ILONA NÉNI

ILONA NÉNI

Gyermekkorom meghatározó személye volt óvónőm, Ilona néni (Etter Lászlóné)! Varázslatos személyét a Gondviselés is gondviselővé teremtette, minden Rá bízott gyermeket egyformán óvott (de valahogy velem különösen bensőséges viszonya alakult ki). Időnként elvonultunk titkos zugunkba, ahol összekulcsolt kézzel imádkoztunk, ami akkoriban (az 1960-as évek végén) nem volt a vonalas pedagógiának megfelelő - engedélyezett - aktus! 

ILONA NÉNI

Az óvodaépület mellett kijelölt nékem egy kis területet, azt mondta, hogy mostantól az lesz az én "szamócásom". Roppant büszkévé tett, hogy immár földbirtokossá váltam... A szamócákat rendszeresen locsoltam, gyomláltam, s ezzel óvónőm el is ültette bennem a kertészkedő hajlam csíráját...

Az Óvoda mögött talán most is gondoz szamócákat egy lurkó...

Ha turpisságra vetemedtem, például csendes pihenő idején - szendergés helyett - a kertből becsempészett, terrárium hiányában homokozóvödörben tartott erdei békát ápolgattam, azt is mosolyogva elnézte nekem.

Az ő hatására még kisdedként óvóbácsi szerettem volna lenni! 🙂

Az időben kissé előre-haladva, két momentumot említek... Az óvóbácsi-tervet követően, alsó-tagozatos diákként egyszer, amikor osztályfőnökünk (zárójelben jegyzem meg, hogy PONTOS/!/ nevére már az őt követő kiváló pedagógus, Mara néni sem emlékszik), tehát maradjunk annyiban, hogy...

 

A Budakeszi út hatalmas vadgesztenyefáiról lehulló terméseket összegyűjtve, gyufaszálakból "végtagokat" kreálva csinos bábokat kreáltunk. Ólomkatonákat sosem gyűjtöttem, nekem éppen jók voltak a vadgesztenye-figurák - a fantáziám megvolt hozzá, hogy életre keltsük azokat.

Óvodai éveim - neki köszönhetően - boldogan teltek! Fél évszázad elteltével is szeretettel gondolok Ilona nénire, s ha a járműveken az övéhez hasonló, jellegzetes kontyos hajviseletű hölgyet látok, titkon remélem, talán Ő tért vissza a mába...

E bejegyzéshez a fotográfiát Ilona néni unokája, Etter Dalma bocsátotta rendelkezésre, amiért ezennel is hálás köszönetet mondok!