 |
NAGYMAMA |
Nagymamámnak (Juhász Jenőné, született Kiss Gizella) számára nehéz sors adatott. Nagyapám, Juhász Jenő elhalálozását követően, hogy a család létét biztosítsa, zongoraórákat adott a lakásukon, és ebből - úgy-ahogy - meg lehetett élni. Szigorú fegyelemben tartotta a családtagokat, ám hogy teltek-múltak az évek, egészségi állapota sajnos egyre romlott, s eljött a fájó idő, amikor már a beszédre sem volt képes. És ekkor vált igazán bensőségessé a kapcsolatunk. Egy közös "játékot" eszeltünk ki: nekem ki kellett találni, hogy ő mire gondol, és ha sikerrel járt próbálkozásom, akkor mosolyogva rábólintott. Ekkorra már ketten teljesen olyan meghitten kommunikáltunk, mint Alexandre Dumas "Monte Cristo grófja" című regényében a némaságra kárhoztatott Villefort, és unokája, Valentine, a kettejük kapcsolata során...
Ha manapság olvasom ezt a regényt, mindig Ő jut az eszembe - és mindenkinek jó szívvel ajánlom, elolvasható itt:
mek.oszk.hu/00300/00374/html/05.htm
Sógora, Juhász István (a családban Pista bácsi) egészen más (jóval bohémebb) természetű volt. Felesége elhunytával megismerkedett egy hasonlóan bohém hölggyel, akivel úgy spóroltak a telefonszámlán, hogy a közös, lakásaikon tartott tea-délutánokat követően hazaérkeztekor a távozó fél otthonról felhívta az aznapi vendéglátót, csörrentett hármat - és ez volt a jel, hogy rendben hazaért, meg lehet nyugodni!
Teljesen olyanok voltak, mint Örkény István Macskajáték című darabjában özv. Orbán Béláné (Erzsi) és Csermlényi Viktor... 🙂
Szegény Pista bácsival - így utólag belegondolva - egyszer gonosz "tréfát űztem": karácsony előtti napokban járt nálunk, én pedig egy szaloncukor-csomagolást pedánsan kibontva (s tartalmát pedánsan "betermelve"), az édesség helyére egy radírgumit csempésztem - majd neki "ajándékoztam"! Ő igen meghatódott az átvételekor, és csak este hazafelé, a Breznó lépcsőnél bontotta ki - és ekkor érte a meglepetés, amelytől majdnem lebucskázott a Hegyalja útig...
Ha manapság olvasom ezt a regényt, mindig Ő jut az eszembe - és mindenkinek jó szívvel ajánlom, elolvasható itt:
mek.oszk.hu/00300/00374/html/05.htm
Sógora, Juhász István (a családban Pista bácsi) egészen más (jóval bohémebb) természetű volt. Felesége elhunytával megismerkedett egy hasonlóan bohém hölggyel, akivel úgy spóroltak a telefonszámlán, hogy a közös, lakásaikon tartott tea-délutánokat követően hazaérkeztekor a távozó fél otthonról felhívta az aznapi vendéglátót, csörrentett hármat - és ez volt a jel, hogy rendben hazaért, meg lehet nyugodni!
Teljesen olyanok voltak, mint Örkény István Macskajáték című darabjában özv. Orbán Béláné (Erzsi) és Csermlényi Viktor... 🙂
Szegény Pista bácsival - így utólag belegondolva - egyszer gonosz "tréfát űztem": karácsony előtti napokban járt nálunk, én pedig egy szaloncukor-csomagolást pedánsan kibontva (s tartalmát pedánsan "betermelve"), az édesség helyére egy radírgumit csempésztem - majd neki "ajándékoztam"! Ő igen meghatódott az átvételekor, és csak este hazafelé, a Breznó lépcsőnél bontotta ki - és ekkor érte a meglepetés, amelytől majdnem lebucskázott a Hegyalja útig...
Szerencsé(m)re nem sokáig haragudott rám ezért - hiszen, mint írtam: bohém ember volt! 🙂
Facebook-os frissítés (különösebb kommentár nélkül!...🙂)
Facebook-os frissítés (különösebb kommentár nélkül!...🙂)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése