Az alábbi (első /és egyetlen/) novellámat 2006. február 13-án, 02:30–04:10-kor írtam, majd jóval később, 2019. január 19-én tettem közzé e blogomban, azonban időközben még "csiszoltam" rajta, például a címében, hogy a pizzára történő utalás egyértelműbb legyen, "Margarita"-ról "Margeritha"-ra változtattam. Minthogy a blogstatisztikát nyomon követve igen sikeresnek bizonyult, így most frissítve újfent közzéteszem, az "utóiratban" hozzászerkesztve a rá érkezett szerkesztői leveleket (értelemszerűen ezekben még az eredeti novellacímmel, hiszen így hitelesek az idézetek)...
...történt 2006 tavaszának legelején, hogy az Élővilág Enciklopédia gombás-növényes kötetének szerkesztése során oly mértékben lett úrrá rajtam az unalom egy gombákról szóló kézirat olvasása közben (melynek szerzője a Kertészeti Egyetemen tanszékvezető egyetemi tanár vala)....
Mester és a Margeritha
Hommage à BulgakovMester az asztalánál ül. Régi dallamok után kutakodik a saját emlékeiben és a világhálón. Keresgélés közben Sosztakovics-szerzeményekre lel, s ez örömmel tölti el. A nosztalgiázás során megéhezik, és telefonon rendel egy nagy adag pizzát. Margerithát. Az ételfutár megérkeztéig nekilát egy paradicsomos halkonzerv elfogyasztásának. Az alváskutatók a megmondhatói, hogy elalvás előtt nem ildomos a gyomrot agyonterhelni, mert az kusza álmokat eredményezhet. Mester nem törődik az alvászavarokkal, elfogyasztja a pizzát, félreteszi a maradék halat, majd aludni tér. Agyát Sosztakovics Jazz-szvitje járja át. Kavarognak a dallamok, éppúgy, mint hófúvásban a pelyhek. * * * A szél kisebb-nagyobb hótorlaszokat képez az Arbat teljes hosszában. A fehér, örvénylő fátylon keresztül alig látni, ahogy néhány sötét árny halad előre. Az utcai hangszóró továbbra is a Jazz-szvit dallamait recsegi világgá, és a különös alakok a szvit ütemére lépdelnek, lépdelnek, sötét szőrmebundájukba burkolózva. Két férfi és egy két lábon járó kandúr. Utóbbinak koromfekete a szőrmebundája. A Vahtangov Színház oszlopai között teljesen eltakarja őket a hófúvás. Pár méterrel arrébb található a környék legjobb élelmiszerboltja. A veszett hidegben a járókelő akkor is betér a bolthelyiségbe, ha nincs a zsebében pénz, sőt akkor is, ha nincs a boltban áru. Az utca túloldalára, az ékszerboltba például hónapok óta nem érkezett se nyaklánc, se gyűrű, se semmi, mégis tele a helyiség emberekkel. Az állat-szaküzletben sincs egyetlen élő állat sem, és valószínűtlen, hogy az a sok ember, aki itt összeverődik, mind a kilószám felhalmozott szárított bolharákokból akarna vásárolni. A 34 fokos fagy jégvirágokat növeszt a kirakatüvegekre. A virágkereskedésben – meglepő-e? – nincsen valódi virág, de még virágföld sincs (a városlakók más forrásokból töltik fel cserepeiket), melegedésre azonban ez a hely is megteszi. A háztartási boltban sem túl nagy a választék: itt most csak egyféle árucikk kapható. Az összes polcon – akkurátusan elrendezve – kávédarálók sorjáznak, egymástól tisztes távolságot tartva, éppúgy, mint a színház árkádjai alatt a galambok. Az élelmiszerboltban viszont (a szemes kávét leszámítva) akad mit vásárolni. Az üzlet legfeltűnőbb berendezési tárgyai azok a felfüggesztett, lefelé szűkülő üvegedények, amelyeket mindenféle színes italokkal töltöttek meg. Az üvegedények legalján parányi csapok