2020. október 31., szombat

SZENZÁCIÓ: "Láthatáron" a Tyrannosaurus szabadtéri terráriumi tartása!

 Az már senkinek sem lehet kétséges, hogy számítógépes manipulációval BÁRMELY őslény a filmeken "életre" kelthető, gondoljunk csupán a világhíres Jurassic Park című filmre!


Fővárosunk egy kies pontján, titkolózni PRÓBÁLKOZVA, hatalmas építkezésbe kezdtek titoktartási fogadalmat tett munkásemberek, a munkálatok azonban egyrészt olyan zajjal járnak, hogy nem lehet nem-felfigyelni rá, másrészt a "kiemelkedően" MÉLY gödör a vakoknak is feltűnne, és a körülötte emelt MAGAS kordon miatt jó-eséllyel még ők is elkerülnék!


Közhely, hogy a titok addig titok, amíg valaki egyszer ki nem kottyant valami részletinformációt, onnantól kezdve pedig elkezdődik a találgatás, hogy mi lehet a rejtegetett információ LÉNYEGE! Mármost, ilyen "BAZINAGY" építményt nyilvánvaló valamiféle HATALMAS lénynek készítenek. S most visszakanyarodva e blogbejegyzés elején említett filmklasszikushoz, Spielberg és munkatársai éveket dolgoztak, hogy élethűvé tegyék filmjük, majd filmsorozatuk szereplőit, így annak a mindeddig álomnak, hogy VALÓS Tyrannosaurus-példányokat figyelhessünk meg, még hosszabb géntechnológiai kísérletezésre van szükség! A jó hír, hogy génregressziós eljárással, a békés természet biztosítása céljából fali gyík (Podarcis muralis) génjeit is belekeverve, egy T. rex-csontban lelt, használhatónak bizonyult genetikai állománnyal az első példányt egy igen szűk és nagyon mély zugban őriznek. Naponta bedobnak tápláléknak egy fél szarvasmarhát, vagy 2 sertést, olykor, hogy kedvére vadászgathasson, és unalmát elűzze, 30-40 csirkét!


A "Rexi" névre keresztelt példány köszöni szépen, jól érzi magát, tulajdonosai még fontolgatják, hogy: melyik az az állatkert, amely alkalmas lenne ennek az unikális élőlénynek a minimális elvárásoknak túlmenően megfelelni...


2020. október 22., csütörtök

Madárvárta, német káromkodás/barátságok



Történt egyszer az agárdi Madárvártán, hogy a nyári, tábori időszakban néhány német diák kérte, hogy a Madárvárta kerítésén túl, pár napra sátrat állíthassanak, mert a környéken szeretnének madarakat megfigyelni...Jómagam a német nyelvből csak egy igen szalonképtelen KÁROMKODÁS elsajátításáig jutottam, amelyet a moszkvai Lomonoszov Tudományegyetemen német évfolyamtársaimtól sajátítottam el (ugyanakkor azt perfekt kiejtéssel vagyok képes azóta is kimondani/!/) Teljes egészében, a fiatalabb olvasókra tekintettel nem idézem, mindenesetre az eleje: "Leck mich am ..." Ezzel értelemszerűen nem kezdhettem a társalgást, ugyanakkor metakommunikációval, gesztusokkal, mimikával, no és jegyzetlapokkal és egy ceruzával mindent meg tudtunk egymással értetni! Nem utolsósorban segítségünkre voltak a nemzetközileg elfogadott "latin", tehát tudományos madárnevek alkalmazása is! Ezeket a táborozók számára szépemlékű Radetzky Jenő tanár úr, a Madárvárta alapítója, és élete végéig VEZETŐJE tanította nekünk, nem is akármilyen módon: előre elkészített kártyák segítségével. A "párbeszédünk" tehát kezdetét vette, és vendégeink felverték sátraikat a kerítésen kívül. Ilyen körülmények között a fentebb említett kommunikációs formák értelemszerűen HASZNÁLHATATLANOK! Azt azonban így is hallani lehetett, hogy már lefekvéshez készülődtek...




