Móczár László, Nagy Barnabás és a Nagy-hegyisáska

Amikor a Magyar Biológiai Társaság Állattani Szakosztálya az üléseit tartotta, szinte NEM VOLT ALKALOM, hogy azokon Dr. Móczár László és Dr. Nagy Barnabás, a zoológia nagy KÉT doyenje ne vett volna részt!

Móczár László professzor úr, 90 éves korában, a hazai rovarfényképezés úttörője...

...ez pedig az 52 részes, összesen 1664 oldalas Élővilág magazin 50. lapszáma címlapja, középen pedig a pompás fémdarázskép Móczár László professzor úr felvétele

Egy igen emlékezetes kézzel írott levél: kéretik megfigyelni a gyönyörű kézírást!

Nagy Barnabás

Dr. Nagy Barnabás 1921. augusztus 2-án született Szamoskéren. Középiskolai tanulmányai után a Kolozsvári Tudományegyetem biológia-földrajz szakán végzett 1944-ben, majd zoológiából védte meg egyetemi doktorátusát. 1949-ig egyetemi gyakornok és tanársegéd, majd együtt költözött az egyetemmel vissza Debrecenbe. 1950-től egészen 2014-ig volt a Növényvédelmi Kutatóintézet (NKI) Állattani Osztályának munkatársa, itt fordult érdeklődése a növényvédelmi entomológia felé. 1957-ben lett a mezőgazdasági tudományok kandidátusa. 64 évet töltött a NKI Júlia majori telepén (ma Agrártudományi Kutatóközpont, ATK, Növényvédelmi Intézet), ahol mindig a kor aktuális növényvédelmi problémáinak megoldásában tevékenykedett, magas szintű tudományos igényességgel. 2014-ben kellett elhagynia a Növényvédelmi Intézetet több nyugdíjas kollégájával együtt, ezek után a Magyar Természettudományi Múzeum Állattárába járt be naponta. Ekkor adományozta 200 doboznyi Orthoptera-gyűjteményét a múzeumnak.

(Idézetrészlet a ROVARÁSZ HÍRADÓ 99. számából, 2020. szeptember)

                                                 

                                                    Nagy-hegyisáska = Pseudopodisma nagyi

Amikor Nagy Barnabás átadta az Élővilág magazinban megjelentetni tervezett diaképeit, mosolyogva mesélte, hogy róla egy hegyisáskafajt elneveztek, amel a magyarok számára igen mulatságos, hiszen a NAGYI akár, sőt inkább a nagymamák becézése!

                                                                            Feldolgozásra várva...

Csehszlovák farkaskutya és a hótücsök az Irhás-árokban

Egy lelkiismeretes korrektor minden bizonnyal több kifogást is megfogalmazna a jelen blogbejegyzés címével kapcsolatban. Először is, miért csehszlovák, és mi az, hogy farkaskutya? Pedig ez tényleg egy elfogadott kutyafajta hivatalos neve. A 20. század közepén Csehszlovákiában tűzték ki azt a célt, hogy német juhászkutyákat a Kárpátokban honos farkasokkal (Canis lupus) párosítva létrehozzanak egy strapabíró munkakutyát. A keresztezés eredménye felemásra sikeredett: a strapabírással nem volt gond, az utódok azonban munkakutyának nem voltak alkalmasak, mert túl önfejűnek bizonyultak. Ha elfogadják az embert partnernek, akkor együttműködőek, de szimpla parancsolgatással náluk nem lehet eredményt elérni. "Československý vlčiak" néven mégis megmaradt a kísérlet eredményeképp létrejött új fajta, amelynek számos rajongója hangoztatja, hogy a csehszlovák farkaskutya egy páratlanul érdekes állat.

Csehszlovák farkaskutya: a megszólalásig olyan, mint egy farkas - és csak ritkán szólal meg (forrás: wikipédia)

A hivatalos fajtanévben a századfordulós politikai változások után is megmaradt a csehszlovák jelző, miképpen Sosztakovics XI. (Leningrádi) szimfóniáját sem keresztelték át az újabb kori városnév-váltást követően Szentpétervári, vagy netán Szankt-Petyerburgi szimfóniára. Ami pedig a címben szereplő rovart illeti, biztos akadna kiadói "szerkesztő", aki felvetné, hogy annak neve helyesen talán inkább lótücsök lenne - de a történet másik szereplője valóban a hóban ugrál, és valóban hótücsök a neve.
Sok évvel ezelőtt történt, hogy két napig egy csehszlovák farkaskutya Česa vendégeskedett nálam. A közös éjszakát követő reggelen hirtelen ötlettől vezényelve magammal hívtam a négylábú vendégemet, hogy jöjjön velem a boltba reggelit vásárolni. Most utólag belegondolva, elég bizarr volt, hogy a farkaskutya, bár korábban csak pár röpke találkozásunk volt, azonnal jött mellettem, nem volt nálam póráz sem, és a tudatlanok magabiztosságával céltudatosan irányítottam magam mellett a forgalmas úton az állatot, leültettem a bolt előtt, ahol ő nyugodtan megvárt, majd a bevásárlás után szépen hazamentünk. Mi ebben az érdekes? Hát ugye egyrészt az, hogy egy, a farkas-felmenőktől néhány generációra lévő lény képes ilyen mértékű együttműködésre egy számára tulajdonképpen idegen emberrel. Másrészt az a fura, hogy mai fejemmel, több évnyi kutyás tapasztalattal már nem mernék nekivágni sem idegen, sem saját kutyával póráz nélkül egy nyüzsgéssel teli útszakasznak, mert a felelősségtudat túlnőtte bennem a korábbi evidensnek tűnő magabiztosságot. Mert mi van, ha elrobog mellettünk egy teherautó, és leesik valami róla, ami megijeszti a kutyát? Vagy mi van, ha a boltból kilépő nénike ijed meg a póráz nélküli farkasképű kutyától? Minek az ilyesmit kockáztatni? Az az igazság, hogy a csehszlovák farkaskutya tényleg a megszólalásig úgy néz ki, mint egy farkas. Ráadásul ritkán szólal meg, gyakorlatilag alig ugat, ami fokozza a farkassal való hasonlatosságot. Amikor egy bükkösben közös kiránduláson vettünk részt, varázslatos volt látni, ahogy már-már "igazi" ordasként kószált a mesés öreg fatörzsek között. Szinte már csak Piroska hiányzott az összképhez.
Ennek a felejthetetlen kutyának köszönhetem, hogy megismerhettem egy egészen különös rovarfajt, a címben jelzett hótücsköt (Boreus hyemalis). A nevezett bükkösben történt séta során az eb valami érdekeset szimatolt ki az egyik korhadó törzset körülölelő moharétegben, és amikor egészen közelről próbáltam megállapítani, hogy mi az érdeklődésének tárgya, észrevettem, hogy a mohalevélkék között apró, csillogó rovarkák ugrabugrálnak. Ilyen lényt korábban csak képen láttam, de más fajoktól annyira különbözik, hogy azonnal felismerhető volt. Amikor nem sokkal ezután az ÉLŐVILÁG ENCIKLOPÉDIA egyik fejezetéhez NÍVÓS FOTOGRÁFIÁT terveztem e kötetben megjelentetni, felkértem Dr. Tóth Zoltán barátomat, hogy a neki a munkahelyére, az ELTE egyik szobájában neki átadott hótücsköket fotózza le, AZOK meg is jelentek az OMINÓZUS kötetben, és Dr. Móczár László entomológus, a hazai ROVARFOTÓZÁS egyik PROMINENS képviselője, mondhatni doyenje, azt mondta a kötetben viszontlátva E KÉPET, hogy ő életében SOHA nem találkozott a TERMÉSZETBEN ezzel a fajjal!

Móczár László professzor úr

"Dióhéjban" Móczár professzor úr szakmai munkásságáról...

Szakterülete: Hymenoptera taxonómia, faunisztika-állatföldrajzi, etológia, részben cönológia. Kedvenc területe a fémdarazsak-, bogárölődarazsak-, csempészdarazsak- kürtősdarazsak-, tolvajdarazsak kutatásai voltak. Gyakoribb gyűjtési területei voltak: Kőszeg környéke, Mecsek, Bugac, Bátorliget, Kassa vidéke, valamint "nem-mellesleg" Pápua Új-Guinea. Muzeológiai tevékenysége során, Stohl Gábor munkatársával, több éven át rendezték,katalogizálták a felhalmozódott rovarok sokaságát. 

/// Stohl Gábor biológusról pedig RÉSZLETESEBBEN itt írtam blogomban már:

http://flora-es-fauna.blogspot.com/2019/05/stohl-gabor-jo-poszmotolest.html ///

Biztosította vizsgálatra a külföldi kutatóknak az anyagok kölcsönzéseit. A több milliós gyűjteményben bevezette a típusleltár.jegyzékét, megkezdte a hatalmas anyagból elkülönített Kárpát-medencei magyar- és a világgyűjtemények felállítását. Múzeumi preparátorképző tanfolyamot szervezett és indított el 1950-ben. Létrehozta az MTM Állattárában többek között a Fotóarchívumot, Ambrus Bélával pedig az új típusú gubacs gyűjteményt. Összeállította az 1897-1953 közötti évek magyar hártyásszárnyú-irodalomjegyzékét. 1972-ben kiadta (szlovák, ukrán, és szerb társszerző lektorok közreműködésével) az új Catalogus Hymenopterorum négyzethálós lelőhely jegyzékét az eredeti régi és az új helységnevekkel. Népszerű folyóiratokban a rovarokról fényképekkel gazdagon szemléltetett legalább 178 (részben rövidebb) cikke jelent meg. Hazánkban 470-nél több ismeretterjesztő előadást tartott. Munkásságát hazánkban és külföldön is értékelték. 226 dolgozatban 230 új fajt, több nemzetséget és alnemzetséget írt le. Az új fajok leírásán kívül több téves fajértelmezést tisztázott, újabb határozó kulcsokat és gynandromorph példányt ismertetett. Kollégái, tiszteletük jeléül sok fajt Móczár Lászlóról neveztek el.

