A járdaszegély tiszteletben tartását kezdetben labdával gyakoroltuk. Éjjel, amikor a gépkocsiforgalom gyakorlatilag nem jelent veszélyt, a zsákutcákban ki-kidobálgattam az úttestre egy labdát, és az akciót tudatosan irányítva azonnal leállítottam Flórát, amikor ki akart utána rohanni. Néhány próba után megértette, hogy a kocsik által uralt részre kiszaladni nem szabad, és ha marad mellettem, akkor jár a dicséret - és a jutalomfalat. Ha olykor gyalogosok szemtanúi voltak a jelenetnek, elég furcsán néztek rám, hogy vajon miért dobálom át a kutya játékát a túloldalra, és ha már átdobtam, miért nem engedem oda. Nehéz lett volna ott kifejteni a kutya okításával kapcsolatos elképzelésemet, hogy a labdát akkor dobom el, amikor akarom, fel tudok készülni az azonnali tiltásra, míg ha egy váratlanul előugró macska üldözéséről kéne lebeszélnem Flórát, akkor előzetes gyakorlás nélkül szinte lehetetlen lenne a célt elérni. Márpedig itt a cél az, hogy a vadászkutya ne rohanjon át az úttesten a kiszemelt zsákmány után, hanem nyugodtan maradjon mellettem. Ezúttal az a játék, hogy az úttestre került játékot levegőnek nézzük. Később, a sikeren felbátorodva azt kezdtem neki tanítani, hogy a zsákutca végén kanyarodva át tud jutni a túloldali járdára anélkül, hogy szabályt szegve kimenne az úttestre. Eleinte a zsákutca legvégénél, pár lépést araszolva kezdtük az újabb leckét, aztán a távolságot fokozatosan növelve néhány hét alatt eljutottunk oda, hogy Flóra már a zsákutca elejétől is végig tudja futni a távot, és rohamvágtában megkerüli az egész zsákutcát. Ennek akkor van jelentősége, ha nincs elég időm hosszú sétával lefárasztani, hiszen ily módon pár perc alatt több kilométeres táv lefutására tudom rávenni.
A minap, a zsákutca közepénél tartottunk, amikor Flóra észrevette a túloldalt figyelő macskát. Én nem azonnal "kapcsoltam", a kutya rögtönzésbe kezdett, és elkezdett rohanni, a macskától ellentétes irányba, a zsákutca vége felé - hiszen ott szabályszegés nélkül át tudott keveredni a macskás oldalra, és egy perc múlva már a túloldalról lihegve várta a dicséretet, hogy milyen frappánsan megvalósította a macskarémisztgetős tervét.
Most már csak azt kellene valahogy megértetnem vele, hogy a macska és a plüsskacsa egészen másféle játszótárs, és míg az utóbbit lehet szájba venni és a levegőbe dobálni, a macskákkal ezt nem tanácsos megkísérelni.
Azt hiszem, a friss lecke gyakorlásában a szomszéd ház vén kandúrja lesz segítségemre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése