2014. február 28., péntek

Varjú és a véreb

A Gellért-hegy egyik varjúja igen pogány játékot űzve szokta a sziklameredélyhez csalogatni Flórát, közben károg, károg, vélhetőleg bátorítja, hogy ugyan már próbáljon ő is megtenni egy félkört a levegőben a szikláról nekilódulva. Boszorkányos trükk. Nem lehet véletlen, hogy századokkal ezelőtt ezt a helyet tartották a boszorkányok gyülekezőhelyének.

"Ó, be szép a füled! Tudsz vele szárnyalni?"


A hely szelleméhez számos historikus adalékot találni. Pakson egy Perczel József főispán vezette 1741-es "vizsgálat" (v.ö. kényszervallatás) során a Vörös Ilona nevű vádlott beismerte, hogy a Gonosz egy varjú képében csábította őt a Gellért-hegyre, ahol órákig táncot lejtett, bort lopott a környék pincéiből (a filoxéra-járvány előtt itt még bőségesen termett a szőlő), és különféle bűnös dolgokat művelt a Plútó és Milus nevű ördögökkel (konkrétabban: azok a mátkájukká tették). Szegedi boszorkányper vádlottja is a Gellért-hegyen szövetkezett az ördöggel, és Debrecen jobb sorsra érdemes asszonyait is Gellért-hegyi kicsapongásokkal vádolták meg.
"Debrecen város jegyzőkönyvében 1682 január 24-én szerepel a hatóság vádja Dániel Kovácsné és Csókási Györgyné ellen, hogy az incták (incta = in causam attracta = vádlott) Szent Gellért hegyére járó, bűjös-bájos, ódó-kötő, varázsló, másokat megrontó, boszorkány, parázna személyek, orvok is." -írja Dömötör Sándor, a Gellért-hegy boszorkányairól írott átfogó tanulmányában.
A "Gellért-hegyre járás" akkoriban a boszorkányoskodás szinonimája volt. Ilyen értelemben a Gellért-hegy a hazai empirikus farmakobotanika bölcsőjének is tekinthető...

Visszatérve még a kiindulási témához, a varjú és a véreb kapcsán kihagyhatatlan Romhányi József egyik meseparódiája:

"Fenn a hollócsőrben egy szép kicsi kvargli.
Gondolta a róka, jó lesz kicsikarni.
S bár az aesopusi helyzet elétárult,
csak felnézett szótlan, ácsorgott és bámult.
Bámult sóvár szemmel, csendben, pedig tudta,
ravasz hízelgéssel könnyen sajthoz jutna.
A holló csak várt, odafenn a hársfán,
szeme kérdőn függött mesebeli társán.
Miért hallgat a holló? Miért nem szól a róka,
holott más a szokás kétezer év óta?
A róka néma volt, a holló meg süket.
Kérem elnézésüket..."







2014. február 27., csütörtök

"Krókusz"

Mostanság távolabbi kirándulásokra nincs idő, munkaszünetben a kerti virágokkal ismerkedünk... Szerencsére napról napra egyre több faj nyitja szirmait. Mára kinyíltak az egyik napsütéses zugban a sáfrányok. A Crocus nemzetség számos faját vonták termesztésbe, és azokon belül számos változatot hoztak létre. Talán nincs is botanikus, aki kiigazodna az össze-vissza keresztezett kultúrfajták tengerében. A köznyelvben a tavasszal virító kerti sáfrányokat többnyire egyszerűen átírt "latin" néven "krókusznak" nevezik. Egy időben a Fény utcai piacon árult egy asszonyság különféle hagymás (és hagymagumós) dísznövényeket, tőle származtak a sziklakertünk most virító krókuszai is. Pompásan értett a növények gondozásához és szaporításához, a rendszertan és a nevezéktan ugyanakkor nem volt erőssége. Az Iris danfordiae nevű sárga nőszirom az ő interpretációjában "Iris dantefolia" lett. És bár ilyen taxont az internet legmélyebb bugyrából sem lehet kiguglizni, szerinte ez a növény "bennevan a Királyok Könyvében is!" Merthogy ő így nevezte az Angol Királyi Kertészeti Társaság kézikönyvét (szerk. Christopher Brickell). Így aztán a tőle kapott sáfrányok rendszertani hovatartozását illetően továbbra is kételyeim vannak. Ha viszont valamely növényritkaságot kéne szaporodásra bírni, jó szívvel tudnám őt ajánlani bármely tudós társaságnak: míg a botanikusok az adott növény kutatásával foglalkoznak, az idős hölgy azidő alatt a virágágyásai között jó eséllyel termésképzésre is bírta volna azt.

Crocus xxxxxxxxxxxx

A sáfrány névvel - többnyire mindenféle jelző nélkül - korábban egy igen értékes fűszernövényt, a Crocus-fajok közé tartozó, de ősszel virágzó jóféle sáfrányt (Crocus sativus) jelölték. Manapság, ha az ember a Vásárcsarnokban "sáfrány" feliratú tasakot lát a fűszerek között, szinte biztos lehet, hogy az valójában nem sáfrány, hanem szárított szeklicevirágzat. Sárgás színű ez is, az is, megfesti a levest ez is, az is, ha meg valaki sosem próbálta a valódi sáfrányt, talán életében nem tudja meg, hogy drága pénzen hamisítvánnyal, "pórsáfránnyal" verték át.

Az igazi fűszersáfrány (forrás:  Saravask,Wikipédia)


Szeklice - (nagyon) távolról emlékeztet a sáfrányra (forrás: www.fuszeraruhaz.hu)

2014. február 14., péntek

Janka és Flóra


Flóra ma Jankát figyelte a tévében, akiről megállapíthatta, hogy a szürke dobozban egészen másmilyen szaga van, és a tévéből nem lehet kihívni játszani. Egy tapasztalattal több...

"Ebben a szürke dobozban egészen másmilyen szaga van..."


Flóráról és Jankáról szólva meg kell emlékeznünk a Természettárból 1870-ben elkülönülő Növénytár első vezetőjéről, Janka Viktorról is. A flóra jeles kutatója volt Janka, 1867-ben (február 18-án) ő fedezte fel hazánk egyik növényritkaságát, a magyar kikericset (Colchicum hungaricum).

A fokozottan védett magyar kikerics eszmei értéke (ötvenezerszer két forint): 100 000 forint.


Ez volt az első növényfajunk, amelyet hatóságilag védetté nyilvánítottak. Gombocz Endre feljegyzése szerint: "Ihászy Lajos, Nagyharsány község főjegyzõje, Bakos Lajos, a község bírája, és Gölöncsér Sándor, az ottani legeltetési társulat elnöke voltak a tagjai annak a bizottságnak, amely Pénzes Antal vezetése mellett a Nemzeti Múzeum Növénytárának útmutatásai alapján körülcölöpöztette a magyar kikirics termőhelyének hat különálló, egyenként 100–300 m2 nagyságú területeit, azokat természeti emlékeknek nyilvánította és Nagyharsány község hatósági védelme alá helyezte. Ott délen, közel a trianoni határhoz történt tehát az első hivatalos lépés a hazai természetvédelem ügyében, egy olyan magyarföldi növény érdekében, mely ezt a védelmet mindenképen megérdemelte." A Janka Viktor által felfedezett "hungaricum" a közelmúltban még látható volt - az azóta forgalomból kivont - kétforintos pénzérmén is.

Janka Viktor (1837-1890)

A nemzetközi hírű flórakutatóról az Élővilág enciklopédia 2. kötetében (A Kárpát-medence gombái és növényei) az alábbi információkat találjuk (a megemlékezés szerzője Molnár V. Attila):
Janka Viktor (1837–1890) erdélyi nemesi családból származott, 12 éves korától botanizált, és egy év múlva már az osztrák növénycsere egylet tagja volt. 1853-tól Kolozsváron folytatta tanulmányait. Ezidőtájt már a kor számos neves botanikusával levelezésben állt, és hamarosan megjelentek első közleményei is Erdély flórájáról. Az 1850-es évek vége felé egy ideig Bécsben, a Naturhistorisches Museum-ban dolgozott. Eleinte mérnöknek készült, de egy év után otthagyta tanulmányait, és a katonatiszti pályát választotta.
1859-ben hadapródként lépett be a császárvértes ezredbe, amellyel először Pozsonyszentgyörgyben, majd Székelyhídon, Karcagon, Kisújszálláson, Püspökladányban, Debrecenben és Nagyváradon állomásozott. Ezidő alatt is tovább botanizált és megismerte az Alföld flóráját. 1861-től hadnagyként, 1868-tól pedig főhadnagyi rangban teljesített szolgálatot. 1870-től a tudománypártoló kalocsai érsek, Haynald Lajos alapítványa jóvoltából és ajánlására lett a Nemzeti Múzeum Növénytárának első „őre”.
1871–1872-ben a Balkán növényvilágát kutatta, ahol igen gazdag növénytani anyagot gyűjtött. 1874-ben bejárta egész Olaszországot és Máltát. Herbáriumi lapjainak egy részét a világ nagy herbáriumaiba küldte szét, legnagyobb része Párizsba került. Élete utolsó éveire komoly szívbetegsége alakult ki, 1889 májusában vonult nyugalomba. 1890. augusztus 9-én halt meg Budapesten.

