Széncinege különös "háztűz-nézője" 🙂

Hommage à K. Z. 🙂

Ma, születésnapomon, 07:50-kor berepült a lakásomba egy széncinege... különös egy háztűznézés ez! Az köztudott tény, hogy a füsti fecskék gyakorta beköltöznek istállóba, olykor lakásokba is, ugyanakkor mindenkit megnyugtathatok, hogy ezen háztűznézés közben a lakásban csak egy kibontatlan, intakt Fecske szivarka dekkolt...

...és az nem okozott bonyodalmat, mint az egykori hordódonga-égetés miatt keletkezett 1810-es tabáni tűzvész!

https://www.youtube.com/watch?v=gDFNzJYp_dY

Amikor a cinegelátogatás feletti örömömet megosztottam családtagjaimmal, meglehetős-értetlenséggel fogadták, mondván, hogy ez a madár majd odapiszkít a könyvekre a polcra szállva! 🙂
E vírus-járta időben erről eszembe-jutott (legjobb emlékem szerint) a magyar irodalomtörténet klasszikusa,  Heltai Jenő, a "Vesztegzár a Grand Hotelben" szerzőjének egyik elbeszélése, amelyben (újfent legjobb emlékem szerint) arról írt, hogy egy jeles költő kanárija, a ketrecéből kiszabadulva szanaszét repkedett az otthonban, majd megállapodott a házigazda saját, eladdig tiszta, lakásdíszként funkcionáló mellszobrán, s véletlenül/?/ rápottyantott, mire a főszereplő levonja a konklúziót: "Ez is egyfajta halhatatlanság!"🙂

GALAMBOKNAK/!/ kötelező olvasmány! 🙂

Némiképp félkomolyra fordítva: Nagy-Britanniában annyira kedvelt a madármegfigyelés, hogy egyrészt (még-mindig legjobb emlékem szerint) még II. Erzsébet brit királynő is tagja a Királyi Madártani Társaságnak (Royal Society for the Protection of Birds (RSPB)), amelynek egyik, talán különösnek tűnő alapszabálya:

• A hölgytagok tartózkodnak minden olyan madár tollától, amelyet nem takarmányozás céljából öltek meg, csak a strucc kivételével.

Másrészt piacképes lehet, és ki is adnak az ott-honos kiadók kifejezetten madárürülék-határozókat! 🙂

E cinegelátogatás családi fogadtatásával majdnem úgy voltam, mint Szent Ferenc apja, aki a wikipédia tanúsága szerint, amikor Ferenc eladta a lovát és egynémely ruhaneműt az apja készletéből, majd az árát a templom papjának adományozta, nagyon felháborodott fia cselekedetein, és megpróbálta fiát „észhez téríteni”, először fenyegetésekkel, majd testi fenyítéssel. A végső vita után, amelyre apja kérésére a püspök jelenlétében került sor, Ferenc szakított az apjával, lemondott örökségéről, és a következő néhány hónapban koldusként tengődött Assisi környékén.

https://www.youtube.com/watch?v=7dlwFd7UhN0

Gyermek-koromban mindenesetre, midőn a madarakat már nagyon szerettem, olvasni pedig még igen, egyik kedvenc olvasmányom "A kék madár" volt!
Hogy jómagam is szert tehessek legalább egy széncinegére, 1980 táján gyakorta ellátogattam a moszkvai Madárpiacra, ahol a zugkereskedők nem csupán (tiltott) tüchtig, szellemesen kreált/kiókumlált madárfogó-eszközöket, hanem védett énekesmadarakat is árusítottak! Mívesen megalkotott madárcsapdát pedig úgy vásároltam, hogy tudván, ezek ára jobbadán 3 rubel (annyi pénzem meg nagy-ritkán vala)...

Ezt megkétszerezve nem nehéz elképzelni! 🙂

...a zsebemben előkészítettem két 1 rubeles bankót, s amikor az ár felől tudakolóztam, a várt választ hallva eljátszottam a "hattyú halálát", hogy nékem bizony csak két rubelem van, és "láss csodát", az eladó menten belement az alkuba! 🙂

De visszatérve az 1912-es filmhez:

https://www.youtube.com/watch?v=uocFB3ciGmg

A Kék Madár egy 1918-as film, melyet Maurice Tourneur rendezett az Egyesült Államokban, Adolph Zukor producer vezetése alatt. A történet két gyerekkel kezdődik, Tyltyl és Mytyl, akiket a tündér, Bérylune különféle földrészekre küld ki, hogy keressék a boldogságot. "Üres kézzel" hazatérve, a gyerekek látják, hogy a madár egész idő alatt ketrecben volt a házukban. Tyltyl később ajándékba adja a madarat egy beteg szomszédnak. A madár azonban elrepül, és soha nem tér vissza. Tanulság az, hogy a boldogság inkább a keresésből származik, semmint a jutalomból, és hogy a boldogság múló. A filmet a New Jersey-i Fort Lee-ben készítették, amikor az USA első mozgóképiparának korai filmstúdiója a 20. század elején ott volt. 2004-ben ezt a filmet az Egyesült Államok Kongresszusának könyvtára "kulturális, történelmi vagy esztétikai szempontból jelentősnek" tekintette, és megválasztásra került a nemzeti filmnyilvántartásukban történő megőrzésre.
Tizenéves koromban nagy örömömre "szolgált", hogy az egykori Magyar Élelmiszeripari Minisztérium (MÉM) vetítőtermében én is láthattam ezt a filmet!
Sajnos e regény-béli lurkókhoz hasonlóan a kék madárral sosem-is sikerült találkozom, megfognom pedig kiváltképp nem, ám Dagesztánban 1982-ben találtam egy - sajnálatosan elpusztult kék fút (szultántyúkot), amelyet (kipreparálva/!/) mindmáig becses ritkaságként őrzök, a régmúltra és az utókorra (is) gondolva! 

Dagesztán, 1982... 🙂

Egykoron, emlékem szerint, a szultánok baromfijai között is "grasszáltak" 🙂

https://www.youtube.com/watch?v=2jVeE1F9sPA

Világszerte nemcsak a madarak, hanem valamennyi élőlény védőszentje! 🙂

Madárvárta - mikroszkóppal...

Júliusban emlékezetes látogatást tettünk az 1959-ben alapított agárdi Chernel István Madárvártán. Először még diákként töltöttem ott egy hetet, 1978-ban, néhai Radetzky Jenő tanár úr madarász táborában, aztán visszatérő táborozó lettem, később táborvezető. Ma már volt tanítványom vezeti a táborokat és a Madárvártát. Néha az ember megtapasztalhatja, hogy érdemes volt ilyen-olyan ügyért dolgozni. Például amikor azt érezhetjük, hogy tanítványunk folytatja a munkánkat. S hogy milyen ma a Madárvártán az élet? Bizonyos szempontból ugyanolyan, mint régen. Bizonyos külsőségekben meg egészen más. Érdemes személyesen megtekinteni!
A várta előtti csendes öbölben récecsapat bóklászott a hínár között, a távolban barna rétihéja körözött, a faágak közül a függőcinke mélabús ciccegése hallatszott, és az egész nádast szinte betöltötte a nádirigó-crescendo. Amikor diákként jártam itt, a mély öbölben gyakorta megjelentek a búbos vöcskök, hogy az átlátszó vízben kis keszegeket zsákmányoljanak. Ahogy az évek során hordalék kezdte feltölteni a part menti részt, a vöcskök elmaradtak, s helyüket a szárcsák vették át, amelyek jó egy évtizedig uralták a környéket. Amikor annak idején előadásokat tartottam kisiskolásoknak a kis ház tornácánál, a szárcsák voltak a legbizalmasabb madarak, amelyeket a legzsibongóbb gyerekcsapat sem tudott elriasztani. Mostanra azonban az öbölben már annyi hullámhordta üledék rakódott le, hogy a víz sekélysége nem alkalmas a szárcsák életviteléhez. Eltűntek tehát a szárcsák is - viszont az előrenyomuló nádasban megjelentek a vízicsibék! Miközben a a partról figyeltem a nádas életét, egy kis vízicsibe épp első röpgyakorlatait tartotta. Picit a nádtorzsák között billegette magát, majd nekilódult, és átrepült a bal oldalról a jobb oldali nádasba. Aztán tanakodott picit, mintha politikai kérdést kreálna a dologból, és jobbról ismét balra indult. Majd ismét jobbra, és újfent balra. Hol nyugati, hol keleti irányban, aztán megint nyugati, és igen, megint keleti. Ahogy felnő, már biztos szárnyakon repülhet majd a telelőhelyére: déli tájakra. Fontos megemlíteni, hogy amikor a kis vízicsibe felnő, akkor is kis vízicsibe marad, mert - némely laikus vélekedéstől eltérően - ez a madár nem a vízityúk fiókája. A vízicsibék rokonai ugyan a vízityúknak és a szárcsának, de kisebb termetűek, a nádas sűrűjében szinte észrevehetetlenek, s közöttük a kis vízicsibe - értelemszerűen - a még visszafogottabb mérettartományt képviseli (nálánál már csak a törpe vízicsibe kisebb). 1965-ben a Velencei-tó nádasában bukkant fel egy igazi madártani kuriózum, a vízicsibék, vízityúkok és szárcsák távoli rokona, a kék fú (más néven szultántyúk), amelyet egykoron szultánok udvarában díszmadárként is tartottak, s amelyet kék tollazata okán többen neveztek már a "boldogság kék madarának".

Egyszer - az 1980-as években - Dagesztán nádrengetegében járva volt módom ezzel a fajjal találkozni, és csillogóan kék tollazatának szemlélése akkor boldoggá tett. Fokozta a helyzetet, hogy a Kászpi-tenger melletti tájon egyetlen nap leforgása alatt sikerült találkoznom farkasokkal, pusztai rókával, tamariszkusz-futóegérrel, rózsás gödényekkel és kék fúval. Madarász társammal a nevezetes nap végeztével táborhelyünk felé haladva azon vacilláltunk, hogy a bizarrnak tűnő változatos fajlistából mit hallgassunk el a többiek előtt, hiszen ha az összes fajt felsoroljuk, akkor a kívülállók az egészből nem hisznek el nekünk semmit.
Miközben most a mellettem ülő Flórával a kis vízicsibe szárnypróbálgatásait néztem, arra gondoltam, hogy nekem ugyan nincs is szükségem sem farkasokra, sem kék madárra. Boldogsághoz hozzájuttathat egy véreb, vagy egy kis vízicsibe is.

Ami pedig az emlékeket illeti, az egyik meghatározó volt, amikor olyan kisiskolások, akik életükben talán először láttak binokuláris mikroszkópban egy zöld ormányosbogarat, a látvány hatására, mint azt biológiatanáruk utólag mesélte, ezt mondták: MOSTANTÓL EZEKET NEM TAPOSSUK EL, MERT OLYAN SZÉPEK!

A fémdarazsak (Chrysididae) ama darazsak közé tartoznak, amelyeknek élete a napsugárral, a tikkasztó nyári nap melegével legjobban forrt össze, a kinézetükre pedig az óvodások isrácsodálkoznak!