2013. december 21., szombat

Könnyfakasztó igaz történet egy kisegérről, amelyet a macska majdnem elkapott, de végül Flóra segítségével megmenekült

A hajnali séta során a friss téma - mondhatni - az aszfalton várt minket. Amikor a mellékutcába érkeztem, azt láttam, hogy Flóra feszülten figyel a járdaszegélynél, és a túloldalon ülő macskát nézi. A fekete macska ugyanekkor az úttest közepén kóricáló egeret fixírozta. Az egér pedig hol balra, hol jobbra nézett, és a következő alternatívák közül választhatott:
- elindul vissza a macska felé a biztos halálba
- elindul a kutya felé a bizonytalanságba
- marad középen az úttesten.
Átmenetileg a harmadik megoldást választotta, a fekvőrendőr macska(mentes)köveinek védelmében tanakodott pár másodpercig, közben egy gépkocsi átment fölötte (az egér ezt is szerencsésen megúszta), majd elindult a kutya irányába.
Ekkorra észbekaptam, hogy a kalandot le kellene fotózni, de a macska addigra kereket oldott, és egy kerítés mögül figyelte, hogy marad-e számára valami az egérlakomából.
Roppant büszke vagyok, hogy Flóra a váratlan jelenet során tartotta magát a hosszú hónapokig gyakorolt "járdaszabályhoz", és mindvégig a járdaszegélynél maradt, nem rohant le az úttestre.






Nem állítom, hogy ez volt az utóbbi másfél év legizgalmasabb kalandja, de ilyen minimalista történetekből egész sikeres rajzfilmeket is kreáltak már. (A macskafotón túltengő feketeséget sem kell kritikával illetni, hiszen a kép egyértelműen rokon vonásokat mutat Kazimir Malevics 1910-es években készített szuprematista képeivel.)




2013. december 20., péntek

Téli jázmin

Az igazi tél még várat magára, hóval még csak egyszer találkoztunk, novemberben a Budai-hegységben, a hóréteg "vastagsága" lehetett vagy 1 mm. Az északi madárvendégek közül sem láttam még nagy csapatokat, bár állítólag a Dunántúlon a fenyőrigók már tömegesen lepik el a fákat, és a süvöltők is megérkeztek.

November havában

Az enyhe december különös dolgokat eredményez. A Gellért-hegy mellett egy virágba borult téli jázmint (Jasminum nudiflorum) találtunk. Ez a Kínából származó díszcserje közismerten korai virágzású, erre utal a neve is, január-február táján - dacolva a hideggel - nyílnak szirmai, decemberben azonban még sosem láttam virágzó állapotban.

Téli jázmin - decemberben


Az olajfafélék családjába tartozó jázminokat gyakran összetévesztik a hortenziafélék családjába tartozó, nyáron virágzó jezsámenekkel. Állítólag hasonlít az illatuk. Flórának erről az illatanalógiáról bizonyosan más véleménye lenne... Lippay János (Posoni kert, 1664) jezsámenről írt feljegyzése szerint  "Evel a virággal szágosíttyák meg az Olaszok, a bőröket és kesztyűket."

2013. december 17., kedd

A VADÁSZKUTYA magazin

Megjelent A Vadászkutya magazin legújabb, 2013/4. lapszáma. Az újság részletesen bemutatja a bajor (hegyi) vérebet, amely e szám címlapján is látható. A vadászkinológiai cikkek mellett természetismereti témában részletes írás szerepel az aranysakálról ("nádifarkasról") Tóth Tamás cikksorozata részeként, a botanikai rovatban pedig a "kutyarózsa" (Rosa canina) kerül bemutatásra.


Minden kutyatartó számára megfogadásra érdemes tanácsokkal szolgál az "Őszi, téli gondok a kutyatartásban" című cikk. A solymászat iránt érdeklődők részére új sorozat indul, az első írás címe: "Tojástól a pedzésig". További részletek a folyóirat honlapján.

2013. december 16., hétfő

Álmában fut még egy picit...

2013. december 14., szombat

Friss "zöldség"

A helyben maradás gyakorlására nem lehet elég időt szánni a kutya nevelése során. Nyugodt környezetben 15-20 percet már gond nélkül tud helyben várni Flóra, de ha túl sok inger vonja el figyelmét, akkor hajlamos megfeledkezni a kiadott feladatról. Ha bolt előtt kell várakoznia, addig ül, amíg a következő vásárló az ajtóhoz ér. Innentől menetrendszerűen következik az, hogy az idegenek elkezdik simogatni, ő meg felkel, és "mint aki jól végezte dolgát", begyűjti a dicséreteket.


