– Tudom – mondtam. – Erősen kopaszodom.
Örkény-mellszobor - Kocsis András Sándor kiváló alkotása
/// Az ilyetén elhelyezés... szóval rám jellemző ///
A fentebb idézett SZELLEMESSÉGET Örkény István mondta barátjának, Déry Tibornak...
1954 nyarán Déry Tiborral nekikezdtünk egy közös regény megírásának. Három nap az Aranykagylóban volt a címe. Egy Balaton-parti nyaralóban nagy buzgalommal hozzá is láttunk, de két hét múlva, amikor már a 63. oldalon jártunk, be kellett ismernünk, hogy vállalkozásunkat nem koronázta siker: az ötödik fejezet kellős közepén abbahagytuk az írást, becsomagoltunk, és hazautaztunk. Itthon ugyan három példányban legépeltettük a piszkozatot, csonkán hagyott regényünket azonban soha többé nem emlegettük; az emberi lélek egészséges öntisztulásának jóvoltából meg is feledkeztünk róla. Társszerzőségünk bűnjelei, a piszkozat meg a három gépelt példány - mintha ők is szégyellnék létezésüket - nyomtalanul eltűntek. Az egyikre csak most talált rá, férje hagyatékában, egy gardróbszekrény alján Déry Tiborné.
Sárgult lapjai itt feküsznek előttem, s nem hagynak nyugodni, ahogy régi fényképeink is fölserkentik képzeletünket, és kerestetik velünk a rögzített pillanatot megelőző és folytató mozdulatokat. Megpróbálom hát fölidézni akkori nézeteinket, párbeszédeinket, munkamódszerünket, huszonöt évvel ezelőtti stílusunkat és humorunkat.
A félbehagyott regény szövegén nem változtattam egy szót sem.
