2015. február 19., csütörtök

Valami készülődik...

A Gellért-hegy Duna fölötti ösvényein kezdtük a mai programot. A meredek fal leomló részein itt is, ott is kisebb-nagyobb kerekded gumók voltak láthatók. A keltikék (Corydalis) raktározó képletei ideális esetben mélyen a földben találhatók, de itt az utóbbi hetek földcsuszamlásai miatt számos keltikegumó került a felszínre. Ebből ugyan nem lesz bulvárhír, hiszen a hegy túloldalán, a vasúti alagút köveinek elmozdulása jelentősebb kárral járt, de az érintett gumók szempontjából mégiscsak élet-halál kérdése, hogy egy földcsuszamlás után hova kerülnek. A felszínen életkilátásuk a nullához közelít, és ha heteken belül nem érkezik rájuk újabb talajréteg, akkor menthetetlenül kiszáradnak. 


A megcsúszott talajrétegekből a szerencsétlenebb gumók a Rudas-fürdő irányában zuhannak a mélybe

A biztos halálra ítélt gumókat ezért összegyűjtöttem, és átmenetileg egy cserépbe tettem őket. Picit megsiettetem a tavaszt, és az ablakközben reményeim szerint már napokon belül virágba borulnak megmentett keltikéim. Az előbukkanó levelek között már ott lehet sejteni a virágbimbókat, amelyek jelzik, hogy már nagyon készülődik a tavasz!

A gumószedegetéssel gyorsan elszállt az idő, és majdnem elkéstem egy korábban egyeztetett programról, amely során régi példaképemmel kellett megbeszélni egy közös munka tervét. Márpedig e példaképemnek éppen a Gellért-hegy ösvényei a kedvelt madarászhelyei, ahol évtizedekkel ezelőtt telente rendszeresen figyelte meg az akkoriban itt áttelelő havasi szürkebegyeket. A hegyről gyorsan alászállva Flórával átrohantunk a pesti oldalra, és szerencsésen megérkeztünk a találkozóra.

Pillanatkép egy jó hangulatú megbeszélésről

Arról, hogy kivel találkoztunk és mi volt a mai megbeszélés tárgya, majd egy későbbi alkalommal fogok beszámolni...

2015. február 14., szombat

Hóbagoly a régi Baszmannaja utcában

Valentin napra különleges ajándékot kaptak a hazai madarászok: idén február 14-én egy hóbaglyot (Bubo scandiacus = Nyctea scandiaca) fotózhattak Bóly egyik házának tetején, ahova nagy számban érkeztek e különleges madár megfigyelésére a twícserek. Jelenleg még nincs "hivatalos" döntés arról, hogy természetes előfordulásról van-e szó, vagy egy fogságból szökött példány lepte-e meg a madarászokat, de a Nomenclator Bizottság tagjainak állásfoglalása azt sejteti, hogy ez az adat jó eséllyel bekerülhet Magyarország madarainak névjegyzékébe. Amúgy az nem egy példa nélküli dolog, hogy hóbagoly lakott településen bukkan fel, az idei télen az orosz fővárosban például 5 (öt!) alkalommal figyelték meg e faj képviselőit. Az erről szóló cikkben különösen érdekes számunkra a második megfigyelési hely: a híres Baszmannaja utca! Igen, mint a listából látható, a hóbagoly is járt a régi Baszmannaja utcában!
A friss hazai hóbagoly-megfigyeléről kiváló fotók tekinthetők meg a birding.hu honlap galériájában.
       
Hóbagoly (© Michael Gäbler, Wikipédia)


Chernel István, a Magyarország madarairól szóló monográfiájában ezt írta a hóbagolyról: "Európa, Ázsia és Amerika legmagasabb sarki tájait lakja s még a 82°33' é. szél. alatt is észlelték. Oroszországban vannak legdélibb költőhelyei. Csak ritkán vonul le hozzánk s mindössze néhányszor lőtték Magyarország területén. 1837-ben Prasiván (Zólyomm.) PETÉNYI szerint két példány lövetett. 1860 márczius 27-én Ungmegyéből egy hím került a Nemzeti Múzeumba s 1892 január első felében egy második, melyet Ujszásznál (Pestm.) ejtettek el."

Kárpát-medencei pleisztocén barlangi üledékekből több lelőhelyről is előkerültek hóbagolycsontok, hiszen egykoron, a mamutok szomszédságában a hóbaglyok is ideális körülményeket találtak itt. A barlangokban talált jégkorszaki maradványok faji beazonosításához a paleontológusok recens (ma élő) fajok csontjaival hasonlítják össze a fosszilis leleteket. A madárleletek pontos meghatározását egy időben akadályozta, hogy a Lambrecht Kálmán által a Madártani Intézetben létrehozott hatalmas összehasonlító csontgyűjtemény a 2. világháborúban megsemmisült, a Természettudományi Múzeum számos gyűjteménye pedig 1956-ban égett porrá. Jánossy Dénes, az Őslénytár egykori vezetője, célul tűzte ki, hogy új madárcsont-gyűjteményt állít fel. Sorra preparálta a különféle fajok csontvázait, de hóbagolyra sehogy sem tudott szert tenni. A budapesti állatkertből ugyan néha jeleztek elpusztult hóbaglyot, de azt rendre kiállítási célra, montírozott preparátumként készítették ki, így tudományos értékű teljes csontvázat hosszú évekig nem lehetett beleltározni. Történt egyszer, hogy Jánossy Dénes kissé habókos preparátorának, Jenőnek a fülébe jutott, hogy az állatkert egy elpusztult hóbaglyot küld a Természettudományi Múzeumba. A lelkes segéderő azonnal kiutazott a Városligetbe, és amíg a hivatalos papírokat kiállították a madárról, a tetemet gyorsan előkészítette a csonttani gyűjteményhez: nevezetesen percek alatt lekopasztotta. Amikor a visszaérkező illetékesek döbbenten kérdőre akarták vonni, hogy ez meg már miféle eljárás, és hogyan lesz a csupasz torzóból szép preparátum, a múzeumi kolléga nagynehezen elmagyarázta, hogy ez a példány a csonttani gyűjteményben fogja képviselni a hóbaglyokat... Ezután már nem okozott komoly gondot a barlangi üledékekből előkerült hóbagolycsontok biztos meghatározása.

A 20. század tehát úgy telt el, hogy Magyarországon egyetlen bizonyított természetes előfordulása sem volt e bagolyfajnak. De most végre újra vendégül láthattuk pár napig a tundrák madarát! És ezúttal már sokkal kedvezőbb is volt a fogadtatása, mert nem puskákat, hanem fényképezőgépeket irányítottak rá...