2014. január 28., kedd

Irány a Zeneakadémia!

Városi sétánk közben Flóra erőteljes érdeklődést mutatott a közelmúltban felújított Zeneakadémia irányában. A bejáratnál arisztokratikus lépésekkel körbejárkált, azt kereste, hogyan tudna bejutni az épületbe. Pedig, ahogy a régi viccből tudjuk, az nem is olyan egyszerű...

Járókelő kérdezi a szembejövőtől a Király utcában:
- Segítsen, legyen szíves, hogyan jutok a Zeneakadémiára?
A válasz:
- Kitartással, és sok-sok gyakorlással!

Bár a kutyanevelés terén magam is a sok gyakorlás híve vagyok, itt, a Zeneakadémia bejáratánál egy kicsit megilletődve és pironkodva hívom tovább vérebemet. Merthogy ebben az épületben egyszer volt alkalmam színpadra állni, mindenféle gyakorlás nélkül is.

"Hogyan jutok a Zeneakadémiára?"

A történet sok évvel ezelőtti. Egy délután felhívott kedves rokonom, hogy este lenne-e szabadidőm, és van-e szalonképes ruhám, mert egy koncerten segíteni kéne neki, kottalapozóként. Rögtön igent mondtam, hiszen már amúgy is régen érdekelt, milyen lehet egy koncert hangulata a színpadról nézve...
A hivatalos program este 7-kor kezdődött, háromnegyed hétre kellett a helyszínre érkeznem. Időben a kulisszák mögé értem, ekkor még javában tartott a kották rendezése, a művészeti részletek megbeszélése, így nekem öt perccel a koncert előtt jutott szó, amikor végre előállhattam a nagy kérdéssel:
- És mi lesz a jel?
- Miféle jel????
- Hát a jel, hogy mikor kell lapozzak?
Magától értetődőnek tartottam, hogy nyilván létezik valami egyezményes bólintás vagy kacsintás, amiből a zongorista mellett a lapozónak értenie kell, hogy ideje a kottán lapot váltani.
A válasz lehangoló volt:
- A koncert közben nézed a kottát, és amikor elérkezünk a lap alján szereplő hangokhoz, akkor lapozol.
- Na de én nem tudok kottát olvasni!!!
Ez a válasz meg a zenészeket hangolta le.
- De hát gyermekkorodban jártál szolfézsra!?
Nem maradt idő kifejtenem, hogy a szolfézsórák helyett annak idején én jobbára a zeneiskolától nem messze található Egyetemi Könyvesbolt emeleti részét látogattam, ahol a Magyarország Állatvilága sorozat legkülönfélébb köteteit lehetett megvásárolni. Mondom, erre nem volt idő, mert a zenészek ugratásnak vélték vallomásomat, és mert perceken belül kezdődött a koncert! A műpártoló közönség a Zeneakadémia színpadán aznap három személyt láthatott: a nagybőgős szólistát, a zongorakísérőt - és jómagamat, aki még csak kottát sem tud olvasni. Debütálásom sokaknak emlékezetes maradt! A koncert végeztével a Zeneakadémia egyik vezetője külön megemlékezett a produkciómról, és rákérdezett a zenészeknél, hogy a kottalapozóra hol sikerült szert tenniük. Arra mindenesetre büszke vagyok, hogy valami atavisztikus zeneelméleti érzékkel az esetek legalább egyharmadában tökéletes időzítéssel lapoztam odébb a kottát. Az esetek másik kétharmadáról ezúttal ne essék szó... Összegzésként: nagyon izzasztó munka kottalapozónak lenni! Zongora melletti ténykedésem talán a száz éve elhunyt, köztudottan siket Herman Ottó fellépésére hasonlíthatott, aki egykoron a Pulszky-szalon zongorájánál parodizálta Liszt Ferencet, míg a háta mögött, a szalon ajtajában személyesen meg nem jelent a híres zenész.

Annyit mindenesetre eldöntöttem, hogy ha újra hívnak a Zeneakadémiára, valamilyen ürüggyel kimentem magam. Vagy nagyon sokat gyakorlok előtte - egyezményes jelre lapozni. 
Na lapozzunk!