Történt egyszer az agárdi Madárvártán, hogy a nyári, tábori időszakban néhány német diák kérte, hogy a Madárvárta kerítésén túl, pár napra sátrat állíthassanak, mert a környéken szeretnének madarakat megfigyelni...Jómagam a német nyelvből csak egy igen szalonképtelen KÁROMKODÁS elsajátításáig jutottam, amelyet a moszkvai Lomonoszov Tudományegyetemen német évfolyamtársaimtól sajátítottam el (ugyanakkor azt perfekt kiejtéssel vagyok képes azóta is kimondani/!/) Teljes egészében, a fiatalabb olvasókra tekintettel nem idézem, mindenesetre az eleje: "Leck mich am ..." Ezzel értelemszerűen nem kezdhettem a társalgást, ugyanakkor metakommunikációval, gesztusokkal, mimikával, no és jegyzetlapokkal és egy ceruzával mindent meg tudtunk egymással értetni! Nem utolsósorban segítségünkre voltak a nemzetközileg elfogadott "latin", tehát tudományos madárnevek alkalmazása is! Ezeket a táborozók számára szépemlékű Radetzky Jenő tanár úr, a Madárvárta alapítója, és élete végéig VEZETŐJE tanította nekünk, nem is akármilyen módon: előre elkészített kártyák segítségével. A "párbeszédünk" tehát kezdetét vette, és vendégeink felverték sátraikat a kerítésen kívül. Ilyen körülmények között a fentebb említett kommunikációs formák értelemszerűen HASZNÁLHATATLANOK! Azt azonban így is hallani lehetett, hogy már lefekvéshez készülődtek...
...ezt tapasztalva, s minthogy szerettük volna, ha másnap velünk jönnének a dinnyési Fertőre madárritkaságokat megfigyelni, "vettem egy nagy lélegzetet", és az erkélyre kiállva elkurjantottam azt a bizonyos német nyelvű káromkodást. Félreértés ne essék, nem vagyok a Tourette-szindróma áldozata, csupán teszteltem, mit reagálnak...
A hatás nem várt erősségű volt: a nádas, konkrétabban sátraik felől önfeledt röhögéssel nyugtázták, hogy partnerre találtak bennünk!
Megjegyzem, német nyelvterületen ez a káromkodás olyannyira szalonképes, hogy W. A. Mozart egy külön kánont is "szentelt" neki:
Így másnap velünk jöttek az egyeztetett madarász túrára, és ezek a kártyák segítették, hogy minden fajt pontosan beazonosítva jelezhessünk nekik. Vagyis ezek a kartonlapok nem csupán az oktatást, hanem a "puskázást" is segítették (persze e szó nem pejoratív értelmében/!/). Speciel Jenő bácsi táboraiban, kiváltképp az aznapi latin nevek felmondásakor nem lehetett puskázni, lévén a tanár úr poroszos vasszigorral tartotta (pontosabban próbálta/!/) regulázni a táborozókat, és hogy egy perc se teljen el léha semmittevéssel, különféle feladatokkal bízott meg minket, amelyek (szerinte) legfontosabbja a meteorológiai adatrögzítés volt, például a víz és a léghőmérséklet regisztrálása a "Meteorológiai napló" oldalain, valamint a szélmozgás detektálása, amit nem bízott ránk, hanem kiment a Madárvárta épülete sarkára, átkukucskált a VITUKI szélkerekére, majd az ott tapasztaltakat saját gyöngyírásával rögzítette e naplóban. Bevallom, mi ezt már kamaszként is nevetségesnek tartottuk, hiszen a szomszédos intézmény volt hivatott az ilyetén adatok országos közzétételére! Mondjuk nem ez az egyetlen visszásság, ami a poroszos "rendből" következik... Amúgy, ha már teljesebben kívánok megfelelni e blogbejegyzés címéhez, ma már (részben) elárulhatom, hogy jelenlétemben kétszer meglepő káromkodás is elhagyta a száját, ugyanakkor ezeknek még az első felét sem lenne ildomos közzétennem, egyrészt, mert ezzel jelezte, hogy bizalmasának tekint, másrészt pedig mert valóban szöges ellentétben álltak hagyományos, "tanár uras" modorával. Ahogy iskolai "berkekben" mondták hajdanán, "spongyát rá!", ezek az emlékek inkább az elfelejtendő kategóriába tartoznak.
A VITUKI pedig továbbra is szorgalmasan szolgáltatja nem csupán hazai, hanem nemzetközi meteorológiai intézeteknek az időjárási adatokat... A Madárvárta számos hajdani táborozója pedig mindmáig szoros barátságot tart fenn, sőt, az egyik tanítványom/táborozóm, ma már a vezetőjévé vált e kis műintézménynek! Annak idején igen sanyarú körülmények között, egy roskadozó házban kellett SEMMI FIZETÉSÉRT dolgoznom, ugyanakkor életem egyik LEGBOLDOGABB időszaka volt ez, mert a csillogó szemű, érdeklődő diákok rajongása MINDENÉRT kárpótolt. S ha idegileg összeroskadni kezdtem volna, tapasztalva, hogy a Madárvártát iránytani/finanszírozni köteles alapítványi vezetők milyen mértékben negligálnak, felelevenítettem magamban e település szülöttjének, Gárdonyi Géza "A fáklya" címűregényének egy alapmondatát: "Hanem azt jegyezze meg, Istennek dölyfös birkapásztora, hogy szolgája nem voltam, és nem is leszek."
Hozzá pedig Carl Zeller: "A madarász" című operettjéből a két korrupt professzor kettősét dúdoltam, amelyet itt is megosztok (először németnyelven):
https://www.youtube.com/watch?v=ZpZrAXl87JM
Itt pedig ékes magyar nyelven Kibédi Ervin és Csorba István előadásában:
Mint utóbb kiderült, azért Jenő bácsi is egyfajta "puskákkal", azaz kartonlapokra írt német fajnevekkel készült a külföldi vendégmadarászok kalauzolására...🙂
Radetzky Tanár úr olykor megengedett magának egy-egy nyelvi poént, azonban Kosztolányi Dezső (Izabella) Karinthy barátja számára kreált bizarr/obszcén versétől valószínűleg "hideglelést" kapott volna, miközben 2020-ban még női magazinban is idézik:
Aki pedig nem ismerné, itt a szó-szerinti, eredeti verziója:
