2022. július 23., szombat

"Tücsök-Houdini"

                                         https://www.youtube.com/watch?v=303S9kOxd0c

Ezen a parádés filmfelvételen négy módozatát láthatjuk, amint a köztudottan intelligens polip kiszökik a rabságból. Ezekről a filmrészletekről jutott eszembe, hogy az egyik kétfoltos tücskömről nem gondoltam volna, hogy társai közül, számomra érthetetlen módon, Harry Houdini módjára két héttel ezelőtt képes volt eltűnni, és tegnapelőttig totális csendben éldegélni a lakásom valamelyik zugában!🙂

Ellenben minap este meghallottam, hogy az előszobában a szokott lakhelyükön ciripelő társaihoz a belső szobából is csatlakozik e jellegzetes tücsökhang! Tehát még él! Ez örömmel töltött el, ugyanakkor azonnal aggódni is kezdtem, hiszen a lakásban kószálva evidensen a korábban elraktározott zsírtartalékaiból élt, így újabb táplálékot nem lelve és azokat felélve, menthetetlenül elpusztul. Lévén felelőséggel tartozom az életéért, valamit ki kellett találnom! Gyermekkoromban számos trükkös technikát ókumláltam ki állatbefogásokhoz, így eredményesen csaltam fogóeszközökbe különféle rovarokat, a galambokat és gerléket pedig az ablak két nagy üvegtáblája közötti szűk térbe szórt kenyérmorzsákkal "invitáltam" olyan helyre, ahol gyorsan megfordulni/menekülni képtelenek voltak, én eközben a közeli asztal mögül figyeltem a viselkedésüket, kezemben egy hosszú, a nyílászáró kilincséhez kötözött madzaggal a megfelelőnek ítélt időpontban berántottam az ablaktáblát, és ennek eredményeképp az ideiglenes-rabmadarakat kedvemre simogathattam, tanulmányozhattam testfelépítésüket!🙂  

Visszatérve az elszökött tücsökhöz, azt a módszert alkalmaztam, hogy egy közepes-méretű, öblös uborkásüveget "metamorfózissal", értsd egy falatka hússal és zöldségekkel tücsökcsapdává alakítottam át, majd egy, a feltehető tartózkodási körzete közepén lévő fotel sarkába helyeztem FERDÉN, vagyis, hogy-ha észleli a csalétket, befelé képes legyen menni, a kiút számára azonban lezárt!
A módszer bevált, ma reggel a szökevényt az ominózus üvegben találtam, most pedig az előre előkészített, a szomszédos utca-szakaszon tépkedett tyúkhúrhajtásokkal táplálom, egyelőre karanténban. Vélelmezem, hogy egyedül unja magát, de legalább lesz ideje elgondolkodni, mennyivel jobban érezheti magát a társai szomszédságában!
Mármost talán csak Dsuang Dszi tudná megmondani, hogy én voltam-e ravaszabb, hogy a fentebb említett fogási módszert rögtönöztem, vagy a tücsök, aki lakás-szerte grasszálva megtalálta a neki szánt ideiglenes-"börtönt", avagy a lepke, aki a nagyvilágban repkedve, a feromonokat érzékelve, idegen fajok tömkelege között megtalálja társát, akivel közös "szót" érthetnek és kommunikálhatnak🙂




"Ti mind azt hiszitek, hogy a természet a végét járja, holott csak most kezdődik; ti mindig azt gondoljátok, hogy a természet ismeri célját, holott a cél egyre távolabb megy; ti mindig azt gondoljátok, hogy a természet mindent megadott, holott még sokkal többje van tartalékban." Dsuang Dszi

Szabó Lõrinc:

    Dsuang Dszi álma

   Kétezer évvel ezelõtt Dsuang Dszi,
   a mester, egy lepkére mutatott.
   - Álmomban - mondta,- ez a lepke voltam
   és most egy kicsit zavarban vagyok.

   - Lepke,- mesélte,- igen, lepke voltam,
   s a lepke vígan táncolt a napon,
   és nem is sejtette, hogy õ Dsuang Dszi...
   És felébredtem... és most nem tudom,

   most nem tudom,- folyatta eltünõdve,-
   mi az igazság, melyik lehetek:
   hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
   vagy a lepke álmodik engemet? -

   Én jót nevettem: - Ne tréfálj Dsuang Dszi!
   Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! -
   Õ mosolygott: - Az álombeli lepke
   épp így hitte a maga igazát! -

   Õ mosolygott, én vállat vontam. Aztán
   valami mégis megborzongatott,
   kétezer évig töprengtem azóta,
   de egyre bizonytalanabb vagyok,

   és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
   már azt, hogy minden kép és költemény,
   azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét, 
   a lepke õt és mindhármunkat én.