nyílnak, ezeken keresztül tölthető pohárba a kívánt almalé, szőlőlé, körtelé, meggylé, birslé, vagy épp a gránátalmalé. Egy adag mindössze néhány kopejka. A pulton kerek sütemények, porcukorral és földimogyoró-darabkákkal megszórva. Kissé odébb a gyümölcslevekéhez hasonló üvegedényből nyerhető szállítóedénybe az étolaj. E sűrű, aranyló folyadékkal nagyon kell ám vigyázni! Ha az ember az olajat összetéveszti az almalével, s üdítő gyanánt kortyol belé, az hasmenéshez vezethet (ha pedig bosszúsan kiönti az olajat az utcára, az halálos balesetet okozhat). A boltban sajátságos a levegő. A zöldséges részlegnél félig rothadó zöldségek tornyosulnak. A krumplihalomban a gumókon annyi talajmaradvány található, hogy ha a polgártárs otthon a kádban lemossa az árut, a visszamaradó földdel megtöltheti végre a cserepeit is. Fakó/kék vattakabátban egy öregasszony lép ki a boltból, és hazafelé tipegve óvatosan kerülgeti a hóbuckákat. Nyakában cukorspárgára fűzött vécépapír-göngyölegeket cipel. Se nyakláncdivatot nem kíván teremteni, se hasmenése nincsen (ő sosem inna még véletlenül sem az étolajból, nem úgy, mint sógornője, Annuska), csupán előrelátóan bevásárolt a boltban. Hiánygazdaságban ez így szokás. Hiszen ha ő most a ritka alkalommal élve nagyobb tételben vásárol a hiánycikkből, akkor azzal jó alapot képezhet a bérlőtársával, Olga Alekszandrovnával folytatott csereberéhez. A kereskedelmi egység ajtaján át a rothadó zöldség, az erjedő túró és a másodlagos frissességű halhús szagának furcsa egyvelege áramlik az utcára. Az antikvárium tájékára már csak a túró- és a halszag jut el, az Arbat végénél pedig már csupán a halszag érzékelhető. A bomló hal szaga igen kellemetlen. * * * A kis halászkikötő környékét is halszag járja át. A csónakok körül alig látható mozgás; hetek óta hiába mennek ki a halászbokor tagjai a nagy vízre. Most is csak egy néhány fős társaság próbálkozott kora hajnalban, de a zsákmány mindössze három keszeg lett. A halakat kosárba teszik, vászonnal letakarják, vesznek magukhoz még három lepénykenyeret, és elindulnak a hegyre. A reggeli nap hosszú árnyakat vetít a hegy lábánál kígyózó utcára. A halászok halkan beszélgetve mennek a csúcs felé. Még hűvös a levegő. A sziklafalak gekkói már aludni tértek, egy napsütésre váró, elgémberedett agáma pedig még éppen csak a fejét dugja elő a mészkőkerítés repedéséből. A halászok közeledtére visszahúzódik az árnyékba. Az utca aljában még néhány ember jelenik meg. Ők is a hegytető irányába ballagnak. A napsugarak ereje egyre nő, az agáma sütkérezni kezd a falon. Új embercsapat érkezik, mire a hüllő ismét a rejtekébe menekül. Nem szokott ő hozzá az effajta jövés-menéshez. Az utcán egyre több ember halad felfelé. Közben néha félénken hátratekintenek, hogy nem követik-e őket katonák, hiszen nemrégiben gyülekezési tilalmat rendelt el Ponczius Pilátus lovag, Júdea ötödik helytartója. Az egyik kapuban üldögélő matróna sajnálkozva tekint utánuk. Látta a kis kosarat az első csapatnál, és azt is látja, hogy a többiek semmilyen ennivalót nem visznek magukkal. Ő bizony ilyen kevés étekkel egy betérő vándort sem bocsátana útjára! A vénasszony szegény ugyan, de a szíve meleg. A levegő is egyre melegebb. A sziklák között elsárgult fűcsomók árválkodnak. A 34 fokos hőség hatalma előtt a növények is meghajolnak. A forró levegő percek alatt szinte bármit kiszárít. Az olajfa-ligetben reggel még némán pihenő kabócák először tétován, szakadozottan, majd egyre erőteljesebben zendítenek rá dalukra. Immár az ő zizegésüktől hangos a táj. A kabóca vígan él, felesége nem beszél – írta ötszáz évvel időnk számítása előtt Xenarkhosz, a görög filozófus. Most azonban a hegyen, miközben különféle filozófiai témák kerülnek terítékre, a diskurzus bizonyosan nem érinti a rovartan kérdéskörét. A hegytetőn az emberek körbeveszik vezetőjüket, és hallgatják annak eszmefuttatását. Órák telnek el így, mindenki feszülten figyel. Távolabbról nem hallani, hogy miről szól a tanítás, mert a kabócák követelőző, monoton kórusa minden más hangot elnyom. Add meg a kabócának, ami a kabócáé… Kakukkfű illatát érezni, de a fűszeres levegőbe mintha bomló hal szaga is keveredne. A gyülekezet közepén álló karizmatikus személy befejezi beszédét, lehajol a kosárhoz, előveszi az időközben ehetetlenül csonttá szikkadt lepénykenyereket és az immár frissességüket vesztett halakat, majd kínálgatni kezdi a társait. A hallgatóság tagjai mostanra megéheztek ugyan, de valamiért mégse kérnek a kosár tartalmából. Nem bántóan utasítják vissza a kedves kínálást, hanem kézmozdulataikkal jelzik kitérően, hogy ők tulajdonképpen már jól is laktak, és köszönik szépen, de nem akarják mások elől elenni sem a kenyeret, sem a halat. A gyülekezet lassan szétszéled; a hegyi úton kis csoportok igyekeznek hazafelé. Az agáma ismét visszamenekül a repedésbe. Nem érti, mi történik ma itt. Igaz, nem is dolga, hogy magyarázatot keressen az őt körülvevő világra. A jószívű asszony még délután is a kapuban üldögél. Ő sem érti, mi történik ma itt. Almával telepakolt teknőt készít elő a visszatérő népeknek, hiszen sejti, hogy odafenn nemigen lakhattak jól az egyetlen kosár tartalmából. Amikor megjelennek előtte a hegyi beszéd résztvevői, kínálgatni kezdi őket. Azok viszont vezetőjük mögött egymásra néznek, valahogy cinkosan összekacsintanak, és elhárítják a kínálást, tartva magukat a korábbi magyarázatukhoz, miszerint ők bizony ma már jóllaktak. A vénasszony egyre kevésbé érti, mi történik ma itt. Az agámától eltérően ő magyarázatot próbál találni a történésekre. Valamilyen magyarázatot pedig bizonyosan talál is majd arra, hogy miképpen lakhatott jól ennyi ember abból a kis kosárból (hiszen az embereknek dolga, hogy magyarázatot keressenek az őket körülvevő világra). Valójában persze nem az aznapi népélelmezés csodás mibenlétén kéne gondolkodni, hiszen a hegyen néhány órája kifejtett eszmék nem a gyomor kérdéseit érintették. Este már csak a hegyről alászálló halszag emlékezteti a vénasszonyt a szokatlan látogatókra. A bomló hal szaga igen kellemetlen. * * * Mester félálomban még arra gondol, hogy ilyen szag mellett talán csak Gestas orr nélküli gyilkosa tudna érzéketlenül elmenni. És arra gondol, hogy Sosztakovics éppen száz éve született, amely tény mellett viszont mindenki érzéketlenül megy el. Talán más lenne a helyzet, ha – a gyomorra is gondolva – piacra dobnák a Sosztakovics-kuglert… Reggel szótlanul, de nyugodtan, egészségesen ébred, és a következő holdtöltéig nem háborgatja semmi: sem Gestas orr nélküli gyilkosa, sem a kegyetlen Ponczius Pilátus lovag, Júdea ötödik helytartója...
