2014. július 7., hétfő

Madárvárta - mikroszkóppal...


Júliusban emlékezetes látogatást tettünk az 1959-ben alapított agárdi Chernel István Madárvártán. Először még diákként töltöttem ott egy hetet, 1978-ban, néhai Radetzky Jenő tanár úr madarász táborában, aztán visszatérő táborozó lettem, később táborvezető. Ma már volt tanítványom vezeti a táborokat és a Madárvártát. Néha az ember megtapasztalhatja, hogy érdemes volt ilyen-olyan ügyért dolgozni. Például amikor azt érezhetjük, hogy tanítványunk folytatja a munkánkat. S hogy milyen ma a Madárvártán az élet? Bizonyos szempontból ugyanolyan, mint régen. Bizonyos külsőségekben meg egészen más. Érdemes személyesen megtekinteni!
A várta előtti csendes öbölben récecsapat bóklászott a hínár között, a távolban barna rétihéja körözött, a faágak közül a függőcinke mélabús ciccegése hallatszott, és az egész nádast szinte betöltötte a nádirigó-crescendo. Amikor diákként jártam itt, a mély öbölben gyakorta megjelentek a búbos vöcskök, hogy az átlátszó vízben kis keszegeket zsákmányoljanak. Ahogy az évek során hordalék kezdte feltölteni a part menti részt, a vöcskök elmaradtak, s helyüket a szárcsák vették át, amelyek jó egy évtizedig uralták a környéket. Amikor annak idején előadásokat tartottam kisiskolásoknak a kis ház tornácánál, a szárcsák voltak a legbizalmasabb madarak, amelyeket a legzsibongóbb gyerekcsapat sem tudott elriasztani. Mostanra azonban az öbölben már annyi hullámhordta üledék rakódott le, hogy a víz sekélysége nem alkalmas a szárcsák életviteléhez. Eltűntek tehát a szárcsák is - viszont az előrenyomuló nádasban megjelentek a vízicsibék! Miközben a a partról figyeltem a nádas életét, egy kis vízicsibe épp első röpgyakorlatait tartotta. Picit a nádtorzsák között billegette magát, majd nekilódult, és átrepült a bal oldalról a jobb oldali nádasba. Aztán tanakodott picit, mintha politikai kérdést kreálna a dologból, és jobbról ismét balra indult. Majd ismét jobbra, és újfent balra. Hol nyugati, hol keleti irányban, aztán megint nyugati, és igen, megint keleti. Ahogy felnő, már biztos szárnyakon repülhet majd a telelőhelyére: déli tájakra. Fontos megemlíteni, hogy amikor a kis vízicsibe felnő, akkor is kis vízicsibe marad, mert - némely laikus vélekedéstől eltérően - ez a madár nem a vízityúk fiókája. A vízicsibék rokonai ugyan a vízityúknak és a szárcsának, de kisebb termetűek, a nádas sűrűjében szinte észrevehetetlenek, s közöttük a kis vízicsibe - értelemszerűen - a még visszafogottabb mérettartományt képviseli (nálánál már csak a törpe vízicsibe kisebb). 1965-ben a Velencei-tó nádasában bukkant fel egy igazi madártani kuriózum, a vízicsibék, vízityúkok és szárcsák távoli rokona, a kék fú (más néven szultántyúk), amelyet egykoron szultánok udvarában díszmadárként is tartottak, s amelyet kék tollazata okán többen neveztek már a "boldogság kék madarának".




Egyszer - az 1980-as években - Dagesztán nádrengetegében járva volt módom ezzel a fajjal találkozni, és csillogóan kék tollazatának szemlélése akkor boldoggá tett. Fokozta a helyzetet, hogy a Kászpi-tenger melletti tájon egyetlen nap leforgása alatt sikerült találkoznom farkasokkal, pusztai rókával, tamariszkusz-futóegérrel, rózsás gödényekkel és kék fúval. Madarász társammal a nevezetes nap végeztével táborhelyünk felé haladva azon vacilláltunk, hogy a bizarrnak tűnő változatos fajlistából mit hallgassunk el a többiek előtt, hiszen ha az összes fajt felsoroljuk, akkor a kívülállók az egészből nem hisznek el nekünk semmit.
Miközben most a mellettem ülő Flórával a kis vízicsibe szárnypróbálgatásait néztem, arra gondoltam, hogy nekem ugyan nincs is szükségem sem farkasokra, sem kék madárra. Boldogsághoz hozzájuttathat egy véreb, vagy egy kis vízicsibe is.




Ami pedig az emlékeket illeti, az egyik meghatározó volt, amikor olyan kisiskolások, akik életükben talán először láttak binokuláris mikroszkópban egy zöld ormányosbogarat, a látvány hatására, mint azt biológiatanáruk utólag mesélte, ezt mondták: MOSTANTÓL EZEKET NEM TAPOSSUK EL, MERT OLYAN SZÉPEK!


fémdarazsak (Chrysididae) ama darazsak közé tartoznak, amelyeknek élete a napsugárral, a tikkasztó nyári nap melegével legjobban forrt össze, a kinézetükre pedig az óvodások isrácsodálkoznak!