2020. szeptember 9., szerda

Hommage à Kosztolányi

Elmondanám ezt néktek, ha nem unnátok. Ma éjszaka - ötkor - elkezdtem egy fontos munkát.
Ergo: felkeltem. A "gép" az agyamban "zörögni" kezdett. Megkezdtem tehát a melózást majd' elszívtam 40 saját kezűleg gyártott, "kézműves" cigarettámat, amelyek kellemesen izgatnak, egyúttal SERKENTENEK is egyben...Meg más egyéb is: a saját magam által kreált "jegeskávé" . Minden. Hát fölkeltem, nem bánom az egészet, sétálgatok szobámba le- föl, köröttem a családi fészek, lakásajtóm előtt egy cinegeodú várja tavasz óta a lakóját!
Amint botorkálok itt, mint részeg (rengeteg "Borsodi Duhaj" márkájú sört vedeltem be/!/), otthonomban körbe nézek... ebeim nem sokkal mellettem vízszintesen fekszenek, vélhetőleg valamelyik erdei sétánkról álmodnak! 🙂 Mellettük a játékaik, néhány agyonrágcsált/kedvenc csontmaradványuk, egy szobába vagyunk zárva, mint dobozba... Három tücsköm ciripel csöndből; harsányan riasztóak: «ébredj a valóra», és dolgozz! 🙂
A szomszédok alszanak, holtan és bután, mint majd száz év után, ha összeomlik, gyom virít alóla, s nem sejti senki róla, hogy otthonunk volt-e, vagy állat lakhelye. Ami bizonyos, ha össze is dől, Zórád Ernő, aki a házunkban lakott 1923 és 1937 között házfalunkra kihelyezett márvány emléktáblája fennmarad!

Közben elkezdtem Offenbach "la grande duchesse du Gerolstein", azaz a "Gerolsteini nagyhercegnő" című operettje hallgatását...
35:00 a kezdési ideje annak a jelenetnek, amelyben a Hollandiából érkezett "vőlegény "A Gazette de Hollande című bulvár/magazinnal kívánja bizonyítani, hogy bizony ő és a főszereplő, a nagyhercegnő bizony immár jegyesek! Az általa bemutatott újság amúgy La Haye-ben jelent meg, 1911-1912 között, vagyis ez a szellemes momentum egyfajta anakronizmus! Ugyanakkor más szellemes momentumok is feltűnnek ebben a jelenetrészben: 37:00 kezési idővel, a "kérő", észlelve, hogy a nagyhercegnősemmibe veszi az újságban közzétett hírt, elővesz a zakójából további példányokat, majdnem, mint Eötvös Gábor (világhíres zenebohóc): "Van másik!" 🙂
48:40 kezdettel a nagyhercegnő azzal mutatja ki őseinek kardja iránti totális érdektelenségét, hogy abban nézegeti fogsorát, eléggé tiszta vagy sem...🙂 
1:13:00 kezdettel pedig a nagyhercegnő újfent, immár más módon fejezi ki ezen ősi harci eszköz iránti ellenérzését: /elnézést e megfogalmazásért/: eldobja a francba!
Ugyanakkor a Fritz iránti szerelmi érzései egyre áradóbbak, amit egy neki énekelt szerenáddal fejez ki, ez 1:22:55 időkezdéssel indul.... ...kissé megdöbbentő, hogy a társadalmi ranglétra ily' magas fokán álló személy egy mélyen alatta elhelyezkedő, szerelmi érzése miatt általa egyre magasabb szereplőnek ad elő ilyen számot! 🙂  
(Zárójelben jegyzem meg, hogy ha Bumm generális előadása is igen hatásos, Feleki Kamill és Kis Manyi ezen operett hazai adaptációjában /Gerolsteini kaland/ legalább ekkorát alakítottak! 🙂 https://www.youtube.com/watch?v=yVku4x41vZI&t=1s  )
Délelőttig írogattam ezt a blogbejegyzést. Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél ezen a földön, mily silány regéket, miféle ringyók rabságába estél, mily kézirat volt fontosabb számomra, hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél és annyi rest éj, s csak most tűnik szemedbe ez az estély?
Ötvenöt, jaj ötvenöt éve - lelkem visszadöbben - halottjaim is itt-ott, egyre többen - jaj, több, mint fél évszázada tündököl fölöttem ez a sok élő, fényes, égi szomszéd, ki látja, hogy a könnyem morzsolom szét.
Szóval bevallom Neked, megtörötten földig borultam s mindezt megköszöntem. Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem, s azt is tudom, hogy el kell mennem innen... ...Úgy érzem én, barátom, hogy a porban, hol lelkek és göröngyök közt botoltam, mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak vendége voltam.


