Hogyan találkozott Flóra Cecilia Bartoli művésznővel?

A kérdésre a válasz fájóan rövid lesz: Flóra sajnos nem találkozott Cecilia Bartoli művésznővel...


Ha a természettudományok iránt érdeklődő Olvasó hiányolná a nívósabb információt a mai napról, akkor még azt hozzáteszem, hogy a rétisasok megkezdték az idei nászidőszakukat! Igen, a rétisasoknál ez így szokás, korán költéshez látnak, hogy kicsinyeiknek elegendő ideje legyen felnevelkedni. Felnőtt korukra szárnyfesztávolságuk meghaladhatja a két métert is! A nagy testméret hosszú fejlődési időt követel meg, ez pedig azzal jár, hogy a szülőmadár nemritkán hóval borítva kotlik a hatalmas gallyfészekben. Mostantól mindenki élőben nyomon követheti az egyik rétisascsalád életét egy webkamera segítségével:
http://www.hnp.hu/retisas.php

Kormoránok madártávlatból

A Dunán ezekben a hetekben a fővárosi hidak között is fel-feltűnik néhány kormorán. Évtizedekkel ezelőtt még ritkaságszámba ment e faj megfigyelése, aztán a védelemnek köszönhetően ez a vízimadár elszaporodott, és napjainkban a halászok "közellenségként" tekintenek rá. A világhálón megjelent hírek, például az "ujpeter" szerzőnévvel jegyzett cikk szerint (amelytől ezúton is hangsúlyozottan elhatárolódunk), ez "a világ leggonoszabb madara". Mert, ugye, halakkal táplálkozik, az "aljas", vagyis káros a halgazdaságra. Mindeközben pedig "rettegnek a keszegek"! Mert, ugye, a keszegek a halászok hálójába vágynának...
A Dunán áttelelő kormoránokat elnézve örülök, hogy ilyen madarunk is van. Messziről úgy néz ki, mint valami Loch-Ness-i szörny. Időnként alábukik, eltűnik percekre, hogy aztán a legváratlanabb helyeken bukkanjon ismét a felszínre.

Messzi-fotó. Majdnem Nessie-fotó!

Hasonló kép 1934-ből: ezen a képen is látszik valami.

A búvárkodásban nagy mértékben segíti, hogy a madarak többségétől eltérően csontjai kevéssé pneumatizáltak. Merülések után viszont csak nehézkesen tud felszállni, mert a tollazata átázik, így hosszabb repülés előtt rendszerint a vízparti sziklákon kitárt szárnyakkal szokott szárítkozni.

Kormoránok kedvelt áttelelőhelye a Duna budapesti szakasza

Igazi dinoszaurusz-tekintet! (Lóki Csaba felvétele)

A síkos halak megragadását segíti a kormoráncsőr végén található szarukampó, a nagyobb préda egészben való lenyelését pedig az teszi lehetővé, hogy az állkapocs jobb illetve bal ága csak elöl, rövid szakaszon kapcsolódik egymáshoz, így szükség esetén az állkapocsfelek igen könnyen széttárhatók. A kormoránok lába természetesen úszóhártyás, és a récéktől eltérően mind a négy ujjukat úszóhártya köti össze.

Úgy látszik, hogy a Duna budapesti szakasza ideális áttelelőhely sok vízimadár számára. A kormoránok mellett tömegesen figyelhetők meg itt dankasirályok (és olykor más sirályfajok is). Néhány éve, 2010 februárjában a rakpart mellett még egy borzas gödény is megjelent, a madarászok nagy örömére!

Borzas gödény Budapesten, 2010. február 12. (Bajor Zoltán felvétele)

Az azért parádés látvány, ahogy a februári hóesésben az Erzsébet híd fölött egy pelikán köröz, bekanyarodik a Gellért-szobor előtt, és visszaszáll a Dunára. Ha az adott pillanatban egy madarász gépkocsit vezetett volna a hídon, a tömegszerencsétlenség garantáltan bekövetkezett volna...

