Avar

Legutóbbi sétánkon a Gellért-hegyet járva lépten-nyomon összegereblyézett avarkupacokba botlottunk. Mondhatnánk, hogy szépen gondozzák a természetvédelmi területet... Na de mennyire tartozik a természet rendjéhez, hogy az ősszel lehulló avart felkupacolják, és módszeresen minden évben elszállítják? Érdemes lenne egyszer kísérletet tenni a természetközelibb "kezelésre", vagyis hogy az avarréteget a fák alatt hagyják - ahová való. A lebontó mikroszervezetek, gombák, férgek tavaszra sikeresen feldolgoznák az ősszel lehullott leveleket, ahogy teszik azt évmilliók óta. És amikor visszaérkeznek a telelőhelyekről a fülemülék, bőségesen találnának táplálékot, cserébe egyre több helyről lehetne hallani éjszaka is csattogó, szívet dobogtató éneküket. A fülemülék a szüntelenül gereblyézett parkokban és kertekben nem képesek fennmaradni, és amikor az emberek módszeresen szüntetik meg a fáik és bokraik között a természetes avartakarót, nem is gondolnak bele, hogy ezzel megfosztják magukat a természet egyik legszebb madárdalától.

Kutya meleg van!

Esteledik. Hűl a levegő: jelenleg már csak 30 fokot mutat a hőmérő. Hétvégén állítólag 36 fokos hőség várható. Szóval kutya meleg van! A kutyákat ilyenkor különösen megviseli az időjárás, hiszen verejtékmirigyek hiányában csak lihegéssel, a nyelvükön át történő párologtatással tudnak hőt leadni. Flórát is próbára teszi a rekkenő hőség, még sétálni is alig van kedve ebben a kánikulában.
S hogy ezt miért érdemes megemlíteni egy kutyás bejegyzésben? Hát mert a kánikula szó a latin "kutya" (=canis) kifejezésből ered. A szó tehát latin eredetű, a Nagy Kutya (Canis Maioris) csillagkép legfényesebb csillaga, a Szíriusz latin nevéből (Canicula, azaz „kiskutya”) származik, mivel a mediterrán tájakon egykoron a "kánikulai" nyár beköszönte a Szíriusz felkeltével esett egybe. Magyar szövegekben először a 16. században szerepeltették ezt a kifejezést. További jelentésváltozáson átesve az orosz nyelvben a szünidő megfelelőjévé vált (Каникулы). Minthogy oroszhonban is létezik téli iskolai szünidő, így náluk megjelenhetett a "téli kánikula" is! Ilyenkor Moszkvában -30 fokos fagyokat is átélhetnek a kánikulázó diákok.

...hiába: a hőség nagy úr: Flóra és Faina ennek hatására éppúgy fekszenek egymás mellett, mint Csehországban Martina Vachova / a facebook-on Martina Kolářová / https://www.facebook.com/miamaymia  / igen becsületes kutyatenyésztő házánál az ajtónál fekvő két bűbájosan pihenő két falkatársa Fainának - azaz szintén berni kopók! 

Mindezek kapcsán még egy aktuális kiegészítés, Csányi Vilmos akadémikus kapcsán...

1935. május 9-én született Budapesten. 1958-ban vegyészként végzett az ELTE-n, majd a Budapesti Orvostudományi Egyetem munkatársa lett. 1973-ban az ELTE-n kezdett dolgozni, a magatartásgenetikai laboratóriumban. Később az általa alapított etológiai tanszék vezetője lett, ezt a tisztséget egészen 2000-ig betöltötte.

1965-ben védte meg kandidátusi értekezését, témája a biológiai fehérjeszintézis szabályozása volt. 1970-ben kapta meg akadémiai doktori fokozatát molekuláris biológiai kutatásokért.

Az MTA tagja, a Magyar Etológiai Társaság tiszteletbeli elnöke. Szerkesztői, főszerkesztői munkái (Magyar Tudomány, Élet és Tudomány) mellett jelentős az ismeretterjesztői, szépirodalmi munkássága, szerzője többek között a Bukfenc és Jeromos vagy a Marci, a beszélő kutya c. könyveknek.

Fő kutatási területe az állati és emberi viselkedés, valamint a biológiai és a kulturális evolúció kérdései. Jelentősek a kutyákon lefolytatott etológiai vizsgálatai is. A Nagykutya csillagképben csillagot neveztek el róla 1999-ben.

Vére(b)hulló fecskefű

Véreb és a vérehulló fecskefű

Orchideák nyomában

Eredetileg ma a Normafa környékére indultunk, de ott az erdő most elég sivár képet mutatott. Még mindenhol látszottak a decemberi ónos eső következtében lezuhant vaskos ágak, derékbe tört fák, a hatalmas kupacokba összehordott farakások 10-20 méterenként sorjáztak. Ezek a farakások idővel pompás fészkelőhelyet biztosítanának különféle madaraknak (ökörszemeknek, vörösbegyeknek), és menedéket nyújtanának számos rovarfajnak is, de gyanítom, hogy előbb-utóbb az illetékesek "kitakarítják" majd az erdőt. Kár érte, igazából az lenne a természetes, ha a korhadó faanyag visszakerülhetne az erdő anyag-körforgásába. Ehhez azonban kéne pár év - ahhoz meg a kirándulóknak nincs türelme...

