2021. augusztus 30., hétfő

Holdvirág - egy igazi csoda!


Holdvirág - egy igazi csoda!


Évekkel ezelőtt nálam is nyílt egy példánya. A Kertészeti Egyetem tavaszi virágvásárán az egyik pult sarkában szerénykedett egy vékony hajtása, kérdeztem az eladót, miféle növény az, mondta, hogy valami hajnalkaféle... Na ha hajnalka, akkor nékem kell! - és megvásároltam pár százasért. Aztán hónapokig csak a hajtásai nőttek, növögettek a folyosó korlátján, mígnem elkezdett fejlődni az első bimbója. A bimbó egyre csak dagadt, dagadt, s az egyik nap locsolás közben, miután e hajnalkát meglocsoltam, áttértem az ellenkező oldalon "lakó" dísztökökhöz. Egy percet "tököltem", majd visszafordultam újdonsült kedvencemhez, amely az eltelt egy perc alatt teljesen kibontotta tenyérnyi szirmait. Káprázatos volt ez a látvány! Egy perc alatt! Totálisan, mint a Dennis a komisz című filmben! 


Másnap már a felső emeletről is kiálltak nézni a nyílását, amely óramű-pontossággal 19:00-kor következett be. Nem 18:59-kor, nem 19:01-kor, hanem 19:00-kor! Harmadnap már a szemközti házból is csatlakoztak a nézőközönséghez...
  • 2019. márciusában megkaptam Dr. Fráter Erzsébet kiváló botanikustól az első új magokat! Ezeket egy ideig bura alatt nevelgettem, totálisan úgy, mint Excupéry Kis hercege!



A MAGOK...


...ÉS KICSÍRÁZOTT AZ ELSŐ MAG!

Amúgy e különleges növényfaj azért is IDEÁLIS "társ", mert ha tudom, hogy PONTOSAN 19:00-kor bontja virágát, és ezt BEFOLYÁSOLNI képtelen vagyok, elegendő, ha igazodva a viselkedéséhez azt várom el tőle, hogy este 7-kor nyíljon, ő pedig PRECÍZEN teljesíti ezen elvárásomat! Ha úri kedvem úgy hozza, hogy szeretném MEGHOSSZABBÍTANI a virágzását, akkor egy ideig nem locsolom, rá se nézek, ekkor a bimbói "pihennek" egy ideig, aztán ha újból gyönyörködni szeretnék benne, MEGLOCSOLOM kissé, és újrakezdi a virágzást! 🙂
2021-ben ismét kaptam ilyen magritkaságokat F. Zsókától, aminek több szempontból is örülhetek: hiszen már vagy MÁSFÉL méteresek a hajtásai, másrészt már TÖBB bimbó is látszik azokon! Mindez miért FONTOS nekem? Édesanyám is gyönyörködött benne, így az ő emlékét is "ápolom", ha addig nem költözünk el falkatársaimmal, mert bár Flóra és Faina számára tökmindegy, hogy hol lakunk!


Nekem már annyi NEGATÍV élmény is társul ehhez az ingatlanhoz, hogy ha MEGMÁSÍTHATATLAN körülmények miatt el kell hagyjuk, azt CSAK AKKOR teszem meg, ha a holdvirág már "jobblétre szenderedett"! Ebben az esetben ESETLEG élek majd Somogyi Péter (Oxford), a Királyi Tudományos Akadémia (Royal Society) EGYETLEN magyar tagjának szíves invitálásával.


Péter, aki baráti jobbját képes "védőszárnnyá" is alakítani!

Új lakhelyünk ez esetben SZENTENDRE lenne, ahol egy ódon, de nekem éppen ezért tetsző, lucos melletti házban élnénk tovább, Péter barátom elektronikus levele szerint addig, "amíg csak akarok"! 


Így aztán látom a FÉNYT a székesfővárosi "őserdő" társadalma végén, vagyis a kiutat onnan! Azért azt jó tudni, hogy VANNAK még VALÓDI barátaim, akiket roppantul nem érdekel, bírok-e AKÁRMILYEN titulussal. Amúgy pedig kedvelem a kompromisszumos megoldásokat, /fő/szerkesztői munkásságom során TÖBB alkalommal is sikerült kibékítenem egymást mások szerint gyűlölő személyeket, s így némely kiadványokban TÁRSSZERZŐKKÉ "összehoznom" őket - ebből kiindulva: Szüleim lakhelyének háza és azon ház, amelyben egyrészt KORÁBBAN Zórád Ernő, igen-híres grafikus, a hazai képregény megalapítója és a Tabán néhai hangulatát vázlattömegén megörökítette, nekem pedig jelenleg LAKHATÁSI jogom van, tehát eme két ingatlan között FÉLÚTON/!/ található egy lakóház melletti, külön, utcára nyíló ajtóval bíró helyiség, amelyet ÉVEKKEL EZELŐTT már "kiszemeltem", hogy ott ideális környezetet lehetne kialakítani ismeretterjesztő előadásokhoz - de hogy PONTOSAN ezt hogy képzelem, egyelőre maradjon "TITOK"!🙂
A hazai madárfotográfusok portáljának ( https://birdphotography.hu/ ) SZÁMOS tagjával életünkben sem találkoztunk, 



Édesanyám számára sem ez volt a fontos, hanem a párbeszédeink, A holdvirág számára ÉRDEKTELEN, ki vagyok, mi vagyok, a LÉNYEGES, hogy megfelelően gondozzam. Zárásként újfent meg kell köszönöm Zsókának, hogy olyan unikális növényfajhoz juttatott ISMÉT, amellyel Magyarországon csak kevesek büszkélkedhetnek!    

Január 31-én még ezt írtam a facebook-on: "az jutott az eszembe, amikor KEDVTELÉSBŐL a Kossuth Kiadó épülete előtt, Újpesten alakítottam ki egy "kertecskét", amelynek mára nyomát sem lelni, ugyanakkor látható egy szakszerűen gondozott, professzionális kertész által gondozott gyep/!/, és néhány "strapabíró" nyitvatermő... léleknek szintén nem érzékelni már nyomát!




🙂 A futóporcsinok és varjúhájfajok ültetése/gondozása közben megnyugodva tapasztaltam egyrészt, hogy eme kertápolási munkálatok között hatékonyabban simítottam el a szerkesztőként felkért, egymással olykor viszályban álló botanikus/zoológus kollégákat, másrészt, hogy a kis kert növényállományában élő képviselők SOSEM telepedtek rá a másik érdekszférájára! 🙂




Zárómondat: az ezen "elvarázsolt kertre" emlékezésből két tanulságot vonhatok le. Egyrészt sem a sablonos pázsitfüvek, sem, a közhelyes fenyőknek "nem szokása" színes/EMLÉKEZETES virágokat fejleszteni, így talán ildomos lenne 2021-ben az ilyenek mellé újra ültetni fantáziadúsabb növényeket is. Másrészt az akkoron általam szerkesztett könyvek jó-része még megjelenik a Kossuth Kiadó honlapján, ám valamennyi a "Jelenleg nem rendelhető" kitétellel, vagyis nem kaphatók meg - ildomos lenne hát elgondolkodni: időszerű-e az utánnyomásuk?



Mára MINDEZT revideálom RÉSZBEN: sem ÚJ könyveket nem tervezek NÁLUK vagy más HAZAI kiadónál megjelentetni, se nem fogok SOHA TÖBBÉ ott a növényállománnyal foglalkozni! SZENTENDRE - az más! Ott, HA ÚGY HOZZA A SORS, egyrészt meghitt légkörben végezhetek alkotómunkát, másrészt annyi növényt ültetek, hogy arborétum-közeli látványt nyújtson, de GICCSES semmiképp ne legyen. Az ominózus ház körüli fényviszonyokat MÉG nem ismerhetem, de amennyiben MEGFELELŐ, akkor holdvirág is lesz! 🙂





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése