2015. november 30., hétfő

Tarka pettyeskosbor

Délután, mint akik jól végezték dolgukat, elmentünk Flórával Csillebérc környékére orchideákat keresni. Megtehettük, mert az idei hivatalos teendőimet elvégeztem, most jöhet pár laza hét. A kirándulás fő célja a nyáron megtalált tarka pettyeskosborok megkeresése volt. Kíváncsi voltam, hogy milyen állapotban vannak most e növények. A szúrós cserjékkel dúsan benőtt, turisták által nem látogatott réten hamar megleltük a kosborokat, és örömmel állapítottam meg, hogy köszönik szépen, jól vannak, és már előkandikálnak az avarréteg közül új leveleik. Mondjuk ha ez az orchideatő nem személyes ismerősöm lenne, meg nem mondanám csupán a levelei alapján, hogy ez egy tarka pettyeskosbor. De ez esetben biztos vagyok a determinálás pontosságában, hiszen nyáron épp ezen a helyen sikerült megtalálni még virágzó állapotában.

Tarka pettyeskosbor (Orchis tridentata = Neotinea tridentata)

Orchideáról persze készültek már sokkal hatásosabb fotók is, de a hétfői kiránduláson mégis ennek örültem leginkább. Találkoztunk még egy meglehetősen bizalmas őzzel is, amelyet 20-30 méterről nézhettünk Flórával. Vérebem érdeklődését felkeltette ugyan az őzbak, élénken kereste is később a szagnyomát az avarban, de külön büszke vagyok arra, hogy egyetlen tiltószóval le lehetett állítani a nyom követéséről, és nem kezdte üldözőbe venni a vadat.
Találtunk még egy ritka rovarfajt is a mohapárnák között - de erről bővebben egy következő bejegyzésben írok majd.

2015. november 16., hétfő

Avar

Legutóbbi sétánkon a Gellért-hegyet járva lépten-nyomon összegereblyézett avarkupacokba botlottunk. Mondhatnánk, hogy szépen gondozzák a természetvédelmi területet... Na de mennyire tartozik a természet rendjéhez, hogy az ősszel lehulló avart felkupacolják, és módszeresen minden évben elszállítják? Érdemes lenne egyszer kísérletet tenni a természetközelibb "kezelésre", vagyis hogy az avarréteget a fák alatt hagyják - ahová való. A lebontó mikroszervezetek, gombák, férgek tavaszra sikeresen feldolgoznák az ősszel lehullott leveleket, ahogy teszik azt évmilliók óta. És amikor visszaérkeznek a telelőhelyekről a fülemülék, bőségesen találnának táplálékot, cserébe egyre több helyről lehetne hallani éjszaka is csattogó, szívet dobogtató éneküket. A fülemülék a szüntelenül gereblyézett parkokban és kertekben nem képesek fennmaradni, és amikor az emberek módszeresen szüntetik meg a fáik és bokraik között a természetes avartakarót, nem is gondolnak bele, hogy ezzel megfosztják magukat a természet egyik legszebb madárdalától.


2015. június 12., péntek

Kutya meleg van!



Esteledik. Hűl a levegő: jelenleg már csak 30 fokot mutat a hőmérő. Hétvégén állítólag 36 fokos hőség várható. Szóval kutya meleg van! A kutyákat ilyenkor különösen megviseli az időjárás, hiszen verejtékmirigyek hiányában csak lihegéssel, a nyelvükön át történő párologtatással tudnak hőt leadni. Flórát is próbára teszi a rekkenő hőség, még sétálni is alig van kedve ebben a kánikulában.
S hogy ezt miért érdemes megemlíteni egy kutyás bejegyzésben? Hát mert a kánikula szó a latin "kutya" (=canis) kifejezésből ered. A szó tehát latin eredetű, a Nagy Kutya (Canis Maioris) csillagkép legfényesebb csillaga, a Szíriusz latin nevéből (Canicula, azaz „kiskutya”) származik, mivel a mediterrán tájakon egykoron a "kánikulai" nyár beköszönte a Szíriusz felkeltével esett egybe. Magyar szövegekben először a 16. században szerepeltették ezt a kifejezést. További jelentésváltozáson átesve az orosz nyelvben a szünidő megfelelőjévé vált (Каникулы). Minthogy oroszhonban is létezik téli iskolai szünidő, így náluk megjelenhetett a "téli kánikula" is! Ilyenkor Moszkvában -30 fokos fagyokat is átélhetnek a kánikulázó diákok.


