2013. november 22., péntek

Flow

A blog indítása óta eltelt napokban kissé behavazott a munka (lám, ha ismét van munka, kevesebb a szabadidő...), de hogy ne álljon le teljesen a napló, idézek egy szépirodalmi részletet, képi illusztrációval. Íme:
Munka közben is érdemes emlékezni a flow-ra...

2013. november 3., vasárnap

Két évvel ezelőtt...

Két évvel ezelőtt kissé kiütött, amikor "közös megállapodással" megszűnt korábbi munkaszerződésem. Úgy éreztem magam, mint egy megfáradt, kiselejtezett vadászkutya... Bámultam az asztalomon lévő szerződésbontást, néztem a korábbi munkákból visszamaradt iratkupacokat, majd a jegyzeteim tetejéről lebillenni készülő kutyás könyvet kezdtem lapozgatni. Pár perccel később tudatosult bennem: "Most akkor elérkezett az idő, és kutyám lesz!" Ha az ember munkanélkülivé válik, anyagiak dolgában nem sok jóval kecsegtet a sors, de szabadideje az lesz, mint a tenger! Korábban sosem gondoltam, hogy valaha is lesz kutyám, mert nem lett volna rá időm. A kérdés tehát villámgyorsan eldőlt: kutya áll a házhoz, mostmár csak az volt bizonytalan, hogy miféle eb jöhet szóba. Átolvastam az említett kutyás könyvet, aztán átolvastam még vagy tucatnyit, megismertem kutyafajták százait (döbbenet, hogy mennyi fajtát alakítottak ki az emberek az évszázadok folyamán, és hogy én mennyire nem ismertem ezeket...), de még nem tudtam választani. Menhelyi kutyák tömegét is megnéztem, ám a kóbor kutya befogadása újabb kérdéseket vetett fel. Ha felnőtt állatot fogadnék örökbe, honnan tudnám, milyen volt az előélete, és milyen pszichés gondjait kéne orvosolni, amikre - elsőkutyás kezdőként - nem vagyok felkészülve. Ha meg utcai kölyköt vennék magam mellé, nem lehetek bizonyos abban, hogy hetek-hónapok múlva mekkorára és milyenné nő majd a bájos kis szőrgombóc - márpedig a lehetőségeim erősen limitáltak... A kutyás szakirodalomban való alapos elmélyedés eredményeképp végül döntöttem: a nekem való kutya a bajor hegyi véreb. A vérebekről később majd bővebben is szó lesz, itt most legyen elég annyi, hogy hosszas várakozást követően, egy vérebspecialista kedves vadászcsalád áldozatos munkájának köszönhetően, megszületett várva várt kutyám. Amikor az alomtestvérei közül kiválasztottam Flórát, egyhónapos volt, majd újabb hónap elteltével már magam mellett tudhattam a kölyköt. Másfél évnyi közös munka után mostmár merek írni róla. Közben elkövettem jópár kisebb-nagyobb ostobaságot a kutyanevelés terén, de helyrehozhatatlan hibát - úgy érzem - nem vétettem. És most következzen egy fotó, amely az első nagyobb séta alkalmával készült Flóráról...


A további bejegyzésekben pedig szó lesz a vérebekről, a kutyatartás kérdéseiről, és nem utolsósorban azokról az élőlényekről, amelyekkel Flórával tett sétáinkon találkoztunk.