Tarka pettyeskosbor

Délután, mint akik jól végezték dolgukat, elmentünk Flórával Csillebérc környékére orchideákat keresni. Megtehettük, mert az idei hivatalos teendőimet elvégeztem, most jöhet pár laza hét. A kirándulás fő célja a nyáron megtalált tarka pettyeskosborok megkeresése volt. Kíváncsi voltam, hogy milyen állapotban vannak most e növények. A szúrós cserjékkel dúsan benőtt, turisták által nem látogatott réten hamar megleltük a kosborokat, és örömmel állapítottam meg, hogy köszönik szépen, jól vannak, és már előkandikálnak az avarréteg közül új leveleik. Mondjuk ha ez az orchideatő nem személyes ismerősöm lenne, meg nem mondanám csupán a levelei alapján, hogy ez egy tarka pettyeskosbor. De ez esetben biztos vagyok a determinálás pontosságában, hiszen nyáron épp ezen a helyen sikerült megtalálni még virágzó állapotában.

Tarka pettyeskosbor (Orchis tridentata = Neotinea tridentata)

Orchideáról persze készültek már sokkal hatásosabb fotók is, de a hétfői kiránduláson mégis ennek örültem leginkább. Találkoztunk még egy meglehetősen bizalmas őzzel is, amelyet 20-30 méterről nézhettünk Flórával. Vérebem érdeklődését felkeltette ugyan az őzbak, élénken kereste is később a szagnyomát az avarban, de külön büszke vagyok arra, hogy egyetlen tiltószóval le lehetett állítani a nyom követéséről, és nem kezdte üldözőbe venni a vadat.
Találtunk még egy ritka rovarfajt is a mohapárnák között - de erről bővebben egy következő bejegyzésben írok majd.

Avar

Legutóbbi sétánkon a Gellért-hegyet járva lépten-nyomon összegereblyézett avarkupacokba botlottunk. Mondhatnánk, hogy szépen gondozzák a természetvédelmi területet... Na de mennyire tartozik a természet rendjéhez, hogy az ősszel lehulló avart felkupacolják, és módszeresen minden évben elszállítják? Érdemes lenne egyszer kísérletet tenni a természetközelibb "kezelésre", vagyis hogy az avarréteget a fák alatt hagyják - ahová való. A lebontó mikroszervezetek, gombák, férgek tavaszra sikeresen feldolgoznák az ősszel lehullott leveleket, ahogy teszik azt évmilliók óta. És amikor visszaérkeznek a telelőhelyekről a fülemülék, bőségesen találnának táplálékot, cserébe egyre több helyről lehetne hallani éjszaka is csattogó, szívet dobogtató éneküket. A fülemülék a szüntelenül gereblyézett parkokban és kertekben nem képesek fennmaradni, és amikor az emberek módszeresen szüntetik meg a fáik és bokraik között a természetes avartakarót, nem is gondolnak bele, hogy ezzel megfosztják magukat a természet egyik legszebb madárdalától.