Borzas gödény a Gellért-szobor előtt... (Bajor Zoltán felvétele)

Ősrovar a fürdőkádban

Ha az ember az "ősrovar" szót hallja, elsőre talán a borostyánban fosszilizálódott ízeltlábúakra gondol, pedig egy majd' 300 millió éve változatlan küllemű, ma is élő ősrovarral a saját lakásunkban is találkozhatunk. (300 millió év! - akkor a Földön még nem is alakultak ki a dinoszauruszok!) Az ezüstös pikkelyke (Lepisma saccharina) szinte minden háztartásban fellelhető, és gyakorta esik a fürdőkád fogságába, amelynek sima falán történő mozgáshoz az évmilliók alatt nemigen volt módja alkalmazkodni. Este Flóra a fürdőszobában egy ilyen kádban rekedt ősrovart talált, és oly mértékben felkeltette érdeklődését, hogy azóta alig akar onnan kijönni, folyton visszamegy a kádhoz, hogy megvizsgálja, előkerült-e újra az a kis fekete rohangáló izé?

Az ősrovarok dolgát nehezíti, hogy a rovarok többségétől eltérően nincsen szárnyuk. De míg egyes rovarok, például a lakásokba is beköltöző hangyák felmenői szárnyakkal rendelkeztek korábban, s csak másodlagosan vesztették el röpképességüket, addig az ősrovarok ősei sosem viseltek szárnyakat. Ettől függetlenül elég sikeres evolúciós utat jártak be, és az embert követve benépesítik a Föld számos nagyvárosát is. Elég igénytelen kis jószágok, kevés táplálékkal beérik, ha kell, akár egy évig is kibírják étkezés nélkül, de nem válogatósak, úgyhogy a tapétaragasztó is igazi csemege számukra.

Brehm "Az állatok világa" című művében ez szerepel a fajról: "Az éj sötétjében a Lepismák előmerészkednek rejtekhelyükről, ahol alkalom nyílik rá, nyalakodnak és szívesen látogatást tesznek az éléskamra készleteinél, de ezek a látogatások többnyire jelentéktelenek. Megrágják a papirost, bőrárukat, gyapjúdolgokat és előfordult, hogy a nagyon elszaporodott állatok elhanyagolt könyvtárakban álló könyvek kötéseit és felragasztott etikettjeit összerágták. A szaporodáskor, amely a Lepismatidáknál az egész meleg évszakon át tart, a nőstény petéit tojócsövével padlórésekbe és hasadékokba tolja. A kibúvó, hófehér színű fiatalokon első életstádiumukban a homlokon egy kis barna, fogszerű tövis található, amellyel petéjének a burkát széttörte."

Ezüstös pikkelyke (forrás: Iblis-Lakon, Wikipédia)

Irány a Zeneakadémia!

Városi sétánk közben Flóra erőteljes érdeklődést mutatott a közelmúltban felújított Zeneakadémia irányában. A bejáratnál arisztokratikus lépésekkel körbejárkált, azt kereste, hogyan tudna bejutni az épületbe. Pedig, ahogy a régi viccből tudjuk, az nem is olyan egyszerű...

Járókelő kérdezi a szembejövőtől a Király utcában:

- Segítsen, legyen szíves, hogyan jutok a Zeneakadémiára?

A válasz:

- Kitartással, és sok-sok gyakorlással!

Bár a kutyanevelés terén magam is a sok gyakorlás híve vagyok, itt, a Zeneakadémia bejáratánál egy kicsit megilletődve és pironkodva hívom tovább vérebemet. Merthogy ebben az épületben egyszer volt alkalmam színpadra állni, mindenféle gyakorlás nélkül is.

"Hogyan jutok a Zeneakadémiára?"

A történet sok évvel ezelőtti. Egy délután felhívott kedves rokonom, unokatestvérem, Erzsi, aki már kisgyermekként is abszolút hallással rendelkezett, hogy este lenne-e szabadidőm, és van-e szalonképes ruhám, mert egy koncerten segíteni kéne neki, kottalapozóként. Rögtön igent mondtam, hiszen már amúgy is régen érdekelt, milyen lehet egy koncert hangulata a színpadról nézve...

A hivatalos program este 7-kor kezdődött, háromnegyed hétre kellett a helyszínre érkeznem. Időben a kulisszák mögé értem, ekkor még javában tartott a kották rendezése, a művészeti részletek megbeszélése, így nekem öt perccel a koncert előtt jutott szó, amikor végre előállhattam a nagy kérdéssel:

- És mi lesz a jel?

- Miféle jel????

- Hát a jel, hogy mikor kell lapozzak?

Magától értetődőnek tartottam, hogy nyilván létezik valami egyezményes bólintás vagy kacsintás, amiből a zongorista mellett a lapozónak értenie kell, hogy ideje a kottán lapot váltani.

A válasz lehangoló volt:

- A koncert közben nézed a kottát, és amikor elérkezünk a lap alján szereplő hangokhoz, akkor lapozol.