A Normafától Csillebérc irányába vettük utunkat, ahol "titkos tervem" szerint vérebemmel orchideákat szerettem volna keresni. Az Irhás-árok tölgyeseiben évtizedek óta ismerem a bíboros kosbor (Orchis purpurea) szép állományát, ezúttal pedig a tölgyes fölötti napsütötte réten terveztem további orchideafajt lelni. És sikerült! A szűk ösvényeken itt is, ott is újabb letört ágak nehezítették a haladást, a növények szempontjából azonban ez kifejezetten hasznos, hiszen így minimálisra csökkent a veszélye, hogy kirándulók csokorba gyűjtik az épp virágzó példányokat. Miután kikecmeregtünk Flórával egy galagonyabokor marasztaló tövises ágai közül, az elénk táruló tisztáson egy - általam korábban nem látott - orchideafajra bukkantunk: a tarka petteskosbor (Orchis tridentata = Neotinea tridentata) három példányára.

Flóra és a tarka pettyeskosborok

Tarka pettyeskosbor (Orchis tridentata = Neotinea tridentata)

Később, pár száz méterre három további példány is előkerült. Nem messze ezektől még a napsütötte rét szélénél előkerültek újabb virágzó bíboros kosborok, amelyeknek olykor fél méteres magasságba nyúló virágzata laikusok számára is érzékelhetően hirdeti, hogy ezek a növények az orchideák (Orchidaceae) fajgazdag családjába tartoznak.

Bíboros kosbor (Orchis purpurea)

Miközben az orchideákat fotóztam, a bokrok között a fejem felett egy őszapócsalád ugrabugrált, a távolból örvös galamb búgása hallatszott, a levegőt betöltötte a nagyezerjófű illata. Az erdő szegélyétől egy-egy elegánsan libbenő fehér pillangó tűnt tova a sűrűbb erdőrészek irányába: a kis apollólepke nőstényei voltak ezek, amelyek komoly botanikai kutatómunkát végeztek éppen, hiszen utódaik számára (ill. peterakás céljára) a keltikéket keresték, lévén hernyóiknak ezek a kizárólagos tápnövényei.

© Rahmé Nikola felvétele

Amikor pedig sok-sok év múlva, az alkotó-sorozatszerkesztésemben megjelenő TERMÉSZETTÁR sorozat 3. kötete előkészületei zajlottak, eszembe-jutott ez a lelőhely, és javasoltam Rahmé Nikola barátunknak, hogy az általam vélelmezett csodálatos képződményekről készítsen FELVÉTELEKET, ezek lettek ezen kötet TALÁN legszebb képei! 

Majd később még az is eszembe jutott, hogy Charles /Robert/ Darwin az orchideák kapcsán az egyik szakmunkájában megjelentetett egy rajzot, amelyen egy orchideafaj pollencsomagja egy ceruzahegyen látható, és Nikola ezt is sikeresen reprodukálta - immár FOTOGRÁFIAI módszerrel!

Budaörsön

Tavaszköszöntő kirándulásként a budaörsi Csiki-hegyek szikláin jártunk. Egyedülálló táj, a főváros tőszomszédságában igazi mediterrán hangulat. Nemrégiben errefele még gekkók is éltek és szaporodtak az egyik ház védett zugaiban. Igaz, nem őshonos fajként, hanem egy műkedvelő herpetológus terráriumából kiszabadult példányok leszármazottaiként. A helyi mikroklíma megfelelőnek bizonyult, táplálékot és telelőhelyet is találtak maguknak a tengerpartról származó kis hüllők, így hosszú évekig háborítatlanul élhettek errefele. Ma azzal szembesültem, hogy az egykori gekkós házat a tél folyamán lebontották, amivel valószínűleg a gekkóállományt is megsemmisítették.

Mintha Dalmáciában lennénk... (oda persze nem hegyi véreb, hanem dalmata dukálna)

Szerencsére a budaörsi Csiki-hegyek valódi, őshonos hüllöritkaságoknak adnak otthont napjainkban is. Ezek egyike a pannongyík, a vakondgyíkfélék aprócska képviselője, amely jobbára a kövek alatt és között rejtőzködik, és csak nagyritkán kerül szem elé.
A másik, szintén ritkán látható pikkelyes kuriózum a haragossikló, amelynek az utóbbi években újabb példányait figyelték meg a környéken e kígyót célzottan kereső herpetológusok, és amely faj érdekében több természetvédelmi kezelési programot is szerveztek már errefele.