Ma találtam egy olyan boltot, amelynek bejárata előtt Flóra nyugodtan üldögélhet, senki és semmi nem vonja itt el a figyelmét. A helyszínért ezer köszönet Erzsébetváros TűzfalRehab programjának!

2013. december 9., hétfő

Kacsavadászat

Minthogy délelőtt sokat kellett számítógép előtt üljek, Flórát keresési feladattal foglaltam le. Egy plüsskacsát kellett megtaláljon, amit a lakás legkülönfélébb zugaiban rejtettem el. Az ilyen játék megfelelő koncentrációt igényel részéről, így néhány gyakorlat után, szellemileg lefárasztva megy sziesztázni. Persze igazi vadkacsa-vadászaton egy vérebnek nincs sok keresnivalója, Flórának sem erőssége az apportírozás. A keresőmunka gyakorlásához azonban ez a plüssjáték is megteszi. Amikor megtalálja a kacsát és önfeledten játszani kezd vele, óhatatlanul Fekete István sorai jutnak az ember eszébe: "Tás már nem mozgott, és Vukon végigborzongott az elért zsákmány dicsősége."


Flóra kutya + "Tás"


A plüsskacsa megkeresése Flórának éppúgy játék, mint a vadkacsavadász kutya, a kooikerhondje számára. A vadászebek között egészen szokatlan az a mód, ahogy ez a holland fajta a vadászatban közreműködik. Munkája annyiban hasonlít a vérebekéhez, hogy gazdájával nagy összhangban kell dolgoznia, és időnként önálló döntéseket is kell hoznia a feladat teljesítéséhez.

Kooikerhondje - a holland kacsavadász kutya


A récék által kedvelt vizes területeken a vadászok hatalmas hálókból felállított varsarendszereket alakítottak ki, amelyek egyre szűkülő járatrendszerének végénél tudták elkapni a kelepcébe csalt víziszárnyasokat. A vadkacsákat a kooikerhondje csalogatta egyre beljebb és beljebb a csapdába, ahogy zászlós farka csóválgatásával felkeltette a madarak figyelmét, és azokat szinte megbűvölve, figyelmüket lekötve terelte-vonzotta a ketrecekhez.



Ezt a sajátos madárfogó módszert napjainkban az ornitológiai vizsgálatok szolgálatába állították, így a befogott kacsák már meggyűrűzve és újra szabadon bocsátva szolgáltathatnak adatokat a madárvonulás kutatásához. Ez is egy adalék ahhoz, hogy a régi vadászmódszereknek természetvédelmi indíttatású felhasználása is lehetséges.
A kooikerhondje sokoldalúságát jelzi, hogy I. Vilmos orániai herceg életét is egy ilyen kutya mentette meg 1572-ben, időben jelezve a spanyolok támadását, ennek emlékére a herceg tiszteletére Hágában felállított emlékművön a kacsavadász kutyát is megörökítették.


Kacsavadász kutya I. Vilmos emlékművén (Hága)


2013. december 7., szombat

Kis vérebtan 1.

A könyvesboltok kínálatában tucatszám találhatunk kutyás könyveket, több közülük fennen hirdeti, hogy bemutatja a világ összes kutyafajtáját. Alig akad azonban köztük olyan, amelyikben a bajor (hegyi) véreb szerepelne. Ez a vadászkutya felfogható egyfajta indikátornak is: amelyik kiadvány átfogó kutyás műnek aposztrofálja magát, de mégsem szerepel benne a bajor kutyafajta, az a kiadvány jó eséllyel fércmű. Pedig a fajta története régi időkre nyúlik vissza, 1870 táján Karg-Babenburg báró kezdte tudatos nemesítését, a hannoveri véreb és hegyvidékeken használt kopófajták keresztezésével. Célja a sziklás viszonyok között is munkaképes vadászkutya kialakítása volt, amely alkatát és mozgékonyságát a kopóktól, a kiváló szaglást pedig a hannoveri vérebtől örökölte. Az Alpok vonulatain a megsebzett vadat keresve mégsem lavírozhat a vadász egy 40 kilogrammos izomkolosszust pórázon tartva, mert a sziklás terepen nehézkesebben mozgó, robusztusabb hannoveri véreb egy szerencsétlen mozdulattal akár magával ránthatná gazdáját is egy szakadékba. Az ilyen „vérebtanúhalál” elkerülésére alakították ki az alacsonyabb, karcsúbb és kisebb testtömegű bajor fajtát, amelynek első leírását 1883-ban publikálták, 1912-ben pedig már létrejött a Klub für Bayerische Gebirgsschweisshunde, a fajta híveinek egyesülete.

