A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Chernel István Madárvárta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Chernel István Madárvárta. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. december 7., szerda

Parus major - azaz széncinege - kisgyermekek számára is!


1997. júniusában, egy kellemes szombat délután, az agárdi MADÁRVÁRTA / hivatalos nevén: 
Chernel István Madárvártatornácához érkezett egy kedves család, ÖT GYERMEKKEL, a legkisebb úgy 4 éves lehetett...Miközben a szülők felmentek a ház melletti kilátóba, tettem egy próbát, és az okos lurkót tanítani kezdtem a madarak tudományos, tehát latin neveire, Megmutattam neki a Madárvárta alapítója, 


Ő: Radetzky Jenő!


id. Radetzky Jenő által készített "latin-kártyák" egyikét...



...és elsőként pedig a széncinege = Parus major nevet kezdtem gyakoroltatni vele - amikor pedig a szülők megérkeztek a tornáchoz, és előttük kérdeztem őt:

- Kérem, mondd, hogyan hívják latinul a széncinegét?

Ő azonnal rávágta:

- Parus major!

Ez aztán a visszajelzés! Ami magyarul elég idióta kifejezés, de az angol sem szebb: FEED BACK!



2021. március 1., hétfő

Operaénekes a Madárvártán


A történet mintegy 20 éve kezdődött, az agárdi Chernel István Madárvártán, ahova egy külföldön is híres operaénekes, Gáti István civilként jött, de én rögtön megismertem a TV Zenés Színház felvételeiből... 




Megnézte a preparátumokat, a baromfiudvaromat, mikroszkópban ahogy az ujjából a szúnyog a vért szívja, aztán kihívtam a stégre, ahol ha elkezdtem hápogni (ölég hülye) "kacsa-hangon", ekkor a récék/szárcsák tudták, hogy kukorica van a stéghatáron, és a szélrózsa minden irányából iparkodtak hozzám... Hápogás közben fél szemmel ránéztem az ismert baritonra, és mondtam neki: "Tőlem ennyire telik!" - jelezve, hogy tudom ám, hogy ő ismert énekes...
Később igen jó barátokká váltunk, igen büszke vagyok erre!...

...Valamint arra is, hogy ő Gregor József társaságában DONIZETTI: DON PASQUALE operájában is énekelt:













2019. szeptember 25., szerda

Befejezetlen bejegyzés kedves tanítványaimról...




Korábbi jegyzetben már írtam, hogy a pedagógia igen közeli téma volt mindig is számomra. Ilyetén vonzalmamat leginkább az agárdi Chernel István Madárvártán élhettem ki. Ott diákok ezreinek tartottam természetismereti foglalkozásokat, és a legnagyobb hatással a táborozókra lehettem.  Nyáron - hetes turnusokban váltakozva - összesen több száz kisiskolás tölthetett el hasznosan időt, ami mind nekik, mind nekem maradandó élménnyé vált. Sokat tanultak tőlem, s jómagam is sokat tanultam tőlük!... Volt szülő, aki a táborozást követően lelkesen mesélte, hogy fiai többet tanultak a Vártán egy hét alatt, mint korábbi életükben összességében. A délelőtt madárrajzolással telt, délután kirándultunk a Velencei-tó körül (s a tavon), emellett egész nap a latin madárnevek (naponta 10) memorizálása volt a feladatuk, amit többnyire simán ment valamennyiüknek. Boldogok voltunk ott valamennyien (egy fura családot leszámítva, akik fiukat hazavitelkor szépen betessékelték kocsijukba, elköszönni azt hiszem nem felejtettek el, de a "Köszönjük!" nem hagyta el a szájukat... Annyit mondtak, hogy jön a gyerkőc jövőre is... Na hát én ugyan nem hívtam többet ingyenes gyerekfelügyeletre...).
Minden diák egyformán kedves volt számomra, sokukkal ma is tartjuk a kapcsolatot. Öröm látni, ahogy beérik a munka "gyümölcse"! Tulajdonképpen életem során csupán EGYETLEN alkalommal, de akkor is INDOKOLTAN kevertem le egy pofont az egyik NEVELETLEN táborozónak, akinek édesanyja azon ALAPSZABÁLYT megszegve, miszerint a TÁBOR 1. NAPJÁN JÖHETNEK A GYERMEKKEL, A 7.-en VIHETIK, beállított egy tányérnyi palacsintával, a srác meglátva őt azonnal összepakolt, és ezt találta mondani édesanyjának: A CSIZMÁMAT HOZZAD, TE CSICSKÁS! 2 perc múlva elnézést kértem a POFONÉRT, de jeleztem neki, hogy a véleményemet a viselkedése kapcsán fenntartom, és többet a táborba nem jöhet...

