2019. július 22., hétfő

KÖDFOLTOS FLÓRA

Régi emlék: késő ősszel a Gellért-hegyen jártunk, Flóra így kiélhette sziklamászó hóbortját, én pedig közben a digitális technika rejtelmeit próbáltam kiismerni. Az elmúlt 20 évben alig fényképeztem, mert ha fényképre volt szükség, annak kivitelezését inkább olyanokra bíztam, akik profi fotókat készítenek. Olykor azonban elengedhetetlenül szükségessé válik, hogy a kutyás élményeket saját képekkel tudjam illusztrálni, így beszereztem egy fényképezőgépet, és néha kattintgatok jobbra-balra... A hegyen készített egyik fotón Flóra egy szikláról figyeli a város forgatagát - már ami a ködön keresztül látható volt fentről.


https://www.youtube.com/watch?v=uAjDU78RYQg


A kép készítése közben nesztelenül hátunk mögé keveredett a ködből egy kiránduló hölgy.
- Jaj, szegény kiskutya, csak le ne essen a szikláról! - adott jelet aggodalmának, szinte kiabálva.
- 'Csókolom, ha nem tetszik ijesztgetni, nem esik le...

2019. július 20., szombat

Fel a fára! (Treeing - tréning)

Reggeli sétánk közben egy varjúfiókára leltünk. Korábban már szó volt arról, hogy a varjak segítenek a fegyelmi feladatok gyakorlásában, ezúttal pedig a véreb agility-hez való szoktatását tették lehetővé. A fióka annyira érdekelte Flórát, hogy képes volt utánamenni egy tölgyfa magasabb régióiba is, és a varjúszülők támadásait figyelmen kívül hagyva mászni, mászni egyre feljebb. A fiókát követve 3 méteres magasságba jutott önerőből. Mintha csak gyermekkori önmagamat láttam volna, amint a rigófiókákat kerestem a Sas-hegy bokrosaiban. Az akcióhoz ezúttal egy vizslakölyök asszisztált. Feljutni a fára amúgy sokkal könnyebbnek bizonyult, mint lejutni onnan a talajszintre. 



Feromon hatása a teadélutánon

Tyelicina Alekszandra évfolyamtársam volt a Lomonoszov Egyetem Biológia Karának Gerinces-zoológiai tanszékén. Kutatási témája az emlősfajok (elsősorban rágcsálók) kémiai kommunikációja volt, azaz miképp tudatják fajtársaikkal hollétüket, érzelmi állapotukat, meg még ki tudja, mi minden más, nekik fontos információt. Amikor például ebeimmel sétálunk az utcán, minden fánál percekre meg kell állni, mert azok tövénél rengeteg "hírt tudnak elolvasni"...
Az illatok/hormonok szervezetre gyakorolt fontos hatását jelzi a sertéstelepeken alkalmazott gyakorlat, amely során a kocasüldõk szinkronizálásának legbiztosabb módszere a Regumate-tal történõ per os kezelés. Vannak ugyan zootechnikai módszerek, amelyekkel bizonyos ivarzási szinkront ki lehet váltani, ezek hatása azonban bizonytalan. A Regumate egy progesztagén tartalmú készítmény, amellyel 18 napon át per os adva kifejezett biztos szinkronivarzást lehet kiváltani (95–100% arányban) mindennemû kiegészítõ hormonkezelés nélkül. A 18 napos kezelésre azért van szükség, hogy a kezelés megkezdésekor bármilyen ivari stádiumban lévõ állatok ciklusát összhangba hozzuk, vagyis a búgatás idejét szinkronizáljuk. S hogy mi értelme van eme összhangnak? Hát az ugye nem mellékes, hogy egy sertéstelepen az állatorvosoknak egész éven keresztül kell rohangászniuk az eltérő időben született kis malacok aktuális oltásait beadni, avagy ezek az akciók egyben "letudhatók" egyetlen hosszabb vizit alkalmával.
Ha e fenti sorok túlzottan részletes beszámolónak hatottak, hozzáteszem, hogy természetesen nem csupán a húsiparnak fontosak az illatanyagok - az emberiség életében is kiemelt jelentőségét érzékelteti, hogy a parfümipar évente 70 milliárd dolláros bevételt produkál világszerte!



Na de visszakanyarodva e bejegyzés indulópontjához: Alekszandra (baráti körben: Szása) egyszer gondolt egy nagyot, és hölgyeknek szervezett teadélutánra magával vitt a táskájában egy zárt fiolát, amelyben férfi nemi hormon várta a bevetést.

Amikor a társaság szedelőzködni kezdett, Szása óvatosan félbetörte a fiolát, az illat szétáradt a szobában, és a percekkel azelőtt távozást bejelentő barátnőinek valahogy megszűnt a távozhatnékja...

2019. július 12., péntek

SZALVÉTÁKBÓL MADÁRVONULÁSI ATLASZ


Dédmamámmal




Dédmamám, Czinkóczky Irma, elbűvölő ember volt. Őt pedig a szalvéták bűvölték el! Ezek gyűjtésébe (gyűjtögetésébe) engem is bevont, így a családi ebédek végeztével akkurátusan, nyílt színen elkezdtük a tányérok mellől összeszedni e papíripari termékeket. Egészen addig, amíg a család felnőtt tagjai felfigyeltek ebbéli ténykedésünkre, és megfeddtek bennünket. Onnantól kezdve sutyiban folytattuk általunk áldásosnak és környezettudatosnak vélt ténykedésünket. Ez addig tartott, amíg a konyhaszekrény sarkából a felgyülemlett szalvétatömeg már kezdett kikandikálni, és újfent lebuktunk. Az újabb dorgálástól tartva én végleg felhagytam a szalvétákkal - ma se használok ilyeneket, meglátásom szerint művelt ember étkezzen úgy, hogy ne legyen szüksége szalvétákra...



De hogy gyűjtőszenvedélyemet kiélhessem, kerestem más célobjektumokat, ezek pedig a bélyegek lettek. Egészen takaros kollekciót hoztam össze évek alatt, és lapozgattam időről időre az albumokat...


...mígnem megtudtam, hogy Láng István, az MTA ex-főtitkára nagy bélyeggyűjtő!



Miközben az MTA irányításának terhe is a vállán volt, gyűjtötte továbbá Jókai összes műveiből a madárneveket, de legjobban talán a bélyegek bűvölték el. És ő is elbűvölő ember volt! Az értekezleteken sokan azt hitték, hogy amikor lecsukott szemmel ül, akkor elaludt, pedig ő csupán koncentrált, és fél óra múlva szó szerint idézte fel az ülésen elhangzottakat. Na ha ő szereti a bélyegeket, akkor a sajátjaimat neki ajándékoztam...



Láng István

Se szalvéta, se bélyeg, de hát valamit már mégiscsak kell gyűjteni! Hát ráleltem a madárfotó-gyűjtésre, de ezeket nem öncélból teszem, hanem e kollekció adja az alapot újabb szerkesztményeim illusztrációs anyagához!



Így alakulnak át a szalvéták Természettár-kötetekké!



A madárfényképeket pedig erről az oldalról gyűjtögettem:

Ezúton is köszönöm Völgyi Sándor önzetlen segítségét!




2019. július 10., szerda

EGY NAP - EGY ÖLTÖNY - KÉT NADRÁG - EGY (KÉT/HÁROM) NÉVJEGYKÁRTYA




Minap nagytakarítás közben ráleltem egykori névjegykártyámra, amelyet legjobb emlékem szerint csupán egyszer használtam... E kártyámra (s a rajta szereplő titulusomra) AKKOR szinte büszkébb voltam, mint bármely más megtiszteltetésemre...



Amúgy sosem volt névjegyem, 
majdnem mint itt: https://www.youtube.com/watch?v=PcoeO4Q1FfY (40:55-kor)

A hozzá tartozó történet 2003 április elején(!) kezdődött, amikor a Kossuth Kiadó szerkesztőségében megcsörrent a telefon. A telefon túlvégéről egy férfihang jelezte, hogy ő Papp Gábor főszerkesztő, és Láng István, az MTA volt főtitkára javaslatára felkér az épp induló National Geographic magazin hazai kiadásához tudományos tanácsadónak. Na gondoltam, április eleje van, ez tuti valamiféle átverés lesz! Pár perccel később felhívtam Tamás barátomat, aki éppen az új lap kiadójaként jelzett Sanoma alkalmazottja volt, hogy legyen már olyan jó, és fáradjon le az első emeletre, s nézzen ott körül, valóban létezik-e az ajtók mellett feltüntetve ilyen szerkesztőség, s persze a magát főszerkesztőnek nevező személy neve!? A válasza pár perc múlva lakonikus volt:  IGEN! Egyértelművé vált tehát, hogy nem április 1-i tréfa volt!
Igazán komolyra akkor fordult a helyzet, amikor megkaptam a National Geographic első bankettjére a meghívót, s azon feltüntetve, hogy "Megjelenés kizárólag öltönyben." Na olyanom nekem sosem volt! 

Elmentem tehát a Rákóczi útra egy öltönyházba beszerezni a szükséges "alkatrészeket"! A nadrágszár sajnos túl hosszúnak bizonyult, így azt a "Valamelyik" körút (pontosan sosem tudom, hogy e hosszú út egyes szakaszai épp melyik egykori uralkodónk nevének állítanak emléket), és beadtam egy szabóhoz, aki készségesen elvállalta, hogy a bankett előtt két órával elkészül a megfelelő hosszúságú nadrággal. Sajnos a jeles bankett napja igen zűrösen telt, így a szabónál már ráccsal bezárt ajtó "fogadott". Volt tehát egy vadonatúj passzentos nadrágom, A ZÁRT AJTÓK MÖGÖTT!


Később ez lett a lapból...

Akkor tehát iszkiri vissza az öltönyházba, és a már meglévő mellényemhez kerestettem megfelelő nadrágot. Alakult, alakult... Még ing is kellett (mert a zűrös nap okán azt meg otthon feledtem), és egészen természetesen nyakkendő! És a kedves eladók meg is lelték a garnitúrához passzoló nyakkendőt, ám itt újabb "falba" ütköztem: életemben nem kötöttem fel magamnak ilyen "díszítést", s ha egyet drága jó atyámnak sikerült a nyakamon tüchtig módon megkötnie, azt a későbbiekre is gondolva hónapokig nem bogoztam ki - - - Így, némiképp kihasználva az említett eladók kedvességét, kértem őket, hogy legyenek már oly jók, és ők kössék meg a nyakamon új ruharészemet. Alakult, alakult... Megfelelő cipőm még nem volt, így "klakkban/frakkban" irány a szomszédos cipőbolt (tudják: "Cipőt a cipőboltból!http://www.urbanlegends.hu/2016/05/cipot-a-cipoboltbol-szlogen-igazi-kabare/ ), ahol végigmutattam magamon, hogy nézzék meg az öltözékemet, és ahhoz illeszkedő cipőt javasoljanak nekem. Alakult, alakult... De még az előző reklámhoz:  Jogtudományi Közlöny 1987. júniusi számának szerzője a szlogent “Bárdi György sok évvel ezelőtti szilveszteri kabaréjelenetéhez” kapcsolta, amelyben „a pesti vadember a ’Cipőt a Cipőboltból!’-reklámszlogent tűzte tollhegyre”.
Álltam tehát a cipőbolt előtt, s ránézve az órára, látom ám, hogy a bankett kezdetéig 20 perc maradt hátra! Tömegközlekedéssel pontosan odaérni gyakorlatilag kizárt! Egyetlen megoldás maradt! Igen: A TAXI! 
Végül rendben megérkeztem!
Az egész rapid jelenet olyan volt, mint MOLNÁR FERENC "EGY, KETTŐ, HÁROM" című színdarabjában az öltöztetős jelenet (sajnos pontosan ehhez a jelenethez nem találtam pontos filmrészletet, a színdarab pörgősségét azonban a mellékelt jelenetrész is jól illusztrálja:  


Egy évtizedek óta megjelenő magazin magát szerkesztőnek beállító tudósító minden Év Természetfotója kiállítás-megnyitón rendszeresen (évről évre) osztogatta egyazon, önmaga által saját magának nyomtatott névjegyét... Na én magamnak ilyen reprezentációs terméket alig használtam, talán csak a fentebb említett banketten, és magamnak meg végképp nem nyomtattattam volna ilyet! Amikor volt, azt a különféle munkákkal megbízó kiadó készíttette számomra. S ha még a jövőben netán ilyen névjegyem még lesz, vélhetőleg azt sem én fogom megrendelni a Mister Minit valamelyik pontján!




Még a National Geographic magazinnál maradva, illetve ELŐTTE az Élővilág magazin 2001-es indulása kapcsán: még ez ELSŐ lapszám megjelenése előtt szerettem volna, ha MINÉL TÖBB hazai nívós képeket készítő fotóst lehetne megnyerni ezen lapnak... Jelezték, hogy van még egy ÁLTALAM nem ismert személy, itt monogrammal jelzem, K. A. / :) /, de a vele való egyeztetés TOTÁLIS "csőd" volt... Komolyan: amikor először felhívtam a mobiltelefonján, azt kérte: HÍVJÁL EGY ÓRA MÚLVA... majd ez legalább TÍZSZER megismétlődött - a "FINÁLÉ" pedig ez volt: EGYÁLTALÁN MIRŐL IS LENNE SZÓ?
Gondolom jelezni sem kell, TÖBBET nem kerestem... Mígnem elérkezett az a bizonyos BANKETT... Én ugye ÖLTÖNYBEN "feszítettem", és amikor K. A, abban meglátott, és megtudta, hogy eme VILÁGHÍRES lapnak a TUDOMÁNYOS tanácsadójává választottak, odajött hozzám ezzel a "rizsával": PÉTER, RENGETEG GYÖNYÖRŰ KÉPEM VAN, UGYE MAJD MEGJELENNEK A NATIONAL GEOGRAPHIC HASÁBJAIN?  - Bevallom FOGALMAM sincs, de ha igen, az BIZTOS, hogy nem én protezsáltam! :) 
A TOTÁLIS ellentéte neki Suhayda László, aki nem GYŐZÖM hangsúlyozni, a LEGSZERÉNYEBB emberek egyike, akit valaha ismertem... Minthogy vele itteni publikálásának egy képének nem tudok most egyeztetni, egy közel-hasonló képet illesztek ide:


Szinte éppen ILYEN jelent meg a Magyar Madárvonulási Atlasz LEGELEJÉN... Majd ugyancsak tőle szerepelt NYITÓKÉP a MAGYARORSZÁGI EMLŐSÖK ATLASZA kötetben...