E vadászkutya hivatalos magyar neve „bajor hegyi véreb", minthogy azonban „bajor síkvidéki véreb” nem létezik, gyakran használják a lakonikus „bajor véreb” megnevezést is (ezt a nómenklatúrát követem én is, a „hegyi” vagy „síkvidéki” jelzős megkülönböztetést a gorilláknak meghagyva).
A Nemzetközi Kinológiai Szövetség (Fédération Cynologique Internationale, FCI) a bajor fajtát a VI. csoportban (kopók és rokonaik), 217-es lajstomszámon tartja nyilván. A fajta-standard szerint marmagassága kanok esetében 47-52 cm, szukák esetében pedig 44-48 cm. (Ehhez a magassághoz 18-28 kg-os testtömeg tartozik.)

A bajor vérebnek nem elég egy rövid séta a városi aszfalton


A divatos, „felkapott” kutyafajtáktól eltérően (amelyeket felelőtlen tenyésztők szaporítók ipari jelleggel tömegesen pároztatnak), a bajor vérebeknek nincsen jellegzetes örökletes betegsége. Ha nem ismerik a fajtát, nincs rá tömegkereslet, és ha nincs rá kereslet, akkor nem érdemes tömeges, bármi áron erőltetett szaporítását végezni. Az évszázados hagyománynak megfelelően hároméves koruk előtt a vérebeket nem is fedeztetik (lassan érő fajtaként ekkorra érnek be mind testileg, mind lelkileg) - ez sem éppen piac-orientált szemléletről árulkodó gyakorlat. A fajta szinte kizárólag vadászok tulajdonában található, és a tudatos vérebtenyésztők azt is nagyon megválogatják, hogy az utódok hova kerülhetnek. 
Fültanúja voltam egy telefonbeszélgetésnek, amely során egy jelentkező kifejtette, hogy ő akármennyit hajlandó kifizetni egy vérebkölyökért, de utána az kőkeményen dresszírozva köteles lesz minden parancsát azonnal végrehajtani. Mire a tenyésztő röviden ezzel intézte el a dolgot: - Hát akkor tőlem ugyan egyetlen vérebkölyköt sem kap semennyiért sem!  (Merthogy a vérebeket nem lehet terrornak kitenni. A vérebneveléshez rengeteg idő, türelem, empátia és következetesség kell. A lelkivilágukat jól ismerő vadászok egyik jelszava: „Vérebet pedig nem verünk!”) A véreb és vezetője közti összhangot a legkisebb mértékig sem befolyásolja, hogy a vásárláskor a gazda mennyi pénzt fizetett a kölyökért, és a kutya bizalmát nem lehet később sem pénzen megvásárolni. Vajon hány állatkereskedőben van annyi tartás, hogy csak olyan gazdajelöltnek ad el élőlényt, akinek alkalmasságáról személyesen meggyőződött?...

2013. december 6., péntek

Nyest + Kutya

„NYESTVÉDELEM” - olvasható a nagybetűs felirat egy közparkunk mellett található, félig kidőlt reklámtáblán. Nemes dolog az állatvédelmet reklámozni, gondoltam magamban, hát továbbolvastam az „apróbetűs részt” is - amelyből kiderült, hogy egy cég vállalja a nyestek riasztását, modern eszközök felhasználásával... Végülis ez is egyfajta védelem: nyest elleni védelem. Legalább nem elpusztítani tervezik a városokba beköltözött prémes ragadozót, hanem elriasztani.

Nyestvédelem? Ez majdnem olyan, mint a katasztrófavédelem.


Mert a nyestek, úgy tűnik, helyenként valóban bonyodalmakat képesek okozni, még ha egyedszámuk a fővárosban nem is túl magas, a kutatók becslése szerint négyzetkilométerenként egy példány. A beszámolók szerint a nyestek komoly veszélyt jelentenek a gépkocsik alkatrészeire. Ma sajnos azzal kellett szembesüljünk, hogy a gépkocsik is veszélyt jelentenek a nyestekre nézve.

