Orchideák nyomában

Eredetileg ma a Normafa környékére indultunk, de ott az erdő most elég sivár képet mutatott. Még mindenhol látszottak a decemberi ónos eső következtében lezuhant vaskos ágak, derékbe tört fák, a hatalmas kupacokba összehordott farakások 10-20 méterenként sorjáztak. Ezek a farakások idővel pompás fészkelőhelyet biztosítanának különféle madaraknak (ökörszemeknek, vörösbegyeknek), és menedéket nyújtanának számos rovarfajnak is, de gyanítom, hogy előbb-utóbb az illetékesek "kitakarítják" majd az erdőt. Kár érte, igazából az lenne a természetes, ha a korhadó faanyag visszakerülhetne az erdő anyag-körforgásába. Ehhez azonban kéne pár év - ahhoz meg a kirándulóknak nincs türelme...

A Normafától Csillebérc irányába vettük utunkat, ahol "titkos tervem" szerint vérebemmel orchideákat szerettem volna keresni. Az Irhás-árok tölgyeseiben évtizedek óta ismerem a bíboros kosbor (Orchis purpurea) szép állományát, ezúttal pedig a tölgyes fölötti napsütötte réten terveztem további orchideafajt lelni. És sikerült! A szűk ösvényeken itt is, ott is újabb letört ágak nehezítették a haladást, a növények szempontjából azonban ez kifejezetten hasznos, hiszen így minimálisra csökkent a veszélye, hogy kirándulók csokorba gyűjtik az épp virágzó példányokat. Miután kikecmeregtünk Flórával egy galagonyabokor marasztaló tövises ágai közül, az elénk táruló tisztáson egy - általam korábban nem látott - orchideafajra bukkantunk: a tarka petteskosbor (Orchis tridentata = Neotinea tridentata) három példányára.

Flóra és a tarka pettyeskosborok

Tarka pettyeskosbor (Orchis tridentata = Neotinea tridentata)

Később, pár száz méterre három további példány is előkerült. Nem messze ezektől még a napsütötte rét szélénél előkerültek újabb virágzó bíboros kosborok, amelyeknek olykor fél méteres magasságba nyúló virágzata laikusok számára is érzékelhetően hirdeti, hogy ezek a növények az orchideák (Orchidaceae) fajgazdag családjába tartoznak.

Bíboros kosbor (Orchis purpurea)

Miközben az orchideákat fotóztam, a bokrok között a fejem felett egy őszapócsalád ugrabugrált, a távolból örvös galamb búgása hallatszott, a levegőt betöltötte a nagyezerjófű illata. Az erdő szegélyétől egy-egy elegánsan libbenő fehér pillangó tűnt tova a sűrűbb erdőrészek irányába: a kis apollólepke nőstényei voltak ezek, amelyek komoly botanikai kutatómunkát végeztek éppen, hiszen utódaik számára (ill. peterakás céljára) a keltikéket keresték, lévén hernyóiknak ezek a kizárólagos tápnövényei.

© Rahmé Nikola felvétele

Amikor pedig sok-sok év múlva, az alkotó-sorozatszerkesztésemben megjelenő TERMÉSZETTÁR sorozat 3. kötete előkészületei zajlottak, eszembe-jutott ez a lelőhely, és javasoltam Rahmé Nikola barátunknak, hogy az általam vélelmezett csodálatos képződményekről készítsen FELVÉTELEKET, ezek lettek ezen kötet TALÁN legszebb képei! 

Majd később még az is eszembe jutott, hogy Charles /Robert/ Darwin az orchideák kapcsán az egyik szakmunkájában megjelentetett egy rajzot, amelyen egy orchideafaj pollencsomagja egy ceruzahegyen látható, és Nikola ezt is sikeresen reprodukálta - immár FOTOGRÁFIAI módszerrel!

Budaörsön

Tavaszköszöntő kirándulásként a budaörsi Csiki-hegyek szikláin jártunk. Egyedülálló táj, a főváros tőszomszédságában igazi mediterrán hangulat. Nemrégiben errefele még gekkók is éltek és szaporodtak az egyik ház védett zugaiban. Igaz, nem őshonos fajként, hanem egy műkedvelő herpetológus terráriumából kiszabadult példányok leszármazottaiként. A helyi mikroklíma megfelelőnek bizonyult, táplálékot és telelőhelyet is találtak maguknak a tengerpartról származó kis hüllők, így hosszú évekig háborítatlanul élhettek errefele. Ma azzal szembesültem, hogy az egykori gekkós házat a tél folyamán lebontották, amivel valószínűleg a gekkóállományt is megsemmisítették.