2019. július 9., kedd

ÉLŐVILÁG KÖNYVTÁR...

A 2001-2003 között a Kossuth Kiadónál (www.kossuth.hu) főszerkesztésemben megjelent ÉlőVilág magazin elkészülte után a kiadó új sorozat elindítását tervezte.Először tehát megjelent két hetente napi pontossággal 52 lapszám, utána mehettek a "futószalagra" az Élővilág Könyvtár kötetei: https://bookline.hu/series/series.action?id=10884&page=1 -lám mára már el is fogytak, csupán előrendelést vesznek fel) ! 



Totál úgy zajlott minden, mint Chaplin "Modern idők" című filmjében:

Mi tagadás, elég fárasztó meló volt, így egyszer a szerkesztőség egyik régi bútordarabján (nevezetesen a kanapéján) pihenő során álomba merültem. És mi tagadás: horkolni is kezdtem! Ezt a kiadó "régi bútordarabja", egy nyugdíjas kolléganő, aki a szerkesztőség felét magának kisajátította, és magas könyvszekrény-sorral leválasztotta, átkukkantva (s mi tagadás: gyakorta kukkantgatott át) döbbenettel észlelte. hogy Ilyen bizony "a Kádár" idejében elő nem fordulhatott volna e kiadóban! Közbevetőleg: Kádár idejében a Kossuth Kiadóban természettudományos könyvek sem jelenhettek meg. Mindenesetre én jól kialudtam magam, és indulhatott újra a "futószalag"!...

2019. július 8., hétfő

angol, francia, belga?

Az angol vérebről mindenekelőtt le kell szögezzük: bár neve azt sejteti, hogy ereiben tiszta brit vér csörgedezik, igazából nem is angol kutya. Vannak, akik franciának vélik, hivatalos papírjai pedig Belgiumhoz kötik. Mindenezek alapján ez a kiváló nyomkövető akár Columbo Poirot kutyája is lehetne. Pláne hogy a bloodhound még a Scotland Yard munkáját is segíti. Albionban a múlt ködébe vesző eredetű, hűséges véreb régóta nagy tiszteletnek örvendett.





Már 1897-ben megalakították a Vérebtenyésztők Társaságát, amely feladatának tekintette az emberek felkutatására képes vérebek kiképzését is. Napjainkra a vérebek rendőrségi alkalmazása világszerte elterjedtté vált, és bár az 1800-as években a felderítő kutyák megbízhatóságát még sokan vitatták, a vérebek által szolgáltatott bizonyítékokat ma már sok bíróságon hitelesnek fogadják el. 1930-1940 táján az angol vérebek az USA és Nagy-Britannia rendőrségi kötelékében ugyanannyi sikeres nyomkövetést végeztek, mint amennyi sikeres nyomozást a detektívek. A Nick Carter néven ismert angol véreb 600 eredményes nyomozást végzett, köztük olyan bravúrokkal, hogy 105 órás nyomon is képes volt megtalálni egy piromán bűnözőt.

Rendőrkutyás szagirodalmi folyóirat


A vérebek az emberi izzadságszagot egymilliomodnyi hígításban is megérezik.  Orrukban 230 millió receptor segíti a szagok érzékelését (szemben az emberek 5,5 millió receptorával). A gáznemű anyagok kutyák általi kifinomult elemzésére már Robert Boyle is felfigyelt, aki lejegyezte, hogy egy angol véreb képes volt 7 mérföldön keresztül követni a célszemély nyomát, és azt egy ház emeleti szobájában megtalálni. A rendőrök munkáját nem csupán bűnözők felkutatásában segítik a vérebek, eltűnt személyek (például elveszett gyermekek) megmentésében is éppúgy pótolhatatlan segítőtársak.



Ha veszélyes személy kézre kerítése a cél, akkor a vérebek mellé mindenképpen egy őrző-védő társat (pl. német juhász) kell kirendelni, ugyanis a véreb, amikor megtalálja a célszemélyt, legfeljebb annyiban segítheti ártalmatlanná tételét, hogy a megtalálás felett érzett örömében úgy képen nyalja, hogy az hanyatt vágódik. A hatást csak fokozza, hogy a "bloodhound"  marmagassága eléri a 69 cm-t, testtömege pedig mintegy 50 kilogramm. Brit tudósok az angol véreb nyáltermelését még nem mérték precízen, de egyes szemtanúk szerint elég egy fejrázása, és nyálával beteríti a szoba plafonját. Annyi bizonyos, hogy a Nobel-díjas Ivan Petrovics Pavlov számára ez a fajta nem lett volna ideális kísérleti alany: nyálelválasztása ugyanis nem kötött se feltétlen, se feltételes reflexhez... Arcorrában a mirigyek dolgoznak reggel, délben, este... E tulajdonsága a házikedvencek között hátrányt jelent, ugyanakkor a szimatmunkának fontos része, hiszen a szaglóhám folyamatosan nedves környezetet igényel, hogy az illatmolekulákat képes legyen analizálni. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a bajor vérebnél a másfél év alatt - szerencsére - mindössze egyszer tapasztaltam fokozott nyáltermelést, édesanyám túrós pogácsájának sütése közben...)




Flóra élete első két hónapját angol vérebek szomszédságában élte. A fajta három méltóságteljes – bronzba öntött - képviselőjével legutóbb a budai Várban találkoztunk, a Mátyás kútnál. A Stróbl Zsigmond által készített szoborcsoportban e kutyák egy vadászjelenet részeként láthatók. Egyikük, jellegzetes pózban, földhöz tartott orral lett megörökítve, így az is látható rajta, hogy nyomkövetéskor a vérebek füle a talajszintig leér, és mozgás közben billegve szinte az orrnyíláshoz tereli az illatanyagokat.