Több növény tudományos nevében is megörökítették Janka Viktor nevét, egyik ilyen faj az impozáns megjelenésű Janka-liliom (Lilium jankae).


Janka-liliom (forrás: Neva Micheva, Wikipédia)

2014. február 12., szerda

Beagle...

Éppen 205 éve, 1809. február 12-én született minden idők egyik legnagyobb hatású természettudósa, Charles Darwin. Méltatására itt nem lenne elegendő hely, de egy friss, átfogó ismertetés olvasható róla egy botanikai blogbejegyzésben, amit jó szívvel ajánlhatunk mindenki figyelmébe.
Itt a "vérebes" naplóban csupán Darwin munkásságának néhány "kutyás" momentumára szeretném felhívni a figyelmet, köztük arra, hogy a Brit Királyi Haditengerészet hajóját, amelyen a természetkutató ifjú tudós körbejárta a világot, egy kutyafajtáról, azon belül is a vérebek közeli rokonáról, egy kopóról nevezték el: BEAGLE! A flotta új tagjaként 1820. május 11-én bocsátották vízre a Temze-parti Woolwich Dockyard-ban. Darwin a Beagle második világ körüli útján, 1831-1836 között utazott a híressé vált hajón.  

Bajor véreb és beagle

Első hallásra talán hihetetlennek tűnik, hogy az Admiralitás egy kutyafajtáról nevezett el egy hajót, de Őfelsége más hajói is viseltek állatneveket, így volt a Haditengerészetnél "Csörgőkígyó", "Skorpió", "Masztiff", "Seregély" és "Mókus" is!
A "Beagle" nevet az idők során több hajó is viselte, bővebben ezekről itt találni információt.

Beagle - amellyel Darwin körbeutazta a Földet


Darwin az élőlények számos csoportja között a kutyafajtákat is behatóan tanulmányozta, ehhez álljon itt két idézet:

"Néhány szerző, aki a kutyákról írt, azt állítja, hogy az agár és a bulldog, hiába olyan különbözők, valójában közeli rokon változatok, és ugyanannak a vad törzsnek a leszármazottai. Ezért kíváncsi voltam, mennyire különböznek a kölykeik. A tenyésztők szerint éppen annyira különbözők, mint a szüleik, és ez szemre majdnem teljesen igaz is. De amikor ténylegesen megmértem a felnőtt kutyákat és hatnapos kölykeiket, megállapítottam, hogy a kölykök viszonylag jóval kevesebb eltérést mutatnak."
"Ha megpróbáljuk felbecsülni az egymással rokon háziasított fajták közötti felépítésbeni különbségeket, hamar kétségek közé jutunk, mert nem tudjuk, vajon egy vagy több szülői fajból származnak-e. Érdekes lenne, ha ezt a kérdést tisztázni tudnánk; ha például be lehetne bizonyítani, hogy az agár, a véreb, a terrier, a spániel és a bulldog, melyek, mint tudjuk, mind hűen örökítik tovább a saját fajtájukat, mind egyetlen faj utódai, akkor az ilyen tények hatására bizonyára kételkedni kezdenénk számos más, egymással közeli rokonságban álló, a világ távoli részein élő természeti faj – például a sokféle róka – változhatatlanságát illetően is. Személy szerint, mint mindjárt látni fogjuk, nem hiszem, hogy a számos kutya-fajta közötti összes különbség a háziasítás terméke lenne; úgy gondolom, a különbségek egy kisebb része annak köszönhető, hogy a kutyák különböző fajok utódai."

Azóta kiderült, hogy a kutyafajták valójában mindannyian egy ősre, a farkasra vezethetőek vissza.