Mintha Dalmáciában lennénk... (oda persze nem hegyi véreb, hanem dalmata dukálna)

Szerencsére a budaörsi Csiki-hegyek valódi, őshonos hüllöritkaságoknak adnak otthont napjainkban is. Ezek egyike a pannongyík, a vakondgyíkfélék aprócska képviselője, amely jobbára a kövek alatt és között rejtőzködik, és csak nagyritkán kerül szem elé.
A másik, szintén ritkán látható pikkelyes kuriózum a haragossikló, amelynek az utóbbi években újabb példányait figyelték meg a környéken e kígyót célzottan kereső herpetológusok, és amely faj érdekében több természetvédelmi kezelési programot is szerveztek már errefele.

Haragossikló (Méhely Lajos festménye, 1896)

És hogy valami botanikai vonatkozás is szerepeljen a mai bejegyzésben, így jelzem, hogy a dolomittömbök között már szép számmal virágzik a hegyi ternye, amelynek sárga virágzatai színes sziklakertté varázsolják a tájat...

Hegyi ternye

Valami készülődik...

A Gellért-hegy Duna fölötti ösvényein kezdtük a mai programot. A meredek fal leomló részein itt is, ott is kisebb-nagyobb kerekded gumók voltak láthatók. A keltikék (Corydalis) raktározó képletei ideális esetben mélyen a földben találhatók, de itt az utóbbi hetek földcsuszamlásai miatt számos keltikegumó került a felszínre. Ebből ugyan nem lesz bulvárhír, hiszen a hegy túloldalán, a vasúti alagút köveinek elmozdulása jelentősebb kárral járt, de az érintett gumók szempontjából mégiscsak élet-halál kérdése, hogy egy földcsuszamlás után hova kerülnek. A felszínen életkilátásuk a nullához közelít, és ha heteken belül nem érkezik rájuk újabb talajréteg, akkor menthetetlenül kiszáradnak. 

A megcsúszott talajrétegekből a szerencsétlenebb gumók a Rudas-fürdő irányában zuhannak a mélybe

A biztos halálra ítélt gumókat ezért összegyűjtöttem, és átmenetileg egy cserépbe tettem őket. Picit megsiettetem a tavaszt, és az ablakközben reményeim szerint már napokon belül virágba borulnak megmentett keltikéim. Az előbukkanó levelek között már ott lehet sejteni a virágbimbókat, amelyek jelzik, hogy már nagyon készülődik a tavasz!

A gumószedegetéssel gyorsan elszállt az idő, és majdnem elkéstem egy korábban egyeztetett programról, amely során régi példaképemmel kellett megbeszélni egy közös munka tervét. Márpedig e példaképemnek éppen a Gellért-hegy ösvényei a kedvelt madarászhelyei, ahol évtizedekkel ezelőtt telente rendszeresen figyelte meg az akkoriban itt áttelelő havasi szürkebegyeket. A hegyről gyorsan alászállva Flórával átrohantunk a pesti oldalra, és szerencsésen megérkeztünk a találkozóra.

Pillanatkép egy jó hangulatú megbeszélésről

Arról, hogy kivel találkoztunk és mi volt a mai megbeszélés tárgya, majd egy későbbi alkalommal fogok beszámolni...

Lúdas Matyi - a szellemi tulajdon és a könyvkiadás

200 éve, 1815-ben egy Bécsben tanuló diák, bizonyos Kerekes Ferenc (későbbi debreceni professzor) könyvkiadásra szánta el magát, s megjelentette a Lúdas Matyi című művet. Derekas tett, mondhatnók, hiszen a könyv nem csupán pénzbevételi forrás, hanem az elme pallérozásának is nemes eszköze, a szépséghiba csupán az volt, hogy a könyvben nem tüntették fel az alkotó, Fazekas Mihály nevét, aki a kiadásról csak később értesült, s így csak a megjelenés után tiltakozhatott a kalózkiadás ellen... Hiába, a plágium a könyvkiadással egykorú intézmény, s némi bevétel reményében mindig akadnak, akik más tollával kívánnak ékeskedni. A Lajtán innen meg aztán még egyetemi karriert is befuthatnak... Sajátos momentuma a történetnek, hogy a Lúdas Matyi éppen a tulajdonjog sárba tiprása ellen felszólaló mű, de első "kiadóját" ez semennyire sem zavarta a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok (v.ö. szerzői jog) önhatalmú értelmezésében.

Fazekas Mihály (1766-1828)

Botanikai vonatkozása a történetnek, hogy a valódi szerző, Fazekas Mihály a magyar növénytan történetébe is beírta nevét, a Diószegi Sámulellel társszerzőségben készített és 1807-ben megjelentetett Magyar füvészkönyvvel.
A Magyar füvészkönyv alapvetésül szolgált a magyar növénytani nevezéktanhoz is, amire egy apró szerzői utalást a Lúdas Matyi sorai között is fellelni:

"...száz erdei réti
Dudvák vóltak ezek; nyúl-, farkas-, béka-tseresznyék;
Medve-, szamár-, disznó-, eb-, egér-, kutya-, matska-tövissek;
Hát meg az angyal- szent- 's ördög-gyökerek (mivel akkor
A' füvek neve tsak barom, ördög, 's szent vala; Füvész-
Könyv még nem lévén)."

Emlékezetes idézet - az 1815-ös kiadásból

Szerencsére Dr. Király Gergely kiváló botanikus szerkesztésében 2009-ben megjelent a mai idők legmodernebb hazai növényhatározója, az Új magyar füvészkönyv!

Cukiság-faktor

A napokban a képek rendezgetése közben leltem erre a 2012-ben készített fotóra. Mindennemű aktualitás nélkül is úgy gondoltam, hogy a cukiság-faktor okán így karácsony táján érdemes közreadni. Kellemes ünnepeket!

A kezdetek...

Vándorfüzike

Az elmúlt hetekben többször felmentünk a Gellért-hegyre, részben néhány botanikai érdekesség felkeresése, részben egy madártani ritkaság észlelése céljából. Felvetődhet a kérdés, miféle érdekességeket rejthet egy nagyváros közepén található parkosított terület? Nos, bizony rejt többet is! A Gellért-hegy egyik dolomitsziklája nyújt menedéket hazánk egyik fokozottan védett növényének, a sárgás habszegfűnek, amelynek teljes őshonos hazai állománya egy kis sziklafolton található (ennek pontos helyét itt nem részletezném). A nevezetes szikla amúgy elég sűrűn látogatott hely közelében található, s nem messze tőle turisták százai haladnak el nap mint nap, az apró növényre azonban ez nem jelent veszélyt, hiszen elég rejtetten él. Virágait ráadásul éjszaka bontja, így a virággyűjtők számára sem jelent célpontot. Évekkel ezelőtt nagyobb problémát jelentett e növény számára, hogy a szikla alatt egy fa cseperedett egyre nagyobbra, és ha nem történik közbelépés, teljes árnyékot borított volna a sárgás habszegfűre, ami bizonyosan kipusztította volna a nevezetes állományt. A fácska egyre nőtt, és minthogy a hivatalos közegek nem aktivizálódtak, egy kedves barátommal úgy döntöttünk, hogy vállalva a parkrongálás látszatát, megszabadítjuk a habszegfű-állományt a fölé terebélyesedő lombozattól. Az éjszakai akció sikerrel zárult, és szerencsére nem kellett senkinek magyarázattal szolgálnunk, hogy az éj leple alatt ugyanmár miért nyesegetjük egy szerencsétlen fácska ágait.

A hegy másik érdekessége az őszi esők idején virágokat hozó vetővirág. Erről a növényről itt most nem is írnék részletesebben, minden fontos tudnivaló megtalálható róla egy társblog bejegyzésében.
Az utóbbi napokban a virágágyásokkal tarkított parkrész sarkánál időről időre furcsa alakok tűntek fel. Mintha Agatha Christie valamely krimijéből csöppentek volna ide, fürkészőn bóklásztak az avarral borított ösvényeken, itt-ott beosontak a facsoportok közé, s közben folyton fel-felkémleltek a fakoronák irányába. Különös ismertetője volt valamennyiüknek, hogy nyakukban távcső lógott, és ha összetalálkoztak, akkor a következő "jelszóval" azonosították be magukat: "Vándorfüzike"! E bűvös szó hallatára elmosolyodtak, és onnantól teljes egyetértésben közösen folytatták a titokzatos fürkészmunkát. A történethez hozzátartozik, hogy a távcsöves személyek madarászok voltak, akik egy hazánkban ritkán megfigyelhető énekesmadárfaj napokig itt tartózkodó példányát keresték - és többen sikerrel is jártak.

Vándorfüzike a Gellért-hegyen, 2014. október 5. (copyright Mészáros József)

Amúgy keveseknek adatik meg, hogy vándorfüzikével találkozhassanak, az meg különösen ritka, hogy egy ilyen madár egy városi parkban kerüljön madarászok távcsöve elé. Amúgy a Gellért-hegy e parkszegélyében nem ez az első ritkaság, Ugyanitt figyeltek meg a madarászok 2013. április elején egy örvös rigót, amelynek nem sokkal később a párja is előkerült a területen.

"Toldi"

"...Azzal a nehéz fát könnyeden forgatja,
Mint csekély botocskát, véginél ragadja..."

(Arany János: Toldi - részlet)