/// A Batohyrax fainaii tudományra új faj jellemzéséhez... ///
2024. december 6., péntek
2024 REPÜLŐ CIRKUSZA... avagy SZÁLLUNK RENDELKEZÉSÜKRE
2024. november 1., péntek
Erősen kopaszodom. Örkény...
– Tudom – mondtam. – Erősen kopaszodom.
A fentebb idézett SZELLEMESSÉGET Örkény István mondta barátjának, Déry Tibornak...
2024. október 27., vasárnap
Ujhelyi I. VERSTANI posztulátuma
Egy VERS nem az, "ami", hanem amit az ember ÉREZ olvasásakor...
Hozzám már hűtlen lettek a szavak,
vagy én lettem mint túláradt patak
oly tétova céltalan parttalan
s úgy hordom régi sok hiú szavam
mint a tévelygő ár az elszakadt
sövényt jelzőkarókat gátakat....
...Óh bár adna a Gazda patakom
sodrának medret, biztos útakon
vinni tenger felé, bár verseim
csücskére Tőle volna szabva rím
előre kész, s mely itt áll polcomon,
szent Bibliája lenne verstanom,
hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan
bujkálva, később mint Jónás a Halban
leszálltam a kínoknak eleven
...bátran
szólhassak s mint rossz gégémből telik
és ne fáradjak bele estelig
vagy míg az égi és ninivei hatalmak
engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.
1961 végén meglehetősen szokatlan vendég érkezett látogatóba Nyugatról a vasfüggöny mögé: Góliát, egy 68 tonnás kék bálna, ami teljesen lázban tartotta a magyarokat. A legenda szerint viszont a puszta látogatásán felül volt egy még érdekesebb célja a magyar körútnak: a CIA használhatta kémkedésre a bálnát, hogy feltérképezze, hol lehetnek a szovjet rakétabázisok.
Góliát története viszont – egyes berkekben – egy egészen furcsa adalékkal maradt fenn. Városi legendák szerint ugyanis nem a látványosság bemutatása volt a fő cél, hanem a 68 tonnás bálna, illetve az azt szállító, 22 kerekes, rendkívül hosszú és a bálnával együtt kifejezetten nehéz kamion egy nagy nyugati kémakció gigantikus főszereplője volt.
2024. augusztus 17., szombat
DOBOZOLÁS ≠ TOBOZOLÁS
A Tóték Örkény István eredetileg filmforgatókönyvnek készült művének regényváltozata. A Pókék, majd Csend legyen! címmel elkészült változatokat a filmgyár megrendelésére készítette 1964-ben, de azt akkor nem fogadták el, ezért azt átdolgozta. Prózai műként először a Kortárs című folyóirat augusztusi száma közölte 1966-ban, már Tóték címmel. Könyvként először 1967-ben, a Nászutasok a légypapíron című kötetben jelent meg (Magvető). Drámává is átdolgozta, amelyet sikerrel játszottak Thália Színházban, 1967. február 24-től, és a dráma még abban az évben megjelent nyomtatásban is (Magvető).
Mátraszentanna kicsi hegyi község. Csatornázása nincs. Ahhoz, hogy valakinek vízöblítéses árnyékszéke legyen, külön kútszivattyút kell felszerelnie. Ilyet azonban csak Cipriani professzor, a község egyetlen villatulajdonosa mondhatott a magáénak. A többiek álmodni se mertek róla...
2024. augusztus 11., vasárnap
Egy ABSZTINENS feljegyzése a KANNÁK kapcsán...
A kannafélék igen specializált és fejlett egyszikűek. Egyetlen nemzetsége a kanna , mintegy 30 fajával. Őshazájuk Amerika trópusi és szubtrópusi területei, ahol a humuszban gazdag erdőket kedvelik, de mocsarak és lápok partján is tömegével jelentkeznek.
Miként szokták jelezni: AZ ISMÉTLÉS A... szóval a MEGERŐSÍTÉS sosem árt: A kannafélék vagy rózsanádfélék (Cannaceae) a gyömbérvirágúak (Zingiberales) rendjének egyik monogenerikus családja. A kladogramon az egyszikűek (Liliopsida) kládját zárják, monofiletikus csoportot alkotva a nyílgyökérfélék (Marantaceae) családjával. A korábbi rendszerekben is hasonlóan a gyömbérvirágúak között szerepelt, a csoportot a kladisztikus taxonómia kora előtt is monofiletikusan kezelték, és hasonlóan rendszerezték. A kannafélék morfológiája eléggé egységes, melyet az alábbi pontokban tömören összegzünk.
A kannafélék igen specializált és fejlett egyszikűek. Egyetlen nemzetsége a kanna (Canna), mintegy 30 fajával. Őshazájuk Amerika trópusi és szubtrópusi területei, ahol a humuszban gazdag erdőket kedvelik, de mocsarak és lápok partján is tömegével jelentkeznek. Afrika és Ázsia területeire betelepült fajok nagy része elvadult, és néhol nagy mennyiségben elszaporodtak. Magyarországon igen kedvelt és elterjedt dísznövények, a kána virág számos kerti változata ismert. Levél- és virágszín-változatosságuk hihetetlen. Intenzív nemesítésük az 1840-es években kezdődött, Magyarországon is sok kertész foglalkozott a kannákkal (pl. Mühle Árpád, aki egy 1906-ban kiadott jegyzetében 1100 kannaváltozatot sorolt fel!). A kertekben ültetett barna színváltozat hibridfaj (Canna x generalis).
Ha ennyi botanika KIMERÍTETTE az olvasót, talán igyon némi KANNÁS BORT talán az segíti a hangulatot helyreállítani...
A borhamisítás egyidős a bortermeléssel. Már az ókorban, ha a természet segítségével és az erjesztéssel készült bor túl savanyúra sikerült, akkor mézzel keverték össze, ha viszont túl édesre, akkor a citrom levét csepegtették a részegítő nedűbe. Minden lakomának, szümphoziumnak külön keverőmestere volt, aki ízlése szerint fűszerezte az italt, a lakoma jellege szerint pedig vízzel vegyítette a bort. Caius Plinius Secundus ókori enciklopédista Historia Naturalis című művének XV. kötetében (szőlő, bor, borfajták, ittasság) a Római Birodalom területén 80 szőlővidéket és jónéhány borfajtát említett meg. Marcus Porcius Cato Maior feljegyzéseiben pedig leír néhány borhamisítási receptet, illetve azt is, hogy hogyan ismerhető fel a vizezett bor.
ZÁRSZÓ: Az ókorban is gyakran hamisították a bort, az idősebb Plinius írásaiban panaszkodott, hogy még a nemesség bora sem valódi...
2024. június 4., kedd
~1967 - a méh cseperedő "gyümölcse"
Ami pedig a topográfiát illeti, az később is gondot okozott számomra, és a kelet/nyugat, jobb/bal részemre jelenleg is csereszabatos fogalmak! Ezzel kapcsolatban visszaemlékezem Dr. Simon Dénes tanár úrra, az ELTE Tanárképző Karának földrajz-tanszék-vezetőjére, akivel kölcsönösen becsültük egymást, s mindketten tudtuk, hogy a földrajz szakot csak azért választottam a biológia mellé, hogy kémiát ne kelljen tanulnom... Gondoltam, a földrajzi neveket majdcsak "bemagolom" valahogy! Amikor nagy-nehezen sikerült felkészülnöm az előtte teendő vizsgára, és azt érdemleges/érdemjegyes eredménnyel zártam is, "vettem egy nagy levegőt", és feltettem a "nagy" kérdésemet:
- Tanár úr, most-már engedje meg, hogy megkérdezzem: mi értelme van ennek az irdatlan sok adat megjegyzésének?
Mire ő egy klasszikus válasszal felelt:
- Nézze, tulajdonképpen semmi értelme, de így legalább van miből felejteniük!
2024. május 30., csütörtök
Meghökkentő/?/ "mese"
A napokban néztem végig egy csodálatos televíziós filmsorozat, a MINDIG másként szellemes MEGHÖKKENTŐ MESÉK egyik epizódját, amelyben a FŐTÉMÁT az adja, hogy egy férfi olyan festményt vesz meg "olcsó" áron, amely ÚJ rétege alatt egy VALÓDI Renoir-festmény található.
2024. május 17., péntek
A hazai MIKROSZKÓPOS fényképezés úttörője...
...Dr. Lovas Béla professzor úr kapcsán - szíves elnézést, de egy BECSTELEN hacker miatt nem tudom, melyik profilomnál - a facebook-on már tettem közzé bejegyzést és minthogy a laptopom RENDSZERESEN vacakol így "rövidre fogom" ezt az anyagot...
...itt a MIKROSZKÓP - MIKROKOZMOSZ című könyvének borítója látható és a részemre KÉZZEL írt dedikációja...
...mindig akadnak persze NOTÓRIUS kekeckedők akik kifogásolhatják majd, hogy a végén hiányzik az ÉVSZÁM... nem kell ahhoz sem Sherlock Holmes sem Hercule Poirot magánnyomozónak lennem, hogy jelezzem ez 2002-ben volt amikor az Élővilág magazin 29. lapszáma éppen akkortájt amikor Lovas professzor úr KILENCVEN éves volt...
2024. május 13., hétfő
Csupán RÉSZBEN hamis vers...
p. s. a "BABÁK" Flóra és Faina a MOM PARK PIREX üzletének kedves munkatársai által alkalmazott megnevezése, amikor falkatársaim nem jöttek éppen velem, ez volt a kérdés: MERRE VANNAK A BABÁK?
2024. május 6., hétfő
"Ha egy kígyó felfalja..."
2024. január 4., csütörtök
"Keresztyén Bibliai Lexikon": mustármag
![]() |
Flóta és Faina≈mustármag |
2023. december 25., hétfő
IKON ≠ ikon
Az ikon görög eredetű szó, εικόνα, ikóna, „kép“, „képmás“ (ellentétben a είδωλο, ídolo, „lidérc“, „álomkép“ és είδος, ídos, „őskép“, „alak“). Ikonokon elsősorban a keleti egyházak szentképeit értjük, különösen az ortodox egyház és az abból kivált és Rómával egyesült, bizánci rítusú görögkatolikus egyház liturgikus képeit. Bizáncban a szónak egy nagyon sajátos jelentése is lett: Krisztus, Szűz Mária és a szentek hordozható portréja, életük jeleneteivel, fapaneleken vagy értékes felületeken, mint például elefántcsont, fém, zománc, mozaik. Az ikont isteni kegyelemmel átitatott anyagnak tekintették (χάρις). Ezek a képek általában meg vannak szentelve és a keleti egyházak teológiájában valamint spiritualitásában rendkívüli szerepet játszanak. Az ikonok célja Isten és szentjei tiszteletének tudatosítása, valamint az ábrázolt személy és a szentkép előtt imádkozó személy közötti kapcsolatteremtés, így tehát átvitten a vallásos szemlélődő és Isten közötti kapcsolat megteremtése. Az ikonokat ennek megfelelően a keleti egyházakban nem tartják sem műtárgynak, sem dekorációnak.
A fára festett ikonok esetében a több darabból összeillesztett, csiszolt felületű fatáblákra enyvvel vásznat ragasztanak, majd egy sablon alapján erre krétával felviszik a mintát. Tojástemperával a sötét majd az egyre világosabb színeket hordják fel. A részmunkákat a festők megosztották egymás között, attól függően, ki értett jobban az arc vagy a test, a ruházat különböző részeinek megalkotásához. Néha a képek feliratokat is tartalmaztak. Az elkészült festményt védőréteggel látták el (többnyire olaj). A Nyugat-Európában elterjedt sfumato-eljárást, azaz a körvonalakon belüli fény-árnyékhatások festői ábrázolását elég későn kezdték alkalmazni az ikonfestészetben. A mozaik vagy a domborított rézlemez eljárásnál többnyire az alakok festményekhez igazodó megformálása figyelhető meg. Ez azt jelenti, hogy az alakok arcát, esetleg ruházatát szabadon hagyva a környezetüket rézlemez borítja[75] A 9–11. századtól a 11. századig terjedő időszakból nagyobb számban maradtak fenn fémből, zománcból, elefántcsontból és szteatitból készült domborművek, mint táblaképek. Ezt a fa rothadásának tulajdonítják. A Hagia Szophia kápolnaburkolatának hatodik századi díszítéséről szóló értekezésében Szilágyi Pál megemlítette a Krisztus, az angyalok, a próféták, az apostolok és a Szűzanya alakjait ábrázoló fém-repozitációs korongokat is.
