2014. június 29., vasárnap

Fel a fára! (Treeing - tréning)

Reggeli sétánk közben egy varjúfiókára leltünk. Korábban már szó volt arról, hogy a varjak segítenek a fegyelmi feladatok gyakorlásában, ezúttal pedig a véreb agility-hez való szoktatását tették lehetővé. A fióka annyira érdekelte Flórát, hogy képes volt utánamenni egy tölgyfa magasabb régióiba is, és a varjúszülők támadásait figyelmen kívül hagyva mászni, mászni egyre feljebb. A fiókát követve 3 méteres magasságba jutott önerőből. Mintha csak gyermekkori önmagamat láttam volna, amint a rigófiókákat kerestem a Sas-hegy bokrosaiban. Az akcióhoz ezúttal egy vizslakölyök asszisztált. Feljutni a fára amúgy sokkal könnyebbnek bizonyult, mint lejutni onnan a talajszintre. 



2014. június 27., péntek

Baijerinvuoristovihikoira

Meglepődve tapasztalom a statisztikai adatokat átnézve, hogy a Föld hány országából olvassák már Flóra blogját. Ezúton is köszönet a Google fordítójának, hogy más anyanyelvűek is érdekesnek találhatják a blog bejegyzéseit! A külföldi érdeklődők idetalálásának megkönnyítése és a külhoni kutyás szakirodalomban való tájékozódás elősegítése céljából mellékelem a bajor (hegyi) véreb különféle nemzeti neveit:

angol: Bavarian Mountain Hound
német: Bayerischer Gebirgsschweißhund
francia: Chien rouge de Bavière
orosz: Баварская горная гончая
finn: Baijerinvuoristovihikoira
norvég: Bayersk viltsporhund
cseh: Bavorský barvář
szlovák: Bavorský farbiar
lengyel: Posokowiec bawarski
lett: Bavārijas asinspēdu dzinējsuns
bolgár: Баварската планинска хрътка
spanyol: Sabueso bávaro de montaña
portugál: Sabujo montanhês da Baviera
svéd: Bayersk viltspårhund
holland: Beierse bergzweethond
japán: バヴァリアン・ハウンド

A kedvencem a felsoroltak közül a finn "Baijerinvuoristovihikoira". Finnugor szakos egyetemi hallgatók számára kiváló nyelvi gyakorlat lehetne egymás után tízszer elismételni:
Baijerinvuoristovihikoira, Baijerinvuoristovihikoira, Baijerinvuoristovihikoira, Baijerinvuoristovihikoira, Baijerinvuoristovihikoira, Baijerinvuoristovihikoira, Baijerinvuoristovihikoira, Baijerinvuoristovihikoira, Baijerinvuoristovihikoira, Baijerinvuoristovihikoira...

2014. június 25., szerda

Hull a merda

Az előző bejegyzéshez kapcsolódva (amely után a "merda" szó jelentését már nem kell külön definiálnom), még egy rövid ideig maradjunk a hullaték hasznosításának kérdésénél. Ennek apropóját az adja, hogy este a folyosó sarkánál Flórával néhány aprócska, fekete csomóra lettünk figyelmesek, amelyek szanaszét hevertek a frissen feltakarított kőburkolaton. Honnét kerültek oda? - kerestük az eredetüket, és meg is találtuk, a fejünk fölött, egy sarokban pihenő denevér formájában. A denevér láthatólag jóllakottan összekucorodott, így faji hovatartozását a zseblámpa fényénél nem tudtam megállapítani, de gyanítom, hogy az errefelé gyakori szürke hosszúfülű-denevér (Plecotus austriacus) lehetett. Ez a városokban megtelepedő faj adhatott ihletet József Attilának 1933-ban írt verséhez (A város peremén), amely így kezdődik:

"A város peremén, ahol élek,
beomló alkonyokon
mint pici denevérek, puha
szárnyakon száll a korom,
s lerakódik, mint a guanó,
keményen, vastagon."