U. P.
2006. febr. 13., 02:30–04:10
Most pedig következzenek a szerkesztők megnyilvánulásai - végigolvasva különösen érdekesek, kiváltképp a harmadiké, aki a sem az én vezetéknevemet, sem a sajátját nem képes helyesen leírni (legalábbis erre utal, hogy feladóként (még az elektronikus címében is/!/): Gál Attila, bemutatkozásában és az aláírásában pedig Gáll Attila - javasolható lenne "kompromisszumosan" a "Gálll" írásmód!... 🙂)
Dátum: 2006. december 19., kedd, 07:30:47
Feladó: Pongracz Maria <pongracz.maria@nyugatijelen.com>
Címzett: upeter <upeter@freemail.hu>
Tárgy: novella
Kedves Péter, örülök, hogy elküldte írását, jónak, körölhetőnek tartom, nem is hiszem, hogy ez az első novellája. Kérem küldje el személyi adatait: született (évszám) foglalkozás (ezt már megírta),utolsó megjelent könyve.
Kellemes karácsonyi ünnepekt kivánok
Pongrácz P.Mária
*
Dátum: Sat, 21 Apr 2007 12:27:23 +0200 Feladó: "Nagy Koppany Zsolt" <nagykoppanyzsolt@gmail.com> Címzett: upeter@freemail.hu Tárgy: értesítés
Tisztelt Ujhelyi Péter! Nagy Koppány Zsolt vagyok, író, a júnisui számtól az Irodalmi Jelen prózarovatának szerkesztője. Megkaptam a "Mester és Margarita" című írását, nagyon jónak találom és közlésre javaslom. Kb. 2-3 hónapos átfutásra kell számítani (minimum). Kérdezném, hogy megjelent-e máshol is az írás, mivel a Jelen csak első közlésre vállalkozik. Továbbá van két észrevételem, kérem, fontolja meg őket: 1. A következő részben a pirossal jelölt két szó kétszer van. Rontja az élményt. "Az agáma sokadszorra menekül vissza a repedésbe. Nem érti, mi történik ma itt . Igaz, nem is dolga, hogy magyarázatot keressen az őt körülvevő világra. A jószívű asszony még délután is a kapuban üldögél. Ő sem érti, mi történik ma itt ." Kérem, ha Ön is úgy gondolja, egyik helyről vegye ki. 2. A következő mondatban kifogásolom a "valahogy" szócskát. "Azok viszont vezetőjük mögött egymásra néznek, valahogy cinkosan összekacsintanak, és elhárítják a kínálást, tartva magukat a korábbi magyarázatukhoz, miszerint ők bizony ma már jóllaktak." Az ember vagy cinkosan néznek össze, vagy pedig nem: ezért a "valahogy" fölösleges, ráadásul azt sugallja, hogy a szerző nem biztos a kifejezési eszközeiben, noha ez a szöveg többi része alapján abszolút nem igaz. Gratulálok az íráshoz, várom válaszát, tisztelettel üdvözlöm: (Nagy Koppány) Zsolt
*
Dátum: 2007. május 24., csütörtök, 12:35:41
Feladó: Attila Gál <galattila@yahoo.com>
Címzett: upeter@freemail.hu
Tárgy: Irodalmi Jelen: próza
Kedves Újhelyi Péter! Gáll Attila vagyok, májustól az Irodalmi Jelen prózaszerkesztője. Mester és a Margarita című írását elolvastam, de sajnos nem találtam közlésre alkalmasnak. Üdvözlöm, Gáll Attila
Kedves Jézus! Ugye egyetértünk abban, hogy FARIZEUS magatartás, a bigott hitbuzgó mentalitás okozhatta azt, hogy a HEGYI BESZÉDET valamiféle CSODÁNAK nyilvánították? Az is ELFOGADHATÓ, hogy az ebben a novella-parafrázisban ábrázolt verzió akár a VALÓSÁGOSHOZ közelíthet?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése