2019. január 26., szombat

PÓKPRÓBA...


Dr. Ezésez Géza karrierje...

Egy régi kedves könyvemet olvasom épp, egyetemistáknak kötelező olvasmánnyá tenném - ha tehetném: Dévényi Tibor (nem, nem AZ A Dévényi Tibor, hanem EZÉSEZ a Dévényi Tibor, roppant szellemes biológus-tudományos paródiája. Nem tudom megállni, hogy egy részletet közzé ne tegyek - okulásul mindannyiótoknak:

" ... A gyógyszeriparnak piacproblémái vannak a magyar bálnazsírkészítményekkel. Nem könnyû õket nyugati piacra elhelyezni a hihetetlen élénk konkurrencia miatt. Dr. Ezésez Géza jó hírnévnek örvend, s köztudott az is, hogy annyira szereti az állatokat, hogy minden hörcsöge elhízott. ZSÍROS. Zsír. Dél-Amerika. Bálnazsír. Könnyen összekapcsolható fogalmak. Vállalná-e a magyar bálnazsírkészítmények piaclehetõségeinek dél-amerikai piackutatását?
Hogy vállalná-e? Hogy ilyet még kérdezni kell? Jabidabiduuuu! Ezzel ér véget a tervezés idõszaka. ... ... ... Következik a második fázis, az elõkészület. Aki nem készített elõ tanulmányutat, nem is sejtheti, milyen kemény dió ez. Összeállítani egy elõadást, önmagában véve nehéz. Hát még egyszerre többet! Schmarnburgba egy ötperces korreferátum kell. Tömény tudomány. Sûrítmény. Egyetlen felesleges szó drága másodperceket rabol. Újra meg újra kell átírni, szûrni, kristályosítani. Végtelen próbák félhangosan, stopperórával. Hat perc. Sok. Öt és fél perc. Sok. Öt és egynegyed. Sok. Öt perc. Hurrá! De rossz. Nincs semmi értelme. Újra. Hét perc. Sok. Hat és fél. Sok. Így megy ez napokig. Keservesen. Végre öt perc. Kerek öt percecske. Értelmes is. Hurrá! Készülnek az ábrák. Gyönyörûek. Minden információ betáplálva. Gépelés hibátlan, szövegkiejtés shakespeare-i, vaskos jegyzetek az aktatáskában, Schmarnburg lezárva.
London, az más. A Királyi Hörcsögkutató az nem egy ripsz-ropsz korreferátum helye. Ott van idõ részletekre, ott nem kell sûrítmény, kristály, stopperóra! Ott a tudomány a fontos és nem az idõ. Tehát alapos, részletes feldolgozás, mindenre kiterjedõ precizitással. Félhangos visszaolvasás. Tizenöt perc.
Kevés. Újra írva. Bõvebben, plusz négy ábra. Félhangos újraolvasás, harmincegy perc. Alakul. Egy hét szívós munka, és olyan az az elõadás, hogy csak na!
Jegyzõkönyvkivonatok, másolatok, nem diázott ábrák tömege, vaskos aktatáska, kész, mehet, London lezárva.
Buenos Aires, az más. Mekkába nem visz az ember akármit. Vatikánba nem visz az ember akármit, . . . . . . . . . . . be nem . . . . . . az ember . . . . . . . . . . Csak ha nincs más.
És minthogy nincs más, Buenos Airesbe is a londoni anyag megy."

A teljes mű elérhető a világhálón!
http://web.med.u-szeged.hu/expsur/ezesez.htm

Herbert-levélrészlet

Részlet a Madártávlat magazinhoz címzett olvasói levélből:

"Tegnap este böngészés közben találtam meg az Önök oldalát. A Madártávlat magazinnal kapcsolatosan szeretnék érdeklődni, illetve amennyiben lehetséges, segítséget kérni.
Én sajnos születésemkor elveszítettem a látásomat, (ezt csak azért írom, hogy a kérésem érthetőbb legyen), de már egészen pici koromtól kezdve szerettem a madarakat, és szeretnék minél több mindent megtudni róluk, olvasni velük kapcsolatban. Eljutottam a magazin archívum oldalára is, de sajnos a beszélő program nem jól kezeli a pdf-dokumentumokat, és amikor átmentettem a szöveget text-formátumban, rengeteg betű rossz volt, illetve szétestek a szavak is... Arra szeretném megkérni Önt, hogy ha megoldható, elküldenék nekem ezeket a régebbi számokat az e-mail címemre képek nélkül, olvasható formátumban? Két kedvenc madaram a fekete rigó és az erdei pinty, egyik sem annyira kivételes talán, de bármikor, amikor meghallottam a hangjukat, (ami azért gyakran előfordul felénk), mindig eszembe jutott a levelezésünk is. Szeretem a madárdalt!”



Háttér-információ: a levél írója születésétől kezdve nem lát. Ez nem befolyásolja a madarak észlelésében, és a madarak neki is örömet szereznek!



p.s. 10 éve írta első elektronikus levelét nekem, és lenyűgözött a szövegírásának precizitása! A "vakgépelés" nála egyenlő az igen szabatos gépeléssel! Nemlátóként pontosabban gépel, mint a madarász fórumok jámbor hozzászólóinak sokasága... A rég megkezdett levélváltást e héten folytatni kívántam, de a koponyámban lévő háttér-tárolóban túl sok új élmény rakódott a régebbi emlékekre,így nem jutott eszembe vezetékneve, hogy megleljem a levéltengerben a címét.... Arra emlékeztem, hogy egy (világ)híres karmesterről eszembe fog jutni a családneve... ööö...őszes karmester... hja ige: Karajan! Herbert von Karajan... Levélíróm vezetékneve Herbert...

2019. január 25., péntek

Zoológiából felmentve...