És ismét vissza kell térjünk a patikáriusokhoz, mert a denevérguanót is a - vegytanhoz és a kereskedéshez egyaránt értő - korabeli gyógyszerészek kezdték kitermeltetni és forgalomba hozni. 1879-ben a székelyudvarhelyi gyógyszerész, - a helyi önkéntes tűzoltó-egyesület parancsnoki tisztségét is betöltő - Nagysolymosi Koncz Ármin reklámlevelekkel árasztotta el a tehetősebb bécsi lakosokat, akiknek virágtrágyaként ajánlotta a homoródalmási barlangból kitermelt denevérguanót. A portéka gyorsan keresetté vált, csomagok garmadáját küldték postai úton nyugatra, mígnem a készlet kezdett kiapadni, a konkurencia viszont kezdett vérszemet kapni - így a guanó kitermeltetésének költsége az egekbe szökött, és hamarosan a pompás üzlet befuccsolt.

Kordos László paleontológus "Magyarország barlangjai" című könyvében ezt írja a hazai guanó-kitermelésről: "1916-ban, a világháború harmadik évében, amikor a külföldi alapanyagimport erősen megcsappant, a mezőgazdaság figyelme is egyre inkább a barlangok foszfortartalmú agyagjaira terelődött. Nem ez volt az első eset hazánkban, hogy a guanót hasznosítani kívánták, hiszen már 1872-ben Bécsben cikk jelent meg a gerecsei Pisznice-barlang két méter vastag denevértrágyájáról. Később Horusitzky Henrik hívta fel a gazdakörök figyelmét az értékes nyersanyagra. Akkor kezdeményezését nem fogadták el, de most, szorult helyzetben a Földmívelésügyi Minisztérium az ügyet magáévá téve megbízta a Földtani Intézetet az ilyen irányú kutatások elvégzésére. Kormos Tivadar mellett ismét Horusitzky Henrik volt az, aki a Felvidék, és Kadić Ottokár, aki a Gömör barlangjait kutatta át. A vizsgálatok csekély eredményre vezettek, így az ipari hasznosításra nem került sor, viszont elkészült számos barlang földtani kutatása."

Piliscsaba honlapján szerepel a kortörténeti adalék, miszerint azt a guanót is hasznosították, amely az egykori Karátsonyi grófi birtok területén található, a nép által Ördöglyuknak nevezett barlangban keletkezett. Bekey Imre Gábor szerint, aki a barlang leírója és aki a barlangnak a Klotild-barlang nevet adta, a kb. 1 méteres vastagságú denevérguanót egy élelmes vállalkozó még a 20. század elején kitermelte.

Kessler Hubert barlangkutató 1957-es, "Az örök éjszaka világában" című könyvében a denevérguanó geológiai szerepét is felvetette, lévén a tonnaszámra felhalmozódó hullaték mállása során keletkező anyagok a barlangok belső morfológiáját is képesek voltak átalakítani. Az "örvénylési üstnek" titulált mészkőgödrök kialakulásában például nagy szerepe lehetett a denevérürüléknek is!

Dudich Endre Aggtelekről szóló monográfiájában írta: "...a barlangban tanyázó denevérek ürüléke, a guanó, gyűlik össze hatalmas tömegekbe. Ez fokozatosan átalakul, elbomlik és agyaggal keveredve chiropteritté lesz. A foszfátföldekben a P2O3 mindig kalciumhoz van kötve, tehát mint kalciummono-, -bi- és -trifoszfát jelenik meg. Az összes foszfát tartalomnak 60-70%-a esik a bifoszfátra. A vegyi elemzésekből kitűnt, hogy a foszfátföldekben sokszor igen tekintélyes százalék a foszfát, így a mixnitzi Drachenhöhle foszfátföldjében átlag 13.5%. A világháború alatt hazánkban is érdeklődtek a barlangi foszfátok iránt, különösen HORUSITZKY HENRIK közleményei nyomán. Bizonyos hírességre tett szert a csoklovinai CHOLNOKY-barlang (Hunyad m.), amelyről SCHRÉTER ZOLTÁN közölt részletes adatokat. Ezek szerint a barlangban körülbelül 1400 vagon foszfáttartalmú anyag volt, amelyben a foszfát 12-18%. Az Aggteleki barlangban csak az ú. n. Denevérbarlangban volt nagyobb mennyiségű guanó... ... ...Ma már alig találunk itt denevéreket. A mult század 70-es éveiben [értsd: az 1870-es években - blogszerk.] a guanót foszfáttartalma miatt az edelényi cukorgyár részére kitermelték. A denevérguánó ugyanis sok foszfátot tartalmaz, így értékes műtrágya. Úgy látszik, hogy az ezekkel a munkálatokkal járó állandó és hosszantartó nyugtalanítás annyira zavarta a denevéreket, hogy nyugalmasabb tájakra költöztek. "
Barlangi minták Finály Ferenc által végzett vegyelemzése - Dudich Endre könyvéből. (Egészen sajátságos, hogy a 2. számú minta olyan gazdag összetételűnek bizonyult, hogy az egyes tételek összesítése 100, 41%-ot eredményezett!)




Különleges aerodinamikai háttérrel gondosan, egyenként összeválogatott rovarokból harmonikus társítással, biológiailag kinyert, magas foszfortartalmú, ideális fitofil termék, a balkonflóra varázslatos virágzása érdekében!

Alfred Brehm "Az állatok világa" című művének magyar kiadásában találjuk a következőket: "Minden denevér-faj nagyon gyorsan emészt. Ez az oka, hogy aránylag rövid idő alatt nagyon sok guánó halmozódik föl olyan helyeken, ahol tömegesen tartózkodnak. A denevér-guánó helyenként vastag telepeket alkot, s kőkeménységű és a csak csákánnyal fejthető denevér-trágya gazdasági tekintetben is nagyon fontos. A barlangi guánóban Koch szerint denevérszőrök és rovarvázak vannak s éppen ebben különbözik a tengerparti „madárhegyek” trágyájától. Hazánkban különösen az aggteleki, homoródalmási, biharmegyei és aldunai barlangokban találunk nagyobb guánó-telepeket." Majd ugyanebben a kötetben Méhely Lajos gondolatait olvashatjuk: "Ha meggondoljuk, hogy a különböző alkalmatlan, sőt veszedelmes legyek és szúnyogok már a mi éghajlatunk alatt is mily óriási seregekben lépnek föl, ha szem előtt tartjuk az apró éjjeli és szürkületi pillék s a növénypusztító bogarak seregeit és tanui vagyunk az óriási károknak, amelyeket ők maguk, vagy falánk lárváik veteményes és gyümölcsös kertjeinkben, vetéseinkben és erdőségeinkben okoznak és különösen, ha tudtára emelkedünk annak a tagadhatatlan ténynek, hogy a kártevő rovarok beláthatatlan tömegével való küzdelemben az emberi kéz és elme minden fáradozása többnyire egy hajszállal sem sikeresebb a Danaidák munkájánál, úgy némi fogalmunk támad a rovarpusztító állatok, s ezek közt elsősorban a denevérek föl sem becsülhető hasznosságáról. Ami a denevérek rovarirtó szerepének oly különös súlyt kölcsönöz, az főleg roppant falánkságukban, illetőleg emésztésük rendkívüli gyorsaságában rejlik. A falusi templomok padlásán s egyes nagyobb barlangokban gyakran több méternyi magasságra föltorlódó denevértrágya hozzávetőleges fogalmat nyujt arról a beláthatatlan rovarmennyiségről, amely a denevérek falánkságának esik áldozatul. Egy köbcentiméternyi guanóban Koch 41 drb, különféle nagyságú rovar lábszárát találta. S e mellett azt is meg kell gondolnunk, hogy a denevér ürülékének csak egy kis része az, amelyet pihenő helyén elhullat, mert legnagyobb részét röpülés közben, a szabadban hullatja el”."


A madárguanóval kapcsolatos históriai információk meghaladnák a blogbejegyzés terjedelmét, de fontosságának érzékeltetéséhez érdemes megjegyezni, hogy a 19. század közepén Peru bevételeinek több mint a fele a guanótermelésből származott, amit az tett lehetővé, hogy a tengerparti madárkolóniák évről évre újratermelték a kinccsel felérő készleteiket. Chincha szigetén a guanóbányászat fénykorában évente 600 000 tonnát termeltek ki, rakodtak hajókra, és exportálták az USA, Franciaország és az Egyesült Királyság számára. Természetesen az ilyen kincsre többen is felfigyeltek, így e bányászati lehetőség komoly fegyveres összetűzésekhez is vezetett (köztük a Guanó-háborúhoz).
A perui guanóbányászat 1863-as ábrázolása. Itt a szó legszorosabb értelmében szarért-hugyért dolgoztatták az embereket.


Most pedig a folyosón szépen összesöpröm a denevérguanót, nehogy konfliktus támadjon miatta a szomszédokkal. Na nem mintha összeveszhetnénk azon, hogy az ideális dísznövénytrágya kit illessen, hanem mert számukra az említett objektum vélhetőleg mégiscsak szimpla hullaték.


2014. június 18., szerda

A téma a földön hever

Flórával tegnap épp egy árnyas park szegletében található kávézó teraszához tartottunk, ahol biológus kollégák beszélgettek. A park mellett javában zajlott az útkarbantartás, a talicskában salakot szállító egyik munkást elegánsan kikerültük, és egyre közeledtünk az érkezésünket nem sejtő biológusokhoz. Vérebemet előre küldtem, hogy lepje meg a kávézó asztaltársaságot (kíváncsi voltam, milyen benyomást tesz Flóra a régi ismerőseimre) - de a meglepetés nem várt fordulatot vett: az útfelújítás volt-e az oka, vagy sem, nem tudom, de Flóra úgy döntött, hogy letesz ő is némi salakanyagot a park mellé. A bemutatkozás ily módon picit kínosra sikeredett, az asztaltól kiválóan lehetett látni, ahogy a munkától görnyezedő munkások mintájára Flóra is meggörnyedve végzi (nagy)dolgát. Elnézést a naturalisztikus történetért, de ennek kapcsán még egy széltében elterjedt (torzult) szóhasználatot szeretnék pontosítani: sokan "canis merga" névvel jelölik a kutyagumit, amint arról Kálnási Árpád "Debreceni cívis szótár" című műve is tanúskodik. Az ebek anyagcseretermékének helyes latin neve azonban "canis merda". Hajdanán a kollégiumi diákok kedvenc tréfája volt, hogy a latinul még nem tudó újoncokat elküldték a patikába, hogy onnan hozzanak "kániszmerdát". A gyógyszerészek erre adott reakciójáról a Hargita népe folyóirat 2005-ös évfolyamának júniusi számában találni történeti adalékot.
Időtlen idők óta amúgy a keleti patikákban rendszeresen tartottak állati ürülékből származó készítményt. A csodaszar csodaszer neve: mumie (=mumijo, mumió). Ügyes húzással, "a hegyek könnye" és más hasonló titulusokkal látták el a biogén eredetű terméket, és szinte minden kórság elleni gyógyírként forgalmazzák napjainkban is, mégpedig csillagászati összegekért.

Mumie - használata előtt kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!


A termékleírások hangsúlyozzák, hogy ásványi anyagokban dúskáló valamiről van szó, és összetevői között hegyvidéki gyógynövények garmadája lelhető fel. Ez nincs ellentmondásban azzal, amit 20 évvel ezelőtt Mongóliában figyelhettem meg, amikor mongol zoológus barátom, Odbajar, a hegyipockok (Alticola spp.) kolóniái körül végzett vizsgálatokat. A pockok a kultikus kőrakások, az obók rejtekében ütöttek tanyát, oda hordták fészekanyagként a különféle füveket, ott raktározták táplálékfölöslegüket - és ott is ürítkeztek. Barátom a pocokfészkeket alaposan megvizsgálta, fiolákba gyűjtötte a bennük fellelhető paratizákat további kutatások céljára, és arról sem feledkezett meg, hogy a fészkek mellett található sötét, aszfaltszerű valamit akkurátusan összegyűjtse. Kérdésemre, hogy ez meg micsoda és mi vele a célja, Odbajar titokzatosan mosolygott:
- Ez a pockok ürüléke, amiből alapos megmunkálás után mumie készül...
Fura, de a hazai mumie-forgalmazó cégek leírásában annak nem találtam nyomát, hogy a nevezett szert egészen pontosan honnan szedik össze.
A tanulság, hogy megfelelő marketinggel bármilyen szar (kopi luwak, mumie, pingvinguanó, gilisztahumusz stb.) eladható.

2014. június 16., hétfő

Szarvas(bogár)vadászat

Jómagam nem vadászom, így Flórának a jövőben sem lesz feladata sebzett szarvast keresni. Csuda tudja, valahogy soha életemben nem éreztem késztetést, hogy egy szarvasba lövedéket eresszek. Akadnak vadászok, akiknek a tudását és munkáját tisztelem, de úgy vélem, hogy az erdők-mezők egész jól ellennének emberi beavatkozás nélkül is. S ha már mégiscsak vadászatra adja a fejét az ember, akkor jó szívvel ajánlható mottóként Hobóék "Vadászat" című albumának Prológusa:

A Vadászat a vadász számára egyrészt alkalom a szigorú önfegyelem gyakorlására, másrészt eszköz a többi élőlény megismeréséhez és megértéséhez. Megtanít gondolkodni, szabadságszeretetre, jó ízlésre és tiszteletre nevel. Elvezet a természet és a hozzá tartozó jelenségek elmélyült megfigyeléséhez. A Vadászat megfelelő irányba tereli a vadász személyiségének alakulását. Olyan etikai értéket fejleszt ki benne, amely nélkül a vadászat csupán az ösztönök gyarló megnyilvánulása volna."

Be szép volna, ha a puskával rendelkező emberek mindegyike ilyen szemlélettel venné kezébe a fegyvert, és megszívlelné Széchenyi Zsigmond gondolatait is e tárgykörben: "A vadászat: vadűzés és erdőzúgás, de több erdőzúgás."

Hasonló szellemben Nagy István tollából: "Igaz vadásszá a vadászó ember csak akkor válik, amikor a vadat el tudja engedni lövés nélkül, és amikor a vadászat körülményeire is kellő figyelmet tud fordítani."



video

Vérző szarvast tehát Flórával nem keresünk, munka és feladat azért így is akad számára elég, még "szarvas" témakörben is. Korábban megtalálta már a spájzba behelyezett, a Vásárcsarnokban vásárolt szarvasgombát, a közeli hetekben szarvasbangót is fogunk keresni, a mai vadászzsákmány pedig egy szarvasbogár volt. Flórát egészen elbűvölte ez a bizarr "szarvas" teremtmény: örömében körbeugrálta, szaglászta, mármár extázisba került tőle. Büszkeséggel töltött el, hogy miután jeleztem neki, hogy nem kívánom a zsákmányt begyűjteni, és ideje továbbindulnunk, a "vadat" ő is el tudta engedni, és lehiggadva folytathattuk utunkat - a Magyar Természettudományi Múzeumba (erről a látogatásról majd egy későbbi blogbejegyzésben írok majd).

2014. június 14., szombat

Vérebek az archív fotón

Egy megsárgult fotót szeretnék mellékelni ezúttal, különös tekintettel az archív képek kedvelőire... A képen Karg-Babenburg báró látható (akinek a vadászkutyák tenyésztésében vállalt szerepéről korábban már írtam), kedvenc vérebei társaságában.


A fotó alapján jól látható, hogy a bajor vérebek nemesítése kezdetén az egyedek még rövidebb lábúak, robusztusabb testfelépítésűek voltak. Mindenesetre örök hála a bárónak, hogy elkezdte azt a céltudatos tenyésztői munkát, amelynek eredménye a mai -  még nem túl népes - bajorvéreb-állomány.
Nagyon tanulságos összehasonlítani a régi fotókon ábrázolt kutyafajtákat mai leszármazottaikkal. Valójában - számos fajta esetében - alig hasonlítanak egymásra, és a generációk során beállt, nehezen nyomon követhető apró változások száz év távlatában már komoly küllemi eltérésekhez vezettek. Érdemes átlapozni W. E. Mason "Dogs of all nations" című könyvét (amely a világhálón digitális formában is elérhető ide kattintva). A könyvben ábrázolt, akkoriban típusosnak számító kiállítási példányok a mai küllemi bírók előtt jó eséllyel azonnal elbuknának. A bullterrier könyvben bemutatott példányán például éppen azt a sajátos fejformát nem látni, amely napjaink bullterrierjeinél alapvető elvárás. A divatirányzatok nem csak az öltözködést, de a kutyák küllemét is alapvetően megváltoztatták száz év alatt.