Ezennel jelzem, hogy előző 55 életévemet felajánlom annak a személynek, aki rendelkezésemre bocsájtja Gunnar Indenstam: Concerto című orgonaművének felvételét! Ez a mű 1999. május 26-án hangzott el a Bartók Rádió éjszakai műsorában, 0:05-kor kezdődően, a "Századunk zenéjéből" műsorkeretében, a zeneszerző játszotta orgonán, Markku Krohn ütőhangszereken, Outi Kangas vezényletével! 🙂
Na jó, meggondoltam időközben magam, az eredetileg az elején felajánlott életéveimmel senki sem tudna semmit kezdeni, ugyanakkor ha a facebook privát párbeszédablakában ezt az információt közli velem, úgy számára felajánlok egy eredeti madárkoponya-rajzot, az alábbiak közül lehet választani! 🙂
p.s. kívánság szerint bármi-más madárkoponya-rajzot is kreálhatok ezen Indenstam-felvétel elküldőjének! 🙂
2020. április 27., hétfő
2020. április 26., vasárnap
"UVU"
Sok-sok évvel ezelőtt születésnapomon kaptam egy mindennemű tárgymegjelölés és szöveges tartalom nélküli elektronikus levelet, egy 2019-ig MEGNYITHATATLAN "uvu" elnevezésű, elsőre/sokáig ÉRTELMEZHETETLEN csatolt fájllal! Tavaly egy facebook-os barátomnak sikerült konvertálnia ezt a fájlt, s kiderült, hogy az "uvu" az Uvularia (nyakcsapfű) tudományos elnevezésének furcsa kurtítása!
E képfájl különös/bizarr sajátsága, hogy most, 2020. április 26-án is MEGNYITHATATLANNAK bizonyult! 🙂
Így a mindent-tudó wikipédia segítségével tudok e fajról képet közzétenni:
Íme tehát a kép, és egy sokkal adekvátabb UVU-előadás az Utah Valley University's Department of Theatrical Arts for Stage & Screen (UVU) előadásában:
E képfájl különös/bizarr sajátsága, hogy most, 2020. április 26-án is MEGNYITHATATLANNAK bizonyult! 🙂
Így a mindent-tudó wikipédia segítségével tudok e fajról képet közzétenni:
Íme tehát a kép, és egy sokkal adekvátabb UVU-előadás az Utah Valley University's Department of Theatrical Arts for Stage & Screen (UVU) előadásában:
21:45 🙂
2020-ban, a Niszán hónap 25. napján, 21:45-kor elküldtem egy régen érlelődő, FONTOS elektronikus levelet egy személy részére, aki több-mint 10 éve a "démonom" volt, így ez a levél igencsak "kikívánkozott belőlem"...
Reggel, 09:45-kor szótlanul és nyugodtan ébredtem. Felhasadozó emlékezetem megnyugodott, és a következő holdtöltéig nem háborgat semmi...
...például a kegyetlen Ponczius Pilátus lovag, Júdea ötödik helytartója pedig bizonyosan-kiváltképpen NEM! 🙂
Minderről Harry Potter is eszembe jutott, a Philosopher's vasútállomás 9 3/4-es vágányával (minden blogolvasómnak ajánlom szíves figyelmébe /🙂/):
2020. április 25., szombat
Széncinege különös "háztűz-nézője" 🙂
Hommage à K. Z. 🙂
Ma, születésnapomon, 07:50-kor berepült a lakásomba egy széncinege... különös egy háztűznézés ez! Az köztudott tény, hogy a füsti fecskék gyakorta beköltöznek istállóba, olykor lakásokba is, ugyanakkor mindenkit megnyugtathatok, hogy ezen háztűznézés közben a lakásban csak egy kibontatlan, intakt Fecske szivarka dekkolt...
...és az nem okozott bonyodalmat, mint az egykori hordódonga-égetés miatt keletkezett 1810-es tabáni tűzvész!
E vírus-járta időben erről eszembe-jutott (legjobb emlékem szerint) a magyar irodalomtörténet klasszikusa, Heltai Jenő, a "Vesztegzár a Grand Hotelben" szerzőjének egyik elbeszélése, amelyben (újfent legjobb emlékem szerint) arról írt, hogy egy jeles költő kanárija, a ketrecéből kiszabadulva szanaszét repkedett az otthonban, majd megállapodott a házigazda saját, eladdig tiszta, lakásdíszként funkcionáló mellszobrán, s véletlenül/?/ rápottyantott, mire a főszereplő levonja a konklúziót: "Ez is egyfajta halhatatlanság!"🙂
GALAMBOKNAK/!/ kötelező olvasmány! 🙂
Némiképp félkomolyra fordítva: Nagy-Britanniában annyira kedvelt a madármegfigyelés, hogy egyrészt (még-mindig legjobb emlékem szerint) még II. Erzsébet brit királynő is tagja a Királyi Madártani Társaságnak (Royal Society for the Protection of Birds (RSPB)), amelynek egyik, talán különösnek tűnő alapszabálya:
- A hölgytagok tartózkodnak minden olyan madár tollától, amelyet nem takarmányozás céljából öltek meg, csak a strucc kivételével.
Másrészt piacképes lehet, és ki is adnak az ott-honos kiadók kifejezetten madárürülék-határozókat! 🙂
E cinegelátogatás családi fogadtatásával majdnem úgy voltam, mint Szent Ferenc apja, aki a wikipédia tanúsága szerint, amikor Ferenc eladta a lovát és egynémely ruhaneműt az apja készletéből, majd az árát a templom papjának adományozta, nagyon felháborodott fia cselekedetein, és megpróbálta fiát „észhez téríteni”, először fenyegetésekkel, majd testi fenyítéssel. A végső vita után, amelyre apja kérésére a püspök jelenlétében került sor, Ferenc szakított az apjával, lemondott örökségéről, és a következő néhány hónapban koldusként tengődött Assisi környékén.Gyermek-koromban mindenesetre, midőn a madarakat már nagyon szerettem, olvasni pedig még igen, egyik kedvenc olvasmányom "A kék madár" volt!
Hogy jómagam is szert tehessek legalább egy széncinegére, 1980 táján gyakorta ellátogattam a moszkvai Madárpiacra, ahol a zugkereskedők nem csupán (tiltott) tüchtig, szellemesen kreált/kiókumlált madárfogó-eszközöket, hanem védett énekesmadarakat is árusítottak! Mívesen megalkotott madárcsapdát pedig úgy vásároltam, hogy tudván, ezek ára jobbadán 3 rubel (annyi pénzem meg nagy-ritkán vala)...
Ezt megkétszerezve nem nehéz elképzelni! 🙂
...a zsebemben előkészítettem két 1 rubeles bankót, s amikor az ár felől tudakolóztam, a várt választ hallva eljátszottam a "hattyú halálát", hogy nékem bizony csak két rubelem van, és "láss csodát", az eladó menten belement az alkuba! 🙂
De visszatérve az 1912-es filmhez:
Tizenéves koromban nagy örömömre "szolgált", hogy az egykori Magyar Élelmiszeripari Minisztérium (MÉM) vetítőtermében én is láthattam ezt a filmet!
Sajnos e regény-béli lurkókhoz hasonlóan a kék madárral sosem-is sikerült találkozom, megfognom pedig kiváltképp nem, ám Dagesztánban 1982-ben találtam egy - sajnálatosan elpusztult kék fút (szultántyúkot), amelyet (kipreparálva/!/) mindmáig becses ritkaságként őrzök, a régmúltra és az utókorra (is) gondolva!
Dagesztán, 1982... 🙂
Egykoron, emlékem szerint, a szultánok baromfijai között is "grasszáltak" 🙂
Világszerte nemcsak a madarak, hanem valamennyi élőlény védőszentje! 🙂
2020. április 23., csütörtök
Никита Михалков - Я шагаю по Москве
Никита Михалков - Я шагаю по Москве című alapénekét 2 évvel születésem előtt (1963-ban) énekelte először, jómagam pedig éppen 20 évvel később, 1983-ban, a Moszkvai Lomonoszov Tudományegyetem felé gyalogosan haladva gyakorta dúdoltam ugyanezen melódiát! 🙂
2020. április 19., vasárnap
KOVITOX....🙂
![]() |
© ...azt hiszem, Buzás Balázs .🙂 |
"Bizony, ma már, hogy izmaim lazúlnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak
vendége voltam."
Nomen est omen
Tegnap a Kígyó Patikában (Budapest, Kossuth Lajos utca 2/A.) Kovitox izomlazító hatású (igen-változatos kígyóméreg-összetételű) kenőcsöt vásároltam.
Ennek hatóanyagai: 1 g krém hatóanyag tartalma: 0,04 ME (~0,001 mg) indiai kobrakígyóméreg-(Naja naja-toxin), 0,02 ME (0,001 mg) csörgőkígyóméreg- (Crotalus viridis-toxin), 0,01 ME (~0,001 mg) viperaméreg- (Vipera russelli-toxin) kivonat.
Amíg a gyógyszertáros hölgy keresgélte a polcrengetegben a kért szert, kissé "elmerengtem" múltbéli adekvát emlékeimben.
"Hova is tettük? Hm, ez nem AZ, ez itt még csak valami gumi-micsoda!..."
A gumi-micsoda "főszereplésével" megírt Trunkó-kabarészámról szembe-jutott például Szilágyi György klasszikus, 1988-as bohózata, szintén Csala Zsuzsa egyik főszereplésével, a "Hófehérke és a hét elgyötört törpe", benne a mára már klasszikussá vált "reklám-bökverssel":
"Vipera! Vipera rúzsa, vipera púder, vipera kölni, pirere álom, vipera leszek én is, ha magamat velük, ki pra-pre, kipra, én ezt nem tudom kimondani…"
Emlékeztetőül felvételen:
Emlékfoszlányként felmerült bennem, hogy a Moszkvai Állatkertben személyesen is találkoztam Russell-viperával, amelyről a wikipédia igen alapos ismereteket nyújt, itt:
E kígyó-taxon Patrick Russell (1726–1805) skót sebészről és herpetológusról kapta a tudományos nevét, aki először írta le India számos kígyófaját.
Komolyan: HOGY LEHETETT ITT KIIGAZODNI?.🙂
2020. április 18., szombat
Claudio Abbado a Puskin Moziban!
Sok-sok évvel ezelőtt, a Kossuth Lajos utcában az Astoria felé haladtomban arra lettem figyelmes a Puskin Mozi hirdetőtábláján, hogy pár hét múlva Claudio Abbado vezényli Gustav Mahler összes szimfóniáját! Hát jómagam – többek között – a N°5 Adagietto tételéért rajongok!
Megdöbbentőnek találtam, hogy ezt a világhírű művészt Budapestre voltak képesek meghívni, és a tiszteletdíját finanszírozni!
Még jó, hogy az "előadás" előtt rájöttem, hogy a nagy karmester nem élőben, hanem felvételen vezényli a Lucerni Fesztiválzenekart!
Végül-is ezt a zenét hallgathatom a youtube segítségével is, Luchino Visconti egyik filmje Thomas Mann egyik fontos műve, a Halál Velencében című filmjének kísérőzenéjeként is!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)






