2020. augusztus 10., hétfő

"Van valakinek valami óhaja, sóhaja?"


Lévén a mai nap során továbbra is fontos szerkesztői munkát végzek, a facebook környékét is kerülöm, nehogy BÁRMI elvonja a figyelmemet erről..

...ugyanakkor elnézést kell kérjek régi/gyermekkori oktatási intézményemtől, az Arany János Általános Iskola és Gimnázium oktatóitól, amiért korábban egy pikírt hangvételű blogbejegyzést tettem e témában közzé: http://flora-es-fauna.blogspot.com/2019/11/uzenet-egykori-iskolamba.html

Konkrétan néhány tanárom emlékének tartozom ezzel, jelesül Mara néninek, akitől az általa oktatott biológia-tanárnőmtől/osztályfőnökünktől (tőle rengeteget tanultam e tantárgy témaköréből), valamint Gaál Éva matematika-tanártól, aki KÉPES volt helyreigazítani azt a MÉLTATLAN kísérletezgetést, amelyet "bizonyos" Lénárd Ferenc utasításainak megfelelően alsó-tagozatos osztályfőnökünk, szépemlékű Nárayné "érvényesített" óráin, így amikor az "Adj össze 2+3-at! feladattal sikeresen megbirkóztam, ellenben egy perc múlva a VISZONTKÉRDÉS (3+2) megoldása már nem sikerült, dühében lekevert egy pofont! Annyira "száradt" volt a pedagógiai vénája, hogy képtelen volt érzékelni, a matematikatudásunkat ők BARMOLTÁK szét, másrészt MÁR az 1970-es évek elején is TILOS volt a testi fenyítés! Örökbecsű Gaál tanárnő mondásához igazodom ma, őt idézem:

"Akinek valami óhaja, sóhaja van, az most mondja!"

Mármost, 2020-ban ezt így aktualizálom:

Akinek ma valami, korábban nem-egyeztetett/!/ "óhaja/sóhaja" van, az hívjon fel az általa ismert mobilszámomon! 😉

Utóirat: a világhálón egykori diákok itt emlékeznek vissza eme intézményre:

https://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9004855


2020. augusztus 9., vasárnap

Kincsek a lomok között

Ma a nap második felét "eszement" takarításba kezdve folytattam, amely ténykedésemben nem kis motiváló erővel bírt egy személy, jelesül egy jeles barátom... Kezdtem magam "átrágni" a korrektúrakupacok hegyein, kidobálni tervezve minden haszontalan iratot, korrektúrát, mifenét...
Eközben leltem meg az a múlt évezred utolsó éveinek valamelyikében (ki tudna visszaemlékezni ilyen időtávlatban, hogy: pontosan mikor?) keltezett jegyzetem lapjaira, amelyeket akkor írtam golyóstollal, amikor az ELTE Tanárképző Karán filozófiát oktató tanárom rám bízta, készítsek kivonatot Jürgen Habermas "A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása" főcímet viselő alapművéről. Gondoltam magamban, ha Habermas, hát legyen Habermas, HABÁR jómagam MÁST jobban szerettem volna... Ezen jegyzetem első lapja talán közérdeklődésre tarthat számot, számomra mindenesetre 2 "haszonnal" is bírt ebbéli ténykedésem: 1) megtudtam, hogy a sajtó eredetileg a céhek hírleveleiből fejlődött ki; 2) ha egy társasági összejövetelen, baráti körben a beszédtémák kimerülőben voltak, olykor "bedobtam" témaként:
"Ne beszélgessünk esetleg Jürgen Habermas A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása című kötetéről?
Mondanom se kell talán, erre hüledező arcok elnémulva reagáltak, én pedig akkor lepődtem meg, midőn egyszer egy számomra ismeretlen "arc" azt találta visszakérdezni:
"Rendben, melyik fejezetről parancsolod?"
Ugyancsak ma előkerült egy KORÁBBI, 1982 környékén készített karikatúrám a Moszkvai Lomonoszov Tudományegyetem Biológia Karának fiziológiát okító agykutatójáról, bízom benne, hogy ezen illusztráció megmutatja, mennyire járta át e jeles tudós központi idegrendszerét a koponyán belül leledző "sejttömeg" kutatása!

