2019. május 3., péntek

DARAZSAK gyűrűje


Múlt év tavaszán közvetítette Csorba Gábor, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgató-helyettese Vas Zoltán kérését, hogy vállaljam el a darazsakról szóló kéziratának könyvvé formálását.

Mi hárman, vagyis a szerző, aki még soha könyvet nem írt, a múzeumi koordinátor, aki voltaképpen emlőskutató, mellesleg főigazgató-helyettes, és még viszonylag kevés könyv kiadását szervezte, végezetül pedig a szerkesztő, aki már több tízezernyi könyvoldalt szerkesztett, de a darazsakkal korábban hadilábon állt, mi hárman tehát egy igen kedélyes délutánt töltöttünk el a Természettudományi Múzeum tőszomszédságában lévő étterem teraszán "gyűrűben" körbe ülve egy asztalt.



Kávézgatva elcsevegtünk a jó meg a rossz állatkönyvekről, megemlékeztünk a hártyásszárnyúak nagy tekintélyű, s irányunkban mindig segítőkész tudósáról, Móczár László professzor úrról, és úgy döntöttünk, hogy összehozzuk ezt a művecskét. Kérjük, fogadják e művet baráti érdeklődéssel, és elolvasását követően talán megbarátkoznak a darazsakkal, e csodálatos teremtményekkel is!...

E sorokat olvasva az Olvasó, ha jártas a természettudományos alapművekben, talán ráérez a hasonlóságra Konrad Lorenz Salamon király gyűrűje című kötetének első bekezdésével!




Emlékeztetőül:


"Mi hárman, vagyis a szerző, aki még soha könyvet nem írt, a kiadó igazgatónője, aki voltaképpen jogászdoktor, mellesleg nyomdász, és még soha könyvet nem adott ki, végezetül pedig a lektor, akinek ugyan vastagon van vaj a füle mögött, de hármunk közül mégiscsak az egyetlen „hivatásos” irodalmár, mi hárman tehát egy igen kedélyes estét töltöttünk együtt tavaly, s miután elcsevegtünk a jó meg a rossz állatkönyvekről, úgy döntöttünk, hogy összehozzuk ezt a művecskét. Gyártmányunkra büszkék vagyunk, de eszünk ágában sincs elpalástolni, hogy hibák is akadnak benne."

A DARAZSAK című könyv már kapható a 

illetve a


honlapon is elérhető már!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése