BEFEJEZETLEN KÉZFOGÁSOK

A cím tehát: BEFEJEZETLEN KÉZFOGÁSOK...

Sok-sok évvel ezelőtt (de az bizonyos, hogy a múlt évezredben) hivatalos voltam az ELTE Állattani tanszékére Dr. Csörgő Tiborhoz. Ő egyazon szobában dolgozott Dr. Sasvári Lajossal, íróasztaluk egymáséi mellett voltak találhatók. Elsőként Tibornak nyújtottam köszöntés gyanánt kezem, hogy barátian üdvözölhessük egymást, majd Sasvári úr felé indítottam karomat, aki tüntetőleg rám se hederített, folytatta a munkáját... De a kézmozdulatot elindítottam, és kellemetlen lett volna félbeszakítva hagyni, így a lendületet folytatva aktatáskámhoz nyúltam, kivettem belőle néhány rajzomat, és átnyújtottam Tibornak, aki szemtanúja volt e jelenetnek, s azt mosollyal nyugtázta. Köztünk azóta is szent a béke, Sasvári úrral azóta sem találkoztam, és így nem is fogtam vele kezet soha életben...

Sasvári doktor ezen a könyvön dolgozott a fenti történet idején...

A félbehagyott mozdulat kellemetlen élményéről jut eszembe... Péter barátommal, aki egykoron a Mensa HungarIQa felügyelő pszichológusa volt, kitaláltunk egy játékot: kézfogásra nyújtottuk egymás felé jobb kezünket, de a mozdulatot sosem fejeztük be. Bárki kipróbálhatja - roppant kellemetlen élmény, ha a partner a jól megszokott mozdulatsort hirtelen félbeszakítja! Leszámítva kettőnk kapcsolatát - mert mi akkortól mindig ezzel a baráti "kéz(nem)fogással" köszöntöttük egymást!

Amikor elhatároztam, hogy kutyát fogadok magam mellé, "kedves", zseni-közeli rokonom erre azonnal azzal reagált:
- Jaj, de jó, akkor ugye megtanítod pitizni és pacsit is adni?
- Ugyan, az én kutyám csak ne osztogasson pacsikat!
- De az okos kutyák azt tudják!
- Na akkor nekem NEM-OKOS, hanem "OSTOBA" kutyám lesz!

Alvás közben jöhet a simogatás... 

Se Flóra, se Faina azóta sem tud se "pacsit osztogatni", se PITIZNI! Amikor alszanak, olykor megsimogatom a mancsukat. Lehet, hogy buták vagyunk?!

Korábbi bejegyzésemben már megemlékeztem életem legborzasztóbb kézfogásáról. bár emlékezni arra nem is igen szeretnék, de ide bemásolom, mert e bejegyzés témájához illeszkedik:

                              https://flora-es-fauna.blogspot.com/2019/02/onagyonulesezok.html

"Jenő kézfogása igazi pszichés terror (szerencsére soha nem lesz többé hozzá "szerencsé/tlensége/m), megragadja az ember kezét, és szorítja, szorítja, szorítja hosszasan - aztán gondol egyet, és nagy végre kiszabadul a "partner" az óriáskígyói szorításból... Ezzel a dominanciáját vélte érzékeltetni mindenkivel..."

Calvaria

Néhány nappal ezelőtt az ELTE Biológiai Intézetében jártunk Flórával. Vendéglátónknál, Dr. Csörgő Tibor nál az oktatást segítő hatalmas anatómiai kollekció részét is láthattuk, a legkülönfélébb kutyafajták koponyáit, amelyek segítenek érzékeltetni, hogy milyen mélyreható változások álltak be a háziasított kutyák különféle fajtáinak anatómiájában. Egy agár dolichocephal, karcsú, nyújtott koponyája szinte nem is hasonlít egy mopszlikutyácska infantilis jellegeket mutató, rövid arcorrú, brachycephal koponyájához.

Mintha különböző fajok koponyáját látnánk egymás mellett. Míg az őrző-védő, csupaizom fajták koponyáján hatalmas csonttaraj segíti az izmok tapadását, ugyanakkor a csivavák lekerekített koponyácskáján a fejtető gyakorta be sem csontosodik, és a kutacs megléte sérülékennyé is teszi eme ölebecskéket. Tulajdonképpen a hosszú ideig tartó szelekciós munka eredményeképp létrejött "szélsőséges" kutyafajták genetikai elhatárolódása már meg is valósult, hiszen természetes módon, egy csivava és egy dán dog már képtelen egymással az utódképzésre. Sem egy kan csivava nem tudna meghódítani egy dog szukát, sem egy kan dog nem tudna sikerrel udvarolni egy csivava szukának. Bizarr kérdés, hogy akkor e két kutyafajta képviselői egyáltalán sorolhatók-e még egyazon fajba?

"Enni vagy nem enni - az itt a kérdés."

Vérebem bizonyos fokú tartózkodással ismerkedett az anatómiai gyűjteménnyel. A beszélgetés közben Flóra időnként felsandított a fejünk fölött köröző gázlómadárcsontvázra. Hasonló félszeg pózban szemlélte a kiterjesztett szárnyú madárpreparátumot, mint Konrad Lorenz kiskacsái a ragadozómadár-sziluetteket. A fehéren világító fogsorok látványa is óvatosságra intette, és olyan tétován közelített a Tanár úrhoz, mintha bizony beszámolóra kéne jelentkeznie. Szinte kálváriaként élte meg az egykori fajtársak maradványaihoz való invitálást. Nem is véletlenül, hiszen a kálvária jelentése: a koponyák helye...

Ehhez a bejegyzésemhez még egy emlék az agárdi Madárvárta egyik foglalkozásáról: ott egyszer egy csoportot vezető személy azt kérte, hogy a természettudományos-ismeretterjesztő előadásom során meséljek arról, hogy a KITERJESZTETT SZÁRNYÚ azt ábrázolja: az Úr éppen így véd minket! Lévén ez igen-távol állt volna mindattól, amiről én beszélni szerettem volna, végül ezt az említett vezető mesélte el a lurkóknak!