 ...ezt tapasztalva, s minthogy szerettük volna, ha másnap velünk jönnének a dinnyési Fertőre madárritkaságokat megfigyelni, "vettem egy nagy lélegzetet", és az erkélyre kiállva elkurjantottam azt a bizonyos német nyelvű káromkodást. Félreértés ne essék, nem vagyok a Tourette-szindróma áldozata, csupán teszteltem, mit reagálnak...



A hatás nem várt erősségű volt: a nádas, konkrétabban sátraik felől önfeledt röhögéssel nyugtázták, hogy partnerre találtak bennünk!
Megjegyzem, német nyelvterületen ez a káromkodás olyannyira szalonképes, hogy W. A. Mozart egy külön kánont is "szentelt" neki:


Így másnap velünk jöttek az egyeztetett madarász túrára, és ezek a kártyák segítették, hogy minden fajt pontosan beazonosítva jelezhessünk nekik. Vagyis ezek a kartonlapok nem csupán az oktatást, hanem a "puskázást" is segítették (persze e szó nem pejoratív értelmében/!/). Speciel Jenő bácsi táboraiban, kiváltképp az aznapi latin nevek felmondásakor nem lehetett puskázni, lévén a tanár úr poroszos vasszigorral tartotta (pontosabban próbálta/!/) regulázni a táborozókat, és hogy egy perc se teljen el léha semmittevéssel, különféle feladatokkal bízott meg minket, amelyek (szerinte) legfontosabbja a meteorológiai adatrögzítés volt, például a víz és a léghőmérséklet regisztrálása a "Meteorológiai napló" oldalain, valamint a szélmozgás detektálása, amit nem bízott ránk, hanem kiment a Madárvárta épülete sarkára, átkukucskált a VITUKI szélkerekére, majd az ott tapasztaltakat saját gyöngyírásával rögzítette e naplóban. Bevallom, mi ezt már kamaszként is nevetségesnek tartottuk, hiszen a szomszédos intézmény volt hivatott az ilyetén adatok országos közzétételére! Mondjuk nem ez az egyetlen visszásság, ami a poroszos "rendből" következik... Amúgy, ha már teljesebben kívánok megfelelni e blogbejegyzés címéhez, ma már (részben) elárulhatom, hogy jelenlétemben kétszer meglepő káromkodás is elhagyta a száját, ugyanakkor ezeknek még az első felét sem lenne ildomos közzétennem, egyrészt, mert ezzel jelezte, hogy bizalmasának tekint, másrészt pedig mert valóban szöges ellentétben álltak hagyományos, "tanár uras" modorával. Ahogy iskolai "berkekben" mondták hajdanán, "spongyát rá!", ezek az emlékek inkább az elfelejtendő kategóriába tartoznak.
A VITUKI pedig továbbra is szorgalmasan szolgáltatja nem csupán hazai, hanem nemzetközi meteorológiai intézeteknek az időjárási adatokat... A Madárvárta számos hajdani táborozója pedig mindmáig szoros barátságot tart fenn, sőt, az egyik tanítványom/táborozóm, ma már a vezetőjévé vált e kis műintézménynek! Annak idején igen sanyarú körülmények között, egy roskadozó házban kellett SEMMI FIZETÉSÉRT dolgoznom, ugyanakkor életem egyik LEGBOLDOGABB időszaka volt ez, mert a csillogó szemű, érdeklődő diákok rajongása MINDENÉRT kárpótolt. S ha idegileg összeroskadni kezdtem volna, tapasztalva, hogy a Madárvártát iránytani/finanszírozni köteles alapítványi vezetők milyen mértékben negligálnak, felelevenítettem magamban e település szülöttjének, Gárdonyi Géza "A fáklya" címűregényének egy alapmondatát: "Hanem azt jegyezze meg, Istennek dölyfös birkapásztora, hogy szolgája nem voltam, és nem is leszek."
Hozzá pedig Carl Zeller: "A madarász" című operettjéből a két korrupt professzor kettősét dúdoltam, amelyet itt is megosztok (először németnyelven):

https://www.youtube.com/watch?v=ZpZrAXl87JM

Itt pedig ékes magyar nyelven Kibédi Ervin és Csorba István előadásában:




