Könnyfakasztó igaz történet egy kisegérről, amelyet a macska majdnem elkapott, de végül Flóra segítségével megmenekült

A hajnali séta során a friss téma - mondhatni - az aszfalton várt minket. Amikor a mellékutcába érkeztem, azt láttam, hogy Flóra feszülten figyel a járdaszegélynél, és a túloldalon ülő macskát nézi. A fekete macska ugyanekkor az úttest közepén kóricáló egeret fixírozta. Az egér pedig hol balra, hol jobbra nézett, és a következő alternatívák közül választhatott:
- elindul vissza a macska felé a biztos halálba
- elindul a kutya felé a bizonytalanságba
- marad középen az úttesten.
Átmenetileg a harmadik megoldást választotta, a fekvőrendőr macska(mentes)köveinek védelmében tanakodott pár másodpercig, közben egy gépkocsi átment fölötte (az egér ezt is szerencsésen megúszta), majd elindult a kutya irányába.
Ekkorra észbekaptam, hogy a kalandot le kellene fotózni, de a macska addigra kereket oldott, és egy kerítés mögül figyelte, hogy marad-e számára valami az egérlakomából.
Roppant büszke vagyok, hogy Flóra a váratlan jelenet során tartotta magát a hosszú hónapokig gyakorolt "járdaszabályhoz", és mindvégig a járdaszegélynél maradt, nem rohant le az úttestre.

Nem állítom, hogy ez volt az utóbbi másfél év legizgalmasabb kalandja, de ilyen minimalista történetekből egész sikeres rajzfilmeket is kreáltak már. (A macskafotón túltengő feketeséget sem kell kritikával illetni, hiszen a kép egyértelműen rokon vonásokat mutat Kazimir Malevics 1910-es években készített szuprematista képeivel.)

Téli jázmin

Az igazi tél még várat magára, hóval még csak egyszer találkoztunk, novemberben a Budai-hegységben, a hóréteg "vastagsága" lehetett vagy 1 mm. Az északi madárvendégek közül sem láttam még nagy csapatokat, bár állítólag a Dunántúlon a fenyőrigók már tömegesen lepik el a fákat, és a süvöltők is megérkeztek.

November havában

Az enyhe december különös dolgokat eredményez. A Gellért-hegy mellett egy virágba borult téli jázmint (Jasminum nudiflorum) találtunk. Ez a Kínából származó díszcserje közismerten korai virágzású, erre utal a neve is, január-február táján - dacolva a hideggel - nyílnak szirmai, decemberben azonban még sosem láttam virágzó állapotban.

Téli jázmin - decemberben

Az olajfafélék családjába tartozó jázminokat gyakran összetévesztik a hortenziafélék családjába tartozó, nyáron virágzó jezsámenekkel. Állítólag hasonlít az illatuk. Flórának erről az illatanalógiáról bizonyosan más véleménye lenne... Lippay János (Posoni kert, 1664) jezsámenről írt feljegyzése szerint  "Evel a virággal szágosíttyák meg az Olaszok, a bőröket és kesztyűket."

A VADÁSZKUTYA magazin

Megjelent A Vadászkutya magazin legújabb, 2013/4. lapszáma. Az újság részletesen bemutatja a bajor (hegyi) vérebet, amely e szám címlapján is látható. A vadászkinológiai cikkek mellett természetismereti témában részletes írás szerepel az aranysakálról ("nádifarkasról") Tóth Tamás cikksorozata részeként, a botanikai rovatban pedig a "kutyarózsa" (Rosa canina) kerül bemutatásra.

Minden kutyatartó számára megfogadásra érdemes tanácsokkal szolgál az "Őszi, téli gondok a kutyatartásban" című cikk. A solymászat iránt érdeklődők részére új sorozat indul, az első írás címe: "Tojástól a pedzésig". További részletek a folyóirat honlapján.

Álmában fut még egy picit...

Friss "zöldség"

A helyben maradás gyakorlására nem lehet elég időt szánni a kutya nevelése során. Nyugodt környezetben 15-20 percet már gond nélkül tud helyben várni Flóra, de ha túl sok inger vonja el figyelmét, akkor hajlamos megfeledkezni a kiadott feladatról. Ha bolt előtt kell várakoznia, addig ül, amíg a következő vásárló az ajtóhoz ér. Innentől menetrendszerűen következik az, hogy az idegenek elkezdik simogatni, ő meg felkel, és "mint aki jól végezte dolgát", begyűjti a dicséreteket.

Ma találtam egy olyan boltot, amelynek bejárata előtt Flóra nyugodtan üldögélhet, senki és semmi nem vonja itt el a figyelmét. A helyszínért ezer köszönet Erzsébetváros TűzfalRehab programjának!

Kacsavadászat

Minthogy délelőtt sokat kellett számítógép előtt üljek, Flórát keresési feladattal foglaltam le. Egy plüsskacsát kellett megtaláljon, amit a lakás legkülönfélébb zugaiban rejtettem el. Az ilyen játék megfelelő koncentrációt igényel részéről, így néhány gyakorlat után, szellemileg lefárasztva megy sziesztázni. Persze igazi vadkacsa-vadászaton egy vérebnek nincs sok keresnivalója, Flórának sem erőssége az apportírozás. A keresőmunka gyakorlásához azonban ez a plüssjáték is megteszi. Amikor megtalálja a kacsát és önfeledten játszani kezd vele, óhatatlanul Fekete István sorai jutnak az ember eszébe: "Tás már nem mozgott, és Vukon végigborzongott az elért zsákmány dicsősége."

Flóra kutya + "Tás"

A plüsskacsa megkeresése Flórának éppúgy játék, mint a vadkacsavadász kutya, a kooikerhondje számára. A vadászebek között egészen szokatlan az a mód, ahogy ez a holland fajta a vadászatban közreműködik. Munkája annyiban hasonlít a vérebekéhez, hogy gazdájával nagy összhangban kell dolgoznia, és időnként önálló döntéseket is kell hoznia a feladat teljesítéséhez.

Kooikerhondje - a holland kacsavadász kutya

A récék által kedvelt vizes területeken a vadászok hatalmas hálókból felállított varsarendszereket alakítottak ki, amelyek egyre szűkülő járatrendszerének végénél tudták elkapni a kelepcébe csalt víziszárnyasokat. A vadkacsákat a kooikerhondje csalogatta egyre beljebb és beljebb a csapdába, ahogy zászlós farka csóválgatásával felkeltette a madarak figyelmét, és azokat szinte megbűvölve, figyelmüket lekötve terelte-vonzotta a ketrecekhez.

Ezt a sajátos madárfogó módszert napjainkban az ornitológiai vizsgálatok szolgálatába állították, így a befogott kacsák már meggyűrűzve és újra szabadon bocsátva szolgáltathatnak adatokat a madárvonulás kutatásához. Ez is egy adalék ahhoz, hogy a régi vadászmódszereknek természetvédelmi indíttatású felhasználása is lehetséges.
A kooikerhondje sokoldalúságát jelzi, hogy I. Vilmos orániai herceg életét is egy ilyen kutya mentette meg 1572-ben, időben jelezve a spanyolok támadását, ennek emlékére a herceg tiszteletére Hágában felállított emlékművön a kacsavadász kutyát is megörökítették.

Kacsavadász kutya I. Vilmos emlékművén (Hága)

Kis vérebtan 1.