Helyszínelés közben


A szerencsétlen kimenetelű gépkocsi-nyest találkozó nyomait szaglászva Flóra új szagmintát rögzíthetett memóriájában.
Az egyébként számomra nagy kérdés, hogy mivel táplálkoznak a városi nyestek. Bizonyosan rájárnak a konyhai hulladékkal teli kukákra, időnként elkaphatnak egy-egy óvatlan galambot is, de úgy vélem, hogy táplálékbázisukban még egy fontos tétel lehet, amit eddig nemigen kutattak: az utcákon - sajnos - mindenfelé megtalálható kutyaürülék. A koprofágia nem ritka az állatvilágban, és a kutyák béltraktusán átment tápok - ha nem is a kutyatápgyártók által hangoztatott ideális arányokban, de - azért tartalmaznak még hasznosítható összetevőket. Bár a nyestek nem szívlelik a kutyaszagot, de az éhség nagy úr... Az ízlés különben sem lehet vita tárgya. A hullatékban található maradékok újrahasznosítását amúgy sem csak az ínség kényszerítheti ki: például a nyestekhez hasonló küllemű cibetmacskák ürülékéből nyerik ki a legdrágább kávé, az indonéz kopi luwak alapanyagát. Ez az Ignobel-díjas nedű már hazánkban is megkóstolható, egy csészével potom 8000 forintba kerül. A híradások szerint a kopi luwak hazai bemutatóján az első adag espresso-t Kiszel Tünde fogyasztotta el. Az ízlés, mint már említettem, nem lehet vita trágya.
Az elütött nyest húsát pedig jó eséllyel a dolmányos varjak fogják reciklálni. Ők sem válogatósak, és nem fogják firtatni, hogy mit evett korábban a nyest...

Dolmányos varjú - zsákmányra várva

A nyestekkel és más városlakó állatfajokkal kapcsolatban hasznos információk találhatók az Urbanizációs Kutatócsoport honlapján.


2013. december 5., csütörtök

Ne féljünk a vérebtől!

Kedves nénike tipeg az utcán, hosszú pórázon vezetett mopszlikutyácskájával. Valójában a kiskutya vezeti a nénit, hiszen 5-10 méterre előtte halad, mutatja, merre kíván menni, és közben megugatja a járókelőket. Szembetalálkozunk, Flóra illedelmesen leül, bevárja őket, majd farkcsóválva üdvözli a nénit és ölebecskéjét.




-          De aranyos kutya! Milyen fajta?

-          Bajor véreb.
-          Vééééreb? – kérdi ijedten a néni, és visszahőköl, alig bírja kutyácskáját az ölébe kapni. – Az veszélyes kutya! – jelenti ki ellentmondást nem tűrően, és iparkodik minél gyorsabban kimenekülni a „veszélyes helyzetből”.
-          Ez a kutya veszélyesnek látszik? Előbb még aranyosnak tetszett nevezni, nem? – kérdezem, próbálva saját friss tapasztalatával szembesíteni, és felülbíráltatni téves információkon alapuló előítéletét.
-          De hát akkor is véreb! Azok vérengző harci kutyák.
-          Nézze, az Ön kutyája öleb. Gyakran szokott ölni?
A néni teljesen összezavarodik. Nem érti a kérdést. Miért is gondolom, hogy az ő kutyuskája öldöklő hajlammal bírna.
-          Ismétlem: az Ön kutyája öleb – és mégsem öl meg senkit. Az én kutyám pedig véreb – és nem vérszomjas. A vérebek képesek követni bármilyen szagnyomot, fő feladatuk jelezni a vadászoknak a megsebzett vadak vérnyomát, ebből ered a nevük.

A rövid párbeszéd alatt a néni ebecskéje összevissza rohangál a járdán, csahol, le-lerohan az úttestre, Flóra pedig higgadtan szemléli a történéseket. Ismerős már neki a jelenet. Szinte naponta megismétlődik. A köztudatban az a téves információ vert gyökeret, hogy a vérebek veszélyesek, így hát nincs az a személyes tapasztalás, amely ezt azonnal megváltoztatná. (Fura, de a telivérekről senki sem gondolja, hogy azok vérben fürdő, habzó szájú harci lovak lennének. A denevérek már rosszabbul jártak, nekik kedvezőtlenebb a reputációjuk...) Az önkormányzati rendeletekben sorra jelennek meg olyan kitételek, hogy kutyasétáltatás közben a vérebeket (angol véreb, hannoveri véreb, bajor hegyi véreb) szájkosárral lehet csak vezetni, világgá kürtölve a kutyás rendeletek alkotóinak tökéletes tájékozatlanságát kinológiai kérdésekben, és hogy a vadászkutyák jelleméről halvány fogalmuk sincs. Közben a szőrmók ölebecskék minden szabályt nélkülözve rohangásznak a flexi pórázon húzva messze maguk mögött gazdáikat, és ha veszélyt sejtenek (márpedig számukra majd’ minden szembejövő potenciális veszélynek hat), szerencsésebb esetben megugatják, rosszabb esetben olykor-olykor lábikrán harapják a járókelőket.