Mint utóbb kiderült, azért Jenő bácsi is egyfajta "puskákkal", azaz kartonlapokra írt német fajnevekkel készült a külföldi vendégmadarászok kalauzolására...🙂



Radetzky Tanár úr olykor megengedett magának egy-egy nyelvi poént, azonban Kosztolányi Dezső (Izabella) Karinthy barátja számára kreált bizarr/obszcén versétől valószínűleg "hideglelést" kapott volna, miközben 2020-ban még női magazinban is idézik:
Aki pedig nem ismerné, itt a szó-szerinti, eredeti verziója:


2020. október 18., vasárnap

729 forint!

 

https://www.youtube.com/watch?v=fIFFGYvgfxI

Úgy fél órával ezelőtt, a Rákóczi út azon éjjel-nappal nyitva-tartó üzletében, amelyben mindig meglep, milyen kedvesek az ott dolgozó munkatársak BÁRKIVEL, ma MÉG NAGYOBB meglepetéssel tapasztaltam, hogy valami kis "frinc-franc" csokoládé-szeletke 729 forintba kerül!  Megkérdeztem az épp a pénztárgépnél dolgozó kedves srácot: vettek-e már ebből valaha/valaki? A "válasza" egy maszk-mögötti mosoly volt... 🙂



2020. október 10., szombat

Nézzünk bizakodva a jövőbe...


Bizakodva, hogy Radnóti Zsuzsa (jogutód) nem indít ellenem szerzői jogi pert, e fotográfia kapcsán óhatatlanul szeretném közzétenni Örkény István egyperceseinek egyik "gyöngyszemét":

NÉZZÜNK BIZAKODVA A JÖVŐBE!

Körülbelüli száztíz-száztizenöt év múlva, egy szép nyári napon, soron kívül megkondítják majd az ország összes harangjait. Sokan rá se hederítenek, pedig az a csengés-bongás nagy változások hírnöke lesz!

Addigra Visegrádon újjáépül az egykori királyi palota, sosem látott pompával, óriási termek­kel, függőkertekkel. Az avatási ünnepségen - azt jelzi majd a harangkongás - néhány aggas­tyánnak könnybe lábad a szeme. Valóban, az lesz az a perc, az a nagy és régen esedékes perc, amikor véget ér az ezeréves pechszéria.

Visegrád akkor már nem ennek a csöpp kis országnak lesz a székhelye, hanem a Dunai Magyar Köztársaságnak, melynek négy vagy öt tenger mossa partjait. „Dunainak” azért fogják hívni a köztársaságot, nehogy összekeverjék egy másikkal, az Alsórajnai Magyar Köztársa­ság­gal. Ez utóbbit akkor se magyarok lakják majd, hanem kopott öltözékű, elnyűtt alsórajnaiak, akik csak kabalából vették föl a magyar nevet.

Le se lehet írni, milyen jó dolog lesz akkor magyarnak lenni! Elég talán annyit mondani, hogy a „magyar” szó - potom száztizenöt év alatt - igévé változik, mely addigra minden élő nyelvbe felszívódik, méghozzá kellemes jelentéstartalommal.

„Magyarni” franciául például annyit tesz majd: magamat jól leszopni. Spanyolul: utcán pénzt találni, érte lehajolni; katalán nyelvjárásban: „Könnyedén hajolgatok, amióta kínzó derék­zsá­bám­ból kigyógyultam.” És ha valaki Londonban így szól: I am going magyarni (vagyis szó szerint: megyek magyarni), ez azt jelenti: „Ahhoz az isteni nőhöz, akit ott látsz, most oda­megyek, megszólítom, belekarolok, hazaviszem és...” (Itt egy csúnya szó következik.)

Más példa: „Én magyarok, te magyarsz, ő magyarik” (mert ikes lesz az ige) hét civilizált nyel­ven (norvégül, görögül, bolgárul, baszk nyelven stb.) azt jelenti majd: „Ropogós kacsasültet eszem (eszel, eszik), idei uborkasalátával, miközben Yehudi Menuhin a »Csak egy kislány«-t húzza a fülembe.”

