Kis vérebtan 1.

A könyvesboltok kínálatában tucatszám találhatunk kutyás könyveket, több közülük fennen hirdeti, hogy bemutatja a világ összes kutyafajtáját. Alig akad azonban köztük olyan, amelyikben a bajor (hegyi) véreb szerepelne. Ez a vadászkutya felfogható egyfajta indikátornak is: amelyik kiadvány átfogó kutyás műnek aposztrofálja magát, de mégsem szerepel benne a bajor kutyafajta, az a kiadvány jó eséllyel fércmű. Pedig a fajta története régi időkre nyúlik vissza, 1870 táján Karg-Babenburg báró kezdte tudatos nemesítését, a hannoveri véreb és hegyvidékeken használt kopófajták keresztezésével. Célja a sziklás viszonyok között is munkaképes vadászkutya kialakítása volt, amely alkatát és mozgékonyságát a kopóktól, a kiváló szaglást pedig a hannoveri vérebtől örökölte. Az Alpok vonulatain a megsebzett vadat keresve mégsem lavírozhat a vadász egy 40 kilogrammos izomkolosszust pórázon tartva, mert a sziklás terepen nehézkesebben mozgó, robusztusabb hannoveri véreb egy szerencsétlen mozdulattal akár magával ránthatná gazdáját is egy szakadékba. Az ilyen „vérebtanúhalál” elkerülésére alakították ki az alacsonyabb, karcsúbb és kisebb testtömegű bajor fajtát, amelynek első leírását 1883-ban publikálták, 1912-ben pedig már létrejött a Klub für Bayerische Gebirgsschweisshunde, a fajta híveinek egyesülete.

E vadászkutya hivatalos magyar neve „bajor hegyi véreb", minthogy azonban „bajor síkvidéki véreb” nem létezik, gyakran használják a lakonikus „bajor véreb” megnevezést is (ezt a nómenklatúrát követem én is, a „hegyi” vagy „síkvidéki” jelzős megkülönböztetést a gorilláknak meghagyva).

A Nemzetközi Kinológiai Szövetség (Fédération Cynologique Internationale, FCI) a bajor fajtát a VI. csoportban (kopók és rokonaik), 217-es lajstomszámon tartja nyilván. A fajta-standard szerint marmagassága kanok esetében 47-52 cm, szukák esetében pedig 44-48 cm. (Ehhez a magassághoz 18-28 kg-os testtömeg tartozik.)

A bajor vérebnek nem elég egy rövid séta a városi aszfalton

A divatos, „felkapott” kutyafajtáktól eltérően (amelyeket felelőtlen tenyésztők szaporítók ipari jelleggel tömegesen pároztatnak), a bajor vérebeknek nincsen jellegzetes örökletes betegsége. Ha nem ismerik a fajtát, nincs rá tömegkereslet, és ha nincs rá kereslet, akkor nem érdemes tömeges, bármi áron erőltetett szaporítását végezni. Az évszázados hagyománynak megfelelően hároméves koruk előtt a vérebeket nem is fedeztetik (lassan érő fajtaként ekkorra érnek be mind testileg, mind lelkileg) - ez sem éppen piac-orientált szemléletről árulkodó gyakorlat. A fajta szinte kizárólag vadászok tulajdonában található, és a tudatos vérebtenyésztők azt is nagyon megválogatják, hogy az utódok hova kerülhetnek. 

Fültanúja voltam egy telefonbeszélgetésnek, amely során egy jelentkező kifejtette, hogy ő akármennyit hajlandó kifizetni egy vérebkölyökért, de utána az kőkeményen dresszírozva köteles lesz minden parancsát azonnal végrehajtani. Mire a tenyésztő röviden ezzel intézte el a dolgot: - Hát akkor tőlem ugyan egyetlen vérebkölyköt sem kap semennyiért sem!  (Merthogy a vérebeket nem lehet terrornak kitenni. A vérebneveléshez rengeteg idő, türelem, empátia és következetesség kell. A lelkivilágukat jól ismerő vadászok egyik jelszava: „Vérebet pedig nem verünk!”) A véreb és vezetője közti összhangot a legkisebb mértékig sem befolyásolja, hogy a vásárláskor a gazda mennyi pénzt fizetett a kölyökért, és a kutya bizalmát nem lehet később sem pénzen megvásárolni. Vajon hány állatkereskedőben van annyi tartás, hogy csak olyan gazdajelöltnek ad el élőlényt, akinek alkalmasságáról személyesen meggyőződött?...