...hiába: a hőség nagy úr: Flóra és Faina ennek hatására éppúgy fekszenek egymás mellett, mint Csehországban Martina Vachova / a facebook-on Martina Kolářová / https://www.facebook.com/miamaymia  / igen becsületes kutyatenyésztő házánál az ajtónál fekvő két bűbájosan pihenő két falkatársa Fainának - azaz szintén berni kopók! 



Mindezek kapcsán még egy aktuális kiegészítés, Csányi Vilmos akadémikus kapcsán...

1935. május 9-én született Budapesten. 1958-ban vegyészként végzett az ELTE-n, majd a Budapesti Orvostudományi Egyetem munkatársa lett. 1973-ban az ELTE-n kezdett dolgozni, a magatartásgenetikai laboratóriumban. Később az általa alapított etológiai tanszék vezetője lett, ezt a tisztséget egészen 2000-ig betöltötte.

1965-ben védte meg kandidátusi értekezését, témája a biológiai fehérjeszintézis szabályozása volt. 1970-ben kapta meg akadémiai doktori fokozatát molekuláris biológiai kutatásokért.

Az MTA tagja, a Magyar Etológiai Társaság tiszteletbeli elnöke. Szerkesztői, főszerkesztői munkái (Magyar Tudomány, Élet és Tudomány) mellett jelentős az ismeretterjesztői, szépirodalmi munkássága, szerzője többek között a Bukfenc és Jeromos vagy a Marci, a beszélő kutya c. könyveknek.

Fő kutatási területe az állati és emberi viselkedés, valamint a biológiai és a kulturális evolúció kérdései. Jelentősek a kutyákon lefolytatott etológiai vizsgálatai is. A Nagykutya csillagképben csillagot neveztek el róla 1999-ben.





2015. május 8., péntek

Vére(b)hulló fecskefű

Véreb és a vérehulló fecskefű

2015. május 7., csütörtök

Orchideák nyomában

Eredetileg ma a Normafa környékére indultunk, de ott az erdő most elég sivár képet mutatott. Még mindenhol látszottak a decemberi ónos eső következtében lezuhant vaskos ágak, derékbe tört fák, a hatalmas kupacokba összehordott farakások 10-20 méterenként sorjáztak. Ezek a farakások idővel pompás fészkelőhelyet biztosítanának különféle madaraknak (ökörszemeknek, vörösbegyeknek), és menedéket nyújtanának számos rovarfajnak is, de gyanítom, hogy előbb-utóbb az illetékesek "kitakarítják" majd az erdőt. Kár érte, igazából az lenne a természetes, ha a korhadó faanyag visszakerülhetne az erdő anyag-körforgásába. Ehhez azonban kéne pár év - ahhoz meg a kirándulóknak nincs türelme...
A Normafától Csillebérc irányába vettük utunkat, ahol "titkos tervem" szerint vérebemmel orchideákat szerettem volna keresni. Az Irhás-árok tölgyeseiben évtizedek óta ismerem a bíboros kosbor (Orchis purpurea) szép állományát, ezúttal pedig a tölgyes fölötti napsütötte réten terveztem további orchideafajt lelni. És sikerült! A szűk ösvényeken itt is, ott is újabb letört ágak nehezítették a haladást, a növények szempontjából azonban ez kifejezetten hasznos, hiszen így minimálisra csökkent a veszélye, hogy kirándulók csokorba gyűjtik az épp virágzó példányokat. Miután kikecmeregtünk Flórával egy galagonyabokor marasztaló tövises ágai közül, az elénk táruló tisztáson egy - általam korábban nem látott - orchideafajra bukkantunk: a tarka petteskosbor (Orchis tridentata = Neotinea tridentata) három példányára.

Flóra és a tarka pettyeskosborok


Tarka pettyeskosbor (Orchis tridentata = Neotinea tridentata)


Később, pár száz méterre három további példány is előkerült. Nem messze ezektől még a napsütötte rét szélénél előkerültek újabb virágzó bíboros kosborok, amelyeknek olykor fél méteres magasságba nyúló virágzata laikusok számára is érzékelhetően hirdeti, hogy ezek a növények az orchideák (Orchidaceae) fajgazdag családjába tartoznak.


