Házunkban lakik egy USA-állampolgár férfi, akit egyszerűen nem lehet a köszönésben megelőzni! Eddig elég könnyű dolgom volt vele, mert a "Hello!" üdvözlését én is könnyen tudom megismételni! Kérem ezen NEM nevetni - bár korábban jártam egy angol- nyelvtanfolyamra, a Petőfi Gimnázium épületébe, de az első TRIMESZTERT követően a kedves tanárnő jelezte, hogy VELÜNK NEM KÉPES FOLYTATNI A MUNKÁJÁT! - A kérdésre, hogy MIÉRT: ezt találta mondani: MAGUKKAL KÉPTELENSÉG HALADNI A NYELV-TANÍTÁSSAL, EGYFOLYTÁBAN POÉNKODNAK! - ma ezt úgy mondanák a fiatalok: SZÉT-TROLLKODTAM az órákat!
Később pedig egy mondatot tanultam meg angolul perfekt módon kiejteni: "I'm going to the Mammal Collection!" - erre úgy 1990 táján volt szükségem, amikor Dr. Csorba Gábor emlőskutató kollégámmal, London világhíres természetrajzi múzeumában dolgoztunk egy három-éves közös munkán, mégpedig a VILÁG PATKÓSDENEVÉREINEK MONOGRÁFIÁJA köteten, s midőn ő egy napra elutazott E múzeum másik részlegébe, Tringbe, hogy ott még önálló tanulmányokat végezzen, engem kért, ne vesztegessem az időt, menjek csak be az Emlősgyűjteménybe, és folytassam a kötethez a koponyarajzok készítését. Megtudva, hogy az angoltudásom igen gyérecske, jelezte, hogy a fenti "varázsmondattal" bejutok a gyűjteménybe.
Most pedig vissza az amerikai bácsihoz. Éjjel, hazafelé, a lépcsőházi ablakban még éppen muskátlit ültetett, rám-nézett, és ezt kérdé:
"How are you?"
Mármost, aki netán az angol nyelvvel NINCS TELJESEN TISZTÁBAN, az is tudhatja, hogy erre a kérdésre a kérdező EGYÁLTALÁN NEM VÁR VÁLASZT! :) Talán egyszer majd visszakérdezek: NA MIZU?