A Lomonoszov Egyetemről (a Gerinces-zoológiai Tanszékről) hazatérve Dr. Sass Miklóshoz, az ELTE szigorú, de igazságos állattan-oktatójához folyamodtam felmentési kérelemmel, lévén hogy korábbi tanintézményemben állattanból már jelesre vizsgáztam. Vittem magammal egy mappát, tele rajzaimmal, amit a boncolások során készítettem, ilyen hiányában nem is lehetett ott vizsgára jelentkezni.
A Tanszékvezető úr munkájából alig felnézve kérdé:
- Na és gilisztát legalább mutattak ott maguknak?
- Hogyne!
- És még?
- Hát kérem: volt rovarpók, botsáska, tőrfarkú, tintahal, polip, lándzsahal, ingola, ponty, gyepi béka, sztyeppi teknős, krokodil, varánusz, galamb, sivatagi futóegér...
(Itt elégedetten bólintott - ő biza ilyen teremtményeket sosem boncolhatott - nem volt rá büdzsé az ELTE költségvetésében...).
- Ne sorolja tovább!!! Adja az Indexét!
- Bocsánat, a macskacápát kifelejtettem!
- Adja az Indexét!!!
Így ezt a tantárgyat csak azért látogattam, mert az előadásokat egy elvarázsolt előadó, Dr. Kertész György tartotta, aki nem mellesleg a Vízipók-csodapók sorozatot írta! Az előadásai felértek egy színházi előadással!


(Aki nem ismerné: Ő Vízipók!)



A vizsgákat szerencsére megúsztam (sajnos elég vizsgadrukkos valék)...

ALTATÓ


Minap ráleltem egy dalfordításom részletére, gondoltam, közrebocsátom...

Altató

Részlet a Hosszú út a dűnéken című filmből (zeneszerző Raymonds Pauls)


Kályha mögül a tücsök szól.
Kicsim, ne sírj, majd elalszol.
Az ablakon túl dúl a fagy.
Csillagok hada békén hagy.

Ha elfogyott a kenyérke,
Felnézünk együtt az égre,
Látod, sok csillag hunyorog,
A Hold ladikban imbolyog....



Megtekinthető itt!


Tahiti Trot

Mára egy komolyzenei csemegét ajánlok a blog Olvasóinak! Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics Tahiti trot című kreációját, amelyet zeneszerzőtársával fogadásból készített.


D.D.S.

 A fogadás tétje 100 rubel volt, a feladat pedig egy óra alatt át kellett hangszerelnie a Tea kettesben című klasszikus melódiát.

Egy óra állt rendelkezésére a feladat elvégzésére!

Megtekinthető/hallgatható itt: Tahiti trothttps://www.youtube.com/watch?v=NYJUJ_qzVWY

Sosztakovics a munkával 45(!) perc alatt elkészült - s a 100 rubel így az övé lett!

2019. január 24., csütörtök

Befejezetlen bejegyzés kedves tanítványaimról...

Korábbi jegyzetben már írtam, hogy a pedagógia igen közeli téma volt mindig is számomra. Ilyetén vonzalmamat leginkább az agárdi Chernel István Madárvártán élhettem ki. Ott diákok ezreinek tartottam természetismereti foglalkozásokat, és a legnagyobb hatással a táborozókra lehettem.  Nyáron - hetes turnusokban váltakozva - összesen több száz kisiskolás tölthetett el hasznosan időt, ami mind nekik, mind nekem maradandó élménnyé vált. Sokat tanultak tőlem, s jómagam is sokat tanultam tőlük!... Volt szülő, aki a táborozást követően lelkesen mesélte, hogy fiai többet tanultak a Vártán egy hét alatt, mint korábbi életükben összességében. A délelőtt madárrajzolással telt, délután kirándultunk a Velencei-tó körül (s a tavon), emellett egész nap a latin madárnevek (naponta 10) memorizálása volt a feladatuk, amit többnyire simán ment valamennyiüknek. Boldogok voltunk ott valamennyien (egy fura családot leszámítva, akik fiukat hazavitelkor szépen betessékelték kocsijukba, elköszönni azt hiszem nem felejtettek el, de a "Köszönjük!" nem hagyta el a szájukat... Annyit mondtak, hogy jön a gyerkőc jövőre is... Na hát én ugyan nem hívtam többet ingyenes gyerekfelügyeletre...).
Minden diák egyformán kedves volt számomra, sokukkal ma is tartjuk a kapcsolatot. Öröm látni, ahogy beérik a munka "gyümölcse"!

Apró, de kedves emlék, amint Máté megérkezett a Madárvárta tornácára, és az ajtón kotkodácsolva lépett be. Mondhatni, ez bagatell, de jelezte, hogy azonnal ráérzett a hely otthonos szellemére!

Bálint 3. osztályos volt, amikor táborozónak szeretett volna jelentkezni. Néztem, és úgy láttam, hogy ő még túl fiatal a táborozáshoz. Ő erősködött, hogy csak teszteljem az ismereteit. Na jó, adtam neki egy denevérállkapcsot és az általam írt emlőshatározót - ő 10 percig lapozgatta a könyvet, forgatta az állkapcsot, félve kérdezte: közönséges késeidenevér? Igen! Na jó, akkor jöhet, tábor-érett! Amikor a délelőtti foglalkozáson mókuskoponyát rajzolt épp, kirándulók érkeztek, s kérdezték Bálintot:
- Mit rajzolsz, kisfiú?
- Mókuskoponyát!
- És honnan tudod, hogy ez éppen egy mókus koponyája?
- Hát kérem, látják, ez itt a rá jellemző processus supraorbitalis! A látogatóknak - orbitálisan - tátva maradt a szája! Bálint időközben felnőtté cseperedett, jelenleg kétéltű-határozó írásán, rajzolásán fáradozik...

Bálint ebihalai...

A fentebb említett Máté bátyja, Márton olyan minőségű tusrajzokat készített, hogy a Magyar Természettudományi Múzeum épp odalátogató főigazgatója szerint bármely múzeumi kiadványban is megjelenhetnének. Innentől datálódik a táborozók között gyakran elhangzó szállóige:
"Édesapád büszke lesz rád!"

Bájos lurkó volt Bence is, akit a vártai látogatás után kérdezték (a szokványos közhelyes módon):
- Na és mi leszel, Bence, ha nagy leszel?
- Hát tóász! Tóász - vagy madarász!
Innentől az iskolában Tóásznak szólították...
Tóász volt/van minden évben az első barátom (tanítványból immár baráttá vált), aki karácsonyi/újévi jókívánságát elküldi nékem.
Végül a tóászi terveit feladva pénzügyi szakemberré vált... Tehetséges pénzügyi szakemberré!

Volt, akiből pszichológus lett, másikból villamosmérnök, riporter, újságíró - és így tovább... Nem is volt soha célom a táborozókból később munkához nem jutó, nincstelen zoológusokat képezni! A fő szempont az volt, hogy természetet szerető és védő értékes emberekké váljanak!

Megérte a velük való szorgoskodás, flow-érzést nyújtott a csillogó szemük, néha agyonaggódtam miattuk (amikor például késve érkeztek haza madarászásból), még ha nem is kaptam a Madárvártát üzemeltetni hivatott alapítványtól egy árva kanyit sem... Ígéreteket - na azt kaptam tengernyit óceánnyit! Hál' az Égnek mára a korábban regnáló semmittevő kuratóriumot feloszlatta a megyei közgyűlés, így újra működhet a csinosan felújított romantikus házikó - sokak örömére...


Jobb ma egy sas, mint holnap egy Sas!

Részlet Trunkó Barnabás Sastaps című kötetéből:



"A Sas – az egy jó név! A sas valójában egy madár (Aquila), de jelentése túlmutat az ornitológián. Címerállat. Sas van az USA címerében, meg Oroszországéban is, bár ez utóbbi kétfejű, akárcsak az albánoké, vagy a Habsburgoké. A sas nagyobb, mint egy veréb, de kisebb, mint egy turul, bár olyat még senki sem látott, csak bronzból. A sas védett állat, de ezt talán csak a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Ragadozómadár-védelmi Szakosztályának Parlagisas-védelmi Munkacsoportjában veszik komolyan. Keveset költ, ugyanis közismerten takarékos. A sasnak legendásan éles látása van."

                               Rétisas © Völgyi Sándor                                      
  


Eme általam kreált részletet a "Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Ragadozómadár-védelmi Szakosztályának Parlagisas-védelmi Munkacsoportja" betoldással a szerző mosolyogva jóváhagyta...
A kéziratban az utolsó fejezet címe Abgang volt, a legelsőé - az eredeti verzióban - Előszó... Na mondom, ha az utolsó Abgang, ahhoz az Entrée dukál. Trunkó ezt is mosolyogva hagyta jóvá, csak a kötet főszereplője értetlenkedett, mert szerinte ilyen szó nincs is! És még ő hangoztatta magáról, hogy micsoda színházi vátesz, aki színházban előadás idején született... Szép kis színházszakmai ismerettár...

U.P.

2019. január 23., szerda

Egy terveket félbetörő tördelő...



A 2007-ben indult Természettár könyvsorozat igen sikeresnek bizonyult, olyannyira, hogy Sopronban egy dendrológusnak eszébe jutott egy fekete-fehérben korábban már megjelent szakanyagát a sorozatba beilleszteni. Ezzel jelentkezett is a Kossuth Kiadónál, jelezve, hogy a szerkesztői feladatokat ő magára vállalná... Ekkoron már beterveztük a sorozatba a Zootaxonómia című kötetet, várható megjelenését meg is hirdettük a Magyarországi orchideák atlaszában, így a ritka fa- és cserjefajokról szóló művet a betervezett könyvet követőként tudtam volna vállalni. De az önjelölt szerkesztőt sürgette az időt, mert busás támogatási tőkét kellett hasznosítania, így pár millióval "megkenegetve" ajánlkozását, megnyerte az ügynek a kiadót... Eztán behívtak a titkárságra, elém tettek egy szerződésbontást - én meg nem kekeckedtem, ha meg akarnak válni tőlem, én ugyan nem kapaszkodok a munkáért. Egy hétre rá behívtak ismét a titkárságra, és mondák vala, hogy tudnának nekem egy munkát biztosítani. Kérdeztem, mit is? Hát a Magyarországi ritka fa- és cserjefajok atlaszát! Szépen megköszönve hárítottam a felkérést, ragaszkodva ígéretünkhöz, hogy a következő kötet a Zootaxonómia kell legyen! Ámde - a székesfőváros irányából Biatorbágyon pénzszagot érezve - a sorozat tördelője beajánlkozott a munkára, s így a ritka fák/cserjék megkaphatták a sorozat nívós külcsínjét... Engem ebbéli szándékáról elfelejtett tájékoztatni, utólag pedig azzal magyarázkodott, hogy bocsika, kellett a családnak a betevőre! Miközben nekem ugyi nem kell - hisz én köztudottan fotoszintetizáló lényként a napfényből élek... A Pátyi Kurír ügyvezető kiadójaként szerencsére továbbra is van munkája (sőt már akkor is volt, amikor a Természettárat 30 júdás-tallérért el-árulta!) - így családja sorsa miatt nem kell lelkiismeret-furdalást éreznem! (Mindenesetre amikor ebeimmel be/kiszállunk a liftből, s óvatosan engedem becsukódni az ajtót, nehogy sérülést okozzon nekik, mindig eszembe jut a kezemet majdnem félbetörő, kiadónak szolgálatkészen lefekvő tördelő...).
Hónapokkal később ismét megkerestek munkaajánlattal, nevezetesen egy áruházakban árusítani tervezett gyűjtögethető matricás kutyuskás albumot kellett volna összeállítanom. Ezt korábbi munkáim sorába nehezen tudtam volna szervesen illeszteni, és kissé snassz ajánlatnak is éreztem..

Újabb zsákutca...

A tördelő ily módon félbetörte a Természettár további terveit - egy időre...

10 évvel később a Csipkerózsika-álmot alvó sorozat felkelt szendergéséből, és immár a Magyar Természettudományi Múzeum gondozásában - új, megbízható nyomdai előkészítő kolléga segítségével - jelennek meg, szépen sorjázva az új kötetek! Mert mely intézmény lenne jogosultabb Természettár sorozatcímmel könyveket kiadni, mint amely 100 évvel korábban a Természettár nevet viselte?!

Jégkorszak
Szőrtani kézikönyv
Magyarország szitakötői

Valamennyit jó szívvel ajánlom a blog olvasói figyelmébe!
                                                                                    (U.P.)

Részben valóra vált tervek...


Zsenge ifjúkoromban, a 8-as buszon - a Döbrentei tér felett átívelő felüljáró kanyarjában - ráeszméltem, hogy én én vagyok (és hozzám hasonló más személy nincs), ami megdöbbentő releváció erejével hatott rám.
Első szakmai tervként felmerült bennem, hogy bábszínész lehetnék. Egyszer a Bábszínházban a Farkas és a három kismalac előadásán óvodásként úgy túlaggódtam magam szegény malackák sorsán, hogy a nézőtérről kimenekültem a folyosóra. Nézegettem az ottani vitrinekben sorjázó régi bábokat, csodáltam sokféleségüket, ekkor odajött hozzám egy színházi bennfentes hölgy, s kérdé:
- Mi a baj?
- Hát féltem a kismalacokat!
- Na akkor gyere velem a kulisszák mögé, s lássad saját szemeiddel, mi történik a színfalak mögött...
Lenyűgöztek a bábszínészek. Onnantól otthon rendszeressé váltak báb-előadásaim, két széket összetolva s pokróccal leterítve készen állt a mini-bábszínház. Roppant jó móka volt a bábkészítés is, egy papagájbábura mindmáig emlékszem...
Később óvóbácsi szerettem volna lenni... de gyorsan szakmatervet váltottam, és tanárbácsivá avattam gondolatban magam. Lehetett is érzékem e műfajhoz, mert amikor osztályfőnökünket kihívták az óráról, engem tisztelt meg a "vigyázói" fontos beosztással. Elég jól elboldogultam kortársaimmal, ezt jelezte, hogy a szünetre figyelmeztető csengőszóra fittyet hányva a szünetben is lekötöttem az osztály figyelmét. A tanárnő értetlenül állt a kép előtt, ami fogadta: ricsajozó siserehad helyett fegyelmezett társaság látványával találkozott!
A horgászat gondolata is gyökeret vert bennem hajdanán. Szolfézsórák helyett rendre jártam a Kossuth Lajos utcában leledző áruház horgász-részlegébe, töméntelen mennyiségű damilt, ólmot, horgot, damilt s csalikat lehetett ott vásárolni. Az eladónők pár hónap után már kérték, hogy legyek oly szíves, és vigyem nekik megmutatni, ha végre fogok is valamit. Egy dologtól féltem csupán: mi lesz, ha netán egy harcsa kapja be a csalimat?! Harcsával végül sosem akadtam össze, de törpeharcsát kaptam ajándékba osztálytársnőmtől, Anitától, amely az ékszerteknőseim mellett kapott helyet. Boldogan éltek egymás társaságában, mígnem egyszer langyos vízzel kedveskedtem a teknőcöknek. Azok roppant mód élvezték, a jobb sorsra érdemes törpeharcsa sajnos nem... nem részletezem (elhónyált)!

Villamoson zötykölődve a Duna budai oldalán, egy álláshirdetés hívta fel a figyelmemet: a BKV villamosveztőt keres! Hoppá, munkalehetsőgég! Pár percig gondolkódóba estem, aztán arra jutottam A pontbó B pontba egy út igen érdekes lenne, Visszafelé már ölég unalmasnak vélelmeztem. Egész életben ezt mívelni meg... - hát belegondolni is rossz!

Amikor az ELTE Tanárképző Karáról évismétlésre küldtek, valami hasznossal terveztem tölteni az időt, és 22 évesen megírtam hazánk első emlőshatározóját (amelyből akár külön állkapocs alapján is beazonosítható bármely hazai emlősfajt). Ölég sikeres alkotás lett, pár év alatt új kiadást is megért.
Visszatérve a tanárokat képző intézménybe, nem időztem ott sokáig, növényrendszertan-vizsgán csúfosan megbuktam. Na hát ha hülye vagyok a növény-rendszertanhoz, akkor megmutatom, miképp kell a nagyközönségnek bemutatni a növények parédésan változatos rendszerét. Szerkesztményem a világon a harmadik, a legmodernebb taxonómia alapján összeállított alkotás lett.

 Amikor megmásíthatatlanul kiakolbólítottak, a rendező-mesterség kezdett foglalkoztatni.
A Vígszínház első páholyából néztem a Hegedűs a háztetőn előadást - s arra jutottam, hogy a rendezés majd' olyan, mint a szerkesztés. Néztem is a felvételi tájékoztatókat, de rendezői szak abban az évben nem indult Budapesten. Ez a terv így röpke perc alatt zátonyra futott...

Fél napra konyhai kisegítő voltam a Belváros egyik pizzériájában, amikor az egyik alkalmazott beteg volt. Kérem, azon a napon, abban a pizzériában annyi sajt került a raviolira, mint soha máskor/máshol! Gondoltam, olyan étket fogunk szervírozni a kedves vendégeknek, mint amilyet jómagam is szívesen fogyasztanék... Több vendég eztán törzstaggá vált. Egyikük, miután kifizette a cechet, kisvártatva visszatért, és a kezembe adott egy csokor virágot.
- It's for you!
- For me?
Ekkor rádöbbentem, hogy valójában beszélem az angol nyelvet!

Aztán a szerkesztői munkába mélyedtem mélyen...
Egyre sorjáztak évről évre folyóiratok (ÉlőVilág magazin, Madártávlat magazin), könyvek (Természettár könyvsorozat - köztük a Magyarországi emlősök atlasza, amely a köztársasági elnöki különdíjban részesült a Nemzetközi Könyvfesztiválon, Élővilág Kishatározók, Sir David Attenborough: A gerinctelenek élete című kötetének is szerkesztője valék). Végiggondolva, máshoz nem is igen konyítok, csupán a szerkesztéshez. Munkáim ideális közreműködőkkel (szerzők és fotósok százaival) igazi flow-élményhez juttatnak. Azt hiszem, végre megleltem az igazi énem! 


2019. január 22., kedd

2019. január 19., szombat

2+3 - vice versa...

Másodikos kisdiák lehettem, amikor számtanórán össze kellett adni 2-őt 3-mal... ez simán ment! Következő feladat: na és mennyi 3+2? Itt felmondott a matektudásom... Mit mondjak, nem vagyok egy matek-zseni... Nárayné osztályfőnököm, kinek teljes nevére már nem emlékszem, erre lekevert egy pofont... Kedves Nárayné, ha netán olvassa e sorokat, kérem jelezze írásban, hogy azóta mélységesen szégyenli e pofont! Én mindenesetre azóta is gyűlölöm nem szeretem magát!

p.s. a fogorvosnál tett osztálylátogatás utáni fagylaltmeghívása nemes gesztus volt, azért ezúton is nagy köszönet!

Mester és a Margarita


...történt 2006 tavaszának legelején, hogy az Élővilág Enciklopédia gombás-növényes kötetének szerkesztése során oly mértékben lett úrrá rajtam az unalom egy gombákról szóló kézirat olvasása közben (melynek szerzője a Kertészeti Egyetemen tanszékvezető egyetemi tanár vala), hogy unaloműzésképp nekiduráltam magam egy szépirodalmi művecske létrehozásának. 1 óra 40 perc alatt - együltőben - az alábbi fogalmazványt sikerült kreálni:


Mester és a Margarita


Hommage à Bulgakov


Mester az asztalánál ül. Régi dallamok után kutakodik a saját emlékeiben és a világhálón. Keresgélés közben Sosztakovics-szerzeményekre lel, s ez örömmel tölti el. A nosztalgiázás során megéhezik, és telefonon rendel egy nagy adag pizzát. Margaritát. Az ételfutár megérkeztéig nekilát egy paradicsomos halkonzerv elfogyasztásának. Az alváskutatók a megmondhatói, hogy elalvás előtt nem ildomos a gyomrot agyonterhelni, mert az kusza álmokat eredményezhet. Mester nem törődik az alvászavarokkal, elfogyasztja a pizzát, félreteszi a maradék halat, majd aludni tér. Agyát Sosztakovics Jazz-szvitje járja át. Kavarognak a dallamok, éppúgy, mint hófúvásban a pelyhek. * * * A szél kisebb-nagyobb hótorlaszokat képez az Arbat teljes hosszában. A fehér, örvénylő fátylon keresztül alig látni, ahogy néhány sötét árny halad előre. Az utcai hangszóró továbbra is a Jazz-szvit dallamait recsegi világgá, és a különös alakok a szvit ütemére lépdelnek, lépdelnek, sötét szőrmebundájukba burkolózva. Két férfi és egy kétlábon járó kandúr. Utóbbinak koromfekete a szőrmebundája. A Vahtangov Színház oszlopai között teljesen eltakarja őket a hófúvás. Pár méterrel arrébb található a környék legjobb élelmiszerboltja. A veszett hidegben a járókelő akkor is betér a bolthelyiségbe, ha nincs a zsebében pénz, sőt akkor is, ha nincs a boltban áru. Az utca túloldalára, az ékszerboltba például hónapok óta nem érkezett se nyaklánc, se gyűrű, se semmi, mégis tele a helyiség emberekkel. Az állatszaküzletben sincs egyetlen élő állat sem, és valószínűtlen, hogy az a sok ember, aki itt összeverődik, mind a kilószám felhalmozott szárított bolharákokból akarna vásárolni. A 34 fokos fagy jégvirágokat növeszt a kirakatüvegekre. A virágkereskedésben – meglepő-e? – nincsen valódi virág, de még virágföld sincs (a városlakók más forrásokból töltik fel cserepeiket), melegedésre azonban ez a hely is megteszi. A háztartási boltban sem túl nagy a választék: itt most csak egyféle árucikk kapható. Az összes polcon – akkurátusan elrendezve – kávédarálók sorjáznak, egymástól tisztes távolságot tartva, éppúgy, mint a színház árkádjai alatt a galambok. Az élelmiszerboltban viszont (a szemes kávét leszámítva) akad mit vásárolni. Az üzlet legfeltűnőbb berendezési tárgyai azok a felfüggesztett, lefelé szűkülő üvegedények, amelyeket mindenféle színes italokkal töltöttek meg. Az üvegedények legalján parányi csapok nyílnak, ezeken keresztül tölthető pohárba a kívánt almalé, szőlőlé, körtelé, meggylé, birslé, vagy épp a gránátalmalé. Egy adag mindössze néhány kopejka. A pulton kerek sütemények, porcukorral és földimogyoró-darabkákkal megszórva. Kissé odébb a gyümölcslevekéhez hasonló üvegedényből nyerhető szállítóedénybe az étolaj. E sűrű, aranyló folyadékkal nagyon kell ám vigyázni! Ha az ember az olajat összetéveszti az almalével, s üdítő gyanánt kortyol belé, az hasmenéshez vezethet (ha pedig bosszúsan kiönti az olajat az utcára, az halálos balesetet okozhat). A boltban sajátságos a levegő. A zöldséges részlegnél félig rothadó zöldségek tornyosulnak. A krumlihalomban a gumókon annyi talajmaradvány található, hogy ha a polgártárs otthon a kádban lemossa az árut, a visszamaradó földdel megtöltheti végre a cserepeit is. Fakókék vattakabátban egy öregasszony lép ki a boltból, és hazafelé tipegveóvatosan kerülgeti a hóbuckákat. Nyakában cukorspárgára fűzött vécépapír-göngyölegeket cipel. Se nyakláncdivatot nem kíván teremteni, se hasmenése nincsen (ő sosem inna még véletlenül sem az étolajból, nemúgy, mint sógornője, Annuska), csupán előrelátóan bevásárolt a boltban. Hiánygazdaságban ez így szokás. Hiszen ha ő most a ritka alkalommal élve nagyobb tételben vásárol a hiánycikkből, akkor azzal jó alapot képezhet a bérlőtársával, Olga Alekszandrovnával folytatott csereberéhez. A kereskedelmi egység ajtaján át a rothadó zöldség, az erjedő túró és a másodlagos frissességű halhús szagának furcsa egyvelege áramlik az utcára. Az antikvárium tájékára már csak a túró- és a halszag jut el, az Arbat végénél pedig már csupán a halszag érzékelhető. A bomló hal szaga igen kellemetlen. * * * A kis halászkikötő környékét is halszag járja át. A csónakok körül alig látható mozgás; hetek óta hiába mennek ki a halászbokor tagjai a nagy vízre. Most is csak egy néhány fős társaság próbálkozott kora hajnalban, de a zsákmány mindössze három keszeg lett. A halakat kosárba teszik, vászonnal letakarják, vesznek magukhoz még három lepénykenyeret, és elindulnak a hegyre. A reggeli nap hosszú árnyakat vetít a hegy lábánál kígyózó utcára. A halászok halkan beszélgetve mennek a csúcs felé. Még hűvös a levegő. A sziklafalak gekkói már aludni tértek, egy napsütésre váró, elgémberedett agáma pedig még éppencsak a fejét dugja elő a mészkőkerítés repedéséből. A halászok közeledtére visszahúzódik az árnyékba. Az utca aljában még néhány ember jelenik meg. Ők is a hegytető irányába ballagnak. A napsugarak ereje egyre nő, az agáma sütkérezni kezd a falon. Új embercsapat érkezik, mire a hüllő ismét a rejtekébe menekül. Nem szokott ő hozzá az effajta jövés-menéshez. Az utcán egyre több ember halad felfelé. Közben néha félénken hátratekintenek, hogy nem követik-e őket katonák, hiszen nemrégiben gyülekezési tilalmat rendelt el Ponczius Pilátus lovag, Júdea ötödik helytartója. Az egyik kapuban üldögélő matróna sajnálkozva tekint utánuk. Látta a kis kosarat az első csapatnál, és azt is látja, hogy a többiek semmilyen ennivalót nem visznek magukkal. Ő bizony ilyen kevés étekkel egy betérő vándort sem bocsátana útjára! A vénasszony szegény ugyan, de a szíve meleg. A levegő is egyre melegebb. A sziklák között elsárgult fűcsomók árválkodnak. A 34 fokos hőség hatalma előtt a növények is meghajolnak. A forró levegő percek alatt szinte bármit kiszárít. Az olajfaligetben reggel még némán pihenő kabócák először tétován, szakadozottan, majd egyre erőteljesebben zendítenek rá dalukra. Immár az ő zizegésüktől hangos a táj. A kabóca vígan él, felesége nem beszél – írta ötszáz évvel időnk számítása előtt Xenarkhosz, a görög filozófus. Most azonban a hegyen, miközben különféle filozófiai témák kerülnek terítékre, a diskurzus bizonyosan nem érinti a rovartan kérdéskörét. A hegytetőn az emberek körbeveszik vezetőjüket, és hallgatják annak eszmefuttatását. Órák telnek el így, mindenki feszülten figyel. Távolabbról nem hallani, hogy miről szól a tanítás, mert a kabócák követelőző, monoton kórusa minden más hangot elnyom. Add meg a kabócának, ami a kabócáé… Kakukkfű illatát érezni, de a fűszeres levegőbe mintha bomló hal szaga is keveredne. A gyülekezet közepén álló karizmatikus személy befejezi beszédét, lehajol a kosárhoz, előveszi az időközben ehetetlenül csonttá szikkadt lepénykenyereket és az immár frissességüket vesztett halakat, majd kínálgatni kezdi a társait. A hallgatóság tagjai mostanra megéheztek ugyan, de valamiért mégse kérnek a kosár tartalmából. Nem bántóan utasítják vissza a kedves kínálást, hanem kézmozdulataikkal jelzik kitérően, hogy ők tulajdonképpen már jól is laktak, és köszönik szépen, de nem akarják mások elől elenni sem akenyeret, sem a halat. A gyülekezet lassan szétszéled; a hegyi úton kis csoportok igyekeznek hazafelé. Az agáma ismét visszamenekül a repedésbe. Nem érti, mi történik ma itt. Igaz, nem is dolga, hogy magyarázatot keressen az őt körülvevő világra. A jószívű asszony még délután is a kapuban üldögél. Ő sem érti, mi történik ma itt. Almával telepakolt teknőt készít elő a visszatérő népeknek, hiszen sejti, hogy odafenn nemigen lakhattak jól az egyetlen kosár tartalmából. Amikor megjelennek előtte a hegyi beszéd résztvevői, kínálgatni kezdi őket. Azok viszont vezetőjük mögött egymásra néznek, valahogy cinkosan összekacsintanak, és elhárítják a kínálást, tartva magukat a korábbi magyarázatukhoz, miszerint ők bizony ma már jóllaktak. A vénasszony egyre kevésbé érti, mi történik ma itt. Az agámától eltérően ő magyarázatot próbál találni a történésekre. Valamilyen magyarázatot pedig bizonyosan talál is majd arra, hogy miképpen lakhatott jól ennyi ember abból a kis kosárból (hiszen az embereknek dolga, hogy magyarázatot keressenek az őket körülvevő világra). Valójában persze nem az aznapi népélelmezés csodás mibenlétén kéne gondolkodni, hiszen a hegyen néhány órája kifejtett eszmék nem a gyomor kérdéseit érintették. Este már csak a hegyről alászálló halszag emlékezteti a vénasszonyt a szokatlan látogatókra. A bomló hal szaga igen kellemetlen. * * * Mester félálomban még arra gondol, hogy ilyen szag mellett talán csak Gestas orr nélküli gyilkosa tudna érzéketlenül elmenni. És arra gondol, hogy Sosztakovics éppen száz éve született, amely tény mellett viszont mindenki érzéketlenül megy el. Talán más lenne a helyzet, ha – a gyomorra is gondolva – piacra dobnák a Sosztakovics-kuglert… Reggel szótlanul, de nyugodtan, egészségesen ébred, és a következő holdtöltéig nem háborgatja semmi: sem Gestas orr nélküli gyilkosa, sem a kegyetlen Ponczius Pilátus lovag, Júdea ötödik helytartója...


U. P.


2006. febr. 13., 02:30–04:10


2019. január 18., péntek

Teljes összhangban...

Kopóm - a berniek családfájából - rám fekszik televíziónézés közben... Fejét mellkasomhoz szorítva szendereg...


Felsóhajtok egy nagyot: nehéz az élet! Ebem egy másodpercre rá felsóhajt: nehéz az élet!
Végre sikerült megteremteni a tökéletes összhangot kettőnk között! Bajor vérebemmel többször próbálkoztam, de ő erre a sóhajtásra csupán horkolással reagált...
Na talán idén sikerül belőle is kicsikarni egy szinkron-sóhajtozást... Amúgy meg hármasban a falkánknak nem is olyan nehéz az élet!

Fél szemes aszimmetria...

Ma a liftbe másfél éves lurkót tolt be édesanyja. Érdeklődve nézegette az ismeretlen arcokat, vérebem is érdekelte, majd szemezni kezdtünk... Gondoltam, mosolyt csalok az arcára, és behunytam fél szemem, ezzel aszimmetriát hozva létre... (Van nékem egy szokásom -  nem úgy, mint Kellér Dezsőnek, akinek az volt a szokása, hogy 50 évente egyszer ellátogatott Párizsba... erről bővebben itt: https://www.youtube.com/watch?v=7mAZfU96XxM ) 






 - szóval be tudom csukni a jobb szememet. Hasonló produkcióra tudtommal csak Hernádi Judit képes még, ám ő a bal szemét képes becsukni... Na erre a kis srác azonnal kedélyesen vigyorogni kezdett. Jó élmény volt vidámságot szerezni neki :) A kis liezont holnapra jó eséllyel el fogja felejteni, de ez a blog megőrzi a világháló végtelenségéig (±2-3 nap)...





2019. január 17., csütörtök

Gazsi bácsi lótetű!

Gazsi bácsi lótetű!

Diák koromban születésnapi társaság körben ült, a csevegés alábbhagyott, valahogy oldandó a helyzetet, bedobtam Csukás Istvány regényéből a "Gazsi bácsi lótetű!" idézetet. A többség meredten nézett rám, hogy mi a csudát akarok ezzel mondani. Az egyik kedves lány azonnal felnevetett, ő is olvasta e könyvet, így köztünk azonnal megteremtődött az összhang.



Az Attila úton - állítólag - 30-40 évig volt látható ez az idézet, s akárhányszor lefestették,
 a környék fiataljai mindig újraalkották graffitijüket...

2019. január 11., péntek

Kályha mögül a tücsök szól...

Örömmel leltem meg - korábban Sárinak elektronikus levélben küldött - régi műferdítésemet!

Íme a Hosszú út a dűnéken című film altatódala - majdnem megkönnyeztem ezt látva/hallgatva.

Zenéjét Raymonds Pauls kottázta, aki a sokak által ismert Millió rózsaszál zenéjét is szerezte!

Kályha mögül a tücsök szól...

Kályha mögül a tücsök szól. 
Kicsim, ne sírj, majd elalszol. 
Az ablakon túl dúl a fagy. 
Csillagok hada békén hagy. 

Ha elfogyott a kenyérke, 
Felnézünk együtt az égre, 
Látod, sok csillag hunyorog, 
A Hold ladikban imbolyog. 


Megtekinthető itt:

altató

Blogom olvasóinak - erősen - ajánlott!

Gyónás és guppi

6 éves lehettem, mikor bátyám osztálytársának születésnapi zsúrján egy csodát vettem észre a konyhaasztalon: egy hasas üvegben parányi halacskák úszkáltak, mint utóbb megtudtam: guppik! Egészen elvarázsoltak. Rengetegen voltak, hát gondoltam, nem lesz feltűnő, ha egyet rekvirálok közülük. Más szállítási módot nem találván, egy gyufaskatulyába helyeztem, és azzal utaztam át Budára... Sajnos a guppinak nem tetszett a skatulyában eltöltött óra, s elhalálozott.


Nagyon restelltem az affért... Hétvégén meggyóntam bűnömet a Tabáni Plébániatemplomban Pálmai Imre esperesnek.

- Szóval lopás bűnébe estél?
- Igen!
- És mit loptál?
- Egy halacskát!
- Értem... És legalább megsütötted?

Végül pár imával feloldozást nyertem...

2019. január 7., hétfő

Egy lehülyézéssel abgangoló faragatlan növényrendszertan-vizsgáztatóhoz


Ave Systema Plantae!

„…mer' melly lehetne vala nagyobb elösmerés egy tanítónak, mint hogy őtet mesterének valló deákja ölismert munkálkodója lészen a todományok fellegvár-építgetésöknek?”

2018/2019 fordulóján rendezve 20 éves (fő)szerkesztői munkásságom elmentett anyagait, ráleltem az Élővilág Enciklopédia botanikai kötetére (részlete mellékletben…). E műről Podani János (aki e helyütt talán nem igényel részletesebb bemutatást) nyilatkozta, hogy ez a kötet a világon az első három könyv közé tartozik, amely a legmodernebb rendszertan szerint lett szerkesztve (s mellyel egész népemet fogom - nem középiskolás fokon - taní-tani...). Sólyom László köztársasági elnök azért látogatott ki a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, hogy elsők között vehesse kezébe szerkesztményemet. Somogyi Péter, a Királyi Tudományos Társaság egyetlen magyar tagja az általam főszerkesztett ÉlőVilág magazin kapcsán nyilatkozta az ELTE Állattani Tanszékén, hogy munkám a világon bárhol megállná a helyét.
Én a Lomonoszov Tudományegyetemen Armen Tahtadzsján növényrendszerén nevelkedtem, de a Lajtán innen az nem volt kóser, itt akkortájt(!) a kétszeres Soó-díjas rendszer dívott... –  tahtadzsjános ismereteimmel a hazai színvonalnak nem feleltem meg, így a vizsgáról "Péter, hülye vagy a növényrendszertanhoz!" búcsúmondattal lettem kiakolbólítva... 



...hát valahogy így történt...

Lehet, hogy Tahtadzsján rendszere vitatható volt, de az Orchidióta professzor úr rendszerét is tök fölösleges volt pontról pontra bemagoltatni egy főiskolással, lévén mára az is "meglehetősen" elavulttá vált... Az évtizedenként alapjaiban változgató, óhatatlanul erodálódó rendszerek biflázása helyett jómagam valami maradandón dolgoztam a vizsgaidőszakban is, ennek egyik eredménye szintén csatolmányban található ( http://www.ornis.hu/?download&aid=323&volume_id=32&lang=hun ). Nem t'om, szégyellnem kéne-e magam a növényrendszertan hazai mívelői előtt, mindenesetre az Új Magyar Füvészkönyv bevezetőjében az első három ajánlott magyar szakmunka között sorolják fel enciklopédiámat...

Zárásképp újfent:  Ave Systema Plantae!

…az egykori lenézett, kirúgott, búcsúként modortalanul  tuskón lehülyézett vizsgázó…

p.s. e sorok "másodszereplője"  elérhetőségét nem leltem a világhálón, s akiről az Új Magyar Füvészkönyvben annyi szerepel az auktorlistában, hogy "MILK. - Milkovits, I. (fl. 1987)" - ennyike... A kötetben a pongyolapitypangról is terjedelmesebben írtak, róla 6 sornyi szöveg található! És ennél több róla az internet bugyraiban sem található... (Mármint nem a pitypangról, hanem MILK-ről... - A "milk" amúgy a tejelválasztó plánták jelzője Albionban!)