- Na de én nem tudok kottát olvasni!!!

Ez a válasz meg a zenészeket hangolta le.

- De hát gyermekkorodban jártál szolfézsra!?

Nem maradt idő kifejtenem, hogy a szolfézsórák helyett annak idején én jobbára a zeneiskolától nem messze található Egyetemi Könyvesbolt emeleti részét látogattam, ahol a Magyarország Állatvilága sorozat legkülönfélébb köteteit lehetett megvásárolni. Mondom, erre nem volt idő, mert a zenészek ugratásnak vélték vallomásomat, és mert perceken belül kezdődött a koncert! A műpártoló közönség a Zeneakadémia színpadán aznap három személyt láthatott: a nagybőgős szólistát, a zongorakísérőt - és jómagamat, aki még csak kottát sem tud olvasni. Néha kitekintgettem a zongora mögül a teltházas néző/hallgató-térre, és csak nehezen tudtam visszatartani fuldokló röhögésem: "Jó ég, mit keresek én itt???"...Debütálásom sokaknak emlékezetes maradt! A - számomra szürreális - koncert végeztével a Zeneakadémia egyik vezetője külön megemlékezett a produkciómról, és rákérdezett a zenészeknél, hogy a kottalapozóra hol sikerült szert tenniük. Arra mindenesetre büszke vagyok, hogy valami atavisztikus zeneelméleti érzékkel az esetek legalább egyharmadában tökéletes időzítéssel lapoztam odébb a kottát. Az esetek másik kétharmadáról ezúttal ne essék szó... Összegzésként: nagyon izzasztó munka kottalapozónak lenni! Zongora melletti ténykedésem talán a száz éve elhunyt, köztudottan siket Herman Ottó fellépésére hasonlíthatott, aki egykoron a Pulszky-szalon zongorájánál parodizálta Liszt Ferencet, míg a háta mögött, a szalon ajtajában személyesen meg nem jelent a híres zenész.

Annyit mindenesetre eldöntöttem, hogy ha újra hívnak a Zeneakadémiára, valamilyen ürüggyel kimentem magam. Vagy nagyon sokat gyakorlok előtte - egyezményes jelre lapozni. 

Na lapozzunk!

Téli sasolás

Hát mégiscsak téliesre fordult az idő. Flórával csendben, mozdulatlanul ülünk, és bámuljuk, ahogy a hóban a ragadozómadaraknak kitett húsdarabokhoz közelítenek a parlagi sasok, mellettük pedig szarkasereg tépkedi a koncot. A metsző hidegben a hús is átfagyott, a madarak csőre csak kisebb darabokat tud lecsípni.

"Most uralkodnak a szelek, a viharok,
Egyik fönn a légben magasan kavarog,
Másik alant nyargal
Szikrázó haraggal,
Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő,
A harmadik velök birkozni szemközt jő."

Petőfi "A puszta, télen" című verse jól érzékelteti, mit kell most a madaraknak kibírni.
Az az igazság, hogy jómagam és vérebem az ingyenebédre gyülekező madársereg életét nem lessátorból, hanem fűtött helyről, a Hortobágytól elég távol, webkamera segítségével szemléljük.

A díszvendégek: a parlagi sasok

Időnként csak szarkák és dolmányos varjak láthatók az etetőhely környékén, aztán megjelennek a parlagi sasok is, úgyhogy érdemes időről időre visszanézni ide.

Ősszel a hollók vették észre elsőként az etetőhelyet

A parlagi sas védelmével foglalkozó kutatók munkájáról a www.parlagisas.hu honlapon találni számos fontos és érdekes információt.

Néhány részlet a honlap anyagából:

"A világszerte veszélyeztetett parlagi sas magyarországi állománya lassan, de folyamatosan nő az 1980-as évek óta. Az Európai Unió állományának kétharmada nálunk fészkel és 2011-re a költőpárok száma elérte a 140-et. Akkor hol itt a probléma? – kérdezhetnénk jogosan. 

A probléma, ami sürgős intézkedéseket igényel, 2005-ben jelentkezett először parlagi sasoknál. Ekkor két ismeretlen okból elpusztult példány került elő, amelyekről kiderült, hogy mérgezés áldozatai lettek, amelyre az 1970-es évek óta nem volt példa Magyarországon. Ekkor szomorú, de egyedi esetnek gondoltuk ezt. Sajnos nem lett igazunk, mert ezzel az esettel egy soha nem látott saspusztulás vette kezdetét. 2006-ban 12, 2007-ben 8, 2008-ban pedig már 17 megmérgezett parlagi sasról szereztünk tudomást. A 2008-ban életre hívott Mérgezésellenes Kerekasztal keretében széles összefogás jött létre, és az MME, a nemzeti park igazgatóságok, a Nemzeti Nyomozóiroda, a Vadászkamara, a környezetvédelmi, vadászati és növényvédelmi hatóságok, valamint állatorvosok együtt kezdtek kampányba a mérgezések visszaszorítása érdekében. A mérgezések hátterében levő okokról, az ide vonatkozó jogszabályokról, illetve a Mérgezésellenes Kerekasztal akciótervéről a Madártávlat 2008. évi 2. lapszámában olvashatnak.

Az elmúlt négy év szakmai és ismeretterjesztő elemeken alapuló kampányának sikerült valamelyest a 2005-2008 között exponenciálisan felfutó mérgezési hullámot mérsékelni, azonban az esetek korántsem szűntek meg. A legfrissebb 2012 szeptemberében elpusztult három sassal már 69-re emelkedett a mérgezés következtében elpusztult és megtalált parlagi sasok száma, és a nem ismert esetek száma ennek többszöröse lehet. Persze nem a parlagi sasok voltak az egyedüli áldozatok, 93 rétisas és több mint ezer más védett és fokozottan védett madár esett mérgezés áldozatául Magyarországon az elmúlt évtizedben. A mérgezések mellett parlagi sasok lelövése, és fészkeik kilövése is előfordult az elmúlt években öt, illetve két esetben. Ezek a nemzetközi szinten is kirívó természetkárosítási esetek nem véletlenül keltették fel az európai döntéshozók érdeklődését, hiszen ha ez a pusztítás folytatódik, akkor több évtizedes természetvédelmi munka eredményét, és a parlagi sas esetében gyakorlatilag az egész EU-s állomány stabilizálódását veszélyeztethetik."

A parlagi sasok védelmét segíti ez az etetőhely, amely télen biztonságos táplálékforrást biztosít a sasoknak, csökkentve az esetleges további mérgezéses eseteket, egyben lehetőséget nyújt a nagyközönségnek, hogy a világháló segítségével betekintést nyerjen bárki a sasok életébe.

A sasvédelmet már képzett hazai keresőkutya is segíti, erről filmfelvétel megtekinthető a világhálón.

Tél, temető, téltemető

A Jókai-kertben tett rövid látogatás során megnéztük a közelmúltban felújított park kőzetkiállítását és színvonalas ismertető tábláit. Az egyik táblán olvasható Jókai Mór kívánsága, miszerint itt szeretne nyugodni, a vén hársfák alatt, nem pedig a nemzeti sírkertben. Egy másik tábláról kiderül, hogy (talán mondani sem kell): nem itt helyezték végső nyugalomra, hanem a Kerepesi temetőben... Hiába na, aki az elképzeléseinek érvényt akar szerezni, méltóztassék részt venni értekezleteken, ünnepségeken, szervezőbizottságokban, és legfőképpen ne méltóztassék meghalni.

Egy röpke sétát tettünk még a budai erdőkben, ahol a tölgyesek avarrétegéből már sok helyen előkandikálnak a kontyvirágok zsenge levelei. Első pillantásra furcsának hat, hogy a száraz levéltömegből előtörő friss növényeket miért nem legelik le azonnal a táplálékot kereső vadak, hiszen az ínséges időszakban itt is, ott is alaposan feltúrták az erdőt, élelem után kutatva. A válasz a kontyvirág leveleiben rejtőzik. Ha óvatosan megrágcsálunk egy ilyen levelet, kis idő múlva kellemetlen, szúrós érzés tölti el szánkat, ahogy a levél sejtjeiből a tű alakú kalcium-oxalát kristályok beveszik magukat a nyelvünkbe. Órákig tartó kellemetlen élmény ez, amelyet a legelő állatok sem vállalnak be a táplálékért cserébe.

Ha bárkinek a kísérletező kedvét felkeltették e sorok, hangsúlyozandó, hogy csak egy parányi levéldarabot vegyen a szájába, és a próba után a megrágott levelet sem szabad lenyelni! A hatás így is garantáltan jelentkezik pár másodperc múlva... A szúrós érzés csökkenthető szénsavtartalmú üdítőital elfogyasztásával, lévén az feloldja a kellemetlenkedő rafidkristályokat.

A foltos kontyvirág elvileg április-május táján virágzik, de ha ilyen marad az időjárás, az vélhetőleg "bekavar" a virágzási időbe is. A kontyvirág szaporítószerve roppant fura alkotmány, és alapot adott a pajzán kedvű angol növénybarátoknak, hogy e növényt különös nevekkel illessék, amelyek közül nekem kedvencem a "lords and ladies". E név ugye nem igényel különösebb etimológiai magyarázatot.

A januári tavasz már a kertekben is jelentkezik, tegnap már az idei első téltemetőt sikerült lefotóznom. Mondjuk az idei tél temetését fölösleges meghirdetni, lévén ez a tél január közepéig  (még?) el se kezdődött.

Kiegészítés: a következő napon a Gellért-hegyen egy szép téltemető-állományt sikerült találni.

Bajor molnár fia és a magyar fészekodúgyár

Az MME 40. évfordulója kapcsán kiterjedt adatgyűjtés zajlik, hogy az elmúlt évtizedek anyagait archiválni lehessen, és az utókornak rendezett formában megőrizzük az értékeket. A munkához én is szeretnék hozzájárulni, éjjel átnéztem a saját anyagaimat is. Közben bajor vérebem körülöttem sertepertél, végigszaglássza az összes könyvet, prospektust, folyóiratot, legszívesebben azonnal átrágná magát valamennyin. Különösen érdekli egy fenyőrönkből készített fészekodú. Ez a madárvédelmi eszköz több mint száz éve készült, igazi kuriózum, egy elhivatott mesterember kezét dicséri. Az odú hátoldalán még ma is megtalálható az egykori felirat: A M. KIR. MADÁRTANI INTÉZET FELÜGYELETE ALATT ÁLLÓ ELSŐ MAGYAR FÉSZEKODUGYÁR. Cégtulajdonos: KÜHNEL MÁRTON. BARANYA-KÁRÁSZ.

A 100 éves odúfelirat

Az MME 40. évfordulója kapcsán kiterjedt adatgyűjtés zajlik, hogy az elmúlt évtizedek anyagait archiválni lehessen, és az utókornak rendezett formában megőrizzük az értékeket. A munkához én is szeretnék hozzájárulni, éjjel átnéztem a saját anyagaimat is. Közben bajor vérebem körülöttem sertepertél, végigszaglássza az összes könyvet, prospektust, folyóiratot, legszívesebben azonnal átrágná magát valamennyin. Különösen érdekli egy fenyőrönkből készített fészekodú. Ez a madárvédelmi eszköz több mint száz éve készült, igazi kuriózum, egy elhivatott mesterember kezét dicséri. Az odú hátoldalán még ma is megtalálható az egykori felirat: A M. KIR. MADÁRTANI INTÉZET FELÜGYELETE ALATT ÁLLÓ ELSŐ MAGYAR FÉSZEKODUGYÁR. Cégtulajdonos: KÜHNEL MÁRTON. BARANYA-KÁRÁSZ.

Az MME 40. évfordulója kapcsán kiterjedt adatgyűjtés zajlik, hogy az elmúlt évtizedek anyagait archiválni lehessen, és az utókornak rendezett formában megőrizzük az értékeket. A munkához én is szeretnék hozzájárulni, éjjel átnéztem a saját anyagaimat is. Közben bajor vérebem körülöttem sertepertél, végigszaglássza az összes könyvet, prospektust, folyóiratot, legszívesebben azonnal átrágná magát valamennyin. Különösen érdekli egy fenyőrönkből készített fészekodú. Ez a madárvédelmi eszköz több mint száz éve készült, igazi kuriózum, egy elhivatott mesterember kezét dicséri. Az odú hátoldalán még ma is megtalálható az egykori felirat: A M. KIR. MADÁRTANI INTÉZET FELÜGYELETE ALATT ÁLLÓ ELSŐ MAGYAR FÉSZEKODUGYÁR. Cégtulajdonos: KÜHNEL MÁRTON. BARANYA-KÁRÁSZ.

A korabeli reklám tanúsága szerint a gyár kezdetben Debrecenben működött.

Kühnel Márton életútjáról tanulságos részletek az Aquila évkönyv 1992-es kötetében olvashatók.
A most ismét előkerült odút annak idején akár még a fészekodúgyárat meglátogató Herman Ottó is kézbe vehette (a neves tudós halálának idén lesz a századik évfordulója). Vajon a napjainkban készülő madárvédelmi berendezések túlélik majd a következő száz év viszontagságait?