Továbbá: „Anyuka, mehetek magyarni? - Magyarhatsz!” - lettül azt jelenti, hogy egy kisfiú elkéredzkedik moziba, s az édesanyja, némi habozás után, elengedi, pedig a filmet csak tizennyolc éven felüliek látogathatják.

De hagyjuk a külföldet! Itthon is sok mindent másként hívnak majd. Például a „vanília” helyett, mely idegen szó, a „háború” megy át a köztudatba, minthogy régi jelentését amúgy is elvesztette. A visegrádi cukrászdában tehát a fagylaltospult fölött ez lesz kiírva:

Eper

Puncs

Háború

Csokoládé

Így fogunk élni. Addig, ezt a pár évet, ki kell bírni.

Cato – Cat – macska – cinegék


,Mostan emlékezem az elmult óráról,

 Az elmult órában egy rosszra törő macskáról...'


 https://www.youtube.com/watch?v=_yueLVbOFlw


Szüleim IV. emeleti erkélyéről a kertbe nézve, s így "madártávlatból" szemlélve távolról lerítt róla, hogy nincsen se históriai, se szépirodalmi olvasottsága, ennek dacára igazodott mind Arany Toldi című opuszának Első éneke 4. versszakához, és a komondorhoz igazodva egerészni restell...


Most mi ezzel a bizonyítóképpel a probléma? Hasonló minőségű képekkel igazolják egy-egy madárritkaság hazai előfordulását a birding.hu portálon is! 🙂

...Cato jeles ókori, római történetíró és államférfi szónoklatainak rendszeresen ismétlődő zárómondatához! Persze nem az egykori Karthágó elpusztításán töri a fejét, egészen másban fondorlatoskodik!


Lehet bármilyen bájos lény ez a kószáló macska, azt sosem bocsájtom meg NEKI/!/, hogy minden este azzal a gondolattal hajtja álomra a fejét, hogy "A cinegéknek pedig el kell pusztulnia!"

De hogy  adjunk a kultúrának is:
Carthago delenda est vagy Delenda est Carthago (magyarul: Karthágónak vesznie kell) latin szónoki fordulat volt, amely a Római Köztársaságban a pun háborúk vége felé volt népszerű a Kr. e. 2. században. Hosszabb formái: Ceterum censeo Carthaginem esse delendam vagy Ceterum autem censeo Carthaginem esse delendam („Továbbá úgy gondolom, Karthágónak vesznie kell”.) Gyakran használta beszédeiben az idősebb Cato, Marcus Porcius Cato Maior. (Kr. e. 234 – Kr. e. 149).


2020. október 9., péntek

2020. október 5., hétfő

Kétfoltos tücsök az ágyamban


10 óra előtt nem sokkal ébredtem, és azt terveztem, hogy azonmód elültetem a gangon az éjszaka a környéken begyűjtött borostyánhajtásokat. Még félálomban körülnéztem, s megnyugodva láttam, hogy Flóra és Faina még javában szenderegnek, ugatni meg végképp nem terveznek... Ahogy kikelni készültem az ágyból, és felhajtottam az alvás közben testemet borító takarót, döbbenetes látvány tárult elém: az a kétfoltos tücsök, amely pár napja megszökött a tartóedényéből, ott dekkol mellettem az ágyon! Hm... ezek szerint egy tücsök "ágyasává" avanzsáltam!
Lévén, már gyermekkoromban  megtanultam még a méheket is úgy, óvatosan markomba venni, hogy a fullánkjukat nem szúrták belém, ráadásul egy tücsöktől ilyesmi amúgy sem kellett tartanom, bevetettem a régen gyakorolt mozdulatot, HIRTELEN/ÓVATOSAN markomba vettem, és visszatessékeltem eredeti lakhelyére! S miközben e sorokat írom, már önfeledten ciripel...


......megnyugodva, hogy immár nemcsak ebeim, de a szökevény tücsök is a helyén vannak, elkezdtem a borostyánhajtásokat is a korábban kiszemelt helyükre ültetni. E munkámat pedig még a lakáson kívülről is hallva a tücsökciripelés kíséri! Hiába, az élet voltaképpen szép!