A régebbi felvételek rendezése közben leltem erre a filmrészletre, amely a blogban korábban már említett zsákutcakerülést mutatja be.
2014. április 6., vasárnap
Zsákutcakerülés - és az "ÖNTÖKÖNSZÚRÁS"
2014. április 1., kedd
Vicsorgó
Vicsorgóval is sikerült találkozni a legutóbbi tavaszi terepbejárás során. A vicsorgó ezúttal nem egy agresszív kutya jelzője, hanem egy szokatlan életmódot folytató, tavasszal virágzó parazita növény neve.
A vajvirágfélék családjába tartozó kónya vicsorgó (Lathraea squamaria) szövetei nem tartalmaznak klorofillt, nem is feccol abba energiát, hogy saját maga állítson elő tápanyagokat, ehelyett különféle lombos fák (mogyoró, bükk, gyertyán stb.) gyökerein élősködik.
A bükkerdő avarrétegéből milliószámra bújnak elő a különféle virágok, tömegesen virágoznak a keltikék, kisebb-nagyobb csoportokban bontja szirmait a bogláros szellőrózsa, a galambvirág. Sietniük is kell a virágzással, hiszen a melegben hamarosan lombot növesztenek a bükkfák, és amikor a teljes lombozat kialakul, az elállja a talajszinten élő növényektől a fényt, vagyis hamarosan sötétségbe borul az élőhelyük. A vicsorgótól eltérően az erdő lágyszárú, fotoszintetizáló növényeinek többsége most tud tápanyagokat előállítani és raktározószöveteiben (gumó, gyöktörzs stb.) bespájzolni elegendő tartalékot, a következő tavaszra készülve. Március végén még akadálytalanul jut el hozzájuk a napfény, illatfelhővel csalogatják magukhoz a megporzást végző rovarokat, majd az eredményes megporzást követően néhány hetük marad, hogy magot érleljenek. Utána a bükkös lombsátra bezárul, és onnantól maguk a bükkfák a környék egyeduralkodói.
Mindeközben a vicsorgó, mint valami széles vigyorra húzott száj fogsora, önfeledten virágzik, neki aztán igazán nem sietős a dolog, iparkodjanak csak a többiek, ő pedig eléldegél a fáktól magának elszipkázott javakból. Szomszédaival összehasonlítva az is feltűnő, hogy míg a többiek vékonyka szárakat fejlesztve ("beosztással élve") emelik magasba virágaikat, a vicsorgó vaskos, "húsos" szárakat növeszt. A paraziták ritkán spórolnak: ha körültekintően választanak maguknak gazdát, akkor bőven jut nekik tápanyag...
 |
| Kónya vicsorgó |
A vajvirágfélék családjába tartozó kónya vicsorgó (Lathraea squamaria) szövetei nem tartalmaznak klorofillt, nem is feccol abba energiát, hogy saját maga állítson elő tápanyagokat, ehelyett különféle lombos fák (mogyoró, bükk, gyertyán stb.) gyökerein élősködik.
 |
| Vicsorgó-illusztráció az 1910-es évekből (A kép forrása: Bilder ur Nordens Flora) |
A bükkerdő avarrétegéből milliószámra bújnak elő a különféle virágok, tömegesen virágoznak a keltikék, kisebb-nagyobb csoportokban bontja szirmait a bogláros szellőrózsa, a galambvirág. Sietniük is kell a virágzással, hiszen a melegben hamarosan lombot növesztenek a bükkfák, és amikor a teljes lombozat kialakul, az elállja a talajszinten élő növényektől a fényt, vagyis hamarosan sötétségbe borul az élőhelyük. A vicsorgótól eltérően az erdő lágyszárú, fotoszintetizáló növényeinek többsége most tud tápanyagokat előállítani és raktározószöveteiben (gumó, gyöktörzs stb.) bespájzolni elegendő tartalékot, a következő tavaszra készülve. Március végén még akadálytalanul jut el hozzájuk a napfény, illatfelhővel csalogatják magukhoz a megporzást végző rovarokat, majd az eredményes megporzást követően néhány hetük marad, hogy magot érleljenek. Utána a bükkös lombsátra bezárul, és onnantól maguk a bükkfák a környék egyeduralkodói.