Bíboros kosbor (Orchis purpurea)

Miközben az orchideákat fotóztam, a bokrok között a fejem felett egy őszapócsalád ugrabugrált, a távolból örvös galamb búgása hallatszott, a levegőt betöltötte a nagyezerjófű illata. Az erdő szegélyétől egy-egy elegánsan libbenő fehér pillangó tűnt tova a sűrűbb erdőrészek irányába: a kis apollólepke nőstényei voltak ezek, amelyek komoly botanikai kutatómunkát végeztek éppen, hiszen utódaik számára (ill. peterakás céljára) a keltikéket keresték, lévén hernyóiknak ezek a kizárólagos tápnövényei.


© Rahmé Nikola felvétele


Amikor pedig sok-sok év múlva, az alkotó-sorozatszerkesztésemben megjelenő TERMÉSZETTÁR sorozat 3. kötete előkészületei zajlottak, eszembe-jutott ez a lelőhely, és javasoltam Rahmé Nikola barátunknak, hogy az általam vélelmezett csodálatos képződményekről készítsen FELVÉTELEKET, ezek lettek ezen kötet TALÁN legszebb képei! 


Majd később még az is eszembe jutott, hogy Charles /Robert/ Darwin az orchideák kapcsán az egyik szakmunkájában megjelentetett egy rajzot, amelyen egy orchideafaj pollencsomagja egy ceruzahegyen látható, és Nikola ezt is sikeresen reprodukálta - immár FOTOGRÁFIAI módszerrel!

2015. március 19., csütörtök

Budaörsön

Tavaszköszöntő kirándulásként a budaörsi Csiki-hegyek szikláin jártunk. Egyedülálló táj, a főváros tőszomszédságában igazi mediterrán hangulat. Nemrégiben errefele még gekkók is éltek és szaporodtak az egyik ház védett zugaiban. Igaz, nem őshonos fajként, hanem egy műkedvelő herpetológus terráriumából kiszabadult példányok leszármazottaiként. A helyi mikroklíma megfelelőnek bizonyult, táplálékot és telelőhelyet is találtak maguknak a tengerpartról származó kis hüllők, így hosszú évekig háborítatlanul élhettek errefele. Ma azzal szembesültem, hogy az egykori gekkós házat a tél folyamán lebontották, amivel valószínűleg a gekkóállományt is megsemmisítették.

Mintha Dalmáciában lennénk... (oda persze nem hegyi véreb, hanem dalmata dukálna)
Szerencsére a budaörsi Csiki-hegyek valódi, őshonos hüllöritkaságoknak adnak otthont napjainkban is. Ezek egyike a pannongyík, a vakondgyíkfélék aprócska képviselője, amely jobbára a kövek alatt és között rejtőzködik, és csak nagyritkán kerül szem elé.
A másik, szintén ritkán látható pikkelyes kuriózum a haragossikló, amelynek az utóbbi években újabb példányait figyelték meg a környéken e kígyót célzottan kereső herpetológusok, és amely faj érdekében több természetvédelmi kezelési programot is szerveztek már errefele.

Haragossikló (Méhely Lajos festménye, 1896)

És hogy valami botanikai vonatkozás is szerepeljen a mai bejegyzésben, így jelzem, hogy a dolomittömbök között már szép számmal virágzik a hegyi ternye, amelynek sárga virágzatai színes sziklakertté varázsolják a tájat...

Hegyi ternye

2015. február 19., csütörtök

Valami készülődik...

A Gellért-hegy Duna fölötti ösvényein kezdtük a mai programot. A meredek fal leomló részein itt is, ott is kisebb-nagyobb kerekded gumók voltak láthatók. A keltikék (Corydalis) raktározó képletei ideális esetben mélyen a földben találhatók, de itt az utóbbi hetek földcsuszamlásai miatt számos keltikegumó került a felszínre. Ebből ugyan nem lesz bulvárhír, hiszen a hegy túloldalán, a vasúti alagút köveinek elmozdulása jelentősebb kárral járt, de az érintett gumók szempontjából mégiscsak élet-halál kérdése, hogy egy földcsuszamlás után hova kerülnek. A felszínen életkilátásuk a nullához közelít, és ha heteken belül nem érkezik rájuk újabb talajréteg, akkor menthetetlenül kiszáradnak. 


A megcsúszott talajrétegekből a szerencsétlenebb gumók a Rudas-fürdő irányában zuhannak a mélybe

A biztos halálra ítélt gumókat ezért összegyűjtöttem, és átmenetileg egy cserépbe tettem őket. Picit megsiettetem a tavaszt, és az ablakközben reményeim szerint már napokon belül virágba borulnak megmentett keltikéim. Az előbukkanó levelek között már ott lehet sejteni a virágbimbókat, amelyek jelzik, hogy már nagyon készülődik a tavasz!

A gumószedegetéssel gyorsan elszállt az idő, és majdnem elkéstem egy korábban egyeztetett programról, amely során régi példaképemmel kellett megbeszélni egy közös munka tervét. Márpedig e példaképemnek éppen a Gellért-hegy ösvényei a kedvelt madarászhelyei, ahol évtizedekkel ezelőtt telente rendszeresen figyelte meg az akkoriban itt áttelelő havasi szürkebegyeket. A hegyről gyorsan alászállva Flórával átrohantunk a pesti oldalra, és szerencsésen megérkeztünk a találkozóra.

Pillanatkép egy jó hangulatú megbeszélésről

Arról, hogy kivel találkoztunk és mi volt a mai megbeszélés tárgya, majd egy későbbi alkalommal fogok beszámolni...

2015. február 14., szombat

Hóbagoly a régi Baszmannaja utcában

Valentin napra különleges ajándékot kaptak a hazai madarászok: idén február 14-én egy hóbaglyot (Bubo scandiacus = Nyctea scandiaca) fotózhattak Bóly egyik házának tetején, ahova nagy számban érkeztek e különleges madár megfigyelésére a twícserek. Jelenleg még nincs "hivatalos" döntés arról, hogy természetes előfordulásról van-e szó, vagy egy fogságból szökött példány lepte-e meg a madarászokat, de a Nomenclator Bizottság tagjainak állásfoglalása azt sejteti, hogy ez az adat jó eséllyel bekerülhet Magyarország madarainak névjegyzékébe. Amúgy az nem egy példa nélküli dolog, hogy hóbagoly lakott településen bukkan fel, az idei télen az orosz fővárosban például 5 (öt!) alkalommal figyelték meg e faj képviselőit. Az erről szóló cikkben különösen érdekes számunkra a második megfigyelési hely: a híres Baszmannaja utca! Igen, mint a listából látható, a hóbagoly is járt a régi Baszmannaja utcában!
A friss hazai hóbagoly-megfigyeléről kiváló fotók tekinthetők meg a birding.hu honlap galériájában.
       
Hóbagoly (© Michael Gäbler, Wikipédia)


Chernel István, a Magyarország madarairól szóló monográfiájában ezt írta a hóbagolyról: "Európa, Ázsia és Amerika legmagasabb sarki tájait lakja s még a 82°33' é. szél. alatt is észlelték. Oroszországban vannak legdélibb költőhelyei. Csak ritkán vonul le hozzánk s mindössze néhányszor lőtték Magyarország területén. 1837-ben Prasiván (Zólyomm.) PETÉNYI szerint két példány lövetett. 1860 márczius 27-én Ungmegyéből egy hím került a Nemzeti Múzeumba s 1892 január első felében egy második, melyet Ujszásznál (Pestm.) ejtettek el."

Kárpát-medencei pleisztocén barlangi üledékekből több lelőhelyről is előkerültek hóbagolycsontok, hiszen egykoron, a mamutok szomszédságában a hóbaglyok is ideális körülményeket találtak itt. A barlangokban talált jégkorszaki maradványok faji beazonosításához a paleontológusok recens (ma élő) fajok csontjaival hasonlítják össze a fosszilis leleteket. A madárleletek pontos meghatározását egy időben akadályozta, hogy a Lambrecht Kálmán által a Madártani Intézetben létrehozott hatalmas összehasonlító csontgyűjtemény a 2. világháborúban megsemmisült, a Természettudományi Múzeum számos gyűjteménye pedig 1956-ban égett porrá. Jánossy Dénes, az Őslénytár egykori vezetője, célul tűzte ki, hogy új madárcsont-gyűjteményt állít fel. Sorra preparálta a különféle fajok csontvázait, de hóbagolyra sehogy sem tudott szert tenni. A budapesti állatkertből ugyan néha jeleztek elpusztult hóbaglyot, de azt rendre kiállítási célra, montírozott preparátumként készítették ki, így tudományos értékű teljes csontvázat hosszú évekig nem lehetett beleltározni. Történt egyszer, hogy Jánossy Dénes kissé habókos preparátorának, Jenőnek a fülébe jutott, hogy az állatkert egy elpusztult hóbaglyot küld a Természettudományi Múzeumba. A lelkes segéderő azonnal kiutazott a Városligetbe, és amíg a hivatalos papírokat kiállították a madárról, a tetemet gyorsan előkészítette a csonttani gyűjteményhez: nevezetesen percek alatt lekopasztotta. Amikor a visszaérkező illetékesek döbbenten kérdőre akarták vonni, hogy ez meg már miféle eljárás, és hogyan lesz a csupasz torzóból szép preparátum, a múzeumi kolléga nagynehezen elmagyarázta, hogy ez a példány a csonttani gyűjteményben fogja képviselni a hóbaglyokat... Ezután már nem okozott komoly gondot a barlangi üledékekből előkerült hóbagolycsontok biztos meghatározása.

A 20. század tehát úgy telt el, hogy Magyarországon egyetlen bizonyított természetes előfordulása sem volt e bagolyfajnak. De most végre újra vendégül láthattuk pár napig a tundrák madarát! És ezúttal már sokkal kedvezőbb is volt a fogadtatása, mert nem puskákat, hanem fényképezőgépeket irányítottak rá...

2015. január 8., csütörtök

Lúdas Matyi - a szellemi tulajdon és a könyvkiadás

200 éve, 1815-ben egy Bécsben tanuló diák, bizonyos Kerekes Ferenc (későbbi debreceni professzor) könyvkiadásra szánta el magát, s megjelentette a Lúdas Matyi című művet. Derekas tett, mondhatnók, hiszen a könyv nem csupán pénzbevételi forrás, hanem az elme pallérozásának is nemes eszköze, a szépséghiba csupán az volt, hogy a könyvben nem tüntették fel az alkotó, Fazekas Mihály nevét, aki a kiadásról csak később értesült, s így csak a megjelenés után tiltakozhatott a kalózkiadás ellen... Hiába, a plágium a könyvkiadással egykorú intézmény, s némi bevétel reményében mindig akadnak, akik más tollával kívánnak ékeskedni. A Lajtán innen meg aztán még egyetemi karriert is befuthatnak... Sajátos momentuma a történetnek, hogy a Lúdas Matyi éppen a tulajdonjog sárba tiprása ellen felszólaló mű, de első "kiadóját" ez semennyire sem zavarta a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok (v.ö. szerzői jog) önhatalmú értelmezésében.

Fazekas Mihály (1766-1828)


Botanikai vonatkozása a történetnek, hogy a valódi szerző, Fazekas Mihály a magyar növénytan történetébe is beírta nevét, a Diószegi Sámulellel társszerzőségben készített és 1807-ben megjelentetett Magyar füvészkönyvvel.
A Magyar füvészkönyv alapvetésül szolgált a magyar növénytani nevezéktanhoz is, amire egy apró szerzői utalást a Lúdas Matyi sorai között is fellelni:

"...száz erdei réti
Dudvák vóltak ezek; nyúl-, farkas-, béka-tseresznyék;
Medve-, szamár-, disznó-, eb-, egér-, kutya-, matska-tövissek;
Hát meg az angyal- szent- 's ördög-gyökerek (mivel akkor
A' füvek neve tsak barom, ördög, 's szent vala; Füvész-
Könyv még nem lévén)."

Emlékezetes idézet - az 1815-ös kiadásból

Szerencsére Dr. Király Gergely kiváló botanikus szerkesztésében 2009-ben megjelent a mai idők legmodernebb hazai növényhatározója, az Új magyar füvészkönyv!