2019. május 20., hétfő

A telefonszámla Misi vállalatának költségszámlájára ment...

Ez a kép 1967-ben (vagy 1968-ban) készült a székesfővárosi Sas-hegy tövében, lakásunk mellett. Mint látható, javában telefonon beszélgetünk szeretett bátyámmal, Tomival, arcunkról árad a szeretet és az öröm. Hogy telefonálásunk költségét ki állta, az a bejegyzés címéből kiderül!


"De hogy kinek vagy minek örültünk, az most már örök talány marad."

Na jó, a képaláírás nem teljesen saját kútfőmből eredő szöveg, Örkény István MACSKAJÁTÉK című kisregényének zárósorait adaptáltam, hasonlóképp e bejegyzés címét is Örkény említett regényéből aktualizáltam...

(A kép digitális rögzítését ezúton is köszönöm Édesapámnak!)

2019. május 19., vasárnap

A téma a földön hever

Flórával tegnap épp egy árnyas park szegletében található kávézó teraszához tartottunk, ahol biológus kollégák beszélgettek. A park mellett javában zajlott az útkarbantartás, a talicskában salakot szállító egyik munkást elegánsan kikerültük, és egyre közeledtünk az érkezésünket nem sejtő biológusokhoz. Vérebemet előre küldtem, hogy lepje meg a kávézó asztaltársaságot (kíváncsi voltam, milyen benyomást tesz Flóra a régi ismerőseimre) - de a meglepetés nem várt fordulatot vett: az útfelújítás volt-e az oka, vagy sem, nem tudom, de Flóra úgy döntött, hogy letesz ő is némi salakanyagot a park mellé. A bemutatkozás ily módon picit kínosra sikeredett, az asztaltól kiválóan lehetett látni, ahogy a munkától görnyezedő munkások mintájára Flóra is meggörnyedve végzi (nagy)dolgát. Elnézést a naturalisztikus történetért, de ennek kapcsán még egy széltében elterjedt (torzult) szóhasználatot szeretnék pontosítani: sokan "canis merga" névvel jelölik a kutyagumit, amint arról Kálnási Árpád "Debreceni cívis szótár" című műve is tanúskodik. Az ebek anyagcseretermékének helyes latin neve azonban "canis merda". Hajdanán a kollégiumi diákok kedvenc tréfája volt, hogy a latinul még nem tudó újoncokat elküldték a patikába, hogy onnan hozzanak "kániszmerdát". A gyógyszerészek erre adott reakciójáról a Hargita népe folyóirat 2005-ös évfolyamának júniusi számában találni történeti adalékot.
Időtlen idők óta amúgy a keleti patikákban rendszeresen tartottak állati ürülékből származó készítményt. A csodaszar csodaszer neve: mumie (=mumijo, mumió). Ügyes húzással, "a hegyek könnye" és más hasonló titulusokkal látták el a biogén eredetű terméket, és szinte minden kórság elleni gyógyírként forgalmazzák napjainkban is, mégpedig csillagászati összegekért.

Mumie - használata előtt kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!


A termékleírások hangsúlyozzák, hogy ásványi anyagokban dúskáló valamiről van szó, és összetevői között hegyvidéki gyógynövények garmadája lelhető fel. Ez nincs ellentmondásban azzal, amit 20 évvel ezelőtt Mongóliában figyelhettem meg, amikor mongol zoológus barátom, Odbajar, a hegyipockok (Alticola spp.) kolóniái körül végzett vizsgálatokat. A pockok a kultikus kőrakások, az obók rejtekében ütöttek tanyát, oda hordták fészekanyagként a különféle füveket, ott raktározták táplálékfölöslegüket - és ott is ürítkeztek. Barátom a pocokfészkeket alaposan megvizsgálta, fiolákba gyűjtötte a bennük fellelhető paratizákat további kutatások céljára, és arról sem feledkezett meg, hogy a fészkek mellett található sötét, aszfaltszerű valamit akkurátusan összegyűjtse. Kérdésemre, hogy ez meg micsoda és mi vele a célja, Odbajar titokzatosan mosolygott:
- Ez a pockok ürüléke, amiből alapos megmunkálás után mumie készül...
Fura, de a hazai mumie-forgalmazó cégek leírásában annak nem találtam nyomát, hogy a nevezett szert egészen pontosan honnan szedik össze.
A tanulság, hogy megfelelő marketinggel bármilyen szar (kopi luwak, mumie, pingvinguanó, gilisztahumusz stb.) eladható.

