Vándorfüzike

Az elmúlt hetekben többször felmentünk a Gellért-hegyre, részben néhány botanikai érdekesség felkeresése, részben egy madártani ritkaság észlelése céljából. Felvetődhet a kérdés, miféle érdekességeket rejthet egy nagyváros közepén található parkosított terület? Nos, bizony rejt többet is! A Gellért-hegy egyik dolomitsziklája nyújt menedéket hazánk egyik fokozottan védett növényének, a sárgás habszegfűnek, amelynek teljes őshonos hazai állománya egy kis sziklafolton található (ennek pontos helyét itt nem részletezném). A nevezetes szikla amúgy elég sűrűn látogatott hely közelében található, s nem messze tőle turisták százai haladnak el nap mint nap, az apró növényre azonban ez nem jelent veszélyt, hiszen elég rejtetten él. Virágait ráadásul éjszaka bontja, így a virággyűjtők számára sem jelent célpontot. Évekkel ezelőtt nagyobb problémát jelentett e növény számára, hogy a szikla alatt egy fa cseperedett egyre nagyobbra, és ha nem történik közbelépés, teljes árnyékot borított volna a sárgás habszegfűre, ami bizonyosan kipusztította volna a nevezetes állományt. A fácska egyre nőtt, és minthogy a hivatalos közegek nem aktivizálódtak, egy kedves barátommal úgy döntöttünk, hogy vállalva a parkrongálás látszatát, megszabadítjuk a habszegfű-állományt a fölé terebélyesedő lombozattól. Az éjszakai akció sikerrel zárult, és szerencsére nem kellett senkinek magyarázattal szolgálnunk, hogy az éj leple alatt ugyanmár miért nyesegetjük egy szerencsétlen fácska ágait.

A hegy másik érdekessége az őszi esők idején virágokat hozó vetővirág. Erről a növényről itt most nem is írnék részletesebben, minden fontos tudnivaló megtalálható róla egy társblog bejegyzésében.
Az utóbbi napokban a virágágyásokkal tarkított parkrész sarkánál időről időre furcsa alakok tűntek fel. Mintha Agatha Christie valamely krimijéből csöppentek volna ide, fürkészőn bóklásztak az avarral borított ösvényeken, itt-ott beosontak a facsoportok közé, s közben folyton fel-felkémleltek a fakoronák irányába. Különös ismertetője volt valamennyiüknek, hogy nyakukban távcső lógott, és ha összetalálkoztak, akkor a következő "jelszóval" azonosították be magukat: "Vándorfüzike"! E bűvös szó hallatára elmosolyodtak, és onnantól teljes egyetértésben közösen folytatták a titokzatos fürkészmunkát. A történethez hozzátartozik, hogy a távcsöves személyek madarászok voltak, akik egy hazánkban ritkán megfigyelhető énekesmadárfaj napokig itt tartózkodó példányát keresték - és többen sikerrel is jártak.

Vándorfüzike a Gellért-hegyen, 2014. október 5. (copyright Mészáros József)

Amúgy keveseknek adatik meg, hogy vándorfüzikével találkozhassanak, az meg különösen ritka, hogy egy ilyen madár egy városi parkban kerüljön madarászok távcsöve elé. Amúgy a Gellért-hegy e parkszegélyében nem ez az első ritkaság, Ugyanitt figyeltek meg a madarászok 2013. április elején egy örvös rigót, amelynek nem sokkal később a párja is előkerült a területen.