2020. október 10., szombat

Nézzünk bizakodva a jövőbe...


Bizakodva, hogy Radnóti Zsuzsa (jogutód) nem indít ellenem szerzői jogi pert, e fotográfia kapcsán óhatatlanul szeretném közzétenni Örkény István egyperceseinek egyik "gyöngyszemét":

NÉZZÜNK BIZAKODVA A JÖVŐBE!

Körülbelüli száztíz-száztizenöt év múlva, egy szép nyári napon, soron kívül megkondítják majd az ország összes harangjait. Sokan rá se hederítenek, pedig az a csengés-bongás nagy változások hírnöke lesz!

Addigra Visegrádon újjáépül az egykori királyi palota, sosem látott pompával, óriási termek­kel, függőkertekkel. Az avatási ünnepségen - azt jelzi majd a harangkongás - néhány aggas­tyánnak könnybe lábad a szeme. Valóban, az lesz az a perc, az a nagy és régen esedékes perc, amikor véget ér az ezeréves pechszéria.

Visegrád akkor már nem ennek a csöpp kis országnak lesz a székhelye, hanem a Dunai Magyar Köztársaságnak, melynek négy vagy öt tenger mossa partjait. „Dunainak” azért fogják hívni a köztársaságot, nehogy összekeverjék egy másikkal, az Alsórajnai Magyar Köztársa­ság­gal. Ez utóbbit akkor se magyarok lakják majd, hanem kopott öltözékű, elnyűtt alsórajnaiak, akik csak kabalából vették föl a magyar nevet.

Le se lehet írni, milyen jó dolog lesz akkor magyarnak lenni! Elég talán annyit mondani, hogy a „magyar” szó - potom száztizenöt év alatt - igévé változik, mely addigra minden élő nyelvbe felszívódik, méghozzá kellemes jelentéstartalommal.

„Magyarni” franciául például annyit tesz majd: magamat jól leszopni. Spanyolul: utcán pénzt találni, érte lehajolni; katalán nyelvjárásban: „Könnyedén hajolgatok, amióta kínzó derék­zsá­bám­ból kigyógyultam.” És ha valaki Londonban így szól: I am going magyarni (vagyis szó szerint: megyek magyarni), ez azt jelenti: „Ahhoz az isteni nőhöz, akit ott látsz, most oda­megyek, megszólítom, belekarolok, hazaviszem és...” (Itt egy csúnya szó következik.)

Más példa: „Én magyarok, te magyarsz, ő magyarik” (mert ikes lesz az ige) hét civilizált nyel­ven (norvégül, görögül, bolgárul, baszk nyelven stb.) azt jelenti majd: „Ropogós kacsasültet eszem (eszel, eszik), idei uborkasalátával, miközben Yehudi Menuhin a »Csak egy kislány«-t húzza a fülembe.”

Továbbá: „Anyuka, mehetek magyarni? - Magyarhatsz!” - lettül azt jelenti, hogy egy kisfiú elkéredzkedik moziba, s az édesanyja, némi habozás után, elengedi, pedig a filmet csak tizennyolc éven felüliek látogathatják.

De hagyjuk a külföldet! Itthon is sok mindent másként hívnak majd. Például a „vanília” helyett, mely idegen szó, a „háború” megy át a köztudatba, minthogy régi jelentését amúgy is elvesztette. A visegrádi cukrászdában tehát a fagylaltospult fölött ez lesz kiírva:

Eper

Puncs

Háború

Csokoládé

Így fogunk élni. Addig, ezt a pár évet, ki kell bírni.

Cato – Cat – macska – cinegék


,Mostan emlékezem az elmult óráról,

 Az elmult órában egy rosszra törő macskáról...'


 https://www.youtube.com/watch?v=_yueLVbOFlw


Szüleim IV. emeleti erkélyéről a kertbe nézve, s így "madártávlatból" szemlélve távolról lerítt róla, hogy nincsen se históriai, se szépirodalmi olvasottsága, ennek dacára igazodott mind Arany Toldi című opuszának Első éneke 4. versszakához, és a komondorhoz igazodva egerészni restell...


Most mi ezzel a bizonyítóképpel a probléma? Hasonló minőségű képekkel igazolják egy-egy madárritkaság hazai előfordulását a birding.hu portálon is! 🙂

...Cato jeles ókori, római történetíró és államférfi szónoklatainak rendszeresen ismétlődő zárómondatához! Persze nem az egykori Karthágó elpusztításán töri a fejét, egészen másban fondorlatoskodik!


Lehet bármilyen bájos lény ez a kószáló macska, azt sosem bocsájtom meg NEKI/!/, hogy minden este azzal a gondolattal hajtja álomra a fejét, hogy "A cinegéknek pedig el kell pusztulnia!"

De hogy  adjunk a kultúrának is:
Carthago delenda est vagy Delenda est Carthago (magyarul: Karthágónak vesznie kell) latin szónoki fordulat volt, amely a Római Köztársaságban a pun háborúk vége felé volt népszerű a Kr. e. 2. században. Hosszabb formái: Ceterum censeo Carthaginem esse delendam vagy Ceterum autem censeo Carthaginem esse delendam („Továbbá úgy gondolom, Karthágónak vesznie kell”.) Gyakran használta beszédeiben az idősebb Cato, Marcus Porcius Cato Maior. (Kr. e. 234 – Kr. e. 149).