2019. május 14., kedd

BEFEJEZETLEN KÉZFOGÁSOK

A cím tehát: BEFEJEZETLEN KÉZFOGÁSOK...

Sok-sok évvel ezelőtt (de az bizonyos, hogy a múlt évezredben) hivatalos voltam az ELTE Állattani tanszékére Dr. Csörgő Tiborhoz. Ő egyazon szobában dolgozott Dr. Sasvári Lajossal, íróasztaluk egymáséi mellett voltak találhatók. Elsőként Tibornak nyújtottam köszöntés gyanánt kezem, hogy barátian üdvözölhessük egymást, majd Sasvári úr felé indítottam karomat, aki tüntetőleg rám se hederített, folytatta a munkáját... De a kézmozdulatot elindítottam, és kellemetlen lett volna félbeszakítva hagyni, így a lendületet folytatva aktatáskámhoz nyúltam, kivettem belőle néhány rajzomat, és átnyújtottam Tibornak, aki szemtanúja volt e jelenetnek, s azt mosollyal nyugtázta. Köztünk azóta is szent a béke, Sasvári úrral azóta sem találkoztam, és így nem is fogtam vele kezet soha életben...


Sasvári doktor ezen a könyvön dolgozott a fenti történet idején...

A félbehagyott mozdulat kellemetlen élményéről jut eszembe... Péter barátommal, aki egykoron a Mensa HungarIQua felügyelő pszichológusa volt, kitaláltunk egy játékot: kézfogásra nyújtottuk egymás felé jobb kezünket, de a mozdulatot sosem fejeztük be. Bárki kipróbálhatja - roppant kellemetlen élmény, ha a partner a jól megszokott mozdulatsort hirtelen félbeszakítja! Leszámítva kettőnk kapcsolatát - mert mi akkortól mindig ezzel a baráti "kéz(nem)fogással" köszöntöttük egymást!

Amikor elhatároztam, hogy kutyát fogadok magam mellé, kedves rokonom erre azonnal azzal reagált:
- Jaj, de jó, akkor ugye megtanítod pacsitis adni?
- Ugyan, az én kutyám csak ne osztogasson pacsikat!
- De az okos kutyák azt tudják!
- Na akkor nekem nem okos kutyám lesz!



Alvás közben jöhet a simogatás... 

Se Flóra, se Faina azóta sem tud "pacsit osztogatni"! Amikor alszanak, olykor megsimogatom a mancsukat. Lehet, hogy buták vagyunk?!

Korábbi bejegyzésemben már megemlékeztem életem legborzasztóbb kézfogásáról. bár emlékezni arra nem is igen szeretnék, de ide bemásolom, mert e bejegyzés témájához illeszkedik:

https://flora-es-fauna.blogspot.com/2019/02/onagyonulesezok.html

"Jenő kézfogása igazi pszichés terror (szerencsére soha nem lesz többé hozzá "szerencsé/tlensége/m), megragadja az ember kezét, és szorítja, szorítja, szorítja hosszasan - aztán gondol egyet, és nagy végre kiszabadul a "partner" az óriáskígyói szorításból... Ezzel a dominanciáját vélte érzékeltetni mindenkivel..."

2019. május 13., hétfő

TÁBORI EMLÉKKÉP


Agárdi madárvártai táborozóim kis csoportja a Dinnyés felé tartó út mellett... Középen Kovács Bence, jobb szélen (vagy bal szélen/?/ - ezzel a kettővel mindig bajban vagyok) Bombay Bálint (immár a Pangea Egyesület elnöke), középen Lád Balázs, leghátul a sorhajtó jómagam valék...
"Ez a pillanatkép 1982-ben vagy 1984-ben készült, a Fejér megyei Agárdon, a Velencei-tó partján, a Chernel István Madárvárta közelében. De hogy hajnalban-e vagy késő délután, azt csak találgatni lehet. Biztos csak az, hogy bennünket ábrázol, a Madárvárta szépeit, (nem pediglen a Szkalla lányokat, és nem habos tüllruhában), szélfútta hajjal, nevetve, integetve a Chernel úton futva. De hogy ki elé, mi elé futottunk, kinek vagy minek örültünk, az most már örök talány marad."
Na jó, ez nem teljesen saját kútfőmből eredő szöveg, kissé Örkény István MACSKAJÁTÉK című kisregényének zárósorait adaptáltam...
Hamarosan kérek hozzá hivatalosan is engedélyt Radnóti Zsuzsától...

2019. május 10., péntek

Janka és Flóra


Flóra este Jankát figyelte a tévében, akiről megállapíthatta, hogy a szürke dobozban egészen másmilyen szaga van, és a tévéből nem lehet kihívni játszani. Egy tapasztalattal több...

"Ebben a szürke dobozban egészen másmilyen szaga van..."


Flóráról és Jankáról szólva meg kell emlékeznünk a Természettárból 1870-ben elkülönülő Növénytár első vezetőjéről, Janka Viktorról is. A flóra jeles kutatója volt Janka, 1867-ben (február 18-án) ő fedezte fel hazánk egyik növényritkaságát, a magyar kikericset (Colchicum hungaricum).

A fokozottan védett magyar kikerics eszmei értéke (ötvenezerszer két forint): 100 000 forint.


Ez volt az első növényfajunk, amelyet hatóságilag védetté nyilvánítottak. Gombocz Endre feljegyzése szerint: "Ihászy Lajos, Nagyharsány község főjegyzõje, Bakos Lajos, a község bírája, és Gölöncsér Sándor, az ottani legeltetési társulat elnöke voltak a tagjai annak a bizottságnak, amely Pénzes Antal vezetése mellett a Nemzeti Múzeum Növénytárának útmutatásai alapján körülcölöpöztette a magyar kikirics termőhelyének hat különálló, egyenként 100–300 m2 nagyságú területeit, azokat természeti emlékeknek nyilvánította és Nagyharsány község hatósági védelme alá helyezte. Ott délen, közel a trianoni határhoz történt tehát az első hivatalos lépés a hazai természetvédelem ügyében, egy olyan magyarföldi növény érdekében, mely ezt a védelmet mindenképen megérdemelte." A Janka Viktor által felfedezett "hungaricum" a közelmúltban még látható volt - az azóta forgalomból kivont - kétforintos pénzérmén is.

Janka Viktor (1837-1890)

A nemzetközi hírű flórakutatóról az Élővilág enciklopédia 2. kötetében (A Kárpát-medence gombái és növényei) az alábbi információkat találjuk (a megemlékezés szerzője Molnár V. Attila):
Janka Viktor (1837–1890) erdélyi nemesi családból származott, 12 éves korától botanizált, és egy év múlva már az osztrák növénycsere egylet tagja volt. 1853-tól Kolozsváron folytatta tanulmányait. Ezidőtájt már a kor számos neves botanikusával levelezésben állt, és hamarosan megjelentek első közleményei is Erdély flórájáról. Az 1850-es évek vége felé egy ideig Bécsben, a Naturhistorisches Museum-ban dolgozott. Eleinte mérnöknek készült, de egy év után otthagyta tanulmányait, és a katonatiszti pályát választotta.
1859-ben hadapródként lépett be a császárvértes ezredbe, amellyel először Pozsonyszentgyörgyben, majd Székelyhídon, Karcagon, Kisújszálláson, Püspökladányban, Debrecenben és Nagyváradon állomásozott. Ezidő alatt is tovább botanizált és megismerte az Alföld flóráját. 1861-től hadnagyként, 1868-tól pedig főhadnagyi rangban teljesített szolgálatot. 1870-től a tudománypártoló kalocsai érsek, Haynald Lajos alapítványa jóvoltából és ajánlására lett a Nemzeti Múzeum Növénytárának első „őre”.
1871–1872-ben a Balkán növényvilágát kutatta, ahol igen gazdag növénytani anyagot gyűjtött. 1874-ben bejárta egész Olaszországot és Máltát. Herbáriumi lapjainak egy részét a világ nagy herbáriumaiba küldte szét, legnagyobb része Párizsba került. Élete utolsó éveire komoly szívbetegsége alakult ki, 1889 májusában vonult nyugalomba. 1890. augusztus 9-én halt meg Budapesten.

Több növény tudományos nevében is megörökítették Janka Viktor nevét, egyik ilyen faj az impozáns megjelenésű Janka-liliom (Lilium jankae).


Janka-liliom (forrás: Neva Micheva, Wikipédia)

2019. május 5., vasárnap

UHU - MINT REKLÁMSZEREPLŐ

2001 tavaszán indítottuk útjára az ÉlőVilág (52 részes, két hetente megjelenő) magazint, amelyhez főszerkesztőnek kért fel a Kossuth Kiadó. Az indítása előtt hatalmas reklám-kampányba kezdett a kiadó, amelyhez reklámfilm is készült. Illetve még csupán javában tartott annak előkészülete, amikor szerkesztőségi szobámban a világhálón bóklászva az uhu hangjára leltem.


Azonnal meg is hallgattam, mire kisvártatva a szomszédos szobából a marketinges kollégák besiettek, hogy miféle hang hallatszik ki a szerkesztőségből?! Javasoltam, hogy ezt a hatásos hangot kellene használnunk a magazin "beharangozásához". Válaszuk elsőre az volt, hogy: "Ez hülyeség!" - majd hetekkel később, a Kocsis Tibor által készített (az RTL, a TV2 és a királyi televízióban egyaránt - főműsor-időben - közvetített reklámfilm háttérhangja ez az uhuhang lett! Édesanyám, amikor a Columbo-sorozat aktuális epizódja szerepelt a programon, besietett a konyháról, hogy mi történik a lakásban?! Mi ez, ha nem hatásos marketing-elem?

2019. május 3., péntek

Neonhalak a vakváriumban...

Neonhalak a vakváriumban? - döbbenhet meg a nyájas Olvasó, e bejegyzés címét olvasva. Ez a szó Dr. Ország Mihály állatorvos, a "Mindent lehet, de krokodilt azt nem!" című alapmű szerzőjének kreálmánya, épp ilyen kívánságot fogalmazott meg barátjának...
Ország doktor madárhang-gyűjtés során egy kullancstól Lyme-fertőzést kapott, minek következményeként elvesztette látását.
Történt egyszer, hogy Misi bácsi megkérte segítőtársát, legyen oly jó, és hozzon az állatkereskedésből neki pár neonhalat.



- Hát az meg Neked minek?
- Hát hogy legyen fény a vakváriumomban!

A látását ugyan elvesztette, de szellemességét egész éltében megőrizte!

Az idézett párbeszéd beillene egy Örkény-egypercesnek is... Illetve a jeles groteszk-szerző meg is írt valami hasonlót, Egyperceseinek egyikében, amelynek címe: Mindig van remény:

'Továbbá - mondta aztán -, be kellene vezetni a villanyt.
- A villanyt? - bámultak rá mind a ketten. - Minek oda villany?
- Jó kérdés - mondta bosszúsan az érdeklődő. - Hogy ne legyen sötét"