 ЧЕНЦОВ ЮРИЙ СЕРГЕЕВИЧ

Valahogy döbbenetes, hogy egy ilyen jeles kutatót ábrázoló fotográfia a világhálón nem, vagy csak alig lelhető fel. Mindenesetre remélem, nem vagyok kegyeletsértő, ha ezzel a rajzommal örökítem meg őt az utókornak.

2020. augusztus 3., hétfő

"Mese" Piroskáról és különféle "zöldségekről"


Amikor Flóra és Faina napi sétáink során unatkozni kezdenek, és kérdőn bámulnak rám, tekintetükkel jelezve, hogy most-már IGAZÁN történhetne valami egyszer-csak, (gyakorta/?/) meséket találok ki számukra...
Eleinte lekötötte őket Karinthy Frigyes "Mesélek a zöld disznóról" című opusza is...



...de mióta ez e-könyv formátumban is elérhető a Kossuth Kiadó honlapján, ezen érdeklődésük alábbhagyott! Mindenesetre, lévén, egy gyermeknek minden új, közzéteszem elérhetőségi linkjét:
Később, azért még a sertés-témánál maradva a laptopomon megmutattam nekik Hofi Géza "A disznó mennyit fog fialni" című youtube-felvételét, de se a szöveget, se a karikatúrát nem értették, bízom benne, hogy a blogolvasóknak elnyeri tetszését:
Tehát nem maradt más választásom, tegnap rögtönöznöm kellett.
Erre jutottam:
...a Meseírók I. Virtuális Találkozóján Andersen és Excupéry egy asztalnál ülnek, és azon törik a fejüket, hogy Örkény István és Déry Tibor mintájára egy négykezes mese írásába kezdenek, amelyben ilyetén-módon elegyítve a "Piroska és a farkas", valamint a "Kis herceg" című meséiket... A legeslegelején felmerült e jeles szerzőpáros agyában, hogy közös meséjük főszereplője Hófehérke lehetne, de ezt Excupéry elvetette, mondván, hogy: egyrészt annak parafrázisát Szilágyi György már megírta (http://www.nemokap.hu/ir/hofeher.htm ), másrészt ő magyar szerző, az pedig köztudott, hogy a franciák ki-nem-állhatják a külhoniakat... 😉 


 Elsőként a dán meseíró megkérdezte a franciát ("idézem" párbeszédüket):
- Írjunk-e esetleg a farkas és a kutya koponyamorfológiájának különbségeiről?



- Kedves, tanult barátom, jobb ha tudod, van egy nagy hibád!
- Tudom, erősen kopaszodom!
- Dehogy, az, hogy, finoman-szólva, marha vagy!
- Miért-is?
- Gondolj bele: ha ezt az anatómiai részt az óvónők felolvassák a kisdedeknek, az jobban elrettentené őket az élettől, mint az eredeti előzménymesém! RÁADÁSUL, amit e művünkhöz illusztrációként javasolsz használni, az valójában egy barna medve koponyája!
- Rendben, akkor kérjünk egy adekvátabb illusztrációt valami magyartól, a neve valami Újhelyi, vagy valami ilyesmi...
- De hát elébb mondád, hogy a külföldieket jobbadán a FRANCBA (se) küldenéd!
- Nézd, régi bölcsesség, hogy a kivétel erősíti a szabályt!
- Legyen, próbáljuk meg, hátha elküldi, ha ilyen jeles személyek kérik...


 
- Nézd, Antoine, ez a tusrajz beérkezett, konkrétan a rajztechnika még csak-csak, de a digitális verziója POCSÉK!
- Akkor idézek neked egy másik bölcsességet: "Az ember azzal főz, ami van!"
- Te most Dévényi Tibor "Ezésez Géza karrierje" című alapművére gondolsz, amelyben szerepel a klasszikus idézet: "A Vatikánba az ember nem visz bármit - csak ha NINCS MÁS!"
- Egyrészt az idézésed nem pontos, de ez betudható annak, hogy idegen-nyelveken-nem-értetek, másrészt azzal ugye tisztában vagy, hogy ez a Dévényi NEM AZ A DÉVÉNYI?
- Ez evidens, ez roppant-intelligens, a televíziós pedig... á, nem folytatom, mert netán bíróságra vinné az ügyét, jogai érvényesítése céljából, mint Knézy Jenő!
- Igazad lehet, maradjon ez is! 