A vérebek új alkalmazási módjainak egyikéről Ausztráliából érkezett hír, ahol egy borgazdaságban a kutya orrában megbízva döntik el, hogy egy szőlőszállítmány megfelel-e a magas kívánalmaknak, illetve hogy a hordókban érlelődő bor kellően jó minőségű-e? Nagy tételek minősítése során ez a "bornemissza" módszer talán józanabb döntések meghozatalát teszi lehetővé, mint a hagyományos borkóstolás. Evoé, Dionysos!

2019. július 7., vasárnap

A kutyák táplálásáról

Kutyás berkekben gyakori téma, hogy a gazdák mivel etetik az ebeket. Néha elhűlve hallgatom, amint azt taglalják, hogy milyen olcsón jutottak hozzá 10-20 kiló táphoz, természetesen az amúgy is "gazdaságos", minden sarki boltban fellelhető, és a tévéreklámokban is agyonajnározott "márkákból".  Amely cégeknél a reklámozásra nagyon adnak, a csomagoláson bájosan mosolygó kutyusok láthatók, ám a tápban valójában alig van valami, amit szívesen adnék a saját kutyáimnak. Régóta tervezem, hogy megosztom a táplálással kapcsolatos tapasztalataimat, és most rá is szánom magam, mert kedves barátom ma azzal hívott fel, hogy egy kutyakölyök jelent meg náluk, így talán segíthetek nekik is (és másoknak is) az alábbi bejegyzéssel.
A legfontosabb alapszabály: a kutya alapvetően ragadozó állat. Őse, a farkas, opportunista faj, szinte bármit megeszik, amit képes zsákmányul ejteni, legyen az pocok, hal, madárfióka, tojás, gyík, nyúl - és a sort a rénszarvasig vagy bölényig folytathatnánk. Az is fontos, hogy a legyűrt állatoknak nem csupán a húsát fogyasztják el a farkasok, hanem a zsigereiket, beleiket (a bennük lévő félig emésztett növényekkel) is, vagyis jóval többféle tápanyag jut szervezetükbe, mintha csak színhúst ennének. Nemritkán gyümölcsöket, bogyókat is esznek, sőt gyakorta füvet is legelnek.
A kutya táplálkozása az emberrel együttes koevolúcióban némileg módosult, és a növényi eredetű táplálékok magasabb arányban is jelen lehetnek táplálékában, mint a farkasokében, de azért a kutyák táplálékának meghatározó része továbbra is a hús kell legyen.
Saját tapasztalataim szerint a leggazdaságosabb hús-alapforrás a csirkenyak. Az ebben található apró nyakcsigolyák nem jelentenek veszélyt a kutyák számára. (Fontos, hogy a madarak csöves végtagcsontjait sose adjuk kutyáknak, mert szálkásan törhetnek, és komoly bonyodalmat, akár tragédiát is képesek okozni.) A csirkenyak mellett terítékre kerülhet csirkehát is, vagy ha épp nincs anyagi akadálya, akkor baromfihús darálva. A kölykök számára eleinte mindenképpen a darált hús az ajánlott. Én pár évig hosszasan főztem a különféle húsokat, ami rengeteg macerával járt, mígnem egyszer kipróbáltam, mit szólna vérebem a nyers húshoz. S láss csodát, a nyers húst éppolyan étvággyal fogyasztotta el, mint a főttet. Azóta nem kell bajlódjak a főzéssel, kiporciózással, lábasmosogatással... Fontos, hogy a sertéshúst (pontosabban bármit, ami sertésből vagy vaddisznóból származik: sertésmáj, sertéslép stb.) mindig kötelező alaposan hőkezelni, ellenkező esetben kutyánk gyógyíthatatlan fertőzést kaphat, de a birkahús, marhahús már szintén adható nyersen is.
A hús önmagában nem elégséges táplálék (mint azt már fentebb is jeleztem), így érdemes azt kiegészíteni egyéb élelemmel is. Ezek lehetnek: csirkemáj, csirkeszív, tojás, túró, kefír, joghurt. "Köretnek" két alapélelmiszer javasolható: tört főtt burgonya és főtt rizs. Vitaminforrásként javasolható egy kiskanálnyi  búzacsíra minden étkezéshez. Az állati és növényi eredetű összetevők aránya hozzávetőlegesen 60:40 százalékot tehet ki. A rizs főzésekor egy-egy adag reszelt répát is célszerű megfőzni (együtt a rizzsel). A családi ebédhez készített levesből is adható főtt zöldség a kutyáknak (én ezt villával szétpasszírozva szoktam a kutyatálba tenni). Az almát szinte minden kutya szereti, reszelve is keverhetjük a táplálék közé, de almaszeleteket is szívesen elrágcsálnak. FONTOS: az almamag ciánvegyületet tartalmaz, ezért az almacsutkát sose hagyjuk rágcsálni, nehogy a kutya almamagokat is fogyasszon.
A felkínált táplálék mindig szobahőmérsékletű (vagy langyos) legyen.
Tiszta ivóvíz mindig legyen elérhető a kutya számára.
Kutyáknak tiltott élelmiszerek: csokoládé, szőlő, mazsola - és bármilyen fura, de a nyírfacukor (xilit) is. Kutyás ismerősömék múltkor megkínálták agarukat nyírfacukorral ízesített süteménnyel - pár óra múlva az állatorvosi rendelőben aggódhattak, hogy túléli-e az eb ezt a jutalomfalatot...
Ami a tápokat illeti: hosszú évekig alaposan tanulmányoztam a kereskedelemben százával kapható különféle kutyatápok összetételét. Már persze amit a gyártók feltüntetnek a csomagoláson. Merthogy a legtöbb gyártó alig oszt meg érdemi információt a beltartalomról, inkább nyomatják a reklámszöveget, hogy "ízletes, zamatos falatkák kedvencek számára, csirke és marha ízesítéssel"... Könyörgöm, ha egy kutyatápot alapvetően hús felhasználásával készítenek, ahhoz minek kéne ilyen-olyan ízesítés?! ALAPSZABÁLY: ha egy táp csomagolásán nincs egyértelműen és tételesen felsorolva, hogy miből készítették, azt a tápot nem szabad megvásárolni. KIEGÉSZÍTŐ SZABÁLY: ha a csomagoláson mosolygó kutyuska csábítja vásárlásra a vevőt, azt a terméket sem szabad megvenni. Tapasztalataim szerint azok a cégek, amelyek valóban minőségi kutyatápokat gyártanak (mégpedig főként húsból), nem alkalmaznak gagyi marketing-fogásokat, és a csomagoláson nem a bájos kutyusok fotója a vonzó, hanem a táphoz mellékelt háttérinformációk.

Összetevők: Válogatott gabonafélék,  Növényi eredetű származékok,  Hús és állati származékok (ebből 4% marhahús a piros színű szemcsékben),  Olajok és zsírok,  Ásványi anyagok,  Zöldségek (ebből 4% répa a narancs színű szemcsékben, 4% borsó a zöld színű szemcsékben) Tápértékkel rendelkező adalékanyagok: -A-vitamin: 10400 NE-D3-vitamin: 1148 NE-E-vitamin: 50 mg-Réz-szulfát pentahidrát: 11,6 mg-Mangán-szulfát monohidrát: 60,9 mg-Kálium-jodid: 1 mg-Nátrium-szelenit: 0,62 mg-Cink-szulfát monohidrát: 162,5 mg - - - "Fincsi"??? Pfííí!


Az "olcsó" tápokhoz még megfontolásra érdemes szempont: ezekben a tápokban, a különféle melléktermékeket ömlesztve, valójában csillagászati áron forgalmazzák az amúgy semmire se használható, értéktelen hulladékokat. A "válogatott gabonafélék" és "növényi eredetű származékok" teszik ki e termékek nagy részét (nagy kérdés, hogy minek a kutyának válogatott gabona?!), majd az "állati származékok" között akár még 4% marhahús is lehet... Na nem a termék egészében, hanem a piros színű szemcsékben! Tisztább lenne, ha ráírnák a csomagolásra, hogy nyomokban marhahúst tartalmazhat... Az állatát ilyen silány termékekkel tápláló gazda később a "megtakarított" pénz sokszorosát költheti majd állatorvosi kezelésekre, műtétekre, mert azt ne gondolja senki, hogy ha a szervezetbe folyton csupa szirszart ócskaságot juttatunk be, az idővel nem fogja magát megbosszulni. Amúgy rövidtávon is jelzik az ebek, hogy az "ócsótápok" hogyan hatnak a szervezetre, lévén a naponta ürített salakanyagok az ilyen tápok után igen nagy halmot képeznek (lévén a tartalmuk nemigen tudott hasznosulni), s ami szintén nem mellékes a feltakarításkor: rettenetesen büdösek, Néha arra gondolok, hogy talán erre utal a termékcímkéken a tápösszetevők között felsorolt "FOS", bár valójában a frukto-oligoszaharidokra vonatkozik ez a rövidítés.
De hogy azért tápokról is mondjak valami jót, van néhány olyan márka, amit jó szívvel tudok ajánlani: Orijen, Platinum, Acana, Carnilove.

Összetevők: Friss kecske (4 %), friss szarvas (4 %), friss birka (4 %), friss bölény (4 %), friss sarkvidéki szajbling (4 %), friss nyúl (4 %), friss kacsa (4 %), friss acélosfejű pisztráng (4 %), friss szardínia (4 %), friss alaszkai tőkehal (4 %), dehidratált kecske (4 %), dehidratált szarvas (4 %), dehidratált lepényhal (4 %), dehidratált birka (4 %), dehidratált kék puha tőkehal (4 %), vöröslencse, zöldborsó, kacsazsír (3,5 %), dehidratált hering (3 %), dehidratált sávos tőkehal (3 %), garbanzó bab, sárgaborsó, lucerna, tengeri moszat, úritök, tök, tőkehalmáj (1,5 %), kecskebendő (1,5 %), kecskemáj (1,5 %), birkabendő (1,5 %), birkamáj (1,5 %), szarvasbendő (1,5 %), szarvasmáj (1,5 %), sárgarépa, spenót, alma, körte, tőzegáfonya, fagyasztva szárított jávorszarvasmáj, fagyasztva szárított szarvasmáj, fagyasztva szárított bölénymáj, fagyasztva szárított kecskemáj, kevert tokoferolok, borókabogyó, csipkebogyó, gyermekláncfűgyökér, bodzavirág, orvosi körömvirág, szárított vadcikóriagyökér, szárított Enterococcus faecium erjesztett készítmény. - Na ez már minőségi, ölég változatos kutyatáplálék!


És mielőtt az olvasó felhördülne ezen termékek árát látva, gondolja csak végig, mi van az egyik tápban - és azt mennyiért adják, és mi van a másik tápban a magasabb összegért. A középkategóriás tápokban van egy csomó rizs meg burgonya, jó magas áron - na azt hiszem, rizst és krumplit egy ideig még tudok magam is főzni a kutyáimnak, szóval amiatt fölösleges tápokért kiadni pénzt.
Minden tápgyártó hangsúlyozza, hogy csak az ő tápjával szabad etetni, mert azt tudományos kutatások alapján készítik. A meglepő csupán az, hogy a tudományos alapokon készített tápok összetétele mennyire különbözik egymástól. Én már csak azért se szoktatom a kutyáimat egyetlen cég tápjához sem, hogy ne legyek kiszolgáltatva az adott cégnek. Az is gyakori érv a tápgyártóknál, hogy azért nem érdemes az ebnek külön készített házi ételt adni, mert akkor a kutya válogatóssá válik! Ó, milyen ismerős ez a szempont a rendszerváltás előtti időkből: ne tudja a nép, hogy mi van a határokon túl, érje be azzal, amit kap, és akkor nem fog jobbat követelni...
Az viszont tényleg fontos alapszabály, hogy az étkezést követően a kutyákat nem szabad ugráltatni, gyors mozgásra biztatni, mert a teli gyomorral ugráló kutyánál könnyen gyomorcsavarodás jelentkezhet - ami pedig életveszélyes! A legsimább, ha a kutya mihamarabb megszokja, hogy az étkezés után csendespihenő következik, sétálni meg az étkezés után 1-2 órával lehet elindulni.
Végezetül még van valami, ami nem igazán élelmiszer, de a kölyöknevelés során nagyon hasznos: a préselt marhabőrből készített műcsont. A kutya természetéből adódóan szeret rágni. Az neki nagyjából tökmindegy, hogy amit rág, az egy antik szekrény lába, a gazda papucsa vagy egy felmosórongy, a lényeg a rághatóságon van. Márpedig ha ellátjuk a kölyköt számára engedélyezetten rágható műcsonttal, akkor garantált, hogy a szekrénylábak és papucsok a későbbiekben is olyan állapotban lesznek, mint amilyenben a kölyök érkezése előtt voltak. A műcsontok egyetlen hátránya, hogy a szárított bőr elfogyasztása szomjassá teszi a kutyát (éppúgy, mint a száraztápok), emiatt sokat iszik, ami pedig a lakásban tartott kölyökkutyánál némi problémát okozhat...

2019. július 6., szombat

Petényi - Pethényi

Kiváló kutyasétáltató területre bukkantunk, amely busszal is könnyen megközelíthető, mármár természetes élőhely képét mutatja, miközben minden oldalról lakóházak ölelik körül. A jeles helyszín a Martinovics-hegy néven is ismert Kis-Sváb-hegy. A területen ízléses ismertető táblák mutatják be a környék élővilágát, növény- és állatfajait, márpedig azokból, az urbánus környezet dacára még mindig van bőségesen. A környező házak miatt korábban nem is vettem észre, hogy itt egy erdőfoltokkal benőtt hegy található, pedig az elmúlt években jópárszor utaztam el mellette busszal. Ráadásul a buszmegálló (illetve az itt található út) neve is egy természetet kutató jeles tudósnak, a magyar madártan megalapítójának, Petényi Salamon Jánosnak állít emléket. A szépséghiba ebben, hogy hibás írásmóddal... Elismerésre méltó önkormányzati gesztus, hogy egy hajdanán élt biológusról közterülete(ke)t neveznek el, de sajnos mind a "Pethényi út", mind pedig a "Pethényi köz" tábláin hibásan szerepeltetik a nevet, következetesen mindenhol "h" betűvel. Ugyanakkor a jeles szerző publikációiban ilyen változatban sosem találni a Petényi nevet, és az elmúlt évszázadok zoológiai szakmunkáiban sem szerepel sehol ilyen formában ez a családnév.

Petényi Salamon János (1799-1855)


Petényivel amúgy is méltatlanul bánt a sors, 56 évesen elhalálozott, számos megkezdett munkája félbeszakadt, hagyatékát elherdálták, a kéziratait összegyűjteni és publikálni kívánó Herman Ottó egy árusnál lelt néhány Petényi-jegyzetre - amelyeket a jóember csomagolópapírnak használt!
Petényi síremléke a Kerepesi temetőben állt - ma azonban a Nemzeti Sírkertben már nyomát sem találjuk. A cinkotai evangélikus egyházközség egykori lelkészeként egy időben még templomfalra kihelyezett emléktáblával tisztelegtek a sokoldalú személy munkássága előtt, de - tudomásom szerint - ma már ez a tábla is a múlté.
A zoológiában jártas emberek szerencsére nem feledkeztek meg a jeles elődről, és egy ritka állatfaj, a Petényi-márna neve ma is emlékeztet rá.
Ha a XII. kerületi Önkormányzat méltó emléket kíván állítani a magyar természettudomány egyik korai, meghatározó jelentőségű képviselőjének, jó szívvel ajánlható, hogy az emlékére elkeresztelt közterületek tábláin helyes írásmóddal szerepeltessék Pethényi Petényi Salamon János nevét. Idén október 5-én lesz Petényi halálának 160. évfordulója... Talán erre az alkalomra tekintettel a hivatalos ügyintézés is felgyorsítható lenne, és a hibás utcanévtáblák gyorsan kijavíthatók lennének...

(Petényi S. J. bibliográfiája a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársainak összeállításában letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtár honlapjáról.)

UP - AZ ŐSEMBER



                                                              


2007 tavaszán a Kossuth Kiadó társalgóján haladtam át a szerkesztőség felé, amikor láttam, hogy a kollégák éppen kupaktanácsot tartanak, és ehhez stílszerűen a Főnök épp pipázgatott, majd a pipaszárával felém mutatott:

- Te leszel az ősember!
- Hogy mi??? - kérdeztem hüledezve.
- Mondom, az ősember! Épp egy új világtörténelmi sorozatunkhoz keresünk reklámarcot, s rád esett a választás!

Mármost, ekkorra megtanultam, hogy egy felvetésre nem szabad visszakézből nemet mondani, így csak annyit kérdeztem:

- Na és ezzel mennyi honorárium jár???


...mindenesetre még a sminkelés után és a fotózás előtti várakozás során elmehettünk a McDonald’s Moszkva téri éttermébe - és a cehhet én állhattam /felőlem nevezhetjük Széll Kálmán térnek is, de komolyan: ki beszél meg úgy találkozót, hogy FÉL HATKOR A SZÉLL KÁLMÁN TÉRI ELEKTROMOS ÓRA ALATT?


A végösszegre pontosan már nem emlékszem, de a mellékelt prospektus nyitóképe napjainkig bizonyítja, hogy az üzlet végül megköttetett. És arra még emlékszem, hogy ennél nagyobb órabérrel járó munkát eleddig csupán a Szerencsejáték Zrt. vezetőségétől kaptam, amikor 6 cicás, továbbá 6 kutyuskás matricás albumlap hátoldalára kellett 5-5 mondatos szöveget kreálnom.


                                               A Kedvenc sorsjegyek története itt:


















2019. július 4., csütörtök

A Helytartótanács szellőzőnyílása

Egy jeles botanikus ismerősöm egy könyv előkészítése kapcsán sorra látogatta a jeles botanikus-polihisztor, Kitaibel Pál életéhez kötődő épületeket, emlékhelyeket. Közös sétát tettünk a budai Várban, meg-megálltunk különböző emléktáblák előtt, vadászkutyám társaságában tiszteletünket tettük Széchenyi Zsigmond egykori lakóházánál, majd az egykori Helytartótanács épülete került sorra. Flórát a tudománytörténet nemigen hozta lázba, a Vár Nemzeti Galériával átellenes végénél, a Helytartótanács épületénél azonban sikerült felkelteni érdeklődését egy műtárgy iránt...


Ehhez a képhez kívánkozik egy Columbo-idézet (a jelenetben a hadnagy egy modern művészeti galéria portékáit nézegeti, hüledezik az alkotásokon és a beárazásukon, mígnem az egyik objektumon megakad a tekintete):

"-Természetesen ajánlhatok valami olcsóbbat is.
- Ööö, például az! Úgy látom, nincs címe.
- Aaaz??? Az .. az a szellőzőnyílás. Tudja, a légkondicionáló berendezésé.
- Szóval a szellőző?
- Iiigen...
- Óóóó, elnézést kérek.
- Ugyan hagyjuk!
- Ne árulja el senkinek!
- Dehogy! Hogy képzeli?!"

2019. július 3., szerda

Magyar Könyvkereskedők Országos Egyesületének elnöke és a Természettár

179 évvel ezelőtt született a hazai kultúrtörténet egyik igen különös szereplője, Abafi Lajos (születési nevén Aigner Lajos). 14 éves korától könyvkereskedő-segédként dolgozott, 28 évesen pedig Pesten - a Váci utcában - már saját könyvkereskedést vezetett. Szépirodalmi műveivel sikereket ért el a Kisfaludy Társaság pályázatain, 1876-tól pedig már a Petőfi Társaság tagja volt. 1878-ban létrehozta a Magyar Könyvkereskedők Országos Egyesületét, amelynek elnöke is lett, az egyesületi lap mellett szerkesztett számos más periodikát is, így művelődési, történeti és rovartani folyóiratokat egyaránt. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar szabadkőművesség történetírójaként, de talán legismertebb, ma is fogalomnak számító műveit a rovartan témakörében írta. 1896-ban a könyvkereskedésben megcsömörlötten boltját eladta a Révai Testvéreknek, a könyvkereskedelemmel soha többet nem foglalkozott.

Abafi-Aigner Lajos (1840-1909)


1901-től a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Természetrajzi Osztályon (korábbi nevén Természettár) kapott állást. Itt segédőr lett! E titulus alatt nem azt kell érteni, hogy Abafi azokat a kiérdemesült bakákat helyettesítette, akik a kiállítási termek sarkában felügyelték a rendet... A "múzeumi őr" valójában a tudományos gyűjteményvezetőket, kurátorokat jelölte, és e kifejezés korábban az Országgyűlésben is okozott félreértést, amikor Herman Ottó a múzeumi őröknek fizetésemelést akart kiharcolni. Lambrecht Kálmán 1920-ban így írja le az esetet: "1881-ben a közoktatásügyi tárca költségvetésének tárgyalása során szót emel a Nemzeti Muzeum ugynevezett "őreinek", vagyis tudományos tisztviselőinek fizetésrendezéséért. A t. Ház jóindulatu mosollyal hallgatta a nemrég még ugyancsak muzeumi tisztviselőnek kollégiális felszólalását és a - pénzügyi bizottsághoz utalta. Ennek egyik, a Mikszáth tolla révén ismertté vált mameluk tagja indignálva kérdezte a folyosón: "Nem értem, kérlek, hát nem elég azoknak az invalidusoknak ez a mégis csak elfogadható fizetés?" - A jó öreg a rokkant teremőröket vélte őröknek és ennek végre is a minisztérium az oka, amely a muzeumok tisztviselőit még ma is őrnek nevezi."
A könyvkiadásnak és a tudománynak szentelte életét - és vagyonát is. Míg sokan a könyvkereskedelemben csak a pénzforrást látják, Abafi-Aigner Lajos az értékteremtést tartotta céljának. Éppenséggel láthatta volna a biznisz lehetőségét a Természettárban is (a ritka lepkékért sokan nagy pénzeket hajlandóak megadni...), de ő inkább a magyar tudomány gyarapítását választotta.
Nekrológját Schöpflin Aladár a Nyugat című folyóiratban publikálta 1909-ben. Így írt a neves műkritikus az egykori autodidakta irodalomtörténészről, könyvkiadóról, bibliográfusról és lepkészről: "...arról mégse volna szabad megfeledkezni, hogy mint kiadó úttörő volt; néhány kiadványa, kivált a Magyar Könyvesház és a Nemzeti Kincstár, igen nagy szolgálatokat tett irodalmi kultúránknak s ma sincs még teljesen elavulva. Olyan időben vitte a régi magyar irodalom értékeit a közönség közé, amikor ilyen vállalatra senki más nem is mert gondolni. Ő nem félt az áldozattól, ráfizetett vállalataira, beléjük is bukott, - élete nagy szerelmének áldozott velük."

Egy napjainkban aktív, könyvekkel foglalkozó szakembertől hallottam egyszer azt, hogy "A könyvet mint a bugyit: el kell tudni adni!" . Bóvlival persze ideig-óráig hasznot lehet termelni, a ponyvakönyvek azonban hamarosan a kukában landolnak - Abafi-Aigner életműve viszont ma, 179 évvel születése után is áhítattal tölti el a műértő olvasókat.

Bízom benne, hogy saját korábbi és leendő munkáimmal nem vallok szégyent az általa egykoron támasztott elvárások előtt!

"Az Abafi-Aigner" borítója

2019. július 1., hétfő

Rubos bácsi

Rubos bácsi Sármellékes bakterházának lakója vala a múlt évezredben. 



Igen lelkiismeretes bakterként ismerte mindenki (Sármelléken). Hajnalban kelt, mert 4 óra 25 perckor ki kellett engednie a gyöngytyúkcsibéket alvóhelyükről. Rubos bácsi a csibekiengedést mindig percre pontosan egyazon időben végezte, kakukkot lehetett volna hozzá igazítani! Ezután következett legfontosabb napi teendője, a sorompóleengedés!  4 óra 37 perckor robogott át nagy robajjal Sármellékesen a Budapest–London Expressz , amelynek ablakaiból olykor bájos leánykák integettek Rubos bácsinak kendőcskéikkel. A vonatzakatolás után csend uralta el Sármellékest. 4 óra 38 perckor a sorompófelhúzás volt a programja. Majd Rubos bácsi nekiláthatott kedves gyűjteményének rendezgetéséhez. Kezelt vasútjegyeket gyűjtött erre rendszeresített mappákban, több nagy szekrényt töltött meg velük. Évtizedek óta őrizgetett egy kezeletlen jegyet, és nagy vágya volt, hogy egy utasnak ő érvényesíthesse azt. Ez a terve napjainkig (még) nem sikerült, mert Sármelléken a kutya sem akart vonatra szállni.
Rubos bácsinak hajdanán vala egy kutyája, egy beagle, de az is megszökött, lévén falkakutya volt.
Minden évszakban egyszer meglátogatja lánya, Rózsika, aki kimosott ruhatömeget hoz neki a következő évszakra, és elviszi a nagy kupac mosásra váró ruhát. Néhanapján egy tucat palacsintával kedveskedik édesapjának, kakaóssal, barackízessel. 
Lányáról tudnunk kell, hogy megrögzött krimirajongó, egyik titkos kápolnásnyéki TITKOS HÓDOLÓJÁTÓL megkapta Agatha Christie híres krimijét, a GYILKOSSÁG AZ ORIENT EXPRESSZEN első, 1934-ben megjelent kiadását - talán erre a legbüszkébb az életében!




Olyan vehemenciával olvassa a bűnügyi regényeket, hogy bár nem a szó szoros értelmében, de FALJA AZOKAT így minden nyomdai íven minimum 4-5 SZAMÁRFÜL éktelenkedik - na ezeket, amikor már nem képes többet izgulni a történet miatt, hiszen már az első fejezet vége ELŐTT sejti, ki is lehet a BŰNÖZŐ, átadja azokat Rubos bácsinak. De térjünk vissza a LEKVÁR-TÉMÁHOZ!
Néha túróssal is! A baracklekvárt önnönmaga készíti, dzsemfix segítségével tartósítva. Rózsika mesélt Rubos bácsinak egy hajdanvolt bálról, ahol Tulipe Noire parfümmel csábította a deli legényeket."Mikor volt ez, lányom?" - kérdezte Rubos bácsi. "Hát vagy harminc éve!" – válaszolta Rózsika. A lyány minden alkalommal cukorspárgával átkötött újságköteget hoz Rubos bácsinak. Azokból értesül a nagyvilág, a technika és a tudomány újdonságairól, de nagyon nincs megelégedve a helyzettel. (A frizsider-szocialisták is fölöslegesen papoltak nekijje, lévén sose is volt frizsidere... ) Egyszer fel is sóhajtott: "Te Rózsikám, elolvastam a trianoni híreket, az Anschluss viselt ügyeit, az '56-os forradalmat, a gulyáskomenizmus viselt dolgait, most meg hozod nekem itten az ifjú titánok nemzeti konzultációját - és rájöttem, Rózsikám, Te nekem csak a bajt hozod a fejemre!"



Tudnunk kell, hogy Sármelléknek Rubos bácsi volt az egyetlen lakosa! Ha a sínek mellett kószálva frissebb jegyekre bukkant, azokat is beleltározta, majd elővette háborúban készített kopottas fotográfiáit. Történt egyszer veterán fényképeinek szortírozása közben, hogy – kideríthetetlen okokból – Sármellékes bakterházánál az Orient Expressz torpant meg. Hogy miként keveredhetett oda ez a jeles vasút? Krimibe illő talány! De tény, hogy odakeveredett! Útját azonban hatalmas hótorlaszok állták el. Az utasok tétován nézelődtek, unták a semmittevést, hát valami szórakozást keresni indultak. Tudnunk kell azt is, hogy Sármellék egyetlen lakosának csupán egyetlen házikója volt, így az vált az egyetlen megtekinthető helyi nevezetességgé.



A bakterház egyetlen dísze a tisztaszoba falára korommal pingált vers: "Bemegyek a „Bakonyba” / És kiköpök, / Ilyen piszok helyre többé / Nem jövök." E szép sorok emlékeztetik Rubos bácsit élete egyetlen kalandjára, amikor a MÁV Szakszervezet a Bakony Szállóban szervezett neki ünnepséget, a Munka Kiváló Hőse kitüntetés átvételét követően. Ott olvasta először eme irodalmi ritkaságot egy bizonyos helyen, melynek hollétét csak derítsék ki az irodalomtörténészek... Ahányszor látószerve e versre téved (márpedig ez naponta sokszor megtörténik), a nosztalgiázó Rubos bácsi szeme könnybe lábad. A szakszervezeti utazást leszámítva sosem hagyta el Sármellék területét.
Élete legjobb barátja Fogdmegháj bácsi volt, aki a legközelebbi település hentese vala. Sajnos időközben Ő olyan helyre távozott,, ahonnan Törőcsik Mari is csak nehezen tért vissza. Amikor nosztalgiázni vágyik, előveszi a vitrinből Fogdmegháj bácsi fotográfiáját, elővesz 2 (azaz két) borospoharat, amelyeket előtte gondosan kisuvickol (tisztában kell lennünk ennek értékével, ugyanis Rubos bácsi trehány ember lévén nem akárki tiszteletére válik pedánssá), tölt mindkét pohárba, de minthogy Fogdmegháj bácsi pohara csak nem ürül ki, hát aztat is ő üríti ki. Ilyenkor mindig felsóhajt: "Egészségedre, Fogdmegháj!" Utána áldoz a nikotinfüggőségének is, de minthogy a cigarettaárak egyre csak nőnek, napjainkra átszokott a tubákra, amely összehasonlíthatatlanul költséghatékonyabb megoldás! A tubákport kimért mozdulatokkal méri át a precízen szétválasztott szelencefelekből, jobbadán használt Cralex-dobozokba, amelyeket mintha a Gondviselés is erre a célra teremtett volna. Nagyon tüchtig módon elfér Rubos bácsi zsebében! Gyakorlatilag ez a tubákolás volt az egyetlen dolog, amit Rubos bácsi pedánsan csinált.
Na és éppen Fogdmegháj bácsi fényképe elé töltötte a vörösboritalt, amikor végre ráköszöntött a fentebb említett nagy lehetőség, hogy az orientalistáknak mesélhessen háborús emlékeiről, s azt a megsárgult fotográfiákkal színesítse. Mégse olvasgathatták külhoni vendégei az időt agyoncsapandó a korommal írott verset, mert a vendégek nem tudtak magyarul. Rubos bácsinak meg idegen volt minden idegen nyelv! Így gesztikulálással tudtak kommunikálni. Rubos Bácsi kézintéssel jelezte, hogy az állatorvosi szekrényről (amelyet nagybácsikájától örökölt) legyenek szívesek levenni a poros/piros irattartót. Külön rakhelye volt a peres dokumentumainak, az a pörös-tartó nevet viselte.

- Kérem, vegye le a piros irattartót!

Az egyik utas leemel egy kék dossziét.

- Mondom a PIROSAT! - artikulálta tagoltabban...

Az utas erre egy zöldet emel le.

Rubos bácsi egyre dühösebben:

- Mondom: a   P  I  R  O  S  A  T !!!

Komolyan, ezek nem nórmálisak - gondolta magában Rubos bácsi... S jó agglegény-szokása szerint amit gondolt, azt ki is mondta. De sértődés nem lett ebből, hisz mint fentebb szó volt róla, a vendégek nem beszélni magyar.
Végre előkerültek a megsárgult háborús fotográfiák, azokból Rubos bácsi nagy hegyeket képzett a bakterház egyetlen asztalán, a vendégei körbeállták (széke csak egy volt), és képenként egy-egy ahhoz tartozó történettel szórakoztatta a határon túliakat. Módfelett szórakoztató volt számukra az előadás, mert, mint arról szó volt, egy kukkot sem értettek Rubos bácsi elbeszéléséből. A sztorizgatást félbe szakította a KÖZPONT jelentkezése, beszámolót kértek Rubos bácsitól, hogy rendben zajlanak-é a dolgok Sármellékesen... Mindeközben a "hallgatóság" a már látott kupacot megtoldotta a még nem látottakéból egy nagy adaggal: gondolták, nem kéne túl hosszúra nyújtani ezt az előadást. A KÖZPONT Rubos bácsi beszámolójával elégedett volt, így Rubos bácsi elégedetten tért vissza a látogatókhoz. És ekkor értetlenül nézett a kupacok méretváltozására. Nézegette a fotóhalmokat jobbról/balról, aztán egyenként végigmustrálta a képeket, és levonta a következtetést, hogy a már látottak közé még nem látottak kerültek. Picit megtorpant, aztán elhessegette a gondolatot, hogy netán valaki gúnyt akart vele űzni, és higgadtan folytatta a nosztalgiázást. Hallgatósága lassacskán kezdett megcsappanni, a végén csak Walther maradt (ő ugyanis születésétől nagyothalló volt). Rubos bácsi Waltherrel geszti-kommunikációval próbálta megértetni magát, és örömmel észlelte, hogy roppant hasonló lábbeliket viselnek! Rámutatott Walther cipőjére, majd a magáéra, ismét Waltherére - és így még párszor... Jól elbeszélgettek a mutatóujj segítségével. Rubos bácsi még csak nem is hallott a Harvard-tárgyalástechnikáról, de zsigerből ráérzett, miképp kell a közös hangot megtalálni egy sikettel.
De hogy ne sajátítsa ki magának a szót, Rubos bácsi másokat is engedett elbeszélésekbe bocsátkozni. Az egyik turista például közös utazását mesélte a díszes társaságnak, amikor Ulánbátor főépítészével egy kupéban utazhatott. Na ha a világhálón bárki látott a mongol fővárosról képeket, az magának fogalmat alkothat arról, amiket a keleti szemű főépítész alkotott.



(Innen még izgalmas rész következik, de most elálmosodtam, "egyszercsak" innentől folytatom! Az "egyszercsak" nagyjából az orosz "szecsász" megfelelője, aki érti ezen nyelvet, az tudja, hogy hozzávetőlegesen mikor...)