2019. március 6., szerda

Akasztófára javasolt példakép




A következő történet a múlt évezred utolsó századának '80-as éveire datálódik.


Történt, hogy madárvártai táborozóimmal kirándulási célnak a Rubos-rétet választottuk, amely az az Agárd-Dinnyés vasútvonal átellenes oldalán található. A rétet Rubos bácsiról a helyi bakterház lakójáról nevezte el néhai Radetzky Jenő, Fejér megye biológiai szakfelügyelője, az agárdi Madárvárta alapítója.

A Madárvárta és rét közötti tájékot sok kilométer hosszú, egyenes, jól belátható sínszakasz szeli ketté. Akkoriban az invázívan terjeszkedő ezüstfát akkurátusan ritkították, így a közelgő vonat kilométerekről látható volt. Tövisszúró gébicseket próbáltunk keresni, és a "hivatalosan kijelölt" átkelőhelyig kilométereket kellett volna megtenni. E szakaszon mindenki a síneken kel át! Erre szántuk el mi is magunkat, de diákjaimat figyelmeztettem, hogy ilyet felnőtt felügyelet nélkül sose tegyenek! Nekiiramodtunk tehát, csak azt nem vettük észre, hogy a túloldalon a hivatalos közeg két tagja vár már minket, karba tett kézzel, kaján mosollyal - kivárták, amíg átmegyünk a síneken ("Szolgálunk és Védünk!"), és ekkor kárörvendően megkezdődött a hivatalos procedúra:



- Adja a személyi igazolványát!
- Elnézést, gébicskereséskor nem szoktam magammal hurcolni.
- Akkor diktálja az adatait!

(Bediktáltam)
Közben a rend felkent őre káromkodásba kezdett:
- Az ilyen tanárokat fel kéne akasztani! Feljelentjük, majd csak várja a következményeket!
Mindezt tették azután, hogy nem állították meg a csapatot a "szabálysértés" előtt, hanem kivárták, hogy a cselekmény beteljesüljön, s szolgálatba helyezve magukat megkezdhessenek "dolgozni".

Vártam...

Időközben a Madárvártára bejelentkezett a Fejér-megyei Rendőrkapitányság nyári gyermektábora, akiknek egy emlékezetes előadást tartottam. A diákok zárásképp kérlelni kezdtek, hogy menjek már hozzájuk biológiatanárnak (ami azért volt kissé kellemetlen, mert a programon részt vett a saját "regnáló" biológiát oktató tanáruk is. Ennek végén a táborvezető rendőrhölgy lelkendezve mondta:
- Bárcsak minden pedagógus ilyen lenne, mint maga!
- Hát, az egyik kollégájának merőben más a véleménye?
- Hogyhogy?
Erre elmeséltem a napokkal korábbi affér részleteit...
- Na adja meg az adatait, utánanézek a dolognak a központban!




Ez a "naplórészlet" azt az oldalt mutatja, amely bár már NÉMILEG sérült, de reményem szerint azért még ELOLVASHATÓ! 

Végül az eljárást megszüntették.

Utóirat: az ezüstfa azóta teljesen benőtte a Rubos-rétet, minden kivágott fa 10-20 újabb hajtást hozott, s így eme életképes növény zavartalanul fejlődik és szaporodik...