Mindeközben a vicsorgó, mint valami széles vigyorra húzott száj fogsora, önfeledten virágzik, neki aztán igazán nem sietős a dolog, iparkodjanak csak a többiek, ő pedig eléldegél a fáktól magának elszipkázott javakból. Szomszédaival összehasonlítva az is feltűnő, hogy míg a többiek vékonyka szárakat fejlesztve ("beosztással élve") emelik magasba virágaikat, a vicsorgó vaskos, "húsos" szárakat növeszt. A paraziták ritkán spórolnak: ha körültekintően választanak maguknak gazdát, akkor bőven jut nekik tápanyag...
 |
| Galambvirág van ötszirmú, van hatszirmú, van hétszirmú (sőt több) |
2014. március 26., szerda
Hangyás növények
Tavaszodik, virágok nyílnak itt is, ott is, és néha a legmeglepőbb helyekről is előbukkan egy-egy virágzó növény. Aki cserepekben ápolgat dísznövényeket, és próbál számukra megfelelő életkörülményeket biztosítani az erkélyen, szinte el sem tudja képzelni, miképp tudnak megélni egyes növények a kőfalak szűk repedéseiben. S legfőképp: hogyan kerülnek oda? A kőfalakon nemritkán 5-10 méteres magasságban is láthatunk virágzó ibolyákat, vérehulló fecskefüvet és más fajokat, amelyek különleges magterjesztési stratégiával képesek a magasban gyökeret verni. Mert az alapvető probléma ugye az, hogy a magnak valahogyan be kell jutnia a szűk repedés mélyére, ahol majd megfelelő körülmények között kicsírázhat. Ebben az említett növényeknek a hangyák segítenek. Magjaikon úgynevezett "hangyakenyér" található, egy tápanyagban dús toldalék, ami kifejezetten azt a célt szolgálja, hogy felkeltse a hangyák érdeklődését, amelyek így a nekik kínált csalétekkel együtt a magot is elcipelik egy védett zugba. Amikor a sziklarepedésbe jutva nem kell tartaniuk a "zsákmányukra" leselkedő konkurenciától, a számukra fogyasztható részt lerágcsálják - a mag pedig a későbbi csírázáshoz alkalmas helyre kerül.
Amikor beérnek e növények magjai, érdemes egy kísérletet elvégezni velük. Ibolyát vagy fecskefüvet szinte minden kertben találni, így a kísérlethez a magok beszerzése nem jelent gondot. Hangyák is előfordulnak szinte mindenhol, így pár perces kereséssel a kísérlet főszereplői összehozhatók. Szórjunk tehát ibolya- vagy fecskefűmagot a hangyák által gyakran látogatott helyekre, legjobb, ha az éppen használt ösvényükre az "orruk elé", és tapasztalhatjuk, hogy az apró rovarok azonnal rávetik magukat a csalétekre, és izmaikat megfeszítve cipelik magukkal a hangyakenyeret - és vele az egész magot.
A Földön mintegy 3000 növényfaj alkalmazza a hangyákat magterjesztőként. Egyes hangyafajok kifejezetten a magok gyűjtésére szakosodtak, például a Messor nemzetség képviselői.
A maggyűjtő hangyákról Szabó-Patay József a következőket írta: „Maggyűjtő munkájukat legtöbbször a Gellért-hegy délnyugati oldalán és a Balaton-melléki dombok és a Mecsek déli oldalain figyeltem meg. Nálunk július közepétől kezdve gyűjtenek a legserényebben, vagyis a fűmagvak érési idejétől kezdve. Magát a hangyát könnyű megismerni, különösen a nagyfejű munkásokat még a laikus sem tévesztheti össze másfajta hangyával. Fészküket leginkább délnek fekvő helyeken ássák meg és a kijáratukat ott építik meg, ahol a föld felszíne kopár. Különben, ha füves a fészkük környéke, akkor azt maguk kigyomlálják, hogy a nap sugarai minél erősebben érvényesülhessenek. Nagyon fontos ugyanis, hogy a magtárak teljesen szárazak maradjanak, különben a felhalmozott magvak kicsíráznának. Ha valami módon nedvesség jut a magvakhoz és azok csírázni kezdenek, akkor azokat kihordják a fészek közelében levő szemétdombra. Egész nyáron keresztül elég nagy mennyiségű magot gyűjtenek össze. A Budaörs feletti magaslaton kiásott kis család fészkéből egy jó nagy marokra való magot szedtem ki. A magvakat – természetesen – nálunk sem télire gyűjtik, mert mihelyt a hőmérséklet leszáll 0° alá, tevékenységük megszűnik és megdermedve alusszák át a telet. A magkészlet inkább arra az időszakra való, amikor a rovarcsemege megfogyatkozik. Fészkük bejáratát arról lehet felismerni, hogy a nyílását kráter alakú, földből vagy apró kavicsból álló építmény veszi körül. Hogy miként fogyasztják el a begyűjtött magvakat, azt mesterséges fészekben sikerült több ízben megfigyelnem. Rendszerint 4–5 munkáshangya fog hozzá a kemény héjú mag szétbontásához. Többnyire a csíra helyén sikerül leghamarabb a magot kikezdeni. A mag táplálóanyagát azután nyálukkal itatják át és kis lepényeket készítenek belőlük. Ezeket tovább nedvesítve, csaknem elfolyósítják, a folyós tésztát azután felnyalogatják.”
Ahogy "A Brehm" magyar kiadásából idézett fenti szövegrészletből is kitűnik, a specializált maggyűjtő hangyák az egész magot elfogyasztják, és a termések akkor is gyűjtőlázba hozzák őket, ha nincs a magokon hangyakenyér.
 |
| Az ibolyák - a hangyáknak köszönhetően - a kőkerítéseken is megtelepednek |
 |
| A vérehulló fecskefű magjait is a hangyák terjesztik |
 |
| Ibolya a kőfalon |
 |
| A keltikék magjain is megtalálható a "hangyakenyér" |
Amikor beérnek e növények magjai, érdemes egy kísérletet elvégezni velük. Ibolyát vagy fecskefüvet szinte minden kertben találni, így a kísérlethez a magok beszerzése nem jelent gondot. Hangyák is előfordulnak szinte mindenhol, így pár perces kereséssel a kísérlet főszereplői összehozhatók. Szórjunk tehát ibolya- vagy fecskefűmagot a hangyák által gyakran látogatott helyekre, legjobb, ha az éppen használt ösvényükre az "orruk elé", és tapasztalhatjuk, hogy az apró rovarok azonnal rávetik magukat a csalétekre, és izmaikat megfeszítve cipelik magukkal a hangyakenyeret - és vele az egész magot.
_wikipedia.jpg) |
| Ibolyamag - "hangyakenyérrel" (forrás: wikipédia) |
A maggyűjtő hangyákról Szabó-Patay József a következőket írta: „Maggyűjtő munkájukat legtöbbször a Gellért-hegy délnyugati oldalán és a Balaton-melléki dombok és a Mecsek déli oldalain figyeltem meg. Nálunk július közepétől kezdve gyűjtenek a legserényebben, vagyis a fűmagvak érési idejétől kezdve. Magát a hangyát könnyű megismerni, különösen a nagyfejű munkásokat még a laikus sem tévesztheti össze másfajta hangyával. Fészküket leginkább délnek fekvő helyeken ássák meg és a kijáratukat ott építik meg, ahol a föld felszíne kopár. Különben, ha füves a fészkük környéke, akkor azt maguk kigyomlálják, hogy a nap sugarai minél erősebben érvényesülhessenek. Nagyon fontos ugyanis, hogy a magtárak teljesen szárazak maradjanak, különben a felhalmozott magvak kicsíráznának. Ha valami módon nedvesség jut a magvakhoz és azok csírázni kezdenek, akkor azokat kihordják a fészek közelében levő szemétdombra. Egész nyáron keresztül elég nagy mennyiségű magot gyűjtenek össze. A Budaörs feletti magaslaton kiásott kis család fészkéből egy jó nagy marokra való magot szedtem ki. A magvakat – természetesen – nálunk sem télire gyűjtik, mert mihelyt a hőmérséklet leszáll 0° alá, tevékenységük megszűnik és megdermedve alusszák át a telet. A magkészlet inkább arra az időszakra való, amikor a rovarcsemege megfogyatkozik. Fészkük bejáratát arról lehet felismerni, hogy a nyílását kráter alakú, földből vagy apró kavicsból álló építmény veszi körül. Hogy miként fogyasztják el a begyűjtött magvakat, azt mesterséges fészekben sikerült több ízben megfigyelnem. Rendszerint 4–5 munkáshangya fog hozzá a kemény héjú mag szétbontásához. Többnyire a csíra helyén sikerül leghamarabb a magot kikezdeni. A mag táplálóanyagát azután nyálukkal itatják át és kis lepényeket készítenek belőlük. Ezeket tovább nedvesítve, csaknem elfolyósítják, a folyós tésztát azután felnyalogatják.”
Ahogy "A Brehm" magyar kiadásából idézett fenti szövegrészletből is kitűnik, a specializált maggyűjtő hangyák az egész magot elfogyasztják, és a termések akkor is gyűjtőlázba hozzák őket, ha nincs a magokon hangyakenyér.
 |
| Termésbetakarítás hangyaszorgalommal (Molnár V. Attila felvétele) |
 |
| Keltike magjai - a "hangyakenyérrel" |
2014. március 22., szombat
Tibeti masztiff
A mai séta során egy különös játszótársa akadt Flórának: egy tibeti masztiff. E fajta képviselőjével még sosem találkoztunk, így érdekes volt egymással szemben látni két ennyire különböző kutyát, amint "farkasszemet néznek". Marco Polo feljegyzései között már szerepelt ez az ősi, tibeti eredetű eb, és a híres utazó "szamár méretű kutyaként" írt róla. A kifejlett példányok testtömege olykor meghaladhatja a 80 kilogrammot - tehát a hegyi legelőkön a nyájak őrzésében már a puszta megjelenésével is hatékonyan közreműködhetett. Újdonsült ismerősünk még csak 3 hónapos, de méreteiben már most is felülmúlja a 2 éves bajor vérebet...
 |
| Bajor véreb (2 éves) és tibeti masztiff (3 hónapos) |
2014. március 7., péntek
2014. március 4., kedd
Gyakorlatozás varjúsereggel
A mai napra egy februári rövid film jutott: egy varjúcsapat bevonásával gyakoroltuk, hogy Flóra fegyelmezetten helyben maradjon, és ne kezdje hajkurászni a károgó madarakat. Így azok nyugodtan csipegethették fel az orra elől a jutalomfalatokat - Flóra egész jól teljesítette a próbát. (A felvétel elkészítése és a helyben ülésből történő "felszabadítás" után azér' rendesen megkergette a varjakat.)
A filmfelvétel megtekinthető ide kattintva.
 |
| "Varjak, varjak, meddig várjak?" |
Irodalmi ajánlóként álljon itt egy Jókai-idézet a dolmányos varjúról: "...A varjúk, lehettek ötvenen is, mind megszálltak azon az egyetlen kimagasló vén bükkfán. Kálvinista varjúk voltak. Így hívja őket a népajk azért, hogy ezek hússal élnek (odaértve a férgeket is), megkülönböztetésül a pápista varjúktól, akik a vetést eszik. Amazok egészen feketék, emezeknek a hátuk szürke..." (A barátfalvi lévita - 1896)
2014. február 28., péntek
Varjú és a véreb
A Gellért-hegy egyik varjúja igen pogány játékot űzve szokta a sziklameredélyhez csalogatni Flórát, közben károg, károg, vélhetőleg bátorítja, hogy ugyan már próbáljon ő is megtenni egy félkört a levegőben a szikláról nekilódulva. Boszorkányos trükk. Nem lehet véletlen, hogy századokkal ezelőtt ezt a helyet tartották a boszorkányok gyülekezőhelyének.
A hely szelleméhez számos historikus adalékot találni. Pakson egy Perczel József főispán vezette 1741-es "vizsgálat" (v.ö. kényszervallatás) során a Vörös Ilona nevű vádlott beismerte, hogy a Gonosz egy varjú képében csábította őt a Gellért-hegyre, ahol órákig táncot lejtett, bort lopott a környék pincéiből (a filoxéra-járvány előtt itt még bőségesen termett a szőlő), és különféle bűnös dolgokat művelt a Plútó és Milus nevű ördögökkel (konkrétabban: azok a mátkájukká tették). Szegedi boszorkányper vádlottja is a Gellért-hegyen szövetkezett az ördöggel, és Debrecen jobb sorsra érdemes asszonyait is Gellért-hegyi kicsapongásokkal vádolták meg.
"Debrecen város jegyzőkönyvében 1682 január 24-én szerepel a hatóság vádja Dániel Kovácsné és Csókási Györgyné ellen, hogy az incták (incta = in causam attracta = vádlott) Szent Gellért hegyére járó, bűjös-bájos, ódó-kötő, varázsló, másokat megrontó, boszorkány, parázna személyek, orvok is." -írja Dömötör Sándor, a Gellért-hegy boszorkányairól írott átfogó tanulmányában.
A "Gellért-hegyre járás" akkoriban a boszorkányoskodás szinonimája volt. Ilyen értelemben a Gellért-hegy a hazai empirikus farmakobotanika bölcsőjének is tekinthető...
Visszatérve még a kiindulási témához, a varjú és a véreb kapcsán kihagyhatatlan Romhányi József egyik meseparódiája:
"Fenn a hollócsőrben egy szép kicsi kvargli.
 |
| "Ó, be szép a füled! Tudsz vele szárnyalni?" |
A hely szelleméhez számos historikus adalékot találni. Pakson egy Perczel József főispán vezette 1741-es "vizsgálat" (v.ö. kényszervallatás) során a Vörös Ilona nevű vádlott beismerte, hogy a Gonosz egy varjú képében csábította őt a Gellért-hegyre, ahol órákig táncot lejtett, bort lopott a környék pincéiből (a filoxéra-járvány előtt itt még bőségesen termett a szőlő), és különféle bűnös dolgokat művelt a Plútó és Milus nevű ördögökkel (konkrétabban: azok a mátkájukká tették). Szegedi boszorkányper vádlottja is a Gellért-hegyen szövetkezett az ördöggel, és Debrecen jobb sorsra érdemes asszonyait is Gellért-hegyi kicsapongásokkal vádolták meg.
"Debrecen város jegyzőkönyvében 1682 január 24-én szerepel a hatóság vádja Dániel Kovácsné és Csókási Györgyné ellen, hogy az incták (incta = in causam attracta = vádlott) Szent Gellért hegyére járó, bűjös-bájos, ódó-kötő, varázsló, másokat megrontó, boszorkány, parázna személyek, orvok is." -írja Dömötör Sándor, a Gellért-hegy boszorkányairól írott átfogó tanulmányában.
A "Gellért-hegyre járás" akkoriban a boszorkányoskodás szinonimája volt. Ilyen értelemben a Gellért-hegy a hazai empirikus farmakobotanika bölcsőjének is tekinthető...
Visszatérve még a kiindulási témához, a varjú és a véreb kapcsán kihagyhatatlan Romhányi József egyik meseparódiája:
"Fenn a hollócsőrben egy szép kicsi kvargli.
Gondolta a róka, jó lesz kicsikarni.
S bár az aesopusi helyzet elétárult,
csak felnézett szótlan, ácsorgott és bámult.
Bámult sóvár szemmel, csendben, pedig tudta,
ravasz hízelgéssel könnyen sajthoz jutna.
A holló csak várt, odafenn a hársfán,
szeme kérdőn függött mesebeli társán.
Miért hallgat a holló? Miért nem szól a róka,
holott más a szokás kétezer év óta?
A róka néma volt, a holló meg süket.
Kérem elnézésüket..."
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)