ÖNAGYONÜLÉSEZŐK

ÖNAGYONÜLÉSEZŐK

2005.12.15-én keltezett levélre leltem:

Na ma megvolt az idei kuratóriumi ülése az agárdi 
alapítványnak a Természettudományi Múzeumban. 16 órakor (a 
kezdéskor) csupán ketten voltunk ott Gáborral, Kálmán 
"elnök úr" és Jenő 20 perccel a múzeum zárása előtt 
érkeztek. Utána még 5 perc mobiltelefon (ez ugye a 
koreográfia része), majd rapid elnökségi ülés :) 
Részletekről majd szóban, mindenesetre egész konstruktív 
volt... És a végén eljátszódott az a közjáték, amit velem 
játszottak 10 éve az akadémián Huba elnöksége alatt, 
amikor kiküldött 5 percre (azaz 2 órára) az ülésről; csak 
ezúttal picit más volt a szereposztás: a végére beérkező 
Huba kénytelen volt minket már a sötét és hideg 
lépcsőházban bevárni, mert fel sem engedték. Utána ők még 
elmentek valami kocsmába, szépen elköszönt mindenki 
mindenkitől, de valahogy olyan sorrendben fogtam kezet a 
tagokkal, hogy a végén Huba úr kimaradt a sorból :) Vajon 
észrevette-e? A többiek észrevették...

Jenő kézfogása igazi pszichés terror /szerencsére soha nem lesz többé hozzá "szerencsé(tlensége)m/, megragadja az ember kezét, és szorítja, szorítja hosszasan - aztán gondol egyet, és nagy végre kiszabadul a "partner" az óriáskígyói szorításból...

Ezzel ő a dominanciáját véli érzékeltetni mindenkivel. Hát...ő egy  elég alacsonyra sikeredett teremtmény vala...

A fentiekhez Majakovszkij ÖNAGYONÜLÉSEZŐK verse, Hegedűs Géza fordításában:

Alig pitymallik, már látom, erre megy 
mindennap az emberfalka 
az ár-, 
a só-, 
a jegy-, 
az adó- s néhány segédhivatalba. 
Mint zápor, elönti a papiros ott, 
alighogy a házba lépett. 
Kiszednek vagy ötven 
fontos ügydarabot - 
s értekezletre oszolnak a tisztviselő-népek. 

Besomfordálok: 
"Csak néhány szóra kérem. 
Ősidők óta bejutni igyekszem. " 
"Ivan Ivanics elvtárs értekezik éppen, 
az egyesített ló- és hangverseny ügyekben. " 
Letaposok vagy száz lépcsőfokot. 
Rongy élet. 
Majd újra: 
"Azt üzenik, egy óra múlva jöjjön el. 
Értekezlet van: 
a szövetkezeti központnak 
egy üveg tinta kell. " 

Egy óra múlva: 
se titkár, 
se titkárnő nincs benn - 
nagy űr! 
Mindenki, huszonkét éven innen, 
a komszomol-értekezleten csücsül. 

Késő este újra már mögöttem 
a hat emelet, a tetejére másztam. 
"Ivan Ivanics elvtárs visszajött-e, kérem?" 
"Ülésezik 
az a-bé-cé-dé-elnöki szobában. " - 
Lavinaként 
odarontok, 
hol ülésbe gyűlnek, 
útközben tajtékzó szitkokat okádok - 
és íme: 
odabent félemberek ülnek. 
Hol a másik felük? 

Ez micsoda átok? 
"Széjjelvágták! 
Meggyilkolták!" 
Üvöltök, a testem hideg rázza - 
A szörnyű kép agyamra ment egészen. 
És hallom, 
a titkár nyugodtan magyarázza: 
"Ezek egyszerre vannak két ülésen. 
Naponta 
vagy húszféle hivatalba 
rendezünk értekezletesdit. 
Szét kell szakadnunk, akarva, nem akarva. 
Derékig ott, 
a többi meg 
itt. " 

Álmatlan izgalom éjjel. 
A nap korán ébred. 
Csakhogy eljött ez a pirkadat! 
"Ó, legalább 
még egy értekezletet, amelyen végleg 
eldöntik, hogy minden értekezletesdit tőből kiirtanak. "