény.

ADAPTÁLVA:




A kézműves jegeskávéban,
ha az ember ÓVATLAN,
sokkal több a só,
Mint más hasonló ITALOKBAN,
Hidd el, ó, nyájas olvasó!