2019. január 5., szombat

SZARKA-CIKK

Egy régi írásomra leltem számítógépem rendezgetése közben... Ma sem vesztett semmit aktualitásából...





És ha valaki nem ösmerné ezt a madarat, imhol egy varázslatos kép róla - Völgyi Sándor műve!

© Völgyi Sándor

2019. január 3., csütörtök

Nemlátó diákok látogatása a Madárvártán

Cikk a Vakok Világa c. lapból...

Látogatás az agárdi Madárvártában


Az az alapállás, hogy minden iskolának, tanárnak és nevelőnek
kötelező a növendékei számára mindenből a legtöbbet nyújtani,
nem új keletű gondolat. Amennyiben a világ megismerése,
felfedezése ilyen-olyan okoknál fogva nehezített, úgy még
nagyobb az iskola felelőssége. Különösen igaz ez, ha egy olyan
érzékszerv hiánya nehezíti a világ megismerésének folyamatát,
mint a látás. Iskolánk, a Vakok Általános Iskolája és
Diákotthona ennek a különös felelősségtudatnak a szellemében
tanítja-neveli több mint 175 éve növendékeit.
Ezért volt nagyon csábító az az érdeklődést felkeltő levél,
amelyet dr. Göllesz Viktor úrtól, az Ábrahámhegyi Fürdőegyesület
elnökétől kaptunk, amelyben az agárdi Chernel István
Madárvártára hívta fel figyelmünket. Egy pillanatig sem volt
kérdéses, élünk-e azzal a remek lehetőséggel, hogy természetes
környezetben, közvetlen kapcsolatban találkozhassunk azokkal az
állatokkal, növényekkel, tárgyakkal, eszközökkel, amelyekről
főleg csak tankönyvekből, tantermi körülmények között szerezhettünk ismereteket.
Izgatottan ültünk be a mikrobuszba, hogy reggel 9 órára, a
Madárvárta vezetőjével, Újhelyi Péter úrral megbeszélt időre
pontosan megérkezzünk. Ez rendben megtörtént. A szépen gondozott
Chernel István útról nyíló bejárati kapun belépve, a
háborítatlan természet fogadott bennünket. A tiszta levegő, a
bevezető ösvény két oldalról besimogató nádszálainak érintése, a
madarak éneke, a jellegzetes vízparti illat: már ezért is
érdemes lett volna eljönni! De az igazi élmények ezután vártak
ránk. Nemcsak Újhelyi Péter rendkívül jó kapcsolatteremtő,
barátságos egyéniségére gondolok, hanem arra az átgondolt, a
vakok lassúbb és nehezebb megismerését is figyelembevevő
programra, amivel Péter várt minket. Nagyon gondosan,
szakszerűen felépített, de cseppet sem merev, "tanár uras"
kalauzolás mellett ismerhettük meg a Velencei-tó jellegzetes
élővilágát. A nádasban lakó madarakat, kézbe foghattuk
különleges fészkeiket, tojásaikat, megismerhettük életmódjukhoz
alkalmazkodott csőrüket, karmaikat, tollazatukat. Módunkban állt
ezeket egymással összehasonlítani. Hallottuk jellegzetes
hangjukat, éneküket. Megismertük a tojásból kikelni készülő
fiókák tojáshéj-feltörő trükkjét, érezhettük azt a csőrén lévő
apró "vésőt"; amivel belülről feltöri a tojáshéjat. Ritka élmény volt!
A nyolc főből álló 7. osztályos tanulóink között volt olyan is,
aki most simogatott életében először élőben tyúkot, jércét. Nagy
élményt jelentett az élő vízisiklóval, a békákkal, a teknősökkel
való ismerkedés.Bizonyára nagyon sok minden érdekesség várt volna még ránk, ha
nem telik el pillanatok alatt az a szűk két óra, amit ott
tölthettünk, mert át kellett adni helyünket egy következő
iskolai csoportnak. Biztosak vagyunk abban, hogy ami most
kimaradt, egy következő látogatás alkalmával pótolható, amiről
Újhelyi úr biztosított is bennünket.
Rendkívül fontosnak tartom, hogy a természet megismerése
lehetőleg a természetben történjék, s erre a törekvésünkre az
agárdi Chernel István Madárvárta tökéletesen alkalmas helyszín.
Reményeink szerint kialakulhat egy olyan rendszeres kapcsolat a
Madárvárta és intézetünk között, ami lehetővé teszi akár már
óvodás, kisiskolás kortól a rendszeres látogatást, ezzel is
elősegítve azt a meglévő igyekezetünket, hogy környezetünket, a
természetes élővilágot mind jobban megismertessük és
megszerettessük tanítványainkkal.

Szőllősi Ferenc

(2008)

2019. január 1., kedd

TILOS!


Nem szeretek mindent kulcsra zárni! Ha egy betörő/rabló ki szándékozik nyitni egy ajtót, úgyis kinyitja másodpercek alatt... Kertünk ajtaját két rácsos ajtó "védi" - ezek egyikét kulcsra zárom, a másikat pediglen nem... Na ebből már ismétlődő családi perpatvar keletkezett... Könyörgöm, ha valaki profi módon kinyitja az egyiket, ugyan már miért is állná útját a másik?
Minap Attilának (ki gyermekkori jó cimborám legjobb barátom) meséltem, hogy lakásomat se zárom kulcsra hónapok óta, mire Attila lesajnálva felelte: ő már esztendők óta nem zárja! Nekem annyi segítségem van, hogy kutyáim pórázait a kilincsre illesztem, és ha valaki netán benyitna, azok óhatatlanul zajt vernek, azt kutyáim meghallják, és iszonyatos ugatásba kezdenének! Hogy jön ahhoz bárki, hogy csak úgy bejöjjön az ő territóriumukba?!


A fűre lépni tilos
tilos a fűre lépni
lépni tilos lépni
lépni lépni lépni
lépni tilos tilos
tilos tilos tilos.
Tilos.

(Ö. I.)