A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koponyahatározó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koponyahatározó. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. november 25., hétfő

545 szó egy befejezetlen kéziratból (egy befejezetlen mondattal)




A napokban találtam meg emlőshatározóm kéziratát, amelyen az utolsó módosítás – az emlékeztető szerint – utoljára 1998. október 20. napján történt...

Ragadozók rendje (Carnivora)
 A rend jellemzése:


A ragadozók méretben és testfelépítésben változatos rendet alkotnak. A legkisebb hazai ragadozó, a menyét koponyájának alaphossza alig nagyobb 3 cm-nél, a medve koponyájáé pedig a 34 cm-t is elérheti.
Az egyes csoportok különböznek a zsákmányszerzés módja és a táplálékpreferencia vonatkozásában is, és ez a koponya felépítésében is megnyilvánul.
Az arckoponya és az agykoponya aránya a különböző családoknál eltérő: míg a kutyaféléknél  az arckoponya kifejezetten nyújtott, addig a macskaféléknél és számos menyétfélénél az agykoponya dominanciája szembeötlő. A koponyacsontok közti varratok általában a felnőtt példányok esetében is jól láthatók, a menyétféléknél viszont e varratok eltűnése már a fiatal egyedeknél megkezdődik A legtöbb faj idősebb egyedeinél az agykoponya tengelyén kialakul a rágóizmok tapadási helyeként szolgáló nyíltaraj. A proc. supraorbitalis az egyes családoknál változó fejlettségű; maximális fejlettségét a macskaféléknél éri el, amelyeknél e nyúlvány a járomív felhajló ágával caudalisan zárt szemüreget alakíthat ki. A szemüregek előrefelé irányulnak, ezáltal a ragadozók látóterének nagy részében lehetővé válik a binokuláris látás. A csontos szájpadlás némely ragadozóknál a zápfogsorok hátulsó részénél végződik, azonban gyakran kialakulhat egy zápfogak mögé terjedő csonthíd, amely esetekben a choana a felső fogsorok végétől eltávolodhat. A csontos dobhólyag a ragadozók túlnyomó többségénél fejlett (csupán az Nandinia binotata esetében nem csontosodik el). A mérsékelten tágas for. infraorbitale általában nem sokkal a szemüreg előtt található, a kutyaféléknél azonban előretolódik. A könnycsont kisméretű; a for. lacrimale nem az arckoponya felszínén, hanem a szemüregen belül nyílik. Az állkapocs alakja nemzetségenként változik, lehet nyújtott (pl. Canis, Vulpes) vagy rövid (pl. Mustela, Felis), a koronanyúlvány magassága szintént csoportonként variál. A hengeres bütyöknyúlvány tengelye a fogsor vonalára merőleges. A hegyes szögletnyúlvány általában kisméretű.
  
Macskafélék családja (Felidae)
 A család jellemzése:

A koponya csontjai nem olvadnak össze, a köztük húzódó varratok felnőtt állatoknál is jól láthatók. Az erősen megrövidült arcorr meredeken ível át a magas agykoponyába. A nyakszirti tájékon magas csonttarajok találhatók. A viszonylag szűk, ovális foramen infraorbitale közvetlenül a szemüreg előtt, a P2 fölött nyílik. A járomcsont rostralis nyúlványa a foramen infraorbitale fölé ékelődik. A tágas szemüreg elején a foramen lacrimale oldalnézetben is látható. A homlokcsontról lehajló processus supraorbitalis és a járomcsontról felhajló processus frontalis csúcsai majdnem érintik egymást (néha össze is olvadnak), így szinte kör alakú, hátulról is zárt szemüreg alakul ki. Az ovális fissura palatina átmérője körülbelül akkora, mint az állcsonti fogsor csökevényes valódi zápfoga (M1). Az állcsonti fogsor végénél a szájpadláson bemetszés (fossa pterygopalatina) található. A choana az utolsó zápfogakat összekötő vonal mögött húzódik. A processus retroarticularis közvetlenül a dobcsont előtt található, de azzal nem érintkezik. A dobhólyag felfújt, a külső csontos hallójárat (meatus acusticus externus) hiányzik. A dobhólyag egy csontos válaszfal által két részre osztott: egy kisebb lateralis és egy nagyobb medialis üregre.
Az állkapocs labialis felületén több mentalis ideggödör nyílik. A hátrafelé hajló magas koronanyúlvány hátulsó éle kissé homorú. Hátulnézetben a hengeres bütyöknyúlvány befelé (lingvalisan) lejt. A szögletnyúlvány kisméretű.
 A felső fogsor apró metszőfogai a koponya tengelyére merőlegesen sorakoznak.

.Elálmosodtam, majd itt kell folytatn

Lásd: Огнёв  II. kötetét!
A fajok határozókulcsa:

1(2) A koponyának az alaphossza 100 mm-nél is kisebb. A fogsor hossza (C-M) ...-...mm. A felső fogsorban 4 zápfog (3 P + 1 csökevényes M) található….Vadmacska (Felis silvestris)

2(1) A koponyának az alaphossza 100 mm-nél nagyobb. A fogsor hossza (C-M) ...-...mm. A felső fogsorban 3 zápfog (2 P + 1 csökevényes M) található...Hiúz (Felis lynx)




Ami pedig a címben szereplő "545".ös bűvös számot illeti: tessenek csak utánaszámolni a feketén szedett szavait – s így kerek egésszé válik a november 21-én megkezdett, majd 24-én folytatott – a statisztika szerint sikeres – bejegyzéssor! Egyben jelzem, hogy a "számmisztikát" ezennel be is fejeztem...
S ha a Magyar Természettudományi Múzeum segíti megjelenését – talán – ebből a kéziratból is könyv válhat a Természettár-sorozatban, mint a tegnapi "545" szót (is) tartalmazó bejegyzésből 🙂



2019. szeptember 21., szombat

Két cikkem története...

...a történet Agárdon kezdődött, amikor a Radetzky Jenő által alapított Madárvártáról a dinnyési Fertőre tartó úton oda és hazahaladva a táborozókkal összegyűjtöttük az elpusztult madarakat – így azok nem enyésztek el, hanem takaros koponyagyűjtemény alapjául szolgáltak, ezek nyújtottak segítséget a dinnyési akácosban lelt bagolyköpetekből előkerült madárkoponyák meghatározásában is.


Az agárdi "gyűjtőúton"...

E csontmaradványok meghatározásában leginkább Schmidt Egon “Bagolyköpet-vizsgálatok”
című könyve segített, majd sok évvel később ezekből összefoglaló szakanyagaim születtek, egyik (a pintyfélék koponyahatározója) az egykori Madártani Intézet Aquila-évkönyvében (ez letölthető innen: epa.oszk.hu/01600/01603/00079/pdf/Aquila_EPA-01603_1992_099-110.pdf ), majd az európai énekesmadarak koponyamorfológiáját tárgyaló cikkem az MME által kiadott Ornis Hungarica nevű szaklapban jelent meg. (ez letölthető innen: kornel.zool.klte.hu/pub/ornis/?download&aid=323&volume_id=32&lang=hun )


Az Ornis-cikkem egyik ábrasora


Jánossy Dénest az “A magyarországi vadonélő emlősállatainak határozója” című, 22 éves koromban megírt könyvem egyik lektorának kértem fel, ő ekkor a Magyar Természettudományi
Múzeum (MTM) Őslénytárának igazgatója volt, akihez a Nemzeti Múzeum egyik irdatlan nagy ajtaján át jutottam be, a „szentélybe”, ahol ősmadarak maradványai és ma is élő fajok összehasonlító csontkollekciói fogadtak. E gyűjteményből gyakorta kölcsönzött ki nekem madárkoponyákat, elősegítve további elmélyedésemet az anatómiájukban, később már rám bízta egy pleisztocén kori madárcsont-maradvány faji determinációját is. Ez egy  kalandrapacsirta állkapocsvége volt abban az üvegfiolában, amelyet az íróasztalánál ülve átadott nekem, és amelyről rögtön sejtettem, hogy egy Melanocorypha-maradvány lehet, majd ebbéli határozásomat a professzor úr elfogadta, sőt, egyik madárpaleontológiai tanulmányában hivatkozott is eme határozásomra, és tanítványaként nevesített (ez a cikke itt tekinthető meg: epa.oszk.hu/01600/01603/00079/pdf/Aquila_EPA-01603_1992_009-025.pdf e tanulmányban a 15. oldalon látható a kérdéses Melanocorypha-állkapocs-töredékről, amit alább mellékelek is).


Az általam meghatározott és lerajzolt állkapocs-töredék
 Jánossy Dénes cikkében


Mindenesetre az indíttatást a madárkoponya-határozáshoz a “Bagolyköpet-vizsgálatok” című kiadvány adta, amely kinyitotta a szemem, hogy a madarakat nem csupán küllemük, hanem anatómiai sajátosságaik alapján is fel lehet ismerni!