Jó lenne minél több emberrel tudatni, hogy az évszázadok alatt a legnyugodtabb, koncentrált nyomkövető munkára alkalmas kopókból kitenyésztett vérebek valójában a legjámborabb kutyák közé tartoznak. Bizonyosan több agresszív ölebet lehetne felsorakoztatni egy kutyapszichológiai vizsgálathoz, mint agresszív vérebet. Merthogy agresszív véreb nem létezik… 

2013. november 22., péntek

Flow

A blog indítása óta eltelt napokban kissé behavazott a munka (lám, ha ismét van munka, kevesebb a szabadidő...), de hogy ne álljon le teljesen a napló, idézek egy szépirodalmi részletet, képi illusztrációval. Íme:

                                 Munka közben is érdemes emlékezni a flow-ra...

2013. november 3., vasárnap

Két évvel ezelőtt...

Két évvel ezelőtt kissé kiütött, amikor "közös megállapodással" megszűnt korábbi munkaszerződésem. Úgy éreztem magam, mint egy megfáradt, kiselejtezett vadászkutya... Bámultam az asztalomon lévő szerződésbontást, néztem a korábbi munkákból visszamaradt iratkupacokat, majd a jegyzeteim tetejéről lebillenni készülő kutyás könyvet kezdtem lapozgatni. Ez volt abban az időben az utolsó munkám...

Pár perccel később tudatosult bennem: "Most akkor elérkezett az idő, és kutyám lesz!" Ha az ember munkanélkülivé válik, anyagiak dolgában nem sok jóval kecsegtet a sors, de szabadideje az lesz, mint a világtenger! Korábban sosem gondoltam, hogy valaha is lesz kutyám, mert nem lett volna rá időm. A kérdés tehát villámgyorsan eldőlt: kutya áll a házhoz, már csak az volt bizonytalan, hogy miféle eb jöhet szóba. Átolvastam az említett kutyás könyvet, aztán átolvastam még vagy tucatnyit, megismertem kutyafajták százait (döbbenet, hogy mennyi fajtát alakítottak ki az emberek az évszázadok folyamán, és hogy én mennyire nem ismertem ezeket...), de még nem tudtam választani. Menhelyi kutyák tömegét is megnéztem, ám a kóbor kutya befogadása újabb kérdéseket vetett fel. Ha felnőtt állatot fogadnék örökbe, honnan tudnám, milyen volt az előélete, és milyen pszichés gondjait kéne orvosolni, amikre - első kutyás kezdőként - nem vagyok felkészülve. Ha meg utcai kölyköt vennék magam mellé, nem lehetek bizonyos abban, hogy hetek-hónapok múlva mekkorára és milyenné nő majd a bájos kis szőrgombóc - márpedig a lehetőségeim erősen limitáltak... A kutyás szakirodalomban való alapos elmélyedés eredményeképp végül döntöttem: a nekem való kutya a bajor hegyi véreb



A vérebekről később majd bővebben is szó lesz, itt most legyen elég annyi, hogy hosszas várakozást követően, egy vérebspecialista kedves vadászcsalád áldozatos munkájának köszönhetően, megszületett várva várt leendő falkatársam. Amikor az alomtestvérei közül kiválasztottam Flórát, egy hónapos volt, majd újabb hónap elteltével már magam mellett tudhattam a kölyköt. Másfél évnyi közös munka után most már merek írni róla. Közben elkövettem jó pár kisebb-nagyobb ostobaságot a kutyanevelés terén, de helyrehozhatatlan hibát - úgy érzem - nem vétettem. És most következzen egy fotó, amely az első nagyobb séta alkalmával készült Flóráról...


A további bejegyzésekben pedig szó lesz a vérebekről, a kutyatartás kérdéseiről, és nem utolsósorban azokról az élőlényekről, amelyekkel Flórával tett sétáinkon találkoztunk. 

Mit lehet tudni, egyszer talán könyvet is szerkesztek az érdekesebb bejegyzésekből!