A magyarországi örmények ma is nagy büszkeségüknek tekintik a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színészt, akinek eredeti neve Arklián Gábor vagy Gabriel Arkalijan volt. A szegedi születésű, jelentős életművet maga mögött hagyó művész ugyanis örmény család leszármazottja volt. Nagyapja az örmények lemészárlásának áldozata lett, de édesapja szerencsés módon megmenekült a szörnyűségek elől. Agárdy Gábor korán Thália kegyeltje lett, hiszen nyolcévesen lépett először színpadra, tizenöt évesen pedig „táncos boy és kardalos” volt a szegedi színházban. 1942-ben már a Miskolci Nemzeti Színházban játszott, 1952-től a Fővárosi Operettszínház tagja, majd a Petőfi deszkáin remekelt, 1964 és 1985 között pedig a Nemzeti Színház vezető művésze – több mint félszáz jelentős szereppel.
Színpadi alakításaiból hadd emeljünk ki néhányat: Molnár Ferenc Liliom című művének címszerepe, Brecht Koldusoperájának Bicska Maxija, Miska pincér A Csárdáskirálynő-ben, Zetelaki Dániel az Advent a Hargitán című Sütő-darabban, de ugyanúgy felejthetetlen alakítást nyújtott Katz tábori lelkészként a Švejkben. Filmes szereplései is magukkal ragadók, volt többek között leventeparancsnok, pap és párttitkár. Szeretett komédiázni, énekelni; nem véletlenül kapta a hetvenötödik születésnapjára készült portréfilm az Örömszínész címet. Egykori lakóházának falán, a VI. kerületi Király utca 82. alatt – ahol 1961-től haláláig élt – feleségének kezdeményezésére és támogatásával hat éve avatták fel emléktábláját, melyen Márai örökbecsű sora olvasható: „Amíg az embernek dolga van a földön, él.”
„A múlt, hatalmunknak egyik eleme” – szólt 1865-ben Toldy Ferenc irodalomtörténeti szintézisének mottója. Nehezen lehetne ennél tömörebben megfogalmazni a múlt elsajátításának (és kisajátításának) egyik fontos motivációját a mindenkori jelen számára. A hamisítás hiányt tölt be, vágyat teljesít be, különféle érdekek szolgálatában áll, és bizonyos esetekben olyan határátlépés, amely a múlt és a jelen közötti kontinuitást igyekszik megteremteni. A múlt ekkor befejezett, lezárult, voltát felülírva újraalkotásként kerül színre. A hamisítás eredménye (szöveg, tárgy, épület) valami helyett áll, amely (lehetőségként) létezhetett volna, vagy amelynek (kényszerítő elvárásként) léteznie kellett volna.
Az ikon a számítástechnikában egy kis képet jelent, melynek mérete általában 16×16 és 128×128 pixel (a Vistában a 256×256 méretet is használják) között van, és egy fájlt, könyvtárt, alkalmazást vagy eszközt jelképez egy operációs rendszerben. Az ikonokat először az 1970-es években fejlesztették ki a számítógépes interfészek használatának megkönnyítésére a kezdő felhasználók számára a Xerox Palo Alto Research Center kutató központjában. Az ikonalapú felhasználói felületeket később az Apple Macintosh és a Microsoft Windows operációs rendszerek terjesztették el. Ikonok a számítógépes alkalmazások eszköztáraiban és a menüiben is megtalálhatók a program különféle funkcióinak jelzésére.
Befejezés: ezek azok az ikonok, amelyek a GUTAÜTÉST hozzák rám!

















