Történt Agárdon, a madárvártai kilátóban egy őszi napon, ahogy a hajladozó nádast néztem, valami régi melódia sejlett fel bennem. A dallam megvolt, de a szövegére nem emlékeztem - szöveg nélkül meg egy nóta: tréfli! Hát jobb híján alkottam egyet, saját (belső) használatra.
Később a világhálón ráleltem az eredetire, Bessenyei Ferenc előadásában, a "Száz szál gyertyát" című opuszra:.
Bessenyei Ferenc- és a száz szál gyertya
Szerintem a saját szövegem megközelíti Czóbel Minkáét, a dallam pedig hozzá továbbra is Fráter Lórándé maradhat! Tessenek hozzáképzelni! Ezennel közkinccsé teszem:
Eljött az ősz, hideg eső áztatja a tájat.
Rút zivatar rongálja a nádfedeles házat.
Nem volt semmim, mostan sincsen,
Ezen a világon,
Te vagy nekem minden kincsem,
Szépséges Virágom!
Az illusztrációt Molnár V. Attila orchidiótától csentem, de minden bizonnyal elnézi nekem, ha barterként ide teszem virágos könyvének (alig burkolt) reklámját:
Valamint Kitaibel Pál életét és munkásságát bemutató könyvét, amelynek borítóján MÉG együtt ötleteltünk, legjobb emlékem szerint az ALAPÖTLET, jelesül, hogy az ne egy SABLONOS portré, hanem egy, a dolgozószobáját is bemutató festmény legyen, jómagam találtam ki, Attila vázlatokat készített, és azok alapján Zsoldos Márton barátunk / https://www.facebook.com/marton.zsoldos.5 / készítette el a megjelent könyv borítóképhez a FESTMÉNYT!
Elérkezettnek látom az időt, hogy szót ejtsek berni kopó falkatársam nevének eredetéről.
Faina egy drága emlékű orosz színművész, Faina Georgievna Ranyevszkaja tiszteletére kapta keresztnevét! Bűbájos asszony volt, miképp bűbájos Faina is.
Eredetileg Flóra társának a Fauna nevet szántam, de oly otrombán hatott volna, ha erdőn-mezőn azt óbégatom, hogy "Fauna, Fauna!!!"... Így egy betűt változtatva adta magát az ötlet, hogy egyik kedvencem, Faina Georgievna Ranyevszkaja nevét ruházzam rá.
Amikor időnként elveszti valahol a rakoncáját (ergo: rakoncátlankodni bátorkodik), rámorgok: "Faina Georgievna Ranyevszkaja!" - erre fülét/farkát behúzva jön bocsánatért esedezni... A fülbehúzás egy berni kopónál amúgy külön cirkuszi mutatvány! Fontos jellemzőjeként hozzá kell tennem, hogy "névadójához" hasonlóan ő is egy igazi entitás!
.
Ranyevszkaja asszony amúgy számos filmben játszott - zömmel - epizódszerepeket, de főszerepekből is bőven jutott neki! Varázslatos személy volt...
Itt közzéteszek egy filmrészletet róla, ahol a Napkutató Tudományos Intézet igazgatójának (Ljubov Orlova - szintén híres filmcsillag) házvezetőnőjét jáccta... Az igazgatónak egy mintadarab-kalapkát küldenek a divatszalonból, amit Faina Georgievna az előszobában nagytitkon felpróbál, nézegeti magát a tükörben, és felsóhajt: "Igen, a szépség szörnyűséges erő!" - Az ajtóból még visszatér a tükörhöz, megállapítja, hogy a látvány roppant sármos - és elindul a Tyisinszkij piacra vásárolni. Gondolom, a kofák között nagy tetszést arathatott (de a filmben ez a jelenet sajna fájóan hiányzik...).
https://www.youtube.com/watch?v=YLDqgKKVuAE
F.G.R.
Hozzá kell tenni, hogy e szerepre nem a szépségéért választotta Grigorij Alekszandrov, 1947-ben...
Сегодня весь день я говорил по-русски со своими собаками на языке, и они были хорошо поняты! Собака Берни, когда я поставил ее на указ, чтобы подделать ее, затем выполнил задание за несколько секунд. Великолепная! Но я не буду продолжать это делать до бесконечности, я остановился на следующий день. Так и сделал вчера ...
Я надеюсь, что ваши дорогие читатели поймут эту запись, если не иначе, с
"A hatalmas vállalat elnök-vezérigazgatója nyári
szabadságát a Genezáreti tó tölti, s jó szokása szerint ott sem tétlenkedik. Fotómasináját jobbra-balra kattintgatva iparkodik megörökíteni a környék szépségeit, hogy aztán a képeket értékesítve fedezni tudja az utazásból eredő kiadásait. Miközben fényképezőgépének keresőjében szemléli a tájat, meglátja Pétert, a halászt, amint az a
parton lófrál, élvezi a természetet, a madárcsicsergést, a virágillatot, időnként leül egy kősziklára, és
közben a kutyájával játszik, majd az Evangéliomot olvassa. Elönti a düh az elnök-vezérigazgatót, mint mindig,
amikor léhaságot vél felfedezni környezetében.
– Mit csinálsz itt, Peti? – kérdi a halászt.
– Pipázgatok, Andris. – válaszolja amaz (Merthogy ha őt lepetizik, akkor ő biza visszaandrisozik, a csendőr-pertu nem az ő műfaja...).
– Miért nem halászol?
– Reggel már megfogtam a napi szükségletemet.
– És miért nem fogsz több halat?
– Nincs hűtőszekrényem, mit kezdenék én több hallal?
– Eladnád, a
bevételből vehetnél a ladikra motort, vásárolhatnál újabb és nagyobb hálókat,
bérelhetnél fagyasztóházat, és foghatnál még több halat! Sok-sok tőkehalat! Profitot termelhetnél!
– Na és azzal mit kezdenék?
– Azokat is eladnád, az árukon meg vehetnél egy nagy halászhajót, aztán konzervgyárat, ahol még több halat dolgozhatnának fel, leköröznéd a konkurenciát, nagyhalként bekebeleznéd a kishalakat, és mesés
bevételre tehetnél szert.
– És azt mire költeném?
– Például
elutazhatnál a tópartra, élvezhetnéd a természetet, a virágillatot, a
madárcsicsergést, és pihenésképp sétáltathatnád a kutyádat. Az Evangéliom olvasására is jutna időd! – Jóember, szerinted én most épp mit csinálok???"