Denevérebezés

A régi anyagok között pakolgatva kezembe kerültek a több mint 20 évvel ezelőtt kreált denevérrajzaim, amelyeket annak idején Dr. Csorba Gábor kollégám és barátom felkérésére készítettem. A patkósdenevérekről készített illusztrációk egy szakmonográfiában jelentek meg, de a patkósdenevérek mellett sikerült néhány más érdekességet is lerajzolni a londoni múzeumi tanulmányutak során. Egyszer egy londoni szálloda (Baron's Hotel) szűkös helyiségében üldögélve azon tanakodtam, hogy vajon a világ mely múzeumában őrizhetik a legkisebb denevérfaj, a dongódenevér (Craseonycteris thonglongyai) típuspéldányát. 

Ott "helyben" rájöttem, hogy csakis a "birodalom" központjában, Londonban lehet az a gyűjtemény, ahol ezt az unikális típuspéldányt őrzik!

A nevezetes fajt 1973-ban fedezték fel Thaiföldön. E parányi lény a legkisebb emlősállatok egyike, akkora mint egy dongó, testtömege 1,5-3 gramm. Másnap a Natural History Museum gyűjteményében, ahol összességében több hetet dolgozhattunk, végignéztem az összes szekrény feliratát, hiszen kézenfekvőnek tűnt, hogy a világ eme központi zoológiai gyűjteményében őrzik a híres állatot. Rövid keresgélés után rá is leltem a 77.2990. leltári számot viselő típuspéldányra, amelyet így módom volt mikroszkóp alatt is megvizsgálni. És ha már kézbe vehettem, gyorsan rajzot is készítettem a koponyájáról.

Craseonycteris thonglongyai

Döbbenetes volt látni, hogy e csöppség pár milliméter hosszúságú fogazata majdnem olyan szemfogakkal és tarajos zápfogakkal büszkélkedhet, mint egy farkas. 

Az ázsiai miniatürizálás csodája! A rajz elkészítése után a típuspéldány gyorsan visszakerült piros kupakkal zárt üvegfiolájába, a fiola pedig a megfelelő szekrény megfelelő rekeszébe. 

A nevezetes múzeum kollekciójának méretéről annyit említenék, hogy csak az emlősgyűjtemény önmagában hét (7!) emeletet foglal el, ezen belül a harmadik emeleten kizárólag erszényesek és denevérek voltak elhelyezve biztonságos szekrényekben. Amikor reggelente a már-már zsúfolásig telt kiállítási téren keresztül mentünk a kulisszák mögé az emlősgyűjteménybe a denevéreket vizsgálni, nem múlt el alkalom, hogy ne találtunk volna olyan kiállított preparátumot, ami korábban elkerülte figyelmünket. 

A kék bálna csontváza alatt hol az egyik sarokban tűnt fel egy újnak tetsző orrszarvú, hol a folyosó mellett jelent meg egy mamutcsontváz, amely mintha korábban nem lett volna ott. A bőség agyilag egyszerűen befogadhatatlan volt egyszeri (kétszeri, ötszöri, százszori) átnézéssel. Tulajdonképpen ez a társaság olyan volt, mint egyfajta "Dávid és a Góliát"-csoport... ... hasonlóképpen az ÓRIÁS és a TÖRPE kategóriába tartozik a dongódenevér mellett az a denevérfaj, amelyik a maga nemében a LEGHATALMASABB, a tudományos latin neve pedig olyan RÖVID, hogy azt nincsen faj, amely képes volna ALULMÚLNI: Ia io! 

Úgyhogy ha már a dongódenevér koponyáját sikeresen lerajzoltam, kisvártatva az Ia io koponyájával is elkészültem!

                                                     https://en.wikipedia.org/wiki/Great_evening_bat

Miközben denevéres jegyzeteimet rendezgetem és e sorokat írom, falkatársaim, Flóra és Faina tüntetőleg unják magukat, láthatólag sétálni szeretnének indulni, nyújtózkodik, majd Flóra roppant váratlan dolgot produkál: jól artikuláltan a legnagyobb ázsiai denevérfaj fentebb említett "latin" neve hagyja el a száját! Nem egy nyelvtörő elnevezés, igaz, és egyetlen mássalhangzó sem nehezíti a kiejtését, de akkor is egy denevérfaj tudományos neve: Ia io.
Beszélő kutya!!! És azonnal a latinnal kezdi!!! Bár az is lehet, hogy vérebtársunk egyszerűen csak ásított...

Goethe... 🙂

Johann Wolfgang...

...Goethe

Goethe már kora-gyermekkorom óta kedvelt polihisztorom volt. Akkoron – sajátságos nómenklatúra-magyarázattal – úgy véltem: ez a nagy elme volt olyan szerény és szellemes, hogy egy farkoskétéltű-csoportról nevezte el önnönmagát. Márpedig a Triturus taxon magyar megfelelőjének kiejtésmódja – a megszólalásig (sőt azon túl is/!/ 🙂) – hasonlít Johann Wolfgang családnevére... Valamivel később, 1982. december 12-én családtagjaimmal – Balatonkenese felé tartva – a Déli pályaudvarnál utazás előtt megvettük a Ludas Matyi vicclap aktuális számát, és abban olvastam egy "gőtés" – meglátásom szerint – roppant gyengécske verset, amely oly' mértékben felháborított, hogy egy-ültő-helyemben megalkottam (eleinte csak fejben) annak parafrázisát, amely a vonaton – Balatonakarattya tájékán, ahol a vasúti sínek melletti vizesárokban rezsegtek a tarajosgőték – már nagyjából késznek volt mondható... Akkoriban e "verset" valódi írógépen kelteztem, számítógépről még csak nem is hallottunk, ma pedig már ANNAK az írógépemnek, meg úgy általában AZ írógépeknek, csak hűlt helye maradt. Most tehát közzéteszem elektronikus formában az (író)gépelt szövegemet (sajnálatos módon a szkennelt kép olyan ramatyra sikeredett, hogy kénytelen vagyok a gép klaviatúráján újragépelni 🙂):

KÖLTŐI KÉP

Egy gőte ment a gáton

borzolva taraját.

Be’ szép állat az ember,

szólt németül, a vízben is

viszontlátva magát.

Sorbán-Szabó Zoltán

/megj. Ludas Matyi, 1982. december 2-án/

KÖLTŐI KÉP

/átköltve némiképp/

Egy szamár ment a gáton,

S rajta – szamárháton –

A germán Goethe utazott.

Vízbe tekint be a költő,

Honnan szamártekintetet öltő

Tükörkép bámul vissza ránk.

„Macht nichts – mormogja németül –

Nem a fejalak a fontos,

/az lehet tarajos, lompos, borzos,/,

Hanem mi benne ül!...”

Ujhelyi Péter

/1982. december 12./

Ekkor már igazi Goethe-rajongó voltam, kiváltképp tetszett a Faust című opera ("operájából"/?/ Mefisztó rondója, merthogy akkoron e zeneköltemény alkotójának is a világhírű költőt gondoltam... Nincs mit szépíteni: tökhülye voltam... Az azonban valós volt, hogy "valamicske köze" neki is vala e műhöz. Miközben revideáltam e téren ismereteimet, egyúttal tudatosítottam magamban Gounod nevének mind írás-, mind kiejtésmódját is. 
Ezzel egy-időben – miközben az euróról nem is hallottunk – kicsit "fogyatkozott szememben" Goethe ázsiója, és – újfent hülye fejemmel – azt képzeltem, hogy Goethe mégsem akkora polihisztor, mint annak-előtte hittem. Pedig mégis! Erre akkor jöttem rá, amikor elmélyedtem  a csonttan szakirodalmában, és kiderült, hogy ugyanő nem csupán jeles irodalmár volt, de anatómiai ismeretei is kiválóak voltak! Nevezetesen ő mutatta ki, hogy – hasonlóan az összes emlősfajhoz – a Homo sapiens – koponyája esetében is megtalálható az állközötti csont (os intermaxillare) – ezzel az ismeretével (vagyis hogy anatómiai jellegeket/bélyegeket figyelembe-véve fajunk a Mammalia osztály része/!/!) pedig szembehelyezkedett az akkori klérus bigott dogmájával! Számomra ez – többek között – akkor imponáló volt, és ma is az... Legjobb emlékem szerint naplójában – e csonttani felfedezéséről – valami olyasmit írt (úgy 200 évvel korábban), hogy: Ez nagyobb örömet szerzett számomra, mint... "Neque porro quisquam est qui dolorem ipsum quia dolor sit amet, consectetur, adipisci velit " – természetesen ez nem Goethe eredeti – számomra fontos – naplórészlete, hanem Ciceró egykori munkájából származó mondat: ennek szavait használják össze-vissza-keverve a nyomdászok az 1500-as évek óta a könyvek tervezéskor, e tipográfiai sor neve pedig, ugyanebből kiemelve a lorem ipsum lett.. E blogbejegyzésemhez tehát ez a lorem ipsum – egyelőre – megteszi, aztán ildomos lesz Johann Wolfgang eredeti szövegét idemásolnom, amelyhez már megrendeltem az antikvarium.hu világhálós könyvkereskedésből azt a kötetet, amelyben fiatal-koromban ezt olvasva igen erős benyomást tett rám – annál szabatosabban jómagam sem tudtam volna megfogalmazni, mit éreztem, amikor a hazai állatfajok koponyavizsgálatai során – a tudományos szakirodalomban korábban – nem ismert határozóbélyegre leltem – és nagyjából ugyanilyen flow-érzés hatott át, amikor a londoni Természetrajzi Múzeumban (Natural History Museum) megleltem ottani "kutakodásaim" során a Craseonycteris thonglongyai típuspéldányának koponyáját...

Ha 2011 táján ezt a tusrajzomat megfelelően kulcs-szavaztam, akkor azok ismeretében mindenkinek kiderülhet, mit is ábrázol ez az illusztráció 

Amint Richard Friedenthal jelzett könyve megérkezik, e blogbejegyzésemet frissítem! 

Addig is:

katonajozsefszinhaz.hu/41446

Zenei "aláfestés":

youtube.com/watch?v=vE21OqRPtAo

Valamint, midőn ezt a bejegyzést írom, olykor eltávozom a számítógépem mellől, s hogy ne kelljen szüntelenül ki-be-kapcsolgatni, ahhoz Wagner Trisztán és Izolda című operáját "futtatom" - pompás
(hosszú) zenemű, és ildomos a Goethe-tematikához:
 grin.com/document/57072

p.s. Balatonakarattya mellől a tarajosgőték – sajnos időközben – eltűntek; Goethe szelleme pedig 187 évvel elhalálozását követően tovább él...

wikipedia.org/wiki/Johann_Wolfgang_von_Goethe