Sok-sok évvel később, amikor Láng István, az MTA ex-főtitkára ajánlására a hazánkban akkor induló új magazin, a NATIONAL GEOGRAPHIC MAGYARORSZÁG tanácsadó testülete tagjának ajánlott /és az is lettem/, tettem egy próbát, hogy írok e lapban erről a rovarfajról. Az "EREDMÉNY" furcsa volt: a kéziratot a szerkesztőségben LEGALÁBB 15 alkalommal kérték "módosítani", majd a HOSSZAS bíbelődést követően a MEGJELENT CIKK nagyjából ugyanolyan lett, mint az EREDETI KÉZIRATOM! 

"Tücsök" a hóban (forrás: wikipédia)

Lehetséges, hogy kissé "pikírt" a hasonlat, de Móczár professzor úr FIATAL korában meglepően hasonlított a kiváló zeneszerző, Horváth Jenőre! 

Móczár László

Az Élővilág magazin, 2003-ban megjelent 50. számának NAGY képe is Móczár professzor úr POMPÁS fémdarázs-fotója

Buday Dénes 

Amikor pedig Móczár professzor urat a lakásán látogattam meg a publikálásra elkért pompás, 6x6-os diaképeiért, hazafele, a Móricz Zsigmond körtéren gyakorta az ismert hazai komponista, Buday Dénes MERCI BIEN dalát "énekeltem" MAGAMBAN...

Íme itt hallgatható:

https://www.youtube.com/watch?v=KsmS6UjpW8s

A hótücsök nem csupán küllemét, de életmódját tekintve is különc. Más "normális" rovarok a tél közeledtére nyugalomba vonulnak, a néhány milliméteres hótücsök viszont éppen ilyenkor aktivizálódik. Lárvaként két évig fejlődik, bebábozódik, és amikor hidegre fordul az idő, előbújik a kifejlett hótücsök, amely a napsütéses időben önfeledten ugrándozva keresi a táplálékot (elpusztult rovarokat, növénymaradványokat) és a potenciális partnereket még a havon is. A hótücskök szárnya csökevényes, hiszen a mohapárnák között bujkálva csak akadályoznák őket a szárnyak. Némi feladatot azonban a szárnycsonkok is kaptak: párzás idején e módosult szervvel kapaszkodva rögzíti magát párjához a szerelemittas hótücsök. A megtermékenyített nőstények a mohapárnák között a talajba rejtik petéiket, és amikor beköszönt a tavasz, a hóolvadással együtt a kifejlett hótücskök élete véget ér. Számukra a 10-15 fokos "hőség" már elviselhetetlen terhet jelent.
A minapi kirándulásunk során Flórával kis kitérőt tettünk az öreg bükkös felé. Az egyik fatörzs tövénél vérebem szaglászni kezdte a mohapárnát. Odamentem, megnéztem, és örömmel láttam, hogy a hótücskök idén is folytatják fajuk fenntartása érdekében végzett áldásos tevékenységüket.

A hótücskök erdejében, az IRHÁS-ÁROKban...

Talán kissé bizarr zárása e blogbejegyzésnek, de ideillőnek érzem, a Micimackó meséhez alkotott dalt, amelyet Koncz Zsuzsa is előadott: Merthogy ugye: HULL A HÓ ÉS HÓZIK, MICIMACKÓ FÁZIK... - amúgy pedig A. Milne MICIMACKÓ meséjét, a közhiedelemmel ellentétben NEM Karinthy Frigyes fordította, hanem nagynénje, Karinthy Emília, azaz Mici néni, vagy fordítóirodájának egyik diákja!

                                           https://www.youtube.com/watch?v=ag37yMDVJYI

Ami pedig a fentebb említett fordítási kérdést illeti, itt egy érdekes írás ennek kapcsán a világhálón:

https://promotions.hu/orszagos/zene-film-kultura/2022/05/04/micimacko-milne-magyar-forditas-karinthy-frigyes-iro-nover-mici/

Az ilyen TEREMTMÉNYRE illik igazán az A JÉG HÁTÁN IS MEGÉL mondás!