2019. április 18., csütörtök

A TÁVKÖZLÉS VILÁGNAPJÁN

A TÁVKÖZLÉS VILÁGNAPJÁN

2001-ben a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai székházába invitáltak riportra, hogy a zseniális riporterrel, Rékai Gáborral beszélgessünk a főszerkesztésemben megjelenő ÉlőVilág magazin első lapszámáról, valamint - lévén épp akkor volt a Távközlés Világnapja - arról, hogy egy főszerkesztő miképp tud sikeresen szerkeszteni mobiltelefon nélkül kéthetente megjelenő folyóiratot.

Az élmény döbbenetes volt: érkezésemkor R. G. még híreket olvasott, s amikor behívtak a beszélgetésre, egy perce volt, hogy belelapozzon az újságba - majd utána olyan szakszerű kérdéseket tett fel, mintha hetekig készült volna az emlőstan témájából. Mindig rettegtem az olyan "riporterektől", akik a felvétel előtt fél órát egyeztettek, hogy milyen kérdéseket szándékoznak nekem feltenni, s utána én mit válaszoljak. R. G. ezzel szemben vérprofiként rögtönzött - örök emlék!

Ottlétemkor másik napirendi pont volt, mint fentebb írtam: "Egy főszerkesztő miképp tud sikeresen szerkeszteni mobiltelefon nélkül (kiemelés tőlem) kéthetente megjelenő folyóiratot?" - Válaszom: "Csakis mobiltelefon nélkül tudok eredményesen dolgozni, mert a kollégák így nem érnek el csip-csup kérdésekkel, a megbeszélt időpontokat precízen betartják, ellenkező esetben többet nem dolgoznánk együtt." R. G. mosollyal fogadta e választ.



Rékai Gábor


Manapság, haladva a korral, jómagam is rendelkezem mobilkészülékkel... S a szerzők egyre gyakrabban késedelmesen adják át kézirataikat, naponta többször zaklatnak a csip-csup kérdésekkel - szóval beállt a modern idők "rendje"! Ezt a "rendet" tökélyre fejlesztik azok a szerzők, akik a könyvük készítése során a naponta zaklatók táborát növelik, majd mikor a kiadvány megjelenik, mintha sose ismertük volna egymást, nem hívnak többet, még a könyv bemutatójára sem hívnak meg. Na őket iparkodom én is gyorsan feledni - a Rékai-féle riportra pedig mindig emlékezni fogok!

KÜLÖNÖS(?) TALÁLKOZÁS(OK)

KÜLÖNÖS(?) TALÁLKOZÁS(OK)

Ma délután ebeimnek húsfélét vásároltam a MOM Parkban. A kedves hentest kértem, hogy a csirkehátakat kettesével csomagolja be, így összeállt 3 napi adag a 2 kutyának, a zacskókat egy nagyobba tette, s arra ragasztotta az árcédulát (amelyeken 95, 120, 140 forintos tételek szerepeltek (vagyis ebeim takarmányozása nem üríti ki totálisan a kugleres fadobozkámat).


NÉHA TELI, NÉHA ÜRES...
Nem gondoltam volna, hogy ez a pénztárnál mily bonyodalmat okoz majd, mert ott a kasszírnő teljesen tanácstalanná vált: "Ez most hogy van? Három külön csomaghoz egy árcédula???" - Megnyugtattam, hogy ez a korábbi hetekből már bevált gyakorlat, így már nyugodtan lehúzta a "közös" vonalkódot... fizettem - és nekiiramodtam, hogy az alagsori SPAR után időben feljussak lifttel a 2. emeletre, mert bár kis, de sürgős dolgom volt...
A liftbe két csinos lány szállt be. Egyikük mosolyogva rám köszönt. Kissé tétován köszönhettem vissza, mert magyarázva hozzátette: "Egy házban lakunk!" - "Ja igen, a Tied az a gyönyörű fehér puli!" - "Igen!" - felelte. (Igazság szerint nem régen költöztek házunkba, és én eleddig jobbadán az ebet néztem, lévén a legszebb kutyák egyike, amelyeket életemben láttam. Ha a kedves Olvasó észreveszi, hogy ez a fehér felület valójában egy mondatot rejt, ezúton is gratulálok! P.)



RUPERT

Éjjel, a falkámmal hazafelé tartva a félemeleten (ahol érthetetlen okból FÖLDSZINT felirat díszeleg) a lépcsőkanyarban a már korábbról ismerős négylábú tűnt fel: RUPERT! A liftben aznap emlegetett gyönyörű puli (mint ez alkalommal kiderült, csak félig puli, mert másik felmenője labrador vala) - - - s a gazdája, akivel (mint fentebb írtam) délután már találkoztunk... Beszélgetni nemigen tudtunk, mert a három kutya oly kitörő örömmel cikázott lábaink között, hogy nyugodt beszélgetésre majd később, az ott és akkor megbeszélt kutyafuttatós programon lehet sort keríteni. Remélhetőleg...