2019. január 23., szerda

Egy terveket félbetörő tördelő...



A 2007-ben indult Természettár könyvsorozat igen sikeresnek bizonyult, olyannyira, hogy Sopronban egy dendrológusnak eszébe jutott egy fekete-fehérben korábban már megjelent szakanyagát a sorozatba beilleszteni. Ezzel jelentkezett is a Kossuth Kiadónál, jelezve, hogy a szerkesztői feladatokat ő magára vállalná... Ekkoron már beterveztük a sorozatba a Zootaxonómia című kötetet, várható megjelenését meg is hirdettük a Magyarországi orchideák atlaszában, így a ritka fa- és cserjefajokról szóló művet a betervezett könyvet követőként tudtam volna vállalni. De az önjelölt szerkesztőt sürgette az időt, mert busás támogatási tőkét kellett hasznosítania, így pár millióval "megkenegetve" ajánlkozását, megnyerte az ügynek a kiadót... Eztán behívtak a titkárságra, elém tettek egy szerződésbontást - én meg nem kekeckedtem, ha meg akarnak válni tőlem, én ugyan nem kapaszkodok a munkáért. Egy hétre rá behívtak ismét a titkárságra, és mondák vala, hogy tudnának nekem egy munkát biztosítani. Kérdeztem, mit is? Hát a Magyarországi ritka fa- és cserjefajok atlaszát! Szépen megköszönve hárítottam a felkérést, ragaszkodva ígéretünkhöz, hogy a következő kötet a Zootaxonómia kell legyen! Ámde - a székesfőváros irányából Biatorbágyon pénzszagot érezve - a sorozat tördelője beajánlkozott a munkára, s így a ritka fák/cserjék megkaphatták a sorozat nívós külcsínjét... Engem ebbéli szándékáról elfelejtett tájékoztatni, utólag pedig azzal magyarázkodott, hogy bocsika, kellett a családnak a betevőre! Miközben nekem ugyi nem kell - hisz én köztudottan fotoszintetizáló lényként a napfényből élek... A Pátyi Kurír ügyvezető kiadójaként szerencsére továbbra is van munkája (sőt már akkor is volt, amikor a Természettárat 30 júdás-tallérért el-árulta!) - így családja sorsa miatt nem kell lelkiismeret-furdalást éreznem! (Mindenesetre amikor ebeimmel be/kiszállunk a liftből, s óvatosan engedem becsukódni az ajtót, nehogy sérülést okozzon nekik, mindig eszembe jut a kezemet majdnem félbetörő, kiadónak szolgálatkészen lefekvő tördelő...).
Hónapokkal később ismét megkerestek munkaajánlattal, nevezetesen egy áruházakban árusítani tervezett gyűjtögethető matricás kutyuskás albumot kellett volna összeállítanom. Ezt korábbi munkáim sorába nehezen tudtam volna szervesen illeszteni, és kissé snassz ajánlatnak is éreztem..

Újabb zsákutca...

A tördelő ily módon félbetörte a Természettár további terveit - egy időre...

10 évvel később a Csipkerózsika-álmot alvó sorozat felkelt szendergéséből, és immár a Magyar Természettudományi Múzeum gondozásában - új, megbízható nyomdai előkészítő kolléga segítségével - jelennek meg, szépen sorjázva az új kötetek! Mert mely intézmény lenne jogosultabb Természettár sorozatcímmel könyveket kiadni, mint amely 100 évvel korábban a Természettár nevet viselte?!

Jégkorszak
Szőrtani kézikönyv
Magyarország szitakötői

Valamennyit jó szívvel ajánlom a blog olvasói figyelmébe!
                                                                                    (U.P.)

Részben valóra vált tervek...


