A Kossuth Kiadó gondozásában megjelenő ÉlőVilág magazin (2001-2003) épp a 26. lapszámhoz "érkezett", amikor a következő, a ma délelőtt megtalált kéziratom főszerkesztői vezércikként nyomtatásban megjelent. Majd' 20 év távlatából délután újraolvasva egész jónak találtam, és úgy vélem, egy blogbejegyzést megér...🙂
A madárrendszer közepén?
(avagy a főszerkesztő
címmagyarázata)
Az ÉlőVilág 26. számával elérkeztünk sorozatunk
közepéhez. De vajon van-e közepe a madarak rendszerének? Szigorú
tudományossággal egyértelmű a válasz: nincs!
Akkor miért ezt a címet választottuk ehhez a füzethez?
Nos, a hazai élőlényeket bemutató sorozatunkban változatos madárcsoportokhoz
érkeztünk. Most mutatjuk be a sirályok,
alkák, galambok, kakukkok, szalakóták, gyurgyalagok, jégmadarak, bankák és
sarlósfecskék különféle csoportjait –
mindazon madarakat, amelyek a klasszikus rendszertani könyvek és határozók
többségénél a felsorolások közepén találhatók.
A természetes rendszerek, amelyek tükrözni próbálják a fajok közötti igazi rokonsági viszonyokat, s egyben az élőlények evolúciós történetét, hagyományosan először az ősibb madarakat sorakoztatják fel, majd a lineáris felsorolás végére kerülnek a legfejlettebb, vagyis az ősökhöz képest legtöbb változást megélt szárnyasok. Akár névjegyzékeket, akár határozókönyveket lapozgatunk, az európai fajok között először a búvárokkal és vöcskökkel találkozunk, s a sort az énekesmadarak zárják. Ennek egyrészt az az oka, hogy az emberi elmével nehezen rekonstruálható, bonyolult családfákat a kétdimenziós könyvlapokon egyszerűsíteni kell: valahol el kell kezdeni a felsorolást, és valahol be kell fejezni. Kényelmes eligazodást is biztosít ez a megoldás, hiszen az, aki a témában jártas, az elfogadott rendszer ismeretében gyorsan ki tud igazodni benne, s rövid idő alatt képes megtalálni az egyes fajokra vonatkozó információkat. Ha tehát ornitológiai szakmunkákat lapozgatva akár a csérekről keresünk adatokat, akár a jégmadár táplálkozásáról szeretnénk olvasni, akár a kakukk szaporodásbiológiájára vagyunk kíváncsiak, érdemes e könyveket valahol középtájon felütni. Ugyanis kevés az esélye, hogy a szerkesztők ezeket a madarakat az ősibb rokonsággal rendelkező úszómadak közé helyezik, s az sem valószínű, hogy a legfejlettebbnek tartott énekesmadarak közé sorolják be őket.
 |
Búbosbanka - a rendszer "kellős közepén" (A fotográfus, Völgyi Sándor szíves hozzájárulásával) |
A természetes rendszerek, amelyek tükrözni próbálják a fajok közötti igazi rokonsági viszonyokat, s egyben az élőlények evolúciós történetét, hagyományosan először az ősibb madarakat sorakoztatják fel, majd a lineáris felsorolás végére kerülnek a legfejlettebb, vagyis az ősökhöz képest legtöbb változást megélt szárnyasok. Akár névjegyzékeket, akár határozókönyveket lapozgatunk, az európai fajok között először a búvárokkal és vöcskökkel találkozunk, s a sort az énekesmadarak zárják. Ennek egyrészt az az oka, hogy az emberi elmével nehezen rekonstruálható, bonyolult családfákat a kétdimenziós könyvlapokon egyszerűsíteni kell: valahol el kell kezdeni a felsorolást, és valahol be kell fejezni. Kényelmes eligazodást is biztosít ez a megoldás, hiszen az, aki a témában jártas, az elfogadott rendszer ismeretében gyorsan ki tud igazodni benne, s rövid idő alatt képes megtalálni az egyes fajokra vonatkozó információkat. Ha tehát ornitológiai szakmunkákat lapozgatva akár a csérekről keresünk adatokat, akár a jégmadár táplálkozásáról szeretnénk olvasni, akár a kakukk szaporodásbiológiájára vagyunk kíváncsiak, érdemes e könyveket valahol középtájon felütni. Ugyanis kevés az esélye, hogy a szerkesztők ezeket a madarakat az ősibb rokonsággal rendelkező úszómadak közé helyezik, s az sem valószínű, hogy a legfejlettebbnek tartott énekesmadarak közé sorolják be őket.
A cím ismeretében tehát nem
érheti csalódás az olvasót, azért sem, mert a következő oldalakon roppant
látványos madarak szerepelnek. Rácsodálkozhatunk a sirályfélék családjának
egymástól igencsak eltérő életmódot folytató képviselőire, a táplálékot más
madaraktól elorzó halfarkasokra, a halászgató sirályokra és csérekre, a
rovarvadász szerkőkre. A kakukk jellegzetes hangja talán a legáltalánosabban
ismert madárhang, de vajon hányan ismerik e madár különleges szaporodásának
érdekes részleteit? A gyurgyalag, a jégmadár vagy a szalakóta láttán pedig
talán sokan el sem hiszik, hogy ezek a madarak nem trópusi tájak egzotikus
lakói, hanem a hazai madárvilág színpompás képviselői. Folytassuk tehát
képzeletbeli kirándulásunkat a Kárpát-medencében... ígérhetjük, hogy a további
ÉlőVilág számokban nem kevésbé érdekes lényeket fogunk bemutatni.
Egyszer az Agárdi Madárvárta egyik iskolás-csoportjában, az egyik értelmes kisdiák, amikor azt kérdeztem /lévén SOSEM én mondtam egy sablonszöveget/, hogy VAJON A SIRÁLYFÉLÉK, AMIKOR TŐLÜNK, PÉLDÁUL A DUNÁTÓL ELREPÜLNEK A TENGEREKHEZ, MIKÉPPEN VÁLASZTJÁK KI A SÓT A SZERVEZETBŐL? - a válasza ez volt: ÉN TUDOM, A KOPONYÁJÁN VAN A SZEMGÖDRÖK KÖZÖTT EGY MÉLYEDÉS, AZ A SÓMIRIGY HELYE! - mire én: POMPÁS, ÉS EZT HONNAN TUDOD? - erre ő: OLVASTAM AZ ÉLŐVILÁG MAGAZINBAN! ELŐFIZETŐJE VAGYOK! Mondanom sem kell, az ilyen visszaigazolás /marketing-nyelven: feedback/ a szerzőknek és a szerkesztőknek egyaránt igen-jól esik!
Utóirat/frissítés:
A MADAR-rendszerről bővebben itt: htka.hu/2010/06/14/lockheed-c-5-galaxy/
Egészen komolyan, ezen a világhálós oldalon a MADAR 8, a KÖZEPE pedig 3 helyen kerül említésre!
Tessék csak utánanézni!
p.s. ez a bejegyzés módot adott arra is, hogy laptopommal elfogadtassam a "búbosbanka" egybeírásának helyességét! 🙂
p.s. ez a bejegyzés módot adott arra is, hogy laptopommal elfogadtassam a "búbosbanka" egybeírásának helyességét! 🙂