Haragossikló (Méhely Lajos festménye, 1896)

És hogy valami botanikai vonatkozás is szerepeljen a mai bejegyzésben, így jelzem, hogy a dolomittömbök között már szép számmal virágzik a hegyi ternye, amelynek sárga virágzatai színes sziklakertté varázsolják a tájat...

Hegyi ternye

Valami készülődik...

A Gellért-hegy Duna fölötti ösvényein kezdtük a mai programot. A meredek fal leomló részein itt is, ott is kisebb-nagyobb kerekded gumók voltak láthatók. A keltikék (Corydalis) raktározó képletei ideális esetben mélyen a földben találhatók, de itt az utóbbi hetek földcsuszamlásai miatt számos keltikegumó került a felszínre. Ebből ugyan nem lesz bulvárhír, hiszen a hegy túloldalán, a vasúti alagút köveinek elmozdulása jelentősebb kárral járt, de az érintett gumók szempontjából mégiscsak élet-halál kérdése, hogy egy földcsuszamlás után hova kerülnek. A felszínen életkilátásuk a nullához közelít, és ha heteken belül nem érkezik rájuk újabb talajréteg, akkor menthetetlenül kiszáradnak. 

A megcsúszott talajrétegekből a szerencsétlenebb gumók a Rudas-fürdő irányában zuhannak a mélybe

A biztos halálra ítélt gumókat ezért összegyűjtöttem, és átmenetileg egy cserépbe tettem őket. Picit megsiettetem a tavaszt, és az ablakközben reményeim szerint már napokon belül virágba borulnak megmentett keltikéim. Az előbukkanó levelek között már ott lehet sejteni a virágbimbókat, amelyek jelzik, hogy már nagyon készülődik a tavasz!

A gumószedegetéssel gyorsan elszállt az idő, és majdnem elkéstem egy korábban egyeztetett programról, amely során régi példaképemmel kellett megbeszélni egy közös munka tervét. Márpedig e példaképemnek éppen a Gellért-hegy ösvényei a kedvelt madarászhelyei, ahol évtizedekkel ezelőtt telente rendszeresen figyelte meg az akkoriban itt áttelelő havasi szürkebegyeket. A hegyről gyorsan alászállva Flórával átrohantunk a pesti oldalra, és szerencsésen megérkeztünk a találkozóra.

Pillanatkép egy jó hangulatú megbeszélésről

Arról, hogy kivel találkoztunk és mi volt a mai megbeszélés tárgya, majd egy későbbi alkalommal fogok beszámolni...

Lúdas Matyi - a szellemi tulajdon és a könyvkiadás

200 éve, 1815-ben egy Bécsben tanuló diák, bizonyos Kerekes Ferenc (későbbi debreceni professzor) könyvkiadásra szánta el magát, s megjelentette a Lúdas Matyi című művet. Derekas tett, mondhatnók, hiszen a könyv nem csupán pénzbevételi forrás, hanem az elme pallérozásának is nemes eszköze, a szépséghiba csupán az volt, hogy a könyvben nem tüntették fel az alkotó, Fazekas Mihály nevét, aki a kiadásról csak később értesült, s így csak a megjelenés után tiltakozhatott a kalózkiadás ellen... Hiába, a plágium a könyvkiadással egykorú intézmény, s némi bevétel reményében mindig akadnak, akik más tollával kívánnak ékeskedni. A Lajtán innen meg aztán még egyetemi karriert is befuthatnak... Sajátos momentuma a történetnek, hogy a Lúdas Matyi éppen a tulajdonjog sárba tiprása ellen felszólaló mű, de első "kiadóját" ez semennyire sem zavarta a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok (v.ö. szerzői jog) önhatalmú értelmezésében.

Fazekas Mihály (1766-1828)

Botanikai vonatkozása a történetnek, hogy a valódi szerző, Fazekas Mihály a magyar növénytan történetébe is beírta nevét, a Diószegi Sámulellel társszerzőségben készített és 1807-ben megjelentetett Magyar füvészkönyvvel.
A Magyar füvészkönyv alapvetésül szolgált a magyar növénytani nevezéktanhoz is, amire egy apró szerzői utalást a Lúdas Matyi sorai között is fellelni:

"...száz erdei réti
Dudvák vóltak ezek; nyúl-, farkas-, béka-tseresznyék;
Medve-, szamár-, disznó-, eb-, egér-, kutya-, matska-tövissek;
Hát meg az angyal- szent- 's ördög-gyökerek (mivel akkor
A' füvek neve tsak barom, ördög, 's szent vala; Füvész-
Könyv még nem lévén)."

Emlékezetes idézet - az 1815-ös kiadásból

Szerencsére Dr. Király Gergely kiváló botanikus szerkesztésében 2009-ben megjelent a mai idők legmodernebb hazai növényhatározója, az Új magyar füvészkönyv!