Zsenge ifjúkoromban, a 8-as buszon - a Döbrentei tér felett átívelő felüljáró kanyarjában - ráeszméltem, hogy én én vagyok (és hozzám hasonló más személy nincs), ami megdöbbentő releváció erejével hatott rám.
Első szakmai tervként felmerült bennem, hogy bábszínész lehetnék. Egyszer a Bábszínházban a Farkas és a három kismalac előadásán óvodásként úgy túlaggódtam magam szegény malackák sorsán, hogy a nézőtérről kimenekültem a folyosóra. Nézegettem az ottani vitrinekben sorjázó régi bábokat, csodáltam sokféleségüket, ekkor odajött hozzám egy színházi bennfentes hölgy, s kérdé:
- Mi a baj?
- Hát féltem a kismalacokat!
- Na akkor gyere velem a kulisszák mögé, s lássad saját szemeiddel, mi történik a színfalak mögött...
Lenyűgöztek a bábszínészek. Onnantól otthon rendszeressé váltak báb-előadásaim, két széket összetolva s pokróccal leterítve készen állt a mini-bábszínház. Roppant jó móka volt a bábkészítés is, egy papagájbábura mindmáig emlékszem...
Később óvóbácsi szerettem volna lenni... de gyorsan szakmatervet váltottam, és tanárbácsivá avattam gondolatban magam. Lehetett is érzékem e műfajhoz, mert amikor osztályfőnökünket kihívták az óráról, engem tisztelt meg a "vigyázói" fontos beosztással. Elég jól elboldogultam kortársaimmal, ezt jelezte, hogy a szünetre figyelmeztető csengőszóra fittyet hányva a szünetben is lekötöttem az osztály figyelmét. A tanárnő értetlenül állt a kép előtt, ami fogadta: ricsajozó siserehad helyett fegyelmezett társaság látványával találkozott!
A horgászat gondolata is gyökeret vert bennem hajdanán. Szolfézsórák helyett rendre jártam a Kossuth Lajos utcában leledző áruház horgász-részlegébe, töméntelen mennyiségű damilt, ólmot, horgot, damilt s csalikat lehetett ott vásárolni. Az eladónők pár hónap után már kérték, hogy legyek oly szíves, és vigyem nekik megmutatni, ha végre fogok is valamit. Egy dologtól féltem csupán: mi lesz, ha netán egy harcsa kapja be a csalimat?! Harcsával végül sosem akadtam össze, de törpeharcsát kaptam ajándékba osztálytársnőmtől, Anitától, amely az ékszerteknőseim mellett kapott helyet. Boldogan éltek egymás társaságában, mígnem egyszer langyos vízzel kedveskedtem a teknőcöknek. Azok roppant mód élvezték, a jobb sorsra érdemes törpeharcsa sajnos nem... nem részletezem (elhónyált)!

Villamoson zötykölődve a Duna budai oldalán, egy álláshirdetés hívta fel a figyelmemet: a BKV villamosveztőt keres! Hoppá, munkalehetsőgég! Pár percig gondolkódóba estem, aztán arra jutottam A pontbó B pontba egy út igen érdekes lenne, Visszafelé már ölég unalmasnak vélelmeztem. Egész életben ezt mívelni meg... - hát belegondolni is rossz!

Amikor az ELTE Tanárképző Karáról évismétlésre küldtek, valami hasznossal terveztem tölteni az időt, és 22 évesen megírtam hazánk első emlőshatározóját (amelyből akár külön állkapocs alapján is beazonosítható bármely hazai emlősfajt). Ölég sikeres alkotás lett, pár év alatt új kiadást is megért.
Visszatérve a tanárokat képző intézménybe, nem időztem ott sokáig, növényrendszertan-vizsgán csúfosan megbuktam. Na hát ha hülye vagyok a növény-rendszertanhoz, akkor megmutatom, miképp kell a nagyközönségnek bemutatni a növények parédésan változatos rendszerét. Szerkesztményem a világon a harmadik, a legmodernebb taxonómia alapján összeállított alkotás lett.

 Amikor megmásíthatatlanul kiakolbólítottak, a rendező-mesterség kezdett foglalkoztatni.
A Vígszínház első páholyából néztem a Hegedűs a háztetőn előadást - s arra jutottam, hogy a rendezés majd' olyan, mint a szerkesztés. Néztem is a felvételi tájékoztatókat, de rendezői szak abban az évben nem indult Budapesten. Ez a terv így röpke perc alatt zátonyra futott...

Fél napra konyhai kisegítő voltam a Belváros egyik pizzériájában, amikor az egyik alkalmazott beteg volt. Kérem, azon a napon, abban a pizzériában annyi sajt került a raviolira, mint soha máskor/máshol! Gondoltam, olyan étket fogunk szervírozni a kedves vendégeknek, mint amilyet jómagam is szívesen fogyasztanék... Több vendég eztán törzstaggá vált. Egyikük, miután kifizette a cechet, kisvártatva visszatért, és a kezembe adott egy csokor virágot.
- It's for you!
- For me?
Ekkor rádöbbentem, hogy valójában beszélem az angol nyelvet!

Aztán a szerkesztői munkába mélyedtem mélyen...
Egyre sorjáztak évről évre folyóiratok (ÉlőVilág magazin, Madártávlat magazin), könyvek (Természettár könyvsorozat - köztük a Magyarországi emlősök atlasza, amely a köztársasági elnöki különdíjban részesült a Nemzetközi Könyvfesztiválon, Élővilág Kishatározók, Sir David Attenborough: A gerinctelenek élete című kötetének is szerkesztője valék). Végiggondolva, máshoz nem is igen konyítok, csupán a szerkesztéshez. Munkáim ideális közreműködőkkel (szerzők és fotósok százaival) igazi flow-élményhez juttatnak. Azt hiszem, végre megleltem az igazi énem!