A beagle kutyafajtára visszatérve: e vadászkutyát valószínűleg mindenki ismeri, hiszen napjainkban az egyik legnépszerűbb házikedvenc. Eredetileg falkavadászatokon remekelt, vagyis míg a vérebeket egyesével alkalmazzák a vadászok, a kopók közé tartozó beagle eredetileg kisebb-nagyobb csoportokban üldözte Angliában a nyulakat vagy a rókákat.

Széchenyi István az angliai kopós élményeinek köszönhetően kezdte az 1820-as években hazánkban újra meghonosítani a korábban Magyarországon már betiltott falkavadászatokat. 1825-ben Nagycenken már népes kopófalkát tartottak. Hetente négyszer rendeztek lovas falkavadászatot.  (Zárójelben jegyzem meg, hogy a kutyafalkákat gondozó és irányító személyeket nevezték eredetileg kutyapecéreknek - ez a kifejezés csak később, a falkavadászatok eltűnésével és egy új foglalkozás megjelenésével vált a "sintér" szinonimájává.)


Beagle-falka 1885 táján (forrás: Wikipédia)

A beagle munka közben önállóan hoz döntéseket, üldözés közben pedig hangosan csahol, s mindez a társállatként való városi tartását napjainkban is megnehezíti. Közismert "önfejűsége" vadászkutya lényéből fakad. Sajátos módon hazánkban vadászatokon alig alkalmazzák, pedig az 1920-as években újra betiltott falkavadászatokon túl a beagle utánkereső kutyaként is kiválóan képes teljesíteni. A rókák kutyafalkák általi zaklatásának betiltása amúgy teljes mértékig helyeselhető!


Falkavadászat a Mary Poppins c. fimben

Kiváló szaglásának köszönhetően reptereken a csomagok átvizsgálásában gyakorta alkalmazzák sikerrel. Az USA-ban évente mintegy 75.000 tiltott terméket tartalmazó csomagot foglalnak le a reptéri beagle-brigádok segítségével.

2014. február 6., csütörtök

Hogyan találkozott Flóra Cecilia Bartoli művésznővel?

A kérdésre a válasz fájóan rövid lesz: Flóra sajnos nem találkozott Cecilia Bartoli művésznővel...


Ha a természettudományok iránt érdeklődő Olvasó hiányolná a nívósabb információt a mai napról, akkor még azt hozzáteszem, hogy a rétisasok megkezdték az idei nászidőszakukat! Igen, a rétisasoknál ez így szokás, korán költéshez látnak, hogy kicsinyeiknek elegendő ideje legyen felnevelkedni. Felnőtt korukra szárnyfesztávolságuk meghaladhatja a két métert is! A nagy testméret hosszú fejlődési időt követel meg, ez pedig azzal jár, hogy a szülőmadár nemritkán hóval borítva kotlik a hatalmas gallyfészekben. Mostantól mindenki élőben nyomon követheti az egyik rétisascsalád életét egy webkamera segítségével:
http://www.hnp.hu/retisas.php

2014. február 5., szerda

Kormoránok madártávlatból

A Dunán ezekben a hetekben a fővárosi hidak között is fel-feltűnik néhány kormorán. Évtizedekkel ezelőtt még ritkaságszámba ment e faj megfigyelése, aztán a védelemnek köszönhetően ez a vízimadár elszaporodott, és napjainkban a halászok "közellenségként" tekintenek rá. A világhálón megjelent hírek, például az "ujpeter" szerzőnévvel jegyzett cikk szerint (amelytől ezúton is hangsúlyozottan elhatárolódunk), ez "a világ leggonoszabb madara". Mert, ugye, halakkal táplálkozik, az "aljas", vagyis káros a halgazdaságra. Mindeközben pedig "rettegnek a keszegek"! Mert, ugye, a keszegek a halászok hálójába vágynának...
A Dunán áttelelő kormoránokat elnézve örülök, hogy ilyen madarunk is van. Messziről úgy néz ki, mint valami Loch-Ness-i szörny. Időnként alábukik, eltűnik percekre, hogy aztán a legváratlanabb helyeken bukkanjon ismét a felszínre.


Messzi-fotó. Majdnem Nessie-fotó!

Hasonló kép 1934-ből: ezen a képen is látszik valami.


A búvárkodásban nagy mértékben segíti, hogy a madarak többségétől eltérően csontjai kevéssé pneumatizáltak. Merülések után viszont csak nehézkesen tud felszállni, mert a tollazata átázik, így hosszabb repülés előtt rendszerint a vízparti sziklákon kitárt szárnyakkal szokott szárítkozni.

Kormoránok kedvelt áttelelőhelye a Duna budapesti szakasza

Igazi dinoszaurusz-tekintet! (Lóki Csaba felvétele)
A síkos halak megragadását segíti a kormoráncsőr végén található szarukampó, a nagyobb préda egészben való lenyelését pedig az teszi lehetővé, hogy az állkapocs jobb illetve bal ága csak elöl, rövid szakaszon kapcsolódik egymáshoz, így szükség esetén az állkapocsfelek igen könnyen széttárhatók. A kormoránok lába természetesen úszóhártyás, és a récéktől eltérően mind a négy ujjukat úszóhártya köti össze.
Úgy látszik, hogy a Duna budapesti szakasza ideális áttelelőhely sok vízimadár számára. A kormoránok mellett tömegesen figyelhetők meg itt dankasirályok (és olykor más sirályfajok is). Néhány éve, 2010 februárjában a rakpart mellett még egy borzas gödény is megjelent, a madarászok nagy örömére!

Borzas gödény Budapesten, 2010. február 12. (Bajor Zoltán felvétele)

Az azért parádés látvány, ahogy a februári hóesésben az Erzsébet híd fölött egy pelikán köröz, bekanyarodik a Gellért-szobor előtt, és visszaszáll a Dunára. Ha az adott pillanatban egy madarász gépkocsit vezetett volna a hídon, a tömegszerencsétlenség garantáltan bekövetkezett volna...

Borzas gödény a Gellért-szobor előtt... (Bajor Zoltán felvétele)



2014. február 3., hétfő

Ősrovar a fürdőkádban

Ha az ember az "ősrovar" szót hallja, elsőre talán a borostyánban fosszilizálódott ízeltlábúakra gondol, pedig egy majd' 300 millió éve változatlan küllemű, ma is élő ősrovarral a saját lakásunkban is találkozhatunk. (300 millió év! - akkor a Földön még nem is alakultak ki a dinoszauruszok!) Az ezüstös pikkelyke (Lepisma saccharina) szinte minden háztartásban fellelhető, és gyakorta esik a fürdőkád fogságába, amelynek sima falán történő mozgáshoz az évmilliók alatt nemigen volt módja alkalmazkodni. Este Flóra a fürdőszobában egy ilyen kádban rekedt ősrovart talált, és oly mértékben felkeltette érdeklődését, hogy azóta alig akar onnan kijönni, folyton visszamegy a kádhoz, hogy megvizsgálja, előkerült-e újra az a kis fekete rohangáló izé?


Az ősrovarok dolgát nehezíti, hogy a rovarok többségétől eltérően nincsen szárnyuk. De míg egyes rovarok, például a lakásokba is beköltöző hangyák felmenői szárnyakkal rendelkeztek korábban, s csak másodlagosan vesztették el röpképességüket, addig az ősrovarok ősei sosem viseltek szárnyakat. Ettől függetlenül elég sikeres evolúciós utat jártak be, és az embert követve benépesítik a Föld számos nagyvárosát is. Elég igénytelen kis jószágok, kevés táplálékkal beérik, ha kell, akár egy évig is kibírják étkezés nélkül, de nem válogatósak, úgyhogy a tapétaragasztó is igazi csemege számukra.
Brehm "Az állatok világa" című művében ez szerepel a fajról: "Az éj sötétjében a Lepismák előmerészkednek rejtekhelyükről, ahol alkalom nyílik rá, nyalakodnak és szívesen látogatást tesznek az éléskamra készleteinél, de ezek a látogatások többnyire jelentéktelenek. Megrágják a papirost, bőrárukat, gyapjúdolgokat és előfordult, hogy a nagyon elszaporodott állatok elhanyagolt könyvtárakban álló könyvek kötéseit és felragasztott etikettjeit összerágták. A szaporodáskor, amely a Lepismatidáknál az egész meleg évszakon át tart, a nőstény petéit tojócsövével padlórésekbe és hasadékokba tolja. A kibúvó, hófehér színű fiatalokon első életstádiumukban a homlokon egy kis barna, fogszerű tövis található, amellyel petéjének a burkát széttörte."


Ezüstös pikkelyke (forrás: Iblis-Lakon, Wikipédia)