A könyvesboltok kínálatában tucatszám találhatunk kutyás könyveket, több közülük fennen hirdeti, hogy bemutatja a világ összes kutyafajtáját. Alig akad azonban köztük olyan, amelyikben a bajor (hegyi) véreb szerepelne. Ez a vadászkutya felfogható egyfajta indikátornak is: amelyik kiadvány átfogó kutyás műnek aposztrofálja magát, de mégsem szerepel benne a bajor kutyafajta, az a kiadvány jó eséllyel fércmű. Pedig a fajta története régi időkre nyúlik vissza, 1870 táján Karg-Babenburg báró kezdte tudatos nemesítését, a hannoveri véreb és hegyvidékeken használt kopófajták keresztezésével. Célja a sziklás viszonyok között is munkaképes vadászkutya kialakítása volt, amely alkatát és mozgékonyságát a kopóktól, a kiváló szaglást pedig a hannoveri vérebtől örökölte. Az Alpok vonulatain a megsebzett vadat keresve mégsem lavírozhat a vadász egy 40 kilogrammos izomkolosszust pórázon tartva, mert a sziklás terepen nehézkesebben mozgó, robusztusabb hannoveri véreb egy szerencsétlen mozdulattal akár magával ránthatná gazdáját is egy szakadékba. Az ilyen „vérebtanúhalál” elkerülésére alakították ki az alacsonyabb, karcsúbb és kisebb testtömegű bajor fajtát, amelynek első leírását 1883-ban publikálták, 1912-ben pedig már létrejött a Klub für Bayerische Gebirgsschweisshunde, a fajta híveinek egyesülete.

E vadászkutya hivatalos magyar neve „bajor hegyi véreb", minthogy azonban „bajor síkvidéki véreb” nem létezik, gyakran használják a lakonikus „bajor véreb” megnevezést is (ezt a nómenklatúrát követem én is, a „hegyi” vagy „síkvidéki” jelzős megkülönböztetést a gorilláknak meghagyva).

A Nemzetközi Kinológiai Szövetség (Fédération Cynologique Internationale, FCI) a bajor fajtát a VI. csoportban (kopók és rokonaik), 217-es lajstomszámon tartja nyilván. A fajta-standard szerint marmagassága kanok esetében 47-52 cm, szukák esetében pedig 44-48 cm. (Ehhez a magassághoz 18-28 kg-os testtömeg tartozik.)

A bajor vérebnek nem elég egy rövid séta a városi aszfalton

A divatos, „felkapott” kutyafajtáktól eltérően (amelyeket felelőtlen tenyésztők szaporítók ipari jelleggel tömegesen pároztatnak), a bajor vérebeknek nincsen jellegzetes örökletes betegsége. Ha nem ismerik a fajtát, nincs rá tömegkereslet, és ha nincs rá kereslet, akkor nem érdemes tömeges, bármi áron erőltetett szaporítását végezni. Az évszázados hagyománynak megfelelően hároméves koruk előtt a vérebeket nem is fedeztetik (lassan érő fajtaként ekkorra érnek be mind testileg, mind lelkileg) - ez sem éppen piac-orientált szemléletről árulkodó gyakorlat. A fajta szinte kizárólag vadászok tulajdonában található, és a tudatos vérebtenyésztők azt is nagyon megválogatják, hogy az utódok hova kerülhetnek. 

Fültanúja voltam egy telefonbeszélgetésnek, amely során egy jelentkező kifejtette, hogy ő akármennyit hajlandó kifizetni egy vérebkölyökért, de utána az kőkeményen dresszírozva köteles lesz minden parancsát azonnal végrehajtani. Mire a tenyésztő röviden ezzel intézte el a dolgot: - Hát akkor tőlem ugyan egyetlen vérebkölyköt sem kap semennyiért sem!  (Merthogy a vérebeket nem lehet terrornak kitenni. A vérebneveléshez rengeteg idő, türelem, empátia és következetesség kell. A lelkivilágukat jól ismerő vadászok egyik jelszava: „Vérebet pedig nem verünk!”) A véreb és vezetője közti összhangot a legkisebb mértékig sem befolyásolja, hogy a vásárláskor a gazda mennyi pénzt fizetett a kölyökért, és a kutya bizalmát nem lehet később sem pénzen megvásárolni. Vajon hány állatkereskedőben van annyi tartás, hogy csak olyan gazdajelöltnek ad el élőlényt, akinek alkalmasságáról személyesen meggyőződött?...