Ezen még pár percig "hajba-kaptak", majd megnyugodva folytatták a négykezest...
Hans Christian kérdé: "Na és mivel kezdjen a farkas?" - mire Antoine: "Szerintem mondassuk vele azt, hogy: "Piroska, te felelősséggel tartozol azért, hogy engemet a domesztikálásoddal némi idő alatt FARKOS-KUTYÁVÁ tettél!" - azt nem tudni, hogy végül ki kapott be kit vagy mit, egyáltalán, bekapott-e bárki/bármit, mert itt a vége, fuss el véle... 😉


2020. augusztus 1., szombat

Alakul Schmidt Egon "Madarakról mindenkinek" című kötete 3. kiadása



Tegnap egy fontos könyvszerkesztői munkám fontos stádiumát fejeztem be, ennek eredményét hétfőn tervezem megmutatni mind a szerzőnek, a Kossuth-díjas Schmidt Egonnak, majd tőle hazafele haladva az Astoria aluljárójából, ha ma is ott-lesz, Hudák János részére is a kisebbik laptopomon...
E munka fölötti örömömben azt hiszem, kissé elragadtattam magam, és egy személynek nem-eléggé-megfontoltan elküldtem egy sms-üzenetet, amit utólag (talán) bánnom kell... Mindenesetre, ha így van: 
Mea culpa!

2020. július 28., kedd

Schmidt Egon - Columbo: Visszajátszás



E "tudománytörténeti" jelentőségű fotográfiámnak két érdekessége is van, jelesül a Kossuth-díjas szerző ezúttal nem ódon/fekete írógépén dolgozik, hanem készülő új könyvének pdf-verzióját nézi, önnön-kezével használva ezúttal egy laptop klaviatúráját... A FIGYELMES szemlélő azt is észlelheti, hogy a fotográfus (jelesül jómagam) az íróasztal sarkán felejtette a cigaretta-hüvelyes fémdobozt.
Megjegyzem, korábban ezt a momentumot észre sem vettem, csak ma, midőn Schmidt Egon "Madarakról mindenkinek" című kötetének 3. kiadása szerkesztésén dolgozva a monitoromon ki nem nagyítottam! Így jár, aki láncdohányos! 😉
S hogy jön e bejegyzés címébe Columbo? Tessenek megnézni a legfelül javasolt linken a "Visszajátszás" című epizód filmrészletét! Német nyelven értők előnyben! 😉

2020. július 17., péntek

"Miért is építették ide a Dunát?"

A mai blogbejegyzés előzményeként utalok korábbi blogbejegyzésemre, meglátásom szerint (némileg) "rímel" rá:
http://flora-es-fauna.blogspot.com/2019/01/reszben-valora-valt-tervek.html
2019. január 23-án tehát ezt írtam:
"Zsenge ifjúkoromban, a 8-as buszon - a Döbrentei tér felett átívelő felüljáró kanyarjában - ráeszméltem, hogy én én vagyok (és hozzám hasonló más személy nincs), ami megdöbbentő reveláció erejével hatott rám."
Minap Faina társaságában utaztunk majdnem-ugyanezen a buszon, amely elnevezésében csak egy "E" betű hozzátoldásával különbözik elődjétől...😉
...nos, e járművön velünk utazott egy apa kislányával, aki, korát tekintve, éppakkora lehetett, mint én a fentebb idézett, nyitóbekezdésben.
Amikor a busz az említett térről az Erzsébet hídra tért át, a nyiladozóelméjű gyermek igen érdekes/fura kérdésekkel kezdte "bombázni" apját (ami ebben a korban teljesen természetes):
- Apu, ezt a folyót miért építették ide?
- És Apuu, ezt a várost, amit elhagytunk, miért választották el ezzel a vízzel a túloldalitól?
Mondanom se kell, adekvát választ kérdéseire apukájától nem kapott! Pedig tulajdonképpen lehetett volna elméjét tovább tágítani, ha a szülők ismerik Vásárhelyi Pál Tisza-szabályozó, meghatározó mérnöki munkáját! Természetesen Faina ezt a jelentős vízépítő mérnököt (sem/!/) ismerhette, azonban ha beszélni nem is képes (és nem is lesz rá módja soha), azért felfogja az emberek által mondottakat, és mint e blogbejegyzés nyitóképén látható, hüledező tekintettel tekintett az ég felé:
"Jóságos, hogy lehet ilyen gyermekded kérdéseket feltenni?" 😉