Apró, de kedves emlék, amint Máté megérkezett a Madárvárta tornácára, és az ajtón kotkodácsolva lépett be. Mondhatni, ez bagatell, de jelezte, hogy azonnal ráérzett a hely otthonos szellemére!

Bálint 3. osztályos volt, amikor táborozónak szeretett volna jelentkezni. Néztem, és úgy láttam, hogy ő még túl fiatal a táborozáshoz. Ő erősködött, hogy csak teszteljem az ismereteit. Na jó, adtam neki egy denevérállkapcsot és az általam írt emlőshatározót - ő 10 percig lapozgatta a könyvet, forgatta az állkapcsot, félve kérdezte: közönséges késeidenevér? Igen! Na jó, akkor jöhet, tábor-érett! Amikor a délelőtti foglalkozáson mókuskoponyát rajzolt épp, kirándulók érkeztek, s kérdezték Bálintot:
- Mit rajzolsz, kisfiú?
- Mókuskoponyát!
- És honnan tudod, hogy ez éppen egy mókus koponyája?
- Hát kérem, látják, ez itt a rá jellemző processus supraorbitalis! A látogatóknak - orbitálisan - tátva maradt a szája! Bálint időközben felnőtté cseperedett, jelenleg kétéltű-határozó írásán, rajzolásán fáradozik...

Bálint ebihalai...

A fentebb említett Máté bátyja, Márton olyan minőségű tusrajzokat készített, hogy a Magyar Természettudományi Múzeum épp odalátogató főigazgatója szerint bármely múzeumi kiadványban is megjelenhetnének. 




Innentől datálódik a táborozók között gyakran elhangzó szállóige:
"Édesapád büszke lesz rád!"

Ági, akit Pintyőnek becéztek, nemkülönben szépen rajzolt
 egyik ábrája megjelent a Madártávlat magazin Madártárlat rovatában is.




Bájos lurkó volt Bence is, akit a vártai látogatás után kérdezték (a szokványos közhelyes módon):
- Na és mi leszel, Bence, ha nagy leszel?
- Hát tóász! Tóász - vagy madarász!
Innentől az iskolában Tóásznak szólították...


Bence süllőrajza a MADÁRTÁVLAT rovatában, a MADÁRTÁRLAT oldalon



Tóász az egyik tábori délelőtti rajzfoglalkozás során olyan TÜNEMÉNYES süllőrajzot készített, hogy az később a MADÁRTÁVLAT magazinban is megjelent, és ő  volt/van minden évben az első barátom (tanítványból immár baráttá vált), aki karácsonyi/újévi jókívánságát elküldi nékem.
Végül a tóászi terveit feladva pénzügyi szakemberré vált... Tehetséges pénzügyi szakemberré!

A Borsányi fivérek ELSŐ jelentkezése talán a LEGEMLÉKEZETESEBB! Édesapjukkal egy AUGUSZTUS VÉGI héten, az ÖSSZES turnus UTÁN jelentkeztek, és amikor azt jeleztem nekik, hogy ERRE 1 év múlva lesz lehetőségük, a "fájdalmas" tekintetüket látva azt javasoltam, ha a SZOKOTT PROGRAMOKAT, tehát NAPONTA 10-10 tudományos /latin/ nevet elsajátítanak, valamint délelőttönként lerajzolnak egy madárpreparátumot, akkor ők is felmérhetik, szeretnének-e KÉSŐBB vissza-visszatérni: Andris annyira megfelelt az elvárásoknak, hogy JELENLEG már ő a Madárvárta LELKES vezetője, Zoli pedig testneveléstanár. Amikor még MINDEN ÉVBEN VISSZATÉRTEK, az összes táborozóval jót derültek, amikor az egyik krimi-klasszikus, Agatha Christie a MEGHÍVÁS EGY GYILKOS VACSORÁRA című műve alapján készített filmet nézhették, én pedig a ház előtt kialakított sziklakert mellől, az ablakon át "legeltettem a szememet", hogy az OKOS táborozók a turnusok idején SZÓRAKOZVA is TANULNAK! Sajnos a világhálón csak egy rövidke rész van, de van:

videa.hu/videok/film-animacio/meghivas-egy-gyilkos-vacsorara-7vnLGTu85QAUNKav?fbclid=IwAR37514ksL0n5TRB19TCJTDgOvC6mPRg4AxZa3VnxTfHSnZKRcSoYbUkq3Q 

E névsort egyelőre Balázs "zárja", na nem mintha utolsó lett volna az ottani táborozók között! Feledhetetlen élmény volt, amikor "aprócska", kissé félénk gyerkőcként jelentkezett nővére, Dóri mellé a madárvártai táborba, ellenben eleinte rettegett az első ott töltendő éjszakától. Na erre azt javasoltam neki, hogy majd a hálózsákja mellé helyezett uhupreparátum vigyáz rá az éjszaka sötétjében. S "láss csodát": Balázs nyugodtan aludt el, s kelt fel! 🙂


Dóri (középen), Balázs - és a többiek...

Volt, akiből pszichológus lett, másikból villamosmérnök, riporter, újságíró - és így tovább... Nem is volt soha célom a táborozókból később munkához nem jutó, nincstelen zoológusokat képezni! A fő szempont az volt, hogy természetet szerető és védő értékes emberekké váljanak!

Megérte a velük való szorgoskodás, flow-érzést nyújtott a csillogó szemük, néha agyonaggódtam miattuk (amikor például késve érkeztek haza madarászásból), még ha nem is kaptam a Madárvártát üzemeltetni hivatott alapítványtól egy árva kanyit sem... Ígéreteket - na azt kaptam tengernyit óceánnyit! Hál' az Égnek mára a korábban regnáló semmittevő kuratóriumot feloszlatta a megyei közgyűlés, így újra működhet a csinosan felújított romantikus házikó - sokak örömére...




2019. március 6., szerda

Akasztófára javasolt példakép




A következő történet a múlt évezred utolsó századának '80-as éveire datálódik.


Történt, hogy madárvártai táborozóimmal kirándulási célnak a Rubos-rétet választottuk, amely az az Agárd-Dinnyés vasútvonal átellenes oldalán található. A rétet Rubos bácsiról a helyi bakterház lakójáról nevezte el néhai Radetzky Jenő, Fejér megye biológiai szakfelügyelője, az agárdi Madárvárta alapítója.

A Madárvárta és rét közötti tájékot sok kilométer hosszú, egyenes, jól belátható sínszakasz szeli ketté. Akkoriban az invázívan terjeszkedő ezüstfát akkurátusan ritkították, így a közelgő vonat kilométerekről látható volt. Tövisszúró gébicseket próbáltunk keresni, és a "hivatalosan kijelölt" átkelőhelyig kilométereket kellett volna megtenni. E szakaszon mindenki a síneken kel át! Erre szántuk el mi is magunkat, de diákjaimat figyelmeztettem, hogy ilyet felnőtt felügyelet nélkül sose tegyenek! Nekiiramodtunk tehát, csak azt nem vettük észre, hogy a túloldalon a hivatalos közeg két tagja vár már minket, karba tett kézzel, kaján mosollyal - kivárták, amíg átmegyünk a síneken ("Szolgálunk és Védünk!"), és ekkor kárörvendően megkezdődött a hivatalos procedúra:



- Adja a személyi igazolványát!
- Elnézést, gébicskereséskor nem szoktam magammal hurcolni.
- Akkor diktálja az adatait!

(Bediktáltam)
Közben a rend felkent őre káromkodásba kezdett:
- Az ilyen tanárokat fel kéne akasztani! Feljelentjük, majd csak várja a következményeket!
Mindezt tették azután, hogy nem állították meg a csapatot a "szabálysértés" előtt, hanem kivárták, hogy a cselekmény beteljesüljön, s szolgálatba helyezve magukat megkezdhessenek "dolgozni".

Vártam...

Időközben a Madárvártára bejelentkezett a Fejér-megyei Rendőrkapitányság nyári gyermektábora, akiknek egy emlékezetes előadást tartottam. A diákok zárásképp kérlelni kezdtek, hogy menjek már hozzájuk biológiatanárnak (ami azért volt kissé kellemetlen, mert a programon részt vett a saját "regnáló" biológiát oktató tanáruk is. Ennek végén a táborvezető rendőrhölgy lelkendezve mondta:
- Bárcsak minden pedagógus ilyen lenne, mint maga!
- Hát, az egyik kollégájának merőben más a véleménye?
- Hogyhogy?
Erre elmeséltem a napokkal korábbi affér részleteit...
- Na adja meg az adatait, utánanézek a dolognak a központban!




Ez a "naplórészlet" azt az oldalt mutatja, amely bár már NÉMILEG sérült, de reményem szerint azért még ELOLVASHATÓ! 

Végül az eljárást megszüntették.

Utóirat: az ezüstfa azóta teljesen benőtte a Rubos-rétet, minden kivágott fa 10-20 újabb hajtást hozott, s így eme életképes növény zavartalanul fejlődik és szaporodik...