2019. január 24., csütörtök

Befejezetlen bejegyzés kedves tanítványaimról...

Korábbi jegyzetben már írtam, hogy a pedagógia igen közeli téma volt mindig is számomra. Ilyetén vonzalmamat leginkább az agárdi Chernel István Madárvártán élhettem ki. Ott diákok ezreinek tartottam természetismereti foglalkozásokat, és a legnagyobb hatással a táborozókra lehettem.  Nyáron - hetes turnusokban váltakozva - összesen több száz kisiskolás tölthetett el hasznosan időt, ami mind nekik, mind nekem maradandó élménnyé vált. Sokat tanultak tőlem, s jómagam is sokat tanultam tőlük!... Volt szülő, aki a táborozást követően lelkesen mesélte, hogy fiai többet tanultak a Vártán egy hét alatt, mint korábbi életükben összességében. A délelőtt madárrajzolással telt, délután kirándultunk a Velencei-tó körül (s a tavon), emellett egész nap a latin madárnevek (naponta 10) memorizálása volt a feladatuk, amit többnyire simán ment valamennyiüknek. Boldogok voltunk ott valamennyien (egy fura családot leszámítva, akik fiukat hazavitelkor szépen betessékelték kocsijukba, elköszönni azt hiszem nem felejtettek el, de a "Köszönjük!" nem hagyta el a szájukat... Annyit mondtak, hogy jön a gyerkőc jövőre is... Na hát én ugyan nem hívtam többet ingyenes gyerekfelügyeletre...).
Minden diák egyformán kedves volt számomra, sokukkal ma is tartjuk a kapcsolatot. Öröm látni, ahogy beérik a munka "gyümölcse"!

Apró, de kedves emlék, amint Máté megérkezett a Madárvárta tornácára, és az ajtón kotkodácsolva lépett be. Mondhatni, ez bagatell, de jelezte, hogy azonnal ráérzett a hely otthonos szellemére!

Bálint 3. osztályos volt, amikor táborozónak szeretett volna jelentkezni. Néztem, és úgy láttam, hogy ő még túl fiatal a táborozáshoz. Ő erősködött, hogy csak teszteljem az ismereteit. Na jó, adtam neki egy denevérállkapcsot és az általam írt emlőshatározót - ő 10 percig lapozgatta a könyvet, forgatta az állkapcsot, félve kérdezte: közönséges késeidenevér? Igen! Na jó, akkor jöhet, tábor-érett! Amikor a délelőtti foglalkozáson mókuskoponyát rajzolt épp, kirándulók érkeztek, s kérdezték Bálintot:
- Mit rajzolsz, kisfiú?
- Mókuskoponyát!
- És honnan tudod, hogy ez éppen egy mókus koponyája?
- Hát kérem, látják, ez itt a rá jellemző processus supraorbitalis! A látogatóknak - orbitálisan - tátva maradt a szája! Bálint időközben felnőtté cseperedett, jelenleg kétéltű-határozó írásán, rajzolásán fáradozik...

Bálint ebihalai...

A fentebb említett Máté bátyja, Márton olyan minőségű tusrajzokat készített, hogy a Magyar Természettudományi Múzeum épp odalátogató főigazgatója szerint bármely múzeumi kiadványban is megjelenhetnének. Innentől datálódik a táborozók között gyakran elhangzó szállóige:
"Édesapád büszke lesz rád!"

Bájos lurkó volt Bence is, akit a vártai látogatás után kérdezték (a szokványos közhelyes módon):
- Na és mi leszel, Bence, ha nagy leszel?
- Hát tóász! Tóász - vagy madarász!
Innentől az iskolában Tóásznak szólították...
Tóász volt/van minden évben az első barátom (tanítványból immár baráttá vált), aki karácsonyi/újévi jókívánságát elküldi nékem.
Végül a tóászi terveit feladva pénzügyi szakemberré vált... Tehetséges pénzügyi szakemberré!

Volt, akiből pszichológus lett, másikból villamosmérnök, riporter, újságíró - és így tovább... Nem is volt soha célom a táborozókból később munkához nem jutó, nincstelen zoológusokat képezni! A fő szempont az volt, hogy természetet szerető és védő értékes emberekké váljanak!

Megérte a velük való szorgoskodás, flow-érzést nyújtott a csillogó szemük, néha agyonaggódtam miattuk (amikor például késve érkeztek haza madarászásból), még ha nem is kaptam a Madárvártát üzemeltetni hivatott alapítványtól egy árva kanyit sem... Ígéreteket - na azt kaptam tengernyit óceánnyit! Hál' az Égnek mára a korábban regnáló semmittevő kuratóriumot feloszlatta a megyei közgyűlés, így újra működhet a csinosan felújított romantikus házikó - sokak örömére...


Jobb ma egy sas, mint holnap egy Sas!

Részlet Trunkó Barnabás Sastaps című kötetéből:



"A Sas – az egy jó név! A sas valójában egy madár (Aquila), de jelentése túlmutat az ornitológián. Címerállat. Sas van az USA címerében, meg Oroszországéban is, bár ez utóbbi kétfejű, akárcsak az albánoké, vagy a Habsburgoké. A sas nagyobb, mint egy veréb, de kisebb, mint egy turul, bár olyat még senki sem látott, csak bronzból. A sas védett állat, de ezt talán csak a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Ragadozómadár-védelmi Szakosztályának Parlagisas-védelmi Munkacsoportjában veszik komolyan. Keveset költ, ugyanis közismerten takarékos. A sasnak legendásan éles látása van."

                               Rétisas © Völgyi Sándor                                      
  


Eme általam kreált részletet a "Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Ragadozómadár-védelmi Szakosztályának Parlagisas-védelmi Munkacsoportja" betoldással a szerző mosolyogva jóváhagyta...
A kéziratban az utolsó fejezet címe Abgang volt, a legelsőé - az eredeti verzióban - Előszó... Na mondom, ha az utolsó Abgang, ahhoz az Entrée dukál. Trunkó ezt is mosolyogva hagyta jóvá, csak a kötet főszereplője értetlenkedett, mert szerinte ilyen szó nincs is! És még ő hangoztatta magáról, hogy micsoda színházi vátesz, aki színházban előadás idején született... Szép kis